2015. december 7.
6 hozzászólás
Nyomtatóbarát változat
A konzervativizmust tiszteletreméltó irányzatként tartják számon széles körben. Én ezen a körön kívül állok. Szerintem a konzervativizmus vagy rosszat jelent, vagy semmit. A triviális konzervativizmus a status quo őrzését jelenti a mindig problémákkal telített, tehát változást igénylő világban. A minőségi konzervativizmus pedig azt jelenti, hogy vannak bizonyos alapértékek, melyeket őrizni kell, hogy mérsékelt ütemben, szerves folyamatban kell a világnak alakulnia, ezt a folyamatot kierőszakolni, mesterségesen felgyorsítani nem lehet, s ugyanúgy nem lehet felborítani a társadalom hierarchikus struktúráját sem.
Ami a minőségi konzervativizmusból a – „szerves módon”, öntörvényileg - felgyorsuló világban fenntartható, az a liberalizmusnak is sajátja, ami pedig nem sajátja, az ebben a világban fenntarthatatlan. A liberalizmus is ismer alapértékeket, melyeket őrizni kell, ezek, ami az egyén autonómiáját, mozgásterét, az államhatalmak korlátozott kompetenciáját illeti a konzervativizmuséval egybe is esnek, a liberalizmus sem pártolja az erőszakos, diktatórikus és voluntarista világfejlesztési törekvéseket, és a liberalizmus is azt a magántulajdonon alapuló piacgazdaságot támogatja, mely egynémely lényeges vonatkozásban hierarchikus társadalmat feltételez. Az a konzervatívizmus, mely ezen túl megy, nem képes alkalmazkodni ahhoz az ütemhez, melyben a világ változik. Az emberiség rendelkezésére álló eszközrendszer, lehetőség-készlet generációkon belül is teljesen átformálja életünket és tárgyi világunkat, az emberi civilizáció természeti feltételei is félelmetes sebességgel változnak, a globalizáció folyamata összefon és átminősít problámavilágokat, többek között egyre inkább globális jelentést kap az egyenlőtlenség kérdésköre. A világtörténelem túlgyorsult azon a fázison, melyben a konzervativizmusnak létjogosultsága lehetett, ma már a konzervativizmus csak saját természetével ellentétes módon őrizheti meg magát. Ha megpróbálja voluntarista erőszakkal kiszakítani magát a változó világból, s elhárítani magától annak problémavilágát. Ami persze képtelenség.
Ezt a képtelenséget képviseli a „menekültválságról” alkotott legközönségesebb, sokféle változatban terjedő képzet. Melynek lényege, hogy van egy sajátos („európai”, „euro-atlanti”) értékekkel bíró status quo, és a kérdés az, miként tudjuk ezt fenntartani a befelé törekvők kizárásával avagy belesimításával.
Hibás kérdés, amire nincs értelmesen válasz. Ahogy egy emberöltővel ezelőtt is teljesen más volt a világ, mint ma, azonképpen egy emberöltővel később is teljesen más lesz, és csak arról érdemes beszélni, hogy milyen lehet-lehetne, s ezt miként és milyen irányban befolyásolhatjuk, s nem arról, hogy miképp maradhatna olyan, amilyen. Jósolni nem lehet, csak tendenciákat érzékelni, értékelni, befolyásolni.
Ha tekintetbe vesszük, hogy milyen ütemben zsugorodik a világ s benne Európa, pláne Nyugat-Európa részesedése, , mennyivel többen és többet mozognak benne, mennyire erősödik különböző részeinek egymásrahatása, épülnek össze problémavilágai, mennyivel többen, mennyivel jobban, mennyivel több és távolabbi helyekre látnak rá, akkor nem táplálhatjuk tovább azt az illúziót, hogy megmarad valaminő külön, más minőségű, más lényegű európai világ. Ha nem globalizálódnak a globalizáció folyamatával, akkor elenyésznek azok az univerzális értékek és normák, amelyeket elvileg is, gyakorlatilag is helytelenül egy (olykor két) kontinenshez kötnek, miközben a hatókörük egyáltalán nem esik egybe kontinensek határaival. Nem is töltenek ki kontinenseket, de túl is nyúlnak rajta, s mindenhol plurális értékvilág részei, semmiképp sem egészei.
Illúzió, hogy Európa és Észak-Amerika megőrizhető a nyomorúság tengeréből kiemelkedő szigetként, ha visszarugdalják a tengerbe azokat, akik e szigetek felé úsznak. Ez az „euro-atlanti illúzió”
Lássuk be, az „európai értékek”, a „keresztény értékek” védelmére való hivatkozás nem ezen értékektől kapja mágikus erejét, hanem a születési szerencse féltésétől. Nagy mázli Svédországban születni és nagy szívás Bangladesben. És a kettő között vannak fokozatok. Morálisan nem védhető az a felfogás, hogy mindenkinek az jár, amibe beleszületett. Európainak Európa, afrikainak Afrika. Ez a felfogás egyenlő azzal, hogy a pasarétinek Pasarét jár, a csenyéteinek Csenyéte.
Az az irtózatos egyenlőtlenség, ami a világban kialakult, nem egymástól független világokban, autochton fejlődési folyamatban alakult ki, hanem olyan világban, melyet „a fehér ember” birtokba vett, egy világgazdasági rendszerben egyesített, meghatározta részeinek helyét, határát, pozícióját.
„A fehér ember uralma az idegen földrészek és országok felett szilárdan állt”- állapította meg elégedetten Horthy Miklós, az ifjú tengerésztiszt a Saida fedélzetén.
A mai Európa konzervatívjai igen különböző módon konzervatívok. Ott vannak az EU kemény magjában és a kemény EU-szkeptikusok között. A nyugati EU-szkeptikusok között, akik a tradicionális nyugati értékeket magukban kívánják ápolni, s nemigen óhajtanak a kiegyenlítő európai újraelosztásban részt venni; és ott vannak a keleti EU-szkeptikusok között, akik ebből az újraelosztásból a tradicionális nyugati értékek tagadásával kívánnak részesedni. Mindenféle variációra tudunk példát. Tudunk elkötelezett befogadókról a konzervatívok között, tudunk elszánt kirekesztőkről liberálisok és szocialisták között. De a lényeget tekintve mindenki a triviális, állagőrző, hétköznapi konzervativizmust képviseli, aki a jelenlegi európai életvilág fönntartásában gondolkodik, bármiképp vélekedik ennek menekült-felszívó, migráns-integráló képességéről, netán bevándorló-szükségletéről.
A migránsellenesség és a szegényellenesség népszerűsége ugyanazon a felfogáson alapul. Az egyenlőtlenségnek van egy csökkentésre méltó mértéke a normalitás körén belül, és van egy szélsőséges mértéke, amelyet ki kell rekeszteni az életünkből, mert a normalitást veszélyezteti. Az „Európát védő” menekültellenesség és a „magyart védő” szegregáció népszerűsége ugyanaz a népszerűség, a menekültfrász és a cigányfrász ugyanaz a frász, a cseh városok nyomornegyedeit elszigetelő falak és a menkültellenes kerítések ugyanabból a szellemből épülnek, ugyanazok is pártolják őket.
Az Európán belüli hátrányos helyzetűeknek jár a kiegyenlítő újraelosztás, jár a mozgásszabadság, a munkavállalás, a letelepedés, az országválasztás szabadsága, és egyetlen „nemzetállamnak” sincs joga lezárni előttünk a határokat és fönntartania magának a döntési jogot arról, hogy élhetünk-e benne vagy sem. Az Európán kívüliekkel szemben minden tagállamnak jár a jog, hogy a határait úgy védje, ahogy akarja, senkit ne engedjen be, ha nem akar, és senki nem vitathatja el a jogát arra, hogy eldöntse, ki telepedhet le náluk és ki nem. Voltaképpen ilyen döntési szabadságot szeretnének az országon belül is a különböző települések lakói és önkormányzatai a mélyszegény „kisebbségiekkel” szemben, és ilyet nem tűrnének el senkitől, ha rájuk vonatkozna. Csak hát az a probléma, hogy országon belül ezt manapság nem lehet megoldani úgy, ahogy régen lehetett, amikor cigányokat, zsidókat és akárkiket bármikor ki lehetett tiltani és kergetni egy-egy településről.
Nehéz morálisan képviselhető választ adni arra, miért van megkérdőjelezhetetlen joguk a békés, biztonságos és sokkal magasabb életszínvonalat biztosító Magyarországról érkezőknek más európai országokban letelepedni, és miért van megkérdőjelezhetetlen joguk ezen európai országoknak a háborúból, életveszélyeből, nyomorúságból, menekülttáborokból, sokkal szegényebb országokból érkezők letelepedését megtagadni.
Ennek a morális problémának a feloldására szolgál a kulturális antagonizmus teóriája. Ennek álságosságáról szólt előző írásom (http://beszelo.c3.hu/blog/revesz-sandor/kozel-kelet-europa-a-veszelykozosseg). Annak érveit és példáit itt nem ismételném meg. Csak annyit szeretnék csendesen megjegyezni, hogy a jelenkori Európában a legsúlyosabb népirtás elkövetői keresztények, áldozatai moszlimok voltak. Közel kilencezren. A népirtást vezénylő Ratko Mladics ma is rendkívül népszerű Szerbiában. Senki sem kételkedik abban, hogy Szerbia pár éven belül az EU tagja lehet, és polgárai integrálásával nem lehet gond. Hiszen most sincs. Hiszen évtizedek óta élnek és dolgoznak szerbek tömegével Nyugat-Európában. Sokan onnan támogatták szóval és szavazattal szülőföldjük megszabadítását az integrálhatatlan moszlimoktól.
- Révész Sándor blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
Ismétlés
by Ungváry Rudolf - 2015-12-18 21:56
1.
Egyáltalán nem arról van szó, hogy senkit sem lehet befogadni, hanem arról, hogy ennek lehetnek határai. Hogy hol van ez a határ, azt demokratikus vitában kellene eldönteni demokraták között (rejtekező fasisztákkal nem látom értelmét a vitának).
Azért kellene ezt megtenni, hogy a demokraták a közvélemény számára erről világos tudjanak beszélni. Hogy meggyőzhessük őket arról: vannak konkrét elképzeléseink az aggodalmaik tárgyának megoldásáról.
Jelenleg ugyanis azon a demokrata oldalon, amellyel szemben állok, csak az van, hogy "mindenkit". Ez önveszélyes, és ugyanúgy a rejtekező fasisztákat hozza a közvélemény előtt helyzetbe, mint az, ha netán a befogadottak száma túllépi azt a határt, amely alatt még nem keletkeznek a túl rövid idő alatt túl a nagy bevándorlás miatt feszültségek, melyek ugyancsak a demokrácia ellenségeit hozzák helyzetbe.
A befogadás határáról nem beszélni, nem létezőnek tekinteni a fenti problémát ugyan azzal jár, mint a nemzeti identitást kérdését lebecsülni. Annak következménye is csak az volt, hogy koncnak odadobták a rasszistáknak.
A merkeli politika lassú változása jelzi, hogy az Európai Unió demokratikus malmai lassan, de azért őrölnek. Egy demokratikus megoldás természetesen a valóság mocsarában valósul meg, mint mindig, és gyarló lesz. De mert nem hiszek egy megváltott, tökéletes, sőt, a következő századokra még egy kapitalizmus nélküli világban sem, hanem a polgári demokráciában, ezzel én kiegyezem.
Mivel engem ez a kérdés nagyon érint, megfeledkeztem arról, hogy bizonygassam, magam is ugyan olyan tragikus helyzetbe vagyok, mint mindannyian, akik a felvilágosodás eredményeit féltjük, mert erre a féltésre vissza-visszatérő okunk van és lesz még sokáig. Tragikus helyzetben, mert akár tetszik, akár nem, a szánalmam és az önvédelmem kibékíthetetlen ellentmondásba kerülhet egy bizonyos ponton túl, még ha szégyellem is emiatt magamat, ha kiderül, hogy túlságosan aggódtam, és ezért túl kegyetlennek festettem.
Nagyon határozott élményeim vannak arról, hogy mennyien vannak Szíriában például az alaviták között, akik közelebb állnak hozzám. Azonosulni ugyanis nem egyformán tudok. Egy vahabita szunnita is szenved attól a katasztrófától, mely az iszlám (tehát nem a muszlin vallás) politikai természete miatt jelenleg a térségének államait sújtja, de akár tetszik , akár nem, nem ugyan olyanok az érzelmeim irántuk. Aki ebből arra következtet, hogy szenvedő emberként nem veszek ezért tudomást róluk, az tekintse tárgytalannak a jelenlétemet ebben a vitában.
Nem az a lényeg, hogy szerintem hol a határ, hanem az, hogy a fenti kérdést nem létezőnek tekinteni nem csak azokra veszélyes, akik ezt teszik, hanem mindannyiunkra, akik demokraták vagyunk, jobb- és baloldaliak, liberálisok és konzervatívok. Lévén, hogy csak a szélsőséges változataik nem a demokrácia visszacsatoló, javító mechanizmusának a résztvevői.
Mivel hosszú távra derűlátó vagyok, ezért a legrosszabb esetben sem gondolom, hogy a felvilágosodás örökre elveszhet, de hogy a fenti helyzetet nagyon megszívhatjuk, az könnyen megeshet, és ennek nem kizárólag a rasszisták lesznek az okai.
2.
"...a konzervativizmus vagy rosszat jelent, vagy semmit." Ez az állítás ténykérdés, és ebből arra következtetni, hogy konzervativizmus nincs, logikus, hiszen aminek nincs tartalma, az legfeljebb látszatra létezik.
1. Nem írtam, hogy a
by sandor revesz - 2015-12-16 16:34
1. Nem írtam, hogy a konzervativizmus nem létezik, ez ténykérdés.
2. Ungváry egyetlen szót sem veszteget arra, milyen következményei vannak az Európánál sokkal súlyosabb helyzetben lévő térségekben annak, ha Európa még az érintetteknek azt a kis töredékét sem fogadja be, mely elér Európába. Semmilyen jelét nem mutatja annak, hogy a sokkal nagyobb Európán kívüli problémák tizedannyira is érdekelnék, mint a sokkal kisebb európaiak. Ezt az eurokrata érdektelenséget tartom morálisan is és gyakorlatilag is vállalhatatlannak.
Hát tényleg, erre nem
by sandor revesz - 2015-12-11 11:17
Hát tényleg, erre nem gondoltam, hogy etikai, filozófiai és demokráciaellenes bűncselekmény megállapítani egy politikai irányzatról, hogy az idő eljárt felette, elvesztette létjogosultságát, eszmei tartalma kiürült vagy kártékonnyá vált. Talán azért nem gondoltam erre, mert ezt a bűncselekményt mindenki elköveti, aki a világ dolgairól gondolkodik. Mindenki tud irányzatokról, melyek létjogosultságában, tartalmasságában, hasznosságában kételkedik. Számos irányzatról, fasizmusról, kommunizmusról, harmadik utasságról például Ungváry Rudolf is én is ezt gondoljuk. Lehet, hogy együtt állítjuk el sok szerencsétlen embertársunk lélegzetét? Bűntársak lennénk?
Ungváry ezúttal sem lép ki abból a szűk keretből, amelybe a globális problémák sajnos nem férnek bele. Mi lesz a helyzet Európában? Hoyg romlik, hogy alakul? Mik lesznek a "korlátlan befogadás" következményei itt? Eszébe sem jut, hogy a helyzet alakulását globálisan kellene nézni. Már ha a nem európai emberi lényeket nem tekintjük alsóbbrendűeknek, a problémáikat nem tekintjük másodlagosnak. Milyen lépéssel, miként alakulnak a viszonyok az érintett térségek összességében? A menekültellenes, iszlámellenes Európában érdekelt IS helyzete, Szíriáé, Iraké, Törökországé, Libanoné, Jordániáé, a balkáni államoké, noch dazu az úton lévőké. Talán együttesen kellene értékelni ezt a problémavilágot, és nem csak azt a részét, mely a közelünkben van. Eléggé szemérmetlen dolog "korlátlan befogadásról" beszélni Európában, amikor a potenciális befogadandók túlnyomó többsége egyelőre még Szíriában, Irakban, Líbiában retteg, Jordániában, Libanonban, Törökországban fogadódik be. Amit Európa elhárít, azt valakire visszahárítja. Ezek a valakik azonban, úgy látszik, kívül esnek Ungváry Rudolf látókörén. Ezzel persze nincs egyedül. Hanem a nagy többséggel van.
Van vagy nincs, ill. mi "szemérmetlen"
by Ungváry Rudolf - 2015-12-12 16:06
1.
A lélegzetem attól állt el, hogy Révész nem létezőnek nyilvánítja a konzervativizmust, lévén, hogy állítólag nincs értékelhető tartalma. Nem ugyanaz az az állítás, hogy valaki véleménye szerin valami fölött eljárt az idő, elavult, vagy kártékony, vagy az, hogy nincs. A fasizmus és a bolsevizmus fölött meg nem járt el az idő, mert ez azt jelentené, hogy egykor aktuális, netán korszerű volt. Ellenkezőleg: mindig vissza fog térni, és mindegyiknek van tartalma. Ezt a könyvemben részletesen indokoltam, amiből természetesen nem következik, hogy feltétlenül nekem lenne igazam. Azaz a fasiszta nézetek, például rejtekező formában ma nem jelennek meg újra fokozott virulenciával. Hogy okai vannak,én se kétlem, de hogy ez talán mégis azt jelenti, hogy visszatérhet.
2.
Attól, hogy problémának tartom a rövid idő alatt túl sok menekült befogadását, nem következik, hogy tagadom a probléma globális megoldásának szükségességét. Csak azt mondom, hogy adott esetben a lehetetlen nem lehet erkölcsi kötelesség. Hogy hol a határa a „rövid időnek” és a „túl soknak”, azt demokratikus vitában kell(ene) eldönteni, de Révész Sándor nem azok közé látszik tartozni, akik e két határ kérdésében egyáltalán hajlandók lennének megfontolni a vitát. Az „eléggé szemérmetlen” minősítés biztos, hogy nem lenne érv egy ilyen vitában.
A nagyvilág a nagyvilágé
by Geo - 2015-12-11 08:48
Tisztelt Révész úr,
ha jól értem, írásának az a lényege, hogy akik az "európai értékekre", ezen belül főleg a "keresztény értékrendre" és ezek védelmére hivatkoznak - valójában nem mondanak igazat, hiszen éppen a szolidaritást, a részorulók megsegítését utasítják el. Abban is max.az egyetértésem, hogy megváltozott, globálissá vált a világ, mely azonban nem készült fel arra, hogy immáron nem csak az alapanyagok, termékek, szolgáltatások, a pénz mozog - hanem a népesség is. "Illúzió, hogy Európa és Észak-Amerika megőrizhető a nyomorúság tengeréből kiemelkedő szigetként, ha visszarugdalják a tengerbe azokat, akik e szigetek felé úsznak."
Ugyanakkor - s ebben Ungváry Rudolffal egyetértek - a menekültügy nem lehet "egyszerűen" morális kérdés, nagyon komoly gyakorlati kérdéseket vet fel: egyidejűleg logisztikai és szoci-kultúrális összetevője is van. (Erről korábbi hozzászólásomban magam is írtam.)
(Ha az "extrémista" változattal nem is, de konzervativizmussal - mint a fő izmusokkal - kapcsolatban megengedőbb vagyok.)
Azt pedig remélem, hogy valóban van egy un. európai értékrend - mely éppen nem a valláson, fundamentalizmuson alapszik, hanem sokkal inkább a felvilágosodáson, illetve azon, amit a "szociális piacgazdaság" jellemez. (Ábrát nem tudok beszúrni, egy posztomon keresztül igazolnám a World Values Survey eredményeit.) A pusztán gyakorlati szempontok mellett ezért is vagyok az integrált EU híve: nagyon leegyszerűsítve, de erős Európával nagyobb az esélye, hogy a korábban nemzeti keretek közt megvalósított szociális piacgazdaság globális szinten is esélyt kapjon.
A SEMMI VÉDELMÉBEN
by Ungváry Rudolf - 2015-12-09 11:14
Az egyik megközelítésben az a kérdés, hogy egyetlen lényegű-e a világ (monisztikus), vagy sem (duális, triális, stb. plurális). Azaz kizárólag anyagi, ill. kizárólag szellemi.
A filozófiában a materializmus és az idealizmus képviseli a monizmust.
A monistával szembeni – legegyszerűbb – dualista megközelítés szerint a világnak van egy anyagi és van egy szellemi szintje, melyek elválaszthatatlanok egymástól, ahogy például a test és lélek, a természet és a társadalom. Az a kérdés pedig – szemben a szélsőséges monizmussal –, hogy melyik az elsődleges, értelmetlen (vagy megválaszolhatatlan). Az pedig, hogy melyik keletkezett először, a speciális változatokban – például a test és a lélek, a természet és társadalom – esetében értelmes, történeti. A legáltalánosabb változatokban – például a fény kettős természete, a világ létrejötte, tudomány és vallás stb. – esetén megválaszolhatatlan. (Jól képzett materialisták és nominalisták ezt a bekezdést mindenestül metafizikainak tartják, és ezzel semminek. Ami nincs, arról nem lehet beszélni Wittgensteini jegyében.)
A monizmus-dualizmus kettőséből vezethető le a másik alapkérdés,mely így szól: a mentális tevékenység szempontjából kizárólag a mentális tevékenység tárgyai és annak jelei (a nyelv) léteznek (például a konkrét ló, és az l-ó karakterlánc) , vagy léteznek velük párhuzamosan a fogalmak és gondolatok is kinek-kinek az elméjében (például a KUTYA, ill. a KUTYA UGAT bennem). Az elsőt a filozófiában nominalizmusnak, a másodikat realizmusnak nevezik. A realizmus szélsőséges változata szerint a világ csak fogalmilag, gondolatilag létezik. Ezt a monizmust elsősorban Marx Károly nyomán szubjektív idealizmusnak is hívják. A realizmus nem monisztikus (dualista) változata ugyanő nyomán az objektív idealizmus.
Meglehetős tragédia ebből a kérdésből politikait csinálni, ahogy például ezt a marxizmus, vagy a radikális vallási eszmények nyomán az iszlám, a középkorban pedig az európai politikai kereszténység stb. teszik. Noha a léleknek nem egyszerű parancsolni, de az is elég tragikus, ha fenti, áthidalhatatlan és eldönthetetlen igazságú ellentét miatt ellenszenv keletkezik. A probléma ugyanis az, hogy a politikai megközelítésekbe is akaratlanul és többnyire átszüremlik ez a kétszer két alapállás.
Amikor tehát én euro-atlanti kultúráról beszélek, akkor többnyire hiába hangsúlyozom, hogy a kultúra nem örök valami, és nincs semmi kifogásom az ellen, hogy más kultúrák megtermékenyítő hatása érvényesüljön, ez sokszor a szó szoros értelmében „nincs meghallva”. Hiába mondom, hogy a túl gyors bevándorlás egyszerűen gyakorlati problémákat okoz! Erre nincs igazán válasz. A korlátlan befogadás hívei nem ismertetnek a politikai gyakorlat szintjén hatékony, a választókat (és nem csak a saját legszűkebb táborukat) meggyőző eljárási, törvénykezési, jogi, gazdasági, közigazgatási stb. javaslatokat. Mert az nem elég, hogy „csak tartsák be a meglévő törvényeket” (lévén, hogy ők tudják a legjobban: a törvények se örök valamik, azok is tökéletesítésre szorulnak), meg hogy „minden esendőt megillett a segítség”. És ezért felelősök abban, hogy a terepet átadják (ma éppen) a szélsőjobboldali idiótáknak.
Ezáltal aztán az általam a demokratikus társadalmi normalitás szempontjából elengedhetetlenül szükségesnek tekintett baloldaliság és liberalizmus tragikus vereséget szenved, és magával rántja természetes ellentettjeit, a – „nem létező” – konzervativizmust és jobboldaliságot (lehet, hogy valójában az utóbbiak se „léteznek”?), teret adva a szélsőségnek. A társadalom pedig majd – ahogy eddigi is – adott esetben a kisebb-nagyobb tragédiából okul némileg. Főleg, ha ismétlődik, hiszen az ismétlés a tudás anyja.
Azt meg, hogy konzervativizmus nincs is – hát a lélegzetem azért egy pillanatra belém szorult. Szorongásra hajlamos voltomban azonnal arra gondoltam, hogy ha ez igaz, akkor mekkora lehet az én zsákutcám. Lassan azért fel szoktam tápászkodni. De nagyon megértem Révész Sándort. Nekem még nagyobb nehézségeim vannak az indulataimmal.
Révész Sándort talán megbűvölte a gyakorlat varázsa, és nézeteinek egyik ellentétét semminek nyilvánította a közös szemantikai térben. Mindig élvezettem olvasom, amit ír. Ezúttal olyan kizárólagosságot teremtett, mely engem a haladás és a reakció kettősére emlékeztet. Mazochista készségeim még ezt is élvezni tuggyák.
Pedig a liberális és a baloldali, meg a konzervatív és a jobboldali nélkül demokrácia sincs, mert váltógazdálkodásuk biztosítja a demokrácia egyensúlyához a politikai visszacsatolásokat. Ezért okos liberálisnak és baloldalinak lenni nem demokratikusabb, mint hüje konzervatívnak és jobboldalinak. Feltéve, hogy demokrácián a kapitalizmuson alapuló polgárit értjük.
Az anarcholiberális, a szélsőbal és a bolsevista, meg az ultrakonzervatív, a szélsőjobb és a fasiszta uralma viszont ugyanennek a demokráciának a megsemmisülésével jár. Feltéve, hogy demokrácián a kapitalizmuson alapuló polgárit értjük.