Skip to main content

Révész Sándor posztok

Kissért a múlt

Az a tömérdek érdekes kérdés, amely Kiss László ügye kapcsán föltorlódott, maga alá temette az etikailag legnehezebb és gyakorlatilag legátfogóbb kérdést. Egyrészt nagyon tanulságos mindaz, amiről szó esett, amit az eset kapcsán megtapasztaltunk, másrészt mégiscsak azon a szinten rejtőzik a legszélesebb kört érintő tanulság, amelyet a diskurzus már nem ért el.

A tendenciózus tévelygés veszedelme

„Megfoghatatlan, hogy a kormány megengedi ily esztelenség előadását. Rossz, veszedelmes tendencia.” Ezt írta Széchenyi István, a reformelkötelezett királyi biztos 1839-ben a Naplójába, amikor megnézte a Bánk bánt. Nagyon nem tetszett neki. Katona József a fennálló hatalom elleni megveszekedett indulatában teljességgel ellenőrizhetetlen magánéleti híreszteléseket hurcolt a színpadra, és legkevésbé sem volt tekintettel védekezésre képtelen, hiszen rég halott közszereplők magánéletére és magánéleti tragédiáira. Bánk feleségéről igazából nem tudunk semmit, még s nevét sem.

Spotlight – light és pont

Megnéztem a Spotlight című filmet. Azt olvastam róla a Népszabadságban Csákvári Géza kollégám kritikájában, hogy lenyűgöző és hiteles és „elképesztően erős megfogalmazása a felelősségnek és az azzal járó erőnek. Az igazság diadalának”. Ebből arra következtettem, hogy ezt a filmet újságíró nem mulaszthatja el. A mi kritikusunk nem áll egyedül a véleményével. Többnyire olyasféleképp írnak erről a filmről, ahogy ő.

Borzasztó, de normális. Normális, de borzasztó.

1 hozzászólás

Hogyan legyen a demokrata demokrata, ha a demosz nem az? Bárhogy is kerülgetik (he kerülgetik) – végső soron ez a kérdés kínozza azokat, akik liberális demokráciában szeretnének élni Magyarországon.

Életünk napjai

1 hozzászólás

Október elsején ráköszöntött hazánkra a béke napja. Hetvenhét esztendővel a megszületése után bemutatták Magyarországon Richard Strauss 1938-ban írt operáját, A béke napját. Kivételes este volt. Nagy esemény fülünk és szemünk élménytörténetében. Nagy lyukat tömött be zenei köztudatunkban ezen a napon Kocsis Zoltán és társulata. Ez az opera, amely mindeddig kiesett látó-és hallókörünkből, a legmegrendítőbb békeművek egyike. Többet itt nem mondok erről, mert ez nem kritika, én pedig nem vagyok kritikus.

Normális?!

2 hozzászólás

A Muzsikás Együttest, az erdélyi és kárpátaljai zsidó népzene hivatott előadóját meghívták a Zsidó Kulturális Fesztiválra. Ők vendégelőadóként benevezték Petrás Máriát, a kiváló csángó népdalénekest és keramikust. A fesztivál szervezői Petrás Mária fellépésétől eltekintettek. Ezután a Muzsikás Együttes sem kívánt a Fesztiválon fellépni, mert szolidaritást vállaltak a „tiszta lelkű csángó asszonnyal”.

Itt szart Petőfi Sándor

Ez a cím olyan bántó, mintha nem lenne természetes. Mintha nem lenne természetesebb, mint például az, hogy Itt írta Petőfi Sándor a János Vitézt. Mert hiszen az nem természetes, hogy valaki János Vitézt ír. De az természetes, hogy rendszeresen kibocsátja magából a salakanyagot. Mint mindenki. Mi valamennyien. A természetben nem írnak János Vitézt, viszont szarnak. De miért olyan kellemetlen ez a címbéli állítás, mint amilyen magától értetődő? Ennek a kérdésnek a nyomában a természethez való viszonyunk sajátosságához fogunk eljutni.

A Mazsihisz és a „demokraták”

1 hozzászólás

A magyarországi polgári demokrácia fontos reprezentánsaiként számon tartó személyiségek semmibe veszik a polgári demokrácia egyik legfontosabb alapelvét. Az egyház és az állam szétválasztását.

Nincs igazság

1 hozzászólás

Ha az értékeidet akarod követni, akkor az értékeidnek ellentmondó rendszert kell támogatnod. Aki nem tudja befogadni és elfogadni ezt a paradoxont, örök meghasonlásban él. A közéletünk tele van ilyen meghasonlásban élő emberrel. Enélkül nem is lehet megérteni közéletünk és főleg az ellenzék állapotát és megosztottságát.

Álltok majd bambán a parton...

2 hozzászólás

Nehéz időszerűtlenebbnek látszó témát találni annál, amiről itt szó lesz: Miként viszonyuljunk az ex-, a poszt- és a reformfideszesekhez a Fidesz-rendszer bukása után? Ebben a kérdésben épp az a jó, hogy egyelőre még nem az élet tette föl. Ha majd fölteszi, előveszem ezt a kis írást, és akkor visszamenőlegesen primőr értéke lesz neki. Egyszer majd úgyis elér minket a gyakorlati válaszkényszer azokra a kérdésekre, melyeken most annyira fölöslegesnek tűnik rágódni.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon