Skip to main content

Fáma a biciklistákról

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Még hogy uborkaszezon ne lenne a magyar politikai életben – már ha persze ez politika (az) –: módosul a KRESZ, aztán a biciklista piálás után nyugodtan száguldozhat egy feles után a főutakon is. A mellékutakon eddig is belefért egy-két sör, mostantól azonban a zug- és romkocsmák népe fellélegezhet úgy vidéken, mint a fővárosokban.

Persze csak akkor, ha csöngője is van, meg „amennyiben a bicikli biztonságos vezetésére képes állapotban van”. Vagy ha nincs csöngője, akkor politikus, tűzoltóparancsnok vagy pap. Ha viszont cigány, tök mindegy, van-e csöngője, sapkája és láthatósági mellénye, részeg-e vagy se, a csendőr  körzeti megbízott rendőr elvtárs úgyis meghúzza egy tízesre, ha meg a küllők közé beszorult egy ág, az a minősített falopás esete, és mehet a sittre is akár, de nem ám biciklin, hanem majd elviszik, amiért külön felárat számol fel a biztos, ahogyan ezek az új szokások ma meghonosodtak erre-arra kishazánkban.

De akkor most mi is van a biciklistákkal? Rájöttek a Fidesz szavazatmaximáló gurui, hogy ott még kiaknázatlan tartalékok vannak? És ha már a DK is cigányozik, új bázist kell találni, amúgy is, ha Irakban sokáig tart a szarakodás szórakozás, nemsoká ötszáz lesz a benzin, úgyhogy mindenki – még a sokat emlegetett középosztály is, amivel csak az a baj, hogy nincs, vagy ha van, ők sem tudnak már megélni – átnyergel a drótszamárra (beh szép szó ez, kár, hogy nem használjuk, mint ahogy a drótpostát se, csak a drótostót maradt meg úgy-ahogy, mert abban van némi etnikai előítélet).

Félreértés ne essék, nem vagyok én akkora populista, hogy közerkölcsi kérdésekben messzemenő következtetéseket vonjak le, az egészre bagózhatnánk, ha nem illene be egy olyan sorba, amelynek a vonalvezetése ugyanakkor követhetetlen. Mert az jut eszembe most, hog ez a KRESZ-módosítás a pálinkafőzéses magyar szabadságharc újabb eleme lenne, cokit Brüsszelnek – bár nem tudom, ott az ittas kerékpározók sorsa mennyire nehéz.

Én ugyan a biciklizés nagy híve vagyok, és vallom, aki gyerekkorában nem verte össze magát véresre pár esés során, az voltaképp meg se tanult kerékpározni. És nagyon jó dolog, hogy állítólag épp a müncheni biciklisták találták fel a citromos sört – legalábbis ott úgy mesélték -, mert aki nem akarta magát a szokványos öt literes korsónyi anyaggal fejbe verni, hát limonádéval hígította a folyékony kenyerét (úú, ez is egy milyen rémes nyelvi leleményünk...) Szerbiában most is belefér egy citromosnyi alkohol még az autóvezetéshez is, bár ott is már a zéró toleranciát emlegetik, Horvátországban viszont pont a papok szoktak fellázadni, mert misebor nélkül nem megy, de ha jól rémlik, a magyar fővadász is előjött már azzal, hogy izé, a vasárnapi hajtás nem indulhat kisüsti nélkül, ebéd után meg jó magyar szokás szerint stb. hazamenni meg csak haza kell menni valahogy, mert a nyúl nem viszi a vadászpuskát.

A probléma veleje inkább ott lehet, hogy a jogalkotó úgy vélelmezi, azzal indokolta a módosítást a sajtó szerint, hogy a biciklista vedelhet, mert csak magára veszélyes, nem a közre. Na most ez így nem igaz, ütött el engem már biciklista úgy, hogy egy csepp alkohol nem lehetett benne. Fényes délelőtt, jöttem ki a falusi általános iskolából, és ahogy kiléptem a járdára, egy idős néni elcsapott a minibicajával. Ahogy előrelendült, lefejelt, kisebb agyrázkódást kaptam, a nadrágom felszedte a biciklin még meglévő összes festéket és persze véreztem is. Kérdeztem: „mama, hát maga mi a picsába biciklizik itt az iskolánál a járdán?” – Mire ő: „hát a rendőrök mondták, hogy a járdán hajtsunk, mert az úton veszélyes.” Aztán ijedten elkarikázott.

És igaza is van, neki is, meg a rendőröknek is. Ha autóval megyek, a legrettenetesebbek a biciklisták, jobban félek hirtelen kanyargásaiktól, mint az autópálya összes kamionjától, főleg a kannás bor Bermuda-háromszögében, pedig olyik már a világítómellényt is felveszi, két kupica közt. De ezt a témát nem ragoznám túl, emberek vagyunk, esendők, ha megkínálnak a szomszéd tanyán, meg útközben ott a csehó, a biciklin ott lóg a heti kenyéradag, ki az, aki ítélkezhetne ez ügyben?

Hanem hogy akkor mi van a többi dologgal, ami szintén csak az ún. elkövetőre káros, de a másikra, a társadalomra aligha? Spongyát rá, hogy fentebb már bizonyítottuk, a józan biciklis is lehet veszélyes – ajánlom a Kálvin tér és a Szabó Ervin Könyvtár közti részt, ahol fiatalok intellektüelek épp abból űznek sportot, hogy milyen gyorsan tudnak szlalomozni a gyalogosok közt, vagy az egyirányú utcákban szembe hajtókat, vagy akik a járdán a semmiből feltűnve megelőznek bennünket, de most más is kérdés..

Az például, hogy a drogos miért nem drogozhat – végül is magára veszélyes, akár az alkoholista vagy a nikotinista, a társadalom max indirekt szenved kárt, vagy úgyse, aki időben túladagolja magát, úgyse kap se egészségügyi szolgáltatást, se nyugdíjat (más tészta, hogy azok se majd, akik nem halnak meg időben). Miért veszélyes az a társadalomra, ha valaki homoszexuális, ahogyan azt folyton halljuk az MMA köreiből – adózásilag még ott is tiszta a dolog, befizetik a nyugdíjjárulékot, aztán majd úgyis elveszik tőlük, ahogy három éve kiürítették a magánnyugdíj-pénztárakat. Miért veszélyesek a közre azok a gallygyűjtögetők, akik még az ökiszisztémára sem azok – viszont ha nem gyűjtenek semmit, megfagynak, úgyhogy ők ímigyen tényleg önveszélyesek. Honnan hirtelen ez az ökotudat, hogy akkor a biciklis iszogasson, csak lehetőleg ne görbén vezessen, de ha görbén is, azt majd megítéli a rend bölcs őre, kanyarban eleve görbén kell menni.

Ha a biciklistaközösség olykor oly öntudatos és önjelölt képviselőinek esze s szíve most a helyén lenne, tiltakoznának. Azt aláírom, hogy bicikliutak nélkül rohadt nehéz, de ha következetesek lennének, kijelentenék, hogy jó-jó, ez vagy az férjen bele, egy biciklissör pláne, de azért nekik se lehessen már minden, járdán, köztéren cikázni, szembemenni a forgalommal. Meg hogy figyeljünk a gyalogosokra, és ne csak akkor ugráljunk, ha a parkoló autóból úgy szállnak ki, hogy a nyitott ajtóba rohannak ők maguk, mert a sofőr se figyel  hátra.

De nem kell sok ész annak felismeréséhez, hogy lássuk, mire megy ki a játék. Egyfelől az lesz, hogy a vidéki kis falvakban jöhet az újabb önkény, mert annak megítélése, hogy „biztonságos vezetésre képes állapotban van-e” a polgártárs, enyhén szólva szubjektív – hány árokba borulás fér bele? A főtörzs meg dönthet – tudjuk majd, kikről. Akikről kedve van, hajlama, előítélete.

És mi jöhet még ezután? Jöhetnek az újabb lyukak a KRESZ-ben, az egész jogi rendszerben, vagy csak az illemtanban? Ha jó magyar bort vedeltem, odaszarhatok a peronra, csak mutassam meg, hogy melyik igaz magyar pincészetéből támolyogtam oda? Ha meghatódottságomban elsírom magam Fekete György legújabb elméletén, taknyos zsepimet a Szabadság téri új szobor előtt is elhajíthatom, míg másokat ezért ötvenezerre büntetnek?

Dózsa György óta nem volt ekkora parasztlázadás Magyarországon, ahogyan ezt egykor mondták a 3+2-féle muskátlizene, lakodalmas rock megjelenésekor a Vajdaságban. És itt kérnék elnézést a parasztoktól, akik a hagyományos értelemben parasztok, földművesek és állattenyésztők, persze már nincs is kitől. A vidéki parasztok utódai – valami ilyesmi lennék én is, nem titok, sőt – ma máshol vannak, döntéshozók. Iszik vagy vezet? – így hangzott a kérdés egy ideig. Szombattól az új jelszó viszont ez: „iszunk is, vezetők is vagyunk”. Egészségetekre!  

(A kép forrása: twice.hu)

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon