Révész Sándor 2015. május 4.

1 hozzászólás

Nyomtatóbarát változat

A magyarországi polgári demokrácia fontos reprezentánsaiként számon tartó személyiségek semmibe veszik a polgári demokrácia egyik legfontosabb alapelvét. Az egyház és az állam szétválasztását.

Felekezeti intézmény nem sajátíthatja ki, nem veheti magára rajta kívül álló csoportok érdekvédelmét, a felekezeten kívüli emberek pedig nem avatkoznak bele a felekezetek vezetőválasztásába. Ez lenne az alap. A szóban forgó fontos reprezentánsok tisztában is vannak ezzel, s jó páran közülük élesen és érzékenyen számon is szokták kérni ezt. Más esetekben. A Mazsihisz esetében viszont fütyülnek rá.

Május 10-én Mazsihisz közgyűlés lesz. Ez engem teljesen hidegen hagy, viszont érzékelem, hogy mily sokan és mily nagyon izgatottak. A szembenálló felek, akik majd vasárnap nyilván jól összecsapnak, a Népszabadság Fórum rovatában is megnyilvánultak. Ehhez a vitához nekem igen könnyű semlegesen viszonyulnom, mert az összes résztvevője távol áll tőlem. Mivel valamennyien belül vannak azon az antidemokratikus konszenzuson, amin én kívül. Tudniillik valamennyien a magyarországi zsidóság, mi több, a zsidóként üldözött magyarországiak általános képviselőjeként kívánják megjeleníteni és működtetni a Mazsihiszt. Egy egyházat! (Ha már zsidó létükre elfogadják és magukra alkalmazzák ezt a keresztény fogalmat.) A zsidó felekezeti szerveződések egyikét. A legnagyobbikát persze, de hát a római katolikus egyház is a legnagyobb a keresztény felekezetek közül, többször akkora, mint a többi együttvéve. De mégis, minő gyalázata lenne az a magyarországi demokráciának, ha a római katolikus egyház úgy viselkedne, mint a Mazsihisz, igényt tartana nem csupán valamennyi keresztény képviseletére, de még azokéra is, akik csupán keresztény felmenőktől származnak?! Hogy fel lenne ettől velem együtt háborodva, és milyen jogosan azok jelentős része, akik most izgatottan nyüzsögnek a Mazsihisz körül!

A Mazsihisz elnöke írt egy szép nagy cikket a Népszabadság Fórum rovatába. Ebben jól megdícsérte a magyar kormányt, mely tavaly szeptemberben oly jótékonyan és elegánsan megváltoztatta korábbi attitüdjét zsidó ügyekben. Ebben a cikkben az elnök úr jól megmondja a magáét arról „a volt ügyvezető igazgatóhoz köthető érdekcsoportról”, mely a szervezet jelenlegi vezetését bírálja, s leszögezi, hogy „a múlt emberének felelőtlensége – sokak szervilizmusát kihasználva – nem ismer határokat”. A múlt embere a Mazsihiszt a közelmúltig ügyvezető Zoltai Gusztáv, akit az attitüdjét elegánsan változtató kormány legelegánsabb zsidó- és mindenügyi illetékese tanácsadónak szerződtetett.

És lássunk csodát, jelentkezett egy-két hozzászóló azok közül, akik legkevésbé sem indokolatlanul megtámadva érezték magukat, és visszavágtak. Ezt már nem mindenki tudta megemészteni. Hogy élesen megbírált egyének élesen visszabírálnak, és ezt megtehetik egy demokratikus lap vitarovatában, ahelyett, hogy a szerkesztők demokratikusan megtagadnák a megtámadottaktól a megszólalási lehetőséget! Te Isten! Hol élünk?!

Fölhívott egy ismert, mégpedig a polgári demokrácia elveinek harcos képviseletéről ismert személyiség, hogy nem veszem-e észre micsoda alattomos Heisler-ellenes összeesküvés eszközeként használják a háttérből szervezkedő sötét erők a lapot. No már most ehhez ugye azt kell először feltételezni, hogy a gonosz Heisler-ellenes összeesküvők bujtották fel a Heislert, hogy írjon egy ilyen éles hangú cikket a kampány sodrában. Hiszen, ha nem ír ilyet, nincs hozzászólás. Ha nem támad, nincs visszatámadás. És vajh' minő háttérmozgatóra lehetett szüksége a legfőbb ellenlábasnak és a Heisler-cikk első számú célpontjának, hogy a saját nevében visszavicsorítson? A támadó, a kezdeményező fél persze előnyben van, mert élhet a viszonválasz jogával. De nem élt. Ellenben érkezett egy közlemény számos ismert névvel, a fent utalt reprezentánsok neveivel, melyben elítélik a Heisler elleni sorozatos támadásokat, elítélik a lejáratására irányuló kampányt, és mély főhajtással kinyilvánítják hálájukat mindazért, amit az elnök úr a Mazsihisz élén „a magyar zsidóság és tágabban, az egész magyar társadalom érdekében tett”.

Engem speciel egyáltalán nem érdekel, ki a Mazsihisz elnöke, de ha érdekelne, akkor sem lenne képem ilyen közvetlenül beleszólni a mások dolgába. Az ugyanis, hogy egy egyháznak ki a vezetője, az illető egyház híveire tartozik. Az aláírók igen jelentős része pedig nem az illető egyház híve. Ki így nem, ki úgy nem, de ez már tök mindegy. Ha valaki nem a Mazsihiszhoz tartozó valamely hitközség vallásgyakorló tagja, akkor nincs jelentősége, hogy miként nem az, hogy zsidó származású vagy sem, hogy van-e neki valamilyen zsidó identitása, vagy nincs. Nekem például van zsidó identitásom, de miután nem vagyok vallásgyakorló, éppúgy nincs közöm a Mazsihiszhez, mint a többi izraelita és nem izraelita felekezethez. Van róla véleményem, hogy a felekezeten kívüli, világi, társadalmi szempontok szerint ki lenne jobb, ki lenne rosszabb vezető az értékeim szerint a katolikus, a református, vagy bármely más egyház élén, de eszembe nem jutna, hogy belefollyak bármely egyház vezetőválasztás előtti kampányába.

A tisztelt aláírók – és attól tartok, nem csak ők –, ezt nem így gondolják. Nyilván azért nem, mert egyetértenek azzal a hibrid és monopolizáló, az egyházi és világi jelleget összekeverő szerepfelfogással, amellyel egy világi demokratikus köztársaság híve nem érthet egyet.

A Mazsihisz a honlapján így mutatkozik be: „A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) – a négy magyarországi történelmi egyház egyike – a honi zsidóság általános képviselője.” Hát, egy frászt! Nekem a Mazsihisz nem képviselőm. De azoknak sem képviselője, akik az EMIH-hez, a budapesti ortodox hitközséghez vagy az alkotmányellenes diszkrimináció folytán a státuszától megfosztott Szim Salomhoz tartoznak. (Nb. Már az is fölháborító, hogy a Mazsihisz átveszi a felekezetek közötti diszkrimináció alapjául szolgáló „történelmi egyház” fogalmát, mintha létezne történelmen kívüli egyház, s mintha a neológ hitközségek bármilyen szempontból történelmibbek lennének, mint, mondjuk, a Mazsihiszen kívül álló ortodoxok.)

A honlap szerint „Magyarországon – a különböző becslések szerint – ma több, mint 120 ezer zsidó ember él.” Vannak ennél szerényebb becslések is, sőt szinte csak azok vannak, de francba a részletekkel. A lényeg az, hogy ezek a becslések a zsidó származásúakra vonatkoznak. Kiknek túlnyomó része vagy nem zsidó, vagy nem vallásos zsidó, vagy nem a Mazsihisz valamely hitközségéhez tartozó zsidó. A Mazsihisz a regisztrált, tagdíjfizető tagjait képviselheti legitim módon és senki mást. Pár ezret, pár százalékot abból a „120 ezerből”. (Pár évvel ezelőtt ötezer tagdíjfizető volt, és kb. hétezren szokták az egy százalékukat a Mazsihisznek adni.) A többieknek nincs semmiféle jogosítványuk a Mazsihiszben, és nem is kell, hogy legyen. Nem választók, nem választhatók, nem szólhatnak bele, ki milyen tisztséget tölt ott be. És ez így is van rendjén, de akkor a Mazsihisz ne óhajtson képviselni senkit a saját tagjain kívül, és ne is várja ezt a Mazsihisztől senki. Minden ilyesféle hatalmi igényt vissza kell utasítani.

A honlapon ezt is olvassuk: „A Mazsihisz ma a zsidó kultúra és közélet színes, sokirányú forgatagában központi koordináló és kizárólagos intézményfenntartó szerepet tölt be.” Ez egyrészt ordas hazugság, mert szerencsére nem kizárólagos intézményfenntartók. A központi koordináló szerephez szükséges jogosítványokat pedig csak annyiban és csak azért birtokolhatják, mert és amennyiben azt a hatalmi önkény a kezükbe adta.

A honlapról kiderül, hogy a Mazsihisznél nincsenek tisztában azzal, hány magyarországi áldozata volt a holokausztnak (sajnos iszonyatosan sok, fölösleges azt még úgy százezerrel felülbecsülni), viszont: „a Mazsihisz képviseli a holokauszt túlélőit a különböző kárpótlási ügyekben Magyarországon és azon kívül is”. Mire föl?! Radnóti Miklós például, ha túlélő lenne, római katolikus lenne. Több joggal képviselhetné őt a római katolikus egyház. De persze az is pont akkora botrány volna. A holokausztban faji alapon üldözték és gyilkolták embereket, identitásuktól, hitüktől, világnézetüktől teljesen függetlenül. Az áldozatok különböző felekezetekhez tartoztak, vagy egyikhez sem. Hogy kényszerítheti egy demokratikus világi állam a holokauszt áldozatait arra, hogy a nekik járó kárpótláshoz csak egy olyan egyházon keresztül juthassanak hozzá, amelyhez semmi közük?! Az én izraelita iskolákban nevelt édesanyám Lichtenwörth-ben szakított az Istennel. Hosszú életének további hat és fél évtizedében a zsinagóga közelébe sem ment. Mégis mindent egy egyházon keresztül kellett intézni. Ami vérlázító. Hiszen a kárpótlás jogszabályokon alapuló világi, hivatali ügy.

A Mazsihisz „összetett” világi-egyházi pozíciója, totalitárius képviseleti igénye demokrata számára elfogadhatatlan és egy demokratikus köztársaságban tarthatatlan. És mivel a Mazsihiszban tusakodó felek egyike sem azért tusakodik, hogy ez a helyzet megváltozzék, demokratáknak ezzel a tusakodással nincs dolguk. Ebbe nem beszállniuk kell, hanem kiszállniuk. Jó messzire. 

• PoliBlog,

• Révész Sándor blogja
• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges