Félix Anikó 2014. április 18.

Nyomtatóbarát változat

„Európa jobbra fordul? Szélsőjobboldali populizumus, extrémizmus és az európai választások” címmel tartottak márciusban egy konferenciát Kölnben, amely sok tekintetben új megközelítéseket és perspektívákat vonultatott fel a szélsőjobboldalról szóló diskurzussal kapcsolatban.¹ A konferenciát némi iróniával indította a téma egyik leginkább elismert szakértője, az amerikai Georgia-i Egyetem professzora, Cas Mudde. Meglátása szerint akkora most a feszültség Európában, az európai parlamenti választások előtt, hogy még Amerika is az öreg kontinensre figyel. De miképp is lehetne megragadni ezt a feszültséget?

A kérdés megválaszolása nem egyszerű, hiszen a kétnapos rendezvény által érintett probléma már önmagában is ellentmondásos helyzet köré épült. A soron következő európai parlamenti választásokon ugyanis Európa-szerte több olyan szélsőjobboldali és/vagy populista jobboldali párt fog indulni – méghozzá feltehetőleg a korábbaiknál lényegesen nagyobb támogatással –, amelyek közös jellegzetessége az Európai Unióval szembeni erős kritikai szemlélet, hovatovább nem egy közülük kifejezetten az EU-tagságot ellenző politikát folytat. Adódik tehát a kérdés, hogy milyen politikát folytasson az EU ezekkel a pártokkal kapcsolatban, illetve milyen politika lehet hatékony, és milyen további lépések válhatnak szükségessé.

(Kicsitől a nagy felé) A társadalomtudományokat a kezdetektől foglalkoztatja a kérdés, hogy a társadalom több-e, mint tagjainak összessége. Vizsgáljuk meg először az individuum szintjét, tehát azoknak az attitűdöknek az alakulását az Európai Unió országaiban, amelyek a legtöbb vizsgálat szerint a szélsőjobboldali, radikális jobboldali, populista extrém jobboldali jelzőkkel írhatóak le, és az ilyen attitűdöket képviselő pártokra való szavazatot is valószínűsítik. (lásd Ivarsflaten, 2005; Van der Brug et al., 2005; Lubbers and Scheepers,2007).

A „közös nevező” szinte minden EU-s tagállam esetében az euroszkepticizmus erősödése a lakosság körében (lásd Eurobarometer 2012), jóllehet, ennek tartalma és mértéke már jelentős eltéréséket mutathat az országok között. Közös azonban a szélsőjobboldalinak vagy populista jobboldalinak nevezhető pártokban, hogy retorikájuk nagy mértékben épít az euroszkepticizmusra. Részben ezáltal képesek elnyerni a szavazópolgárok rokonszenvét és voksait. Így állhat elő az a helyzet, hogy az EU parlamentet „belülről” képesek bomlasztani azok a pártok, amelyek adott esetben annak létezésével sem értenek egyet, megbénítva annak rendeltetésszerű működését.

A legtöbb kutató szerint az euroszkepticizmuson kívül nyilvánvalóan más szempontok is közrejátszanak a szélsőjobboldali pártokra leadott voksig vezető folyamatban, így a nacionalizmus, az idegenellenesség, a rasszizmus, az erős állam iránti igény, és a szembenállás a fennálló rendszerrel. (Mudde 1999) A konferencia egyik előadója Beate Küpper, a németországi székhelyű komparatív GFE (Group-Focused Enmity) vizsgálat egyik kutatója volt. A nyolc ország részvételével lezajlott vizsgálat hat olyan attitűdöt különböztetett meg, amelyek bizonyos csoportokkal szembeni ellenérzésekre vonatkoznak: a bevándorlóellenességet, az iszlámellenességet, a rasszizmust, az antiszemitizmust, a homofóbiát és a szexizmust. A vizsgálat alátámasztotta, hogy az egyes attitűdök a legtöbb esetben korrelálnak, tehát ha valaki az egyik csoporttal szemben előítéletes, akkor nagyobb valószínűséggel lesz a másik csoporttal szemben is az. A vizsgálat is bizonyítja, hogy hazánk pozíciója a kirekesztő attitűdök mértékének tekintetében kiemelkedő: Magyarország az antiszemita, rasszista, szexista, bevándorlóellenes attitűdök elterjedtéségének mértékében egyöntetűen „toplistás”. A komparatív vizsgálat szerint a hat ország közül hazánk listavezető mindaz antiszemitizmus, mind a bevándorlóellenesség, mind a szexizmus tekintetében, de a többi kirekesztő attitűd esetében is az élmezőnyben foglal helyet.(Zick, A., Küpper, B. & Hövermann, A. 2011).

Ha egyszerű folyamatról lenne szó, akkor ezek a kirekesztő attitűdök minden esetben az azokat képviselő pártok támogatottságában manifesztálódnának. A folyamat azonban nem ilyen egyszerű – ez már átvezet a szélsőjobboldali pártok és kínálatuk vizsgálatához –, ezek az attitűdök nem feltétlenül és nem minden esetben vezetnek a szélsőjobboldali pártra leadott szavazatokhoz. A konferencia egy másik előadása rámutatott arra, hogy a szavazatokat befolyásolják például a társadalmi normák, tehát hogy ezek az attitűdök mennyire elfogadottak és vállalhatók az adott társadalomban. (Butterwegge 2012) Fontos elemezni a mainstream pártok pozícióját és retorikáját, amelyek sok esetben szintén a szélsőjobboldali, és /vagy populista nyelvezetet használják, így sokszor akár közös platformra kerülhetnek a szélsőjobboldallal. Ennek kapcsán többször is elhangzott Magyarország példája, ahol a kormánypárt sokszor „kikacsint” a szélsőjobboldal felé, közös támogatói bázist megcélozva.

(Nem a válság szüli) Még mindig az egyén elemzési szintjén maradva, a konferencián elhangzottak több ízben is megerősítették, hogy a szélsőjobboldal felé fordulást ezek a „kulturális változókként” jellemezhető attitűdök befolásolják a leginkább. Az egyént elsősorban nem a rossz gazdasági helyzete sodorja a szélsőjobboldali pártok felé, tehát nem az objektíve rosszabb gazdasági helyzetben lévő „vesztesek” gyűjtőhelye a szélsőjobboldal. Ezzel szemben a relatív depriváció, azaz a szubjektíve rossznak ítélt gazdasági helyzet már annál inkább vezethet az ilyen irányú pártválasztáshoz. Ez a szubjektív depriváció érzés pedig nem feltétlen korrelál az objektív gazdasági helyzettel, sem az egyén szintjén, sem országos szinten. Tehát a válság érzékelése és a „valódi” válság mértéke igen jelentősen különbözhet egymástól, és országonként is különböző mértékű és tartalmú lehet. A válság mint a szélsőjobboldal megerősödésének elsőszámú oka a makroszintű magyarázatok egyik leggyakrabban említett és mára már legvitatottabb eleme. A kölni konferencián Cas Mudde rámutatott: a legtöbb európai országban az európai gazdasági válság hatására nem történt érdemi változás a szélsőjobboldali pártokra leadott szavazatok mennyiségében. Így például Ausztriában az FPÖ, vagy Franciaországban a Nemzeti Front a válság előtt is relatíve magas támogatottsággal bírtak. Mégis, van olyan ország, ahol a gazdasági válság óta növekedett jelentős mértékben a szélsőjobboldali pártokra leadott voksok száma. Ebben a mezőnyben ismételten élen járt Magyarország, amely magasan vezeti a listát, ha összevetjük a szélsőjobboldalra leadott szavazatok számát a válság előtt és a válság után. Mudde ezzel kapcsolatban jogosan megemlíti, hogy a Jobbik felemelkedése jelentős mértékben összefüggött a belpolitikai válsággal is, amely a gazdasági válsággal egy időben robbant ki. A Jobbik-jelenséget kutatók emellett olyan egyéb tényezőket is hangsúlyozni szoktak, mint a roma és nem roma társadalom közti feszültség felszítása (Róna-Karácsony 2010), a „cigánybűnözés” szó „sikeres” elterjesztése és elterjedése a közbeszédben.(Juhász 2010).

(A „fun” factor) Egy másik olyan tényező fontosságát is gyakran hangsúlyozták és a konferencián, amely nem csak a Jobbik esetében releváns. A kínálati oldalt elemezve talán a legaggasztóbb jellemző a köréjük épülő szubkultúra, a hozzá kapcsolódó közösségi élmény. Ennek a szubkultúrának az a jellemzője, hogy többnyire a formális tagság mellett vagy helyett kiterjedt támogatói csoporttal rendelkezik, amely egyúttal kulturális közösséget is nyújt résztvevőinek. A kiterjedt zenei és öltözködési stílussal párosuló szubkultúra, a fiatalok számára különösképpen vonzó tud lenni. Ebben a vonatkozásban megint csak Magyarország, valamint Görögország esete kiemelendő. A két ország szélsőjobboldali szubkultúrájának erősségét és a a fiatalok számára vonzó jellegét saját kutatási eredményeim is igazolják, amelyben a szubkultúra és a társadalmi hálózatok felől közelítem meg a szélsőjobboldali orientáció lehetséges okait. A kutatások szerint a mozgalmi jelleg, a nem (csak) pártszerű szervezeti felépítés új támogatói csoportok elérését teszi lehetővé. Többek között kutatások bizonyítják, hogy a nők inkább csatlakoznak a nem párt-jellegű szervezetekhez (Pető 2012), de a mozgalmi kereteknek erősebb vonzereje lehet a fiatalok körében is, főleg, ha ez erős elit-ellenességgel és a fennálló berendezkedéssel szembeni lázadással is párosul. (Mudde 2014) Ez a fiatalos arculat persze nem általános tendencia Európa minden országában, ahogy arra a következő részben visszatérek.

A konferencián a szélsőjobboldal (szub)kulturális rendezvényeit, a köré épülő sok esetben „buli” jelleget a konferencia egyik részt vevője találó módon „fun” faktornak nevezte, amelynek jelentőségét semmiképpen sem szabad lebecsülnünk a szélsőjobboldali hálózatok működési mechanizmusában.

(Almát a körtével) A komparatív vizsgálatok során az általános következtetések levonása mindig veszélyes. Fontos látnunk az országok közti különbségeket, amelyek alapvetően meghatározzák a szélsőjobboldali pártok kiinduló helyzetét, és itt korántsem csupán a jól ismert Kelet- Nyugat földrajzi tagolódásra kell gondolni. A kínálati oldalt, azaz a pártok jellegét tekintve jelentős különbségek mutatkoznak a pártok radikalizmusának, szélsőségességének mértékében. Közmegegyezés alakult ki arról, hogy jelenleg Európában a legszélsőségesebb, magát nyíltan náci és fasiszta múlt örökösének feltüntető párt a görög Arany Hajnal, amely jelenleg (is) a harmadik legnagyobb támogatottságú párt az országban. (Félix 2013) Másrészt sokszor a vallott eszmeiségben is gyökeresen ellentétes nézetekkel találkozhatunk az egyes pártok esetében. Kelet-Nyugat felosztásban egyszerűen azt mondhatnánk, hogy a nyugat-európai szélsőjobb legfőbb mozgósító témaköre a bevándorlóellenesség, míg Kelet-Európában ez a témakör elsősorban a romaellensség. Hovatovább, Nyugat-Európában ezen pártok iszlám-ellenessége akár Izrael pártisággal is párosul, lásd például az osztrák FPÖ-t vagy a belga Vlaams Belang-ot, ami mondjuk gyökeresen ellentétes az erősen antiszemita kelet-európai szélsőjobboldallal, lásd Jobbik vagy a Mi Szlovákiánk Néppárt. Ugyanakkor érdekes fejlemény a szélsőjobboldali pártok Oroszországgal való szimpátiája és kapcsolataik megerősödése, amely nem csak a kelet-európai, de a nyugat-európai szélsőjobboldali pártok esetében is egyre inkább tetten érhető (lásd Political Capital 2014), amely szintén árnyalja a „kelet-nyugat” bontást.

A kínálati oldal mellett a keresleti oldal, azaz a támogatók szocio-demográfiai összetétele is jelentősen különbözik az egyes országok esetében, és ebből a szempontból megint csak nem érvényes a kelet-nyugat felosztás. Míg az Egyesült Királyságban a klasszikus szélsőjobboldali szavazó képe rajzolódik ki, aki rossz anyagi helyzetű, alacsony iskolai végzettségű és státuszú fehér férfi (Goodwin 2014), számos más nyugat-európai országban sokkal összetettebb választói bázisról beszélhetünk, mint például a francia Nemzeti Front esetében, amely kifejezetten vegyes szocio-ökonómiai háttérrel rendelkező választókat is elért (ún. inter-classed party). Utóbbinál sokan ezt Marie Le Pen megjelenésével és apja helyének átvételével magyarázzák, aki egy szofisztikáltabb, moderáltabb nyelvezettel új választói csoportokat is képes volt megnyerni. Például a szélsőjobboldali nők egy csoportjában is sikereket tudott elérni (Mayer 2013), amely a szélsőjobboldali gender gap (Givens 2004) jelenségét, azaz a férfi szavazók felülreprezentáltságát kezdheti ki hosszú távon az országban. Hasonló különbségeket láthatunk a támogatók kor szerinti összetételében, ha a magyar Jobbikot vagy a görög Arany Hajnalt, amely két párt erőteljesen felülreprezentált a fiatalok körében (Félix 2013, Félix-Gregor 2014), vetjük össze az inkább idősebb korosztályok által támogatott brit szélsőjobboldallal.

(A szélsőjobboldali hálózat a szubnacionális szinten) A szélsőjobboldali „nagykoalíció” az Európai Parlamentben tehát elég nehezen elképzelhető perspektíva, sőt még a nyugat-európai pártok között is kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Például a Dán Néppárt, amely a közvéleménykutatások szerint 18%-os támogatottságon áll a teljes dán lakosság körében, kifejezetten elzárkózik attól az eshetőségtől, hogy a többi szélsőjobboldali párttal szövetségre lépjen – csak a Svéd Demokratákkal szövetkezne.

Ismét keletre pillantva, ismeretes, hogy a Jobbik „közutálat” tárgya a nyugat-európai szélsőjobboldali pártok körében, ami szintén ellehetetleníti egy ilyen nagykoalíció létrejöttét. Az eltérő témakörök mellett ez azonban stratégiai megfontolásokon is alapulhat, amennyiben a „nyugati” szélsőjobboldalnak érdeke, hogy elhatárolja magát a „keleti”, „barbár” pártoktól.

A lehetőség az egymás közötti szövetkezésre a kelet-európai szélsőjobboldal számára evidens módon nem túl valószínű, a Jobbik szintén nem fog szövetkezni a körülötte lévő országok szélsőjobboldali pártjaival. A különbségek itt is relevánsak, a konferencián is elhangzott a kelet-európai szakértőtől, Andreas Umlandtól, a Kijevi Állami Egyetem kutatójától: a poszt-kommunista örökség nem jelenti azt, hogy ezek a pártok egy platformra kerülnének, és ugyanolyan politikát folytatnának. Van, ahol viszonylag régebb óta működik jelentős szélsőjobboldali párt, itt is a Jobbikot lehet megemlíteni, van, ahol a közelmúltban robbant be a szélsőjobb, mint mondjuk Litvánia esetében, de olyan ország is található a régióban, ahol nincs jelentős támogatottságú szélsőjobboldali párt, ugyanakkor a „mainstreamhez” tartozó politikusok gyakorlatilag nyílt szélsőjobboldali retorikát használnak, így például Romániában.

A nagykoalíció elmaradása ellenére a pártok feltehetőleg külön-külön is jól fognak szerepelni a következő európai parlamenti választásokon, bár az elsöprő győzelem víziója talán túlzásnak tűnik az eddigiek fényében. Cas Mudde szerint a pártok 13 tagállamából kerül be szélsőjobboldali párt az EU parlamentjébe, és becslése szerint összességében pár hellyel keveseb jut nekik, mint 2009-ben.

(Mi következik mindebből?) A konferencia második napja a gyakorlati válaszok felé fordult annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy vajon milyen lépéseket tehet, milyen lépéseket tud tenni az Európai Unió a szélsőjobboldallal és az euroszkepticizmussal szemben. Az alapvető kiindulási probléma abban rejlik, hogy az Európai Unió ebben a kérdésben sem tekinthető egyértelműen legitim szereplőnek, kompetenciájának határvonalai nem tisztázottak. Másik probléma, amely a fenti elemzésből is remélhetőleg kiderült, hogy nincs egy átfogó tendencia vagy mintázat Európa-szerte, ami a szélsőjobboldalt illeti. Éppen ezért a konferencia nem is tudott volna hatékony megoldással szolgálni, sok kis lépést viszont megmutatott, amelyen el lehet indulni. Ilyenek azon szervezetek tevékenységeinek uniós támogatása, akik az Európai Uniós állampolgári tudatosságot próbálják erősíteni a tengernyi egyéb szervezet, NGO mellett, akik az előítélet mentesítéssel és toleranciára neveléssel kapcsolatos programokat szerveznek és koordinálnak. Az egyik fontos következtetés, hogy ezen szervezetek tevékenységének a hatékonysága nagyban növelhető, ha az a kisközösségek szintjén zajlik, értve és érezve a helyi viszonyokat. A prevenció fontossága nyilvánvaló, de a már a szélsőjobboldali közösségekbe involválódottak számára, akiket sokszor a közösség, a valahova tartozás élménye sodor a szélsőjobboldal felé, az alternatívák, más közösségek felmutatása szintén fontos továbblépési lehetőség.

Egyet biztosan kijelenthetünk: A marginalizáció, illetve a radikális erők erejének lebecsülése nem jó taktika, ahogy azt a Jobbik választási előretörése vagy éppen a görög Arany Hajnal esete bizonyította a közelmúltban (Félix 2013), ahogy a szélsőjobboldali pártokra szavazók kirekesztése, semmibevétele sem járhat hosszútávon sikerrel. Ugyanakkor a démonizálás, túlhangsúlyozás szintén kontraproduktívvá válhat egy bizonyos mértéken túl. A mérték meghatározása pedig nem könnyű, mert a különböző eseteket kontextusukban kell értelmezni és kezelni. Ahogy a konferencia egyik részt vevője fogalmazott, a szélsőjobboldali pártok a társadalom fontos és problémás kérdéseit célozzák meg, azonban leegyszerűsített, vulgarizált és – a legtöbb esetben – kirekesztő válaszokat adnak azokra, és nem a probléma valódi okára reflektálnak. Azonban nem szabad elmennünk a kérdések mellett, amelyeket felvetnek, sem nemzetállami, sem uniós szinten, hanem más retorikával és más „megoldásokkal”, de foglalkozni kell velük.

Összefoglalva tehát a helyzet rossz, de nem kilátástalan, a radikális erők erősek Európában, de nem erősödtek tendenciaszerűen az elmúlt időszakban, és ha erősödtek is, a legtöbb esetben nem a gazdasági válság hatására.

Azonban a konferencián nem csak én figyeltem jobban a magyar és a görög példákra (lévén, hogy ez a két ország szélsőjobboldali mozgalmai jelentik a szűk kutatási területemet – FA), nem volt nehéz dolgom, hiszen szinte minden percben e két ország került megemlítésre, mint csúcstartók jelenleg az Európai Unióban, a szélsőjobboldal tekintetében. Ne becsüljük tehát le magunkat, Magyaroszág valóban „jobban teljesít”, mint bármely másik európai ország, mind a szélsőjobboldali eszmék elterjedtségében, mind az azok iránti kereslet mértékében, mind pedig a magyar szélsőjobboldali politika „szélsőségességében”.

A szerző szociológus, az ELTE-Peripato Kutatócsoport munkatársa

Hivatkozott irodalom

Félix Anikó (2013) „Szelet a vitorlából” újrahangolva, azaz a görög Arany Hajnal tündökléséről és bukásáról (?) mint precedens értékű ügyről. Beszélő folyóirat (online).

Félix Anikó, Gregor Anikó (2014): Kell egy csapat? A Jobbik és fiatal támogatóinak vizsgálata a társadalmi nemek szerinti megközelítésében In:Nagy Á - Szekely L (szerk.): Másodkézből –Magyar Ifjúság2012, Iszt Alapítvány-Kutatópont

Givens Terri E. (2004): The radical right gender gap In: Comparative Political Studies 37:1. 30-54

Goodwin Matthew J.,Ford  Robert (2014): Revolt on the Right: Explaining Support for the Radical Right in Britain. Routledge 

Grajczjár István, Tóth András (2011): Válság, radikalizálódás és az újjászületés ígérete: a Jobbik útja a parlamentbe. In: Enyedi Zsolt, Szabó Andrea, Tardos Róbert (szerk.):Új képlet. Választások Magyarországon 2010. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 57–92.

Ivarsflaten E (2005): The vulnerable populist right parties: No eco- nomic realignment fuelling their electoral success. In: European Journal of Political Research 44:3. 465–492.

Juhász Attila (2010): A Jobbik politikájának szerepe a pártrendszer átalakulásában – különöstekintettel a cigánybűnözés kampányra Magyarország Politikai Évkönyve 2009-ről. Demokrácia Kutatások Magyarországi Központja Közhasznú Alapítvány.

Karácsony Gergely – Róna Dániel (2010): A Jobbik titka. A szélsőjobb magyarországi megerősödésének lehetséges okairól. In: Politikatudományi Szemle 19:1. 31-63.

Lubbers M, Scheepers P (2007): Euro-scepticism and extreme voting patterns in Europe.Social cleavages and socio-political attitudes determining voting for the far left, the far right, and non-voting. In: Loosveldt G, Swyngedouw M and Cambre ́ B (szerk). Measuring Meaningful Data in Social Research. Leuven. Acco, 71–92.

Lubbers M, Scheepers P (2012): Euro-scepticism and radical right-wing voting in Europe, 2002−2008: Social cleavages, socio-political attitudes and contextual characteristics determining voting for the radical right. In: European Union Politics 2013:14

Mayer Nonna (2013): From Jean-Marie to Marine Le Pen: Electoral Change on the Far Right. In: Parliamentary Affairs 66:1.160-178.

Mudde Cas (1999): The Single-Issue Party Thesis: Extreme Right Parties and the Immigration Issue. In:  West European Politics 22.3 182-197

Mudde Cas (2014): (szerk.) Youth and the Extreme Right. International Debate Education Association.

Pető Andrea (2012): Far Right Movements and Gendered Mobilization in Hungary.  Queries 1:7. 130–135.

Political Capital (2014): Az orosz kapcsolat. Letölthető itt: http://www.politicalcapital.hu/wp-content/uploads/pc_elemzes_20140410_az_orosz_kapcsolat.pdf

Van Der Brug W, Fennema M and Tillie J (2005): Why some anti-immigrant parties fail and others succeed. A two-step model of aggregate electoral support. In: Comparative Political Studies 28:5. 537–573

Zick A, Küpper, B,Hövermann A (2011): Intolerance, Prejudice and Discrimination - A European Report.  Berlin: Friedrich-Ebert-Stiftung

Jegyzet 

• E-közélet,

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges