Skip to main content

Akarom-e

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Igen, akarom.

Éppen úgy, ahogy egy sor más kérdésben  gazdaságpolitikában, társadalompolitikában, külpolitikában  is akarom, hogy a magyar kormánynál és parlamentnél demokratikusabban megválasztott és ellenőrzött európai politikai testületek hozzanak Magyarországra nézve kötelező döntéseket. Európai polgár vagyok, és az érdekeim védelmét és az általam fontosnak tartott társadalmi értékek érvényesítését legalább annyira Brüsszeltől és Strasbourgtól várom, mint a jogállamot lebontó, hatalmával visszaélő, korrupt és antidemokratikus magyar kormánytól.

Ugocsa non coronat, de én ugocsai lakosként is a szabad, demokratikus és európai Magyarország híve nagyok, nem a felcsúti banánköztársaságé. Azt akarom, hogy a hazám ne a Kelethez, hanem a Nyugathoz tartozzon, és a nyugati országokkal  köztük a demokratikus Németországgal  szolidaritást vállalva vegye ki a részét Európa gondjainak megoldásából, köztük a menekültválság kezeléséből.

Olyan szolidáris Magyarországot akarok, amelyik részt vesz az Európába érkező menekültek ellátásában, és tiszteletben tartja a menekülők jogait. Amelyik humánusan és jogtisztelő módon bánik az idegenekkel és a saját polgáraival is. Amelyik nem infantilis, követelőző, a barátait rossz társaságból válogató kamaszként viselkedik a világban, hanem érett és felelősségteljes felnőttként. Amelyik nemcsak kapni hajlandó több tízmilliárd eurónyi brüsszeli fejlesztési forrást és az európai uniós tagság minden egyéb előnyét, hanem adni is, amikor arra kerül a sor, hogy segítenünk kell a nálunk szerencsétlenebbeket.

Éljen a szabad, demokratikus, európai Magyarország! Éljen a szolidáris Európa! Éljenek az emberi jogok és a menekülőket segítő áldozatvállalás!

Megjelent a Népszabadság május 17-i számában

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon