2014. január 7.
1 hozzászólás
Nyomtatóbarát változat
„Rendszerváltás társadalom nélkül” címmel 2013. december 29-én cikket közölt a Parameter című szlovákiai magyar portál. A szerző, Pogátsa Zoltán, eredetileg a Beszélőnek szánta az írást, aminek megjelenését követően a nyilvánosság különböző fórumain adott hangot azon véleményének, hogy lapunk méltánytalanul járt el vele szemben. Mint a cikket a Beszélőben gondozó szerkesztő, a következőket szeretném ehhez hozzáfűzni.
1. A kéziraton két menetben összesen közel egy munkanapot dolgoztam, ami egy 40 ezer karakter nagyságú szöveg esetében meglehetősen sok. Az első menet végén, a szöveg felének megszerkesztése után jeleztem a szerzőnek, hogy a szöveggel sok tennivaló lesz: a közléshez akár több hetet is kell majd rajta dolgoznia. Elküldtem neki az észrevételeimet, kérdéseimet és javításaimat, és jeleztem, hogy a munkát akkor szeretném folytatni, ha kész a cikk általam jelzett hiányosságait kijavítani. Ha ezt nem szeretné, szívesen átadom a szöveget más szerkesztőnek. A szerző azt válaszolta, hogy szerinte rosszul szerkesztek. Végül azonban úgy döntött, hogy ezt tudomásul veszi, és kérte, hogy szerkesszem meg a cikk egészét. Ezután elküldtem az észrevételeimet, kérdéseimet és javításaimat a cikk egészére vonatkozóan. Ezekre válaszul a szerző ismét elmagyarázta, hogy rosszul szerkesztek, a kérdéseimre és megjegyzéseimre adott válaszaiban pedig elutasította az általam felvetetteket. Ez alól egyetlen kivételt tett, amikor egy szó módosítását javasolta a szövegben. Ezután jeleztem neki, hogy a magam részéről kénytelen vagyok a cikk elutasítását javasolni a szerkesztőségnek, aminek tagjai majd állást foglalnak a kérdésben, amiről őt értesíteni fogom. A szerkesztőségen belüli emailváltás nyomán azt is jeleztem neki, hogy megkértem egy szerkesztő kollégámat, hogy foglalkozzon a szöveggel, hátha több sikerrel jár a vele való együttműködésben, mint én. A szerző ezt elutasította, mondván, hogy a cikket másutt kívánja közölni.
2. A cikkre vonatkozóan és a saját szerkesztői eljárásomat illetően idézek az első rész megszerkesztése után a szerzőnek küldött emailemből: „Általában azt gondolom, hogy a cikk egy érdekes kérdést vet fel, amikor azt kérdezi, hogy a liberális paradigma, ami nagyon jelentős hatást gyakorolt a korai rendszerváltás időszakában és aztán az egész húszéves demokratikus időszakban viszonylag befolyásos maradt, miért azokat a válaszokat adta a felmerülő társadalmi és gazdasági kérdésekre, amelyeket. A kérdés azonban történelmietlenül van feltéve, mert egy absztrakt best-practice-nek tételezett skandináv modellhez viszonyít, aminek a realitása semmilyen szempontból nincs megvizsgálva, sem szociológiailag, sem gazdaságilag, sem történelmileg, sem komparatíve, más országok és fejlődési pályák összevetésének kontextusában. Az sem merül fel, hogy más kelet-közép-európai országok miért nem az általad kívánatosnak tartott utat választották. A szereplők közti dinamikákat pontatlanul és elnagyoltan rakod össze (pl. a demokratikus ellenzék és a reformközgazdászok esetében), és nem mondasz róla semmit, hogy ezek a szereplők milyen társadalmi térben, gazdasági helyzetben vagy nemzetközi kontextusban mozognak. Nem vizsgálsz alternatív magyarázatokat és nem is reflektálsz rájuk, érdemben azokra sem, amelyekre kiindulási pontként hivatkozol: hogy mi Kis, Magyar vagy Tölgyessy mondanivalója, az a cikkből nem derül ki, így az sem világos, hogy voltaképp mi a kritikád velük szemben, túl azon, hogy nem azt a kapitalizmus-fogalmat használják, amelyiket te helyesnek tartasz. Ettől a sztori nem meggyőző, és az értékítélet, ahová kifuttatod, megalapozatlan és önkényes marad. Általában rengeteg állítást kellene kvalifikálni, az értékítéleteket empíriával alátámasztani, és elválasztani egymástól a leíró és az értékelő jellegű állításokat.
Mindezen lehet dolgozni, és ha akarod, én szívesen megpróbálok benne segíteni, függetlenül attól, hogy amit írsz, azzal személy szerint milyen mértékben (és értelemben) értek vagy nem értek egyet. Ha ehhez nincs kedved, vagy úgy érzed, hogy inkompetens és/vagy méltánytalan módon nyúlok a szöveghez, azt is jelezheted, és akkor szívesen megkérdezem valamelyik szerkesztőtársamat, hogy van-e kedve a szöveget átvenni.”
3. A cikk, ha jól értem, valamelyest módosult az általam szerkesztett változat óta, részben éppen az én szerkesztői észrevételeim nyomán. Ha a szerző úgy mutatja be a cikkét, mint a Beszélő által elutasított írást, ezt illene jeleznie.
4. A cikk a jelen formájában is számos, mérvadó folyóirat számára közölhetetlen állítást tartalmaz. Ilyenek például (i) a cikkbe az általam látott verzióhoz képest újonnan bekerült, minimálbérrel foglalkozó rész: a szerző félreérti a bérszint, az árszint, a termelékenység és a gazdasági fejlődés összefüggéseit, rosszhiszeműen félreinterpretálja a kérdéssel foglalkozó komplett magyar szakirodalmat, miközben semmilyen tudományos ellenérvet nem hoz fel vele szemben. (ii) A Kornai-kritika és a magyar szociális kiadások mértékének megítélése: a magyar jóléti kiadásokat értelmetlen jóval fejlettebb országok jóléti kiadási szintjéhez képest alacsonynak nevezni. Az összehasonlítási alapot hasonló fejlettségű országok megfelelő kiadási szintjei jelenthetik, Kelet- és Dél-Európában, Latin-Amerikában vagy akár Ázsiában. (iii) A Medgyessy-időszak államadósság-növekedéséről írottak, ahol a szerző ezt mondja: „Medgyessy jóléti rendszerváltása mindösszesen 5-7 százalékpontnyi elsődleges adóssággal növelte a magyar GDP arányos adósságrátát úgy, hogy ez a ráta nem érte el a gazdasági növekedés ütemét!” Nos, elsődleges adósság nincs, elsődleges (az államadósság finanszírozásának költségeitől megtisztított) hiány van. Medgyessy kormányzása alatt az adósságráta valóban mintegy 7 százalékponttal emelkedett, de ezt értelmetlen a gazdasági növekedés üteméhez viszonyítani. Az adósságráta változása ugyanis fogalmilag magában foglalja a GDP változását: a változó nominális adósságállományt a változó nominális GDP-hez viszonyítja. Az a tény, hogy a Medgyessy-időszakban a gyors (évi 4-5 százalékos) gazdasági növekedéssel párhuzamosan nőtt az adósságráta, azt jelenti, hogy a kormány a gazdaság növekedési szakaszában prociklikus fiskális politikát folytatott, ami a kétezres évek fenntarthatatlan magyar eladósodási pályájának kiindulópontja volt, és a válság során – a 2005-06-os további eladósodással együtt – rendkívül súlyos következményekkel járt.
A szerző ezekben a kérdésekben úgy vitatkozik úgyszólván az egész magyar közgazdaságtudománnyal, hogy állításait semmilyen tudományosan értékelhető elmélettel vagy empirikus adattal nem támasztja alá. Fogalomhasználata esetenként helytelen, az általa tételezett összefüggések pontatlanok, állításai ennek következtében zavarosak. Amikor minderre felhívtam a figyelmét, azt a választ kaptam tőle, hogy ezek az én rögeszméim, mások – köztük ő maga – ezt másként gondolják.
5. A szerző önkényesen bánik a forrásaival, valamint a rendelkezésre álló adatokkal és tényekkel, amit – dicséretére legyen mondva – büszkén vállal is. Ennek már-már parodisztikus példája volt, hogy amikor a szerkesztés során a Radó Péterre hivatkozva közölt adattal (a magyar közoktatás 72%-os egyenlőtlenség-újratermelési rátája) kapcsolatban megjegyeztem, hogy „Radó azt is írja, hogy a magyar közoktatás más mutatóiban nagyon jól teljesített a rendszerváltás után. Lásd: http://beszelo.c3.hu/cikkek/ofelsege-az-allam”, a szerzőtől azt a választ kaptam, hogy „És? Kit érdekel? Én ezt a mutatót hozom, mert ide ez a releváns.”
Nos, a helyzet az, hogy engem, mint szerkesztőt érdekel. Én egy lap minőségéért, a benne megjelenő írások, tanulmányok színvonaláért vagyok felelős. Ez az írás, bár gondolatilag kétségtelenül nem üres, azaz van mondandója, sajnos valóban nem üti meg a Beszélőben való közölhetőség mércéjét.
Budapest, 2013. december 31.
- Ádám Zoltán blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
Reakció Ádám Zolinak
by Pogátsa Zoltán - 2014-01-07 21:38
Kedves Zoli, köszönöm, hogy leírtad a te verziódat.
Mint korábban is mondtam, szívesen állok elébe, hogy nyilvánosan is megbeszéljük, miért került elutasításra ez a cikk. Ehhez képest te lehoztad a saját magad által szerkesztett folyóiratban a saját álláspontodat, gálánsan NEM felajánlva, hogy én is fejthessem ki mellette az enyémet. Sajnálom, hogy ez a vita és szerkesztési kultúra egy olyan folyóiratnál, mely eredetileg szamizdatban volt kénytelen indulni.
Így hát akkor itt reflektálok a pontjaidra.
0.) Semmilyen sajtóorgánumban nem mondtam, hogy „méltánytalanság történt volna”. Mindenhol tárgyilagosan annyit közöltem, hogy a cikk elutasításra került. Még Bolgár urat is arra kértem, ne lovagoljunk a kérdésen, inkább a tartalmi részekre koncentráljunk a műsorában.
1.) Valóban rengeteget dolgoztál a cikkel, gyakorlatilag sárga volt az egész tanulmány, mire visszakaptam. Szinte minden mondatához hosszú megjegyzéseket fűztél. Pontosan ezért reagáltam már első körben is, de nem azt, hogy rosszul szerkesztesz, hanem azt, hogy félreérted, mi a szerkesztő feladata. Megjegyzéseid egy része értetlenségről árulkodott, nagyobbik részében azonban saját gondolataidat szeretted volna viszontlátni az én írásomban. Ha végigcsinálom azt a folyamatot, amit te javasolsz, gyakorlatilag a felismerhetetlenségig átiratod velem a szöveget. Ezért írtam neked, hogy nem neked írtam a cikket, hanem egy szélesebb közösségnek, akiknek nem az a tudása, ami neked. Hogy egy szerkesztő nem köthet bele egy metanarratíva gondolati paneljeibe akkor, ha azokkal nem ért egyet. Engednie kell a cikket, vitára bocsátani, és hagyni, hogy majd ő maga vagy mások megjelenés után vitathassák annak elemeit, vagy egészét. Egy analógiával élve: ha egy cikk arról szól, hogy harmonikus vasárnapi ebéd a húsleves rántott hússal, párolt káposztával és almás pitével, akkor nem kötök bele abba, hogy nálunk máshogy főzik a húslevest. Te ezekre a megjegyzéseimre egyáltalán nem reagáltál.
2.) Megjegyzésed szerintem kitűnően bemutatja, amit én az első megjegyzésedre most írtam. Egy komplett más cikket irattál volna velem, a saját elképzeléseid szerint, miközben nem értettél meg sok mindent, ami a cikkben van, ami miatt én nem olyan cikket írtam, mint amit te itt javasolsz.
3.) A cikk minimálisan módosult, egy-két a tanulmány addigi gondolatmenetébe illeszkedő apró kiegészítéssel.
4.) i)Ez a te véleményed. Köllő Jánossal ezt már elkezdtük megvitatni, és folytatjuk is. Álláspontomat fenntartom. ii) Ismét csak bemutatod a te rögeszméd, én pedig más állásponton vagyok a cikkben. Lásd a tanulmányban az erről szóló lábjegyzetem. iii) Az "hiány" fogalma szinonim a "az államháztartás finanszírozási szükségleté"-vel. azaz az adóssággal, hiszen ha egy államháztartásban hiány van, akkor azt adóssággal pótolja. A cikk eddigi olvasóit nem gátolta túlzott intellektuális merevség ennek a logikai összefüggésnek a megugrására. A teljes adósság/GDP ráta azonban magában foglalja a nem elsődleges adósság növekedését is, azaz a kamatfizetéseket. Ezért igenis értelmes dolog Medgyessy és Gyurcsány elsődleges, azaz kamatfizetések nélküli hiányát hasonlítani a GDP növekedéséhez, mert kiderül ebből, hogy Medgyessy alatt az elsődleges hiány legalább nem érte el a GDP növekedését, Gyurcsány pedig már igen, ami felelőtlenebb. Sajnos itt te vagy tévedésben a közgazdasági fogalomtár használatával, és egyszerűen nem érted, mit írok. Ráadásul ismét csak rám erőlteted a prociklusság fogalmát, amit én a tanulmányban nem használok.
5.) Szerintem ez a példa a te szerkesztői felfogásod parodisztikus példája. Én hozok egy kulcsadatot arra, hogy miért polarizál a közoktatás, erre te azzal jössz, hogy más mutatóban Radó Péter szerint jól teljesít. Na de komolyan! Na és? Én ezt az aspektusát akartam vizsgálni, ide ez a releváns adat. Miért akarsz engem a közoktatás egyéb aspektusainak vizsgálatára vezetni, ha engem ez az aspektusa foglalkoztat a szöveg logikájából adódóan??? Feladata ez egy szerkesztőnek?
Végezetül azt, hogy a tanulmány megütötte vagy nem a Beszélő színvonalát, ismétlem, ítélje meg ki-ki maga. A megjelenése előtt sem volt kétségem, hogy te tévedsz, és nem én, a megjelenés óta a vártnál is szélesebb pozitív visszajelzések alapján pedig továbbra sincs. Hosszan tudnám sorolni a magyar értelmiség, gazdaság élet, politika vezető egyéniségeit, akik üzeneteket küldtek, amely szerint a cikk kitűnő. Méltatlan lenne most neveket hozni, de ha kívánod, megteszem. Ezek között liberálisok is akadnak szép számmal, a ti olvasóitok. Több mint ezren ajánlották a cikket itt a Facebookon (összehasonlításul: a Beszélőt 2282-en likeolják).
Meg annyit érdemes hozzátenni, hogy szerkesztő es szerző között húsz éves barátság áll fenn. Ez magyarázza a szerkesztési folyamat olykor személyes hangvételét.