2016. november 3.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
2015. december 10.
Eredetileg a menekültválságról és Törökország abban játszott szerepéről akartalak kérdezni, de közbejött az orosz harci gép lelövése. Megítélésed szerint mi történt? Mennyire veszélyes a helyzet?
2013. november 29.
Eredeti szakmád szerint szociológus vagy. Honnan, milyen családból, településről jöttél?
Tipikus, elsőgenerációs értelmiségi szülők gyermeke vagyok. Szüleim 1945-ben születtek, mind a ketten a Kertészeti Egyetemre jártak. Gyerekkoromban falun éltem, a Kisvárda melletti Nyírtason. Később Debrecenbe költöztünk, ott voltam kamasz, majd onnan kerültem Budapestre, az ELTE szociológia szakára. Apám leginkább Szelényi Iván Harmadik út című könyvének szereplőihez hasonlított: állami gazdaságban dolgozik, de észreveszi a piaci réseket, és az állami gazdaságtól bérelt földeken, háztájiban megtermeli, amit még lehet. A faluban nekünk volt a legnagyobb fóliasátrunk, ahol elég sokat kellett dolgoznom. Majd édesapám hatéves koromban meghalt. Ez meghatározó, még valamiképpen a politikai eszmélésemre is befolyást gyakorló eseménye volt az életemnek. Nagy család vagyunk, az anyukám négy gyerekkel maradt egyedül, a legidősebb tizenegy éves volt ekkor, hat évesen én voltam a legfiatalabb. Innentől kezdve az addig viszonylag jómódban élő család kezdett lecsúszni.
2013. november 13.
Azt tudjuk, hogy te egy szabálytalan kádergyerek voltál, de hogy miként voltál szabálytalan és miként voltál kádergyerek, azt azért nem tudjuk pontosan. Elmesélnéd, milyen családból jöttél, milyen indíttatásokkal és elképzelésekkel érkeztél el a kolozsvári egyetem filozófia szakára?
Először is renitens voltam, ezt apámtól örököltem: afféle rossz gyerek, aki vitatkozik a tanáraival, szóvá teszi, ha valami maszlagot próbálnak neki beadni, stb. Ez ugyan alkati kérdés, de a hetvenes-nyolcvanas évek Romániájában inkább a Thomas Mann által emlegetett „hatalomvédte bensőség” adottságának tűnt: első megközelítésben ugyanis kádergyerek volnék. Apám a helyi napilap főszerkesztője – ami persze pontosan kijelöli a helyét a megyei párthierarchiában is: ha jól emlékszem a megyei pártbizottság póttagja, több alkalommal is megyei delegált az RKP kongresszusain. Ennek ellenére apám nem volt egy klasszikus apparatcsik.
Ha visszanézünk arra a tizenöt évre, amelyet az SZDSZ vezetésében eltöltöttél, hogyan látod, melyek voltak azok a fordulópontok, elágazások, amelyeknél más végkifejletet hozó döntéseket lehetett volna hozni?
Ezt a kérdést sohasem szerettem. A politikában mindig döntéseket kell hozni, utána a döntéseket lehet elemezni, de a döntések következményei megváltoztathatatlanok. Nincs olyan, hogy menjünk vissza a kezdőponthoz, keverjük másképp a folyadékot, és nézzük meg, akkor mi történik. Az 1994-es döntés, a koalícióba való belépés fordulópont volt, mely kérdésben én történetesen ellenzékben voltam, de egy pártban a többség dönt.
Milyen családi háttérből jössz?
Katolikus kispesti polgárcsaládból. Apukám elszegényedett kisnemesi, anyukám zalai parasztcsaládból származik. A család által a nyolcvanas években újra felvett vallásosságnak fontos szerepe volt az életünkben, rendszeresen jártunk templomba, édesanyám ma is tagja az egyházközség elöljáróságának. Gyerekkoromban ministráltam, gimnáziumba pedig a piaristákhoz jártam. Otthon egyfajta liberális katolikus légkörben nevelkedtem, ahol a vallásosság nem jelentett elutasítást a más világnézetűekkel szemben.
Hová jártál egyetemre?
Nemrég fejezted be új könyved kéziratát, mely a politika és az erkölcs viszonyát elemzi. Ebben a könyvben sokat írsz arról, hogyan demoralizálódhat a liberális demokrácia. A könyv egyik aggasztó következtetése, hogy a magyar demokrácia igen nagymértékben demoralizálódott, nincs közmegegyezés a demokrácia mibenlétében, követendő elveiben és szabályaiban, vagyis nincs megegyezés arról az erkölcsi minimumról, amely a demokrácia működésének egyik alapfeltétele.
Sosem szeretett volna a „Dimitrov téri fiúk” közé tartozni?
Ha szerettem volna, sem tartozhattam volna közéjük, bár én is a Dimitrov térről indultam, de a 2-es villamos engem nem repített egyenesen a pártközpontba.
Soha nem is hívták? Vagy nem érdekelte ez a lehetőség?
Nem is hívtak, meg nem is mentem volna.
Miért? Ez valahogy „ciki” lett volna önnek?
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 37 hét
8 év 10 hét
8 év 14 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 16 hét
8 év 16 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét
8 év 19 hét