Skip to main content

Jobbik

A Fidesz–Jobbik libikóka

Zolnay János 2015. december 29.

A 130 ember életét kioltó párizsi terrortámadás úgy kellett a magyar miniszterelnöknek, mint egy falat kenyér.

Petőcz György: Jobbik: szellemi portrévázlat*

2015. január 6.

Anti-pc, radikalizmus és a szellemek

Utólag írt előszó

Talán nem fölösleges leírni az alábbi személyes dilemmákat. A Jobbik ma számomra rosszabb színben tűnik fel, és egyben szellemi szempontból üresebbnek látszik, mint azt munkám megkezdésekor gondoltam. Hiszen a dolgozatra szóló felkérés éppen a Jobbik szellemi hátterének, gondolkodása „filozófiai” gyökereinek áttekintésére vonatkozott, s egy-két jobbikos parlamenti megnyilvánulással kapcsolatos emlékem, majd Vona Gábor Julius Evola később szóba kerülő kötetének magyar kiadásához írott előszava kifejezetten pozitív várakozásokkal töltöttek el.

Félix Anikó: Magyarország jobban teljesít

2014. április 18.

„Európa jobbra fordul? Szélsőjobboldali populizumus, extrémizmus és az európai választások” címmel tartottak márciusban egy konferenciát Kölnben, amely sok tekintetben új megközelítéseket és perspektívákat vonultatott fel a szélsőjobboldalról szóló diskurzussal kapcsolatban.1 A konferenciát némi iróniával indította a téma egyik leginkább elismert szakértője, az amerikai Georgia-i Egyetem professzora, Cas Mudde.

Pétervári Zsolt: Német Európa Mexikója és az egyetlen kihívó – II. rész

2013. március 14.

Az egyetlen kihívó

A tanulmány első része itt olvasható.

A töredezett szociál-liberális „szalonellenzék” tényszerű, de felszínes (jogállami, parlamentáris, szabad versenyes szempontú) kormánykritikája többek között azért hatástalan a közvélemény-kutatások tanúsága szerint, mert programadó vezéregyéniségei (Bajnai Gordon, Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely) mindegyike ott és úgy próbálja felvenni a kormányképesség fonalát, ahol és ahogy a hazai közép-bal a világgazdasági válság kirobbanásakor kiengedte azt erőtlen kezei közül.

Zolnay János: A köztársaság bukása

Az önkormányzati választásokon a szavazók megerősítették áprilisi döntésüket: úgy dobták el a köztársaság alapintézményeit, a fékek és ellensúlyok rendszerét, a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok garanciáit, mint őszi náthák idején a taknyos papír zsebkendőt.

Neményi László: Korszakvég

Az országgyűlési választáson a választók brutálisan átszabták a pártpalettát. 2006 szeptembere óta fokozatosan érik ez, tehát nagy meglepetés már nem történt április 11-én. Mégis nehéz megdöbbenés és aggodalom nélkül kontemplálni ezt a választási eredményt és lehetséges következményeit. Egy korszak véget ért, egy új kezdődött el, amelyben a Beszélő által képviselt ideák és ideálok sokkal rosszabb startpozícióból indulnak versenybe, mint tették húsz évvel ezelőtt. Nekünk egészen biztosan nincs okunk örömre.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon