KultBlog

A tendenciózus tévelygés veszedelme

Révész Sándor 2016. április 22.

„Megfoghatatlan, hogy a kormány megengedi ily esztelenség előadását. Rossz, veszedelmes tendencia.” Ezt írta Széchenyi István, a reformelkötelezett királyi biztos 1839-ben a Naplójába, amikor megnézte a Bánk bánt. Nagyon nem tetszett neki. Katona József a fennálló hatalom elleni megveszekedett indulatában teljességgel ellenőrizhetetlen magánéleti híreszteléseket hurcolt a színpadra, és legkevésbé sem volt tekintettel védekezésre képtelen, hiszen rég halott közszereplők magánéletére és magánéleti tragédiáira. Bánk feleségéről igazából nem tudunk semmit, még s nevét sem.

Kádár mint Ókovács tabu(la rasa)ja

Szerbhorváth György 2016. március 13.

És megint vihar volt a biliben: a Magyar Állami Operaház igazgatója, Ókovács Szilveszter úgy tervezte, hogy az október 23-ai megemlékezést Kádár utolsó beszédére építi majd (amit amúgy Kornis Mihály dolgozott fel ragyogóan), mégpedig Ákos dalaival felturbózva. Nincs ebben semmi új: a vezér kedvence a vezér másik kedvencét futtatná. Épp csak Ákosnak felejtett el szólni. Az ákosos produkcióból tán nem is lesz semmi, de kíváncsian várjuk az újabb udvari kurzusdarabot. Bár szerintem ama utolsó beszédhez jobban illene Kozsótól a Szomorú szamuráj című nóta, de ez már ízléstelenség kérdése.

Spotlight – light és pont

Révész Sándor 2016. február 29.

Megnéztem a Spotlight című filmet. Azt olvastam róla a Népszabadságban Csákvári Géza kollégám kritikájában, hogy lenyűgöző és hiteles és „elképesztően erős megfogalmazása a felelősségnek és az azzal járó erőnek. Az igazság diadalának”. Ebből arra következtettem, hogy ezt a filmet újságíró nem mulaszthatja el. A mi kritikusunk nem áll egyedül a véleményével. Többnyire olyasféleképp írnak erről a filmről, ahogy ő.

Életünk napjai

Révész Sándor 2015. október 5.

1 hozzászólás

Október elsején ráköszöntött hazánkra a béke napja. Hetvenhét esztendővel a megszületése után bemutatták Magyarországon Richard Strauss 1938-ban írt operáját, A béke napját. Kivételes este volt. Nagy esemény fülünk és szemünk élménytörténetében. Nagy lyukat tömött be zenei köztudatunkban ezen a napon Kocsis Zoltán és társulata. Ez az opera, amely mindeddig kiesett látó-és hallókörünkből, a legmegrendítőbb békeművek egyike. Többet itt nem mondok erről, mert ez nem kritika, én pedig nem vagyok kritikus.

Iskolaudvar hatalmas fákkal

Ádám Zoltán 2015. szeptember 18.

1 hozzászólás

Egykori általános iskolámnak, 140. születésnapjára

1977 tavasza lehetett, nagycsoportos óvodás voltam, a szüleim úgy döntöttek, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Úti Általános Iskola énektagozatára felvételizek. Ehhez az iskolához tartoztunk lakcím szerint, valaha apám is idejárt, nagyanyám pedig az ötvenes-hatvanas években itt tanított. Anyám később a gyerekkörzeti orvosi munkája mellett itt lett iskolaorvos, és maradt is az mind a mai napig. Négy évvel később majd az öcsémet is ide íratják be a szüleim.

Ascher Tamás, a náci szimpatizáns

Révész Sándor 2015. július 20.

A nyár elején érkezett egy kis hír, ami gyorsan el is süllyedt. Visszarángatnám én ezt a kis hírt emlékezetünk mélyéből, mert fontos tanulságot hordoz. Arra nézve, minő értékpusztító kórt terjeszt a meg nem gondolt antifasizmus ős patkánya.

Az önmaga ellen lázító könyv

Révész Sándor 2014. szeptember 24.

A fikció arra (is) való, hogy a valóságot kijavítsa. Weisz Kóbi fényképész, aki a deportálás során belehalt egy romlott amerikai halkonzervbe, a non-fiction Kulákprésben még becézetlen nevén László volt. A Természetes fény fikciójában viszont már Jakab. És ez nagyon helyes, mert a Jakabot becézik zsidósan Kóbinak, nem a Lászlót. A László és a Kóbi kapcsolattalan kettőssége szétválasztja a Weisz-fiú identitásdarabjait. A Jakab pedig helyreállítja közöttük a kapcsolatot.

Mennyi marha, mind szembe jön velem

Kozák Gyula 2014. július 25.

Nincs kétségem, Baán László eszes ember. És ügyes is. Aki kurzusokon átívelően képes pozícióban maradni, mi több, egyre feljebb kerülni, egyre nagyobb koncokat kiszakítani magának, az jól eligazodik a hatalomtechnikában is. Az MSZMP Társadalomtudományi Intézetéből Kövérhez hasonlóan jól átigazolt a Fideszhez, 1990–1994 között már a Fővárosi Közgyűlésben képviselte pártját, s zsenialitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első Orbán-kormány alatti miniszteriális vezető pozícióit remekül átmentette a szocialista-szdsz-es koalíciós korszakba is. 

Nem minket lőnek

Ambrus Judit 2014. május 23.

Ne nézz oda, ne törődj vele, ne gondolj bele, nem minket lőnek. Nem mi élünk ott, nem tudhatjuk, mi volt köztük, összetűztek biztos, egymásnak mentek, ilyenek, s különben is, a vérükben van. Úgy kell élni, hogy veled ez ne forduljon elő. Engem spec. még sose lőttek le. Nem ironizálok, tényeket közlök. Nem értem, mit kell ezen szégyellni, mindenki így gondolkodik. Mindenkinek ez a tapasztalata, neked is van egy barátod, akinek a barátja ismer valakit, aki. Lopnak, élősködnek, csalnak is, nem akarnak dolgozni. Hangosak, piszkosak. Nem értem, ezt kimondani mitől volna rasszizmus.

Hű, de okos voltam 1991-ben

Kozák Gyula 2014. március 12.

Örültem, amikor 1990-ben Demszky lett Budapest főpolgármestere. 1975 óta ismertük egymást, sokat írtam szamizdat lapjába, a Hírmondóba. Nagy teherbírású, okos, bátor embernek tartottam. Voltak „közös ügyeink”, jó bajtársnak ismertem meg. Sokan támadták azzal, hogy nincs semmi közigazgatási, hivatali gyakorlata, de az volt a meggyőződésem, hogy jogi végzettségével, gyors észjárásával hamar beletanul a város irányításába. Helyzetét nehezítette, hogy ellenzékben kellett a fővárost vezetnie.