Félix Anikó 2013. október 23.

Nyomtatóbarát változat

Görögországban 2012-ben egy szélsőjobboldali párt, az Arany Hajnal közel 7 százalékkal bekerült a Parlamentbe, népszerűsége egészen a legutóbbi időkig az országos reprezentatív felmérések szerint 13-15 százalék körüli szintig emelkedett. Harmadik Birodalmat idéző biológiai alapú rasszizmusával, szélsőséges antiszemitizmusával, nyílt agressziójával együtt járó immáron tartós népszerűsége sokkolta a világ és a görög közvélemény jelentős részét is. A közelmúltban egy látszólag váratlan fordulat következett be a párt életében. 2013. szeptember 17-én egy kocsmai szóváltás után meggyilkoltak egy köztudottan antifasiszta, baloldali rappert, Pavlos Fyssas-t. A gyilkosság után közvetlenül az elkövető bizonyíthatóan több Arany Hajnal képviselővel is lebonyolított telefonhívást, köztük Ilias Kasidiaris-al is, aki a párt szóvivője, és a jövő évben tartandó athéni polgármester választások jelöltje.

Az esetet követően elindult nyomozás során letartóztattak számos személyt a rendőri állományból, akik bizonyíthatóan kapcsolatban álltak az Arany Hajnallal, a párt jó néhány tagját, illetve parlamenti képviselőket is, köztük a párt vezetőjét, Michaloliakost és Kasidiarist is, bűnszövetkezetben való részvétel vádjával. Az azóta napvilágra került információk szerint a pártot több, bevándorlók ellen elkövetett bűncselekménnyel, valamint pénzmosással, korrupcióval és az alvilággal való szoros kapcsolattal is vádolják. Jelenleg őrizetben van a párt vezetője, Nikolas Michaloliakos és egyik vezető tagja, Giannis Lagos, több képviselőt pedig pénzbírságra ítéltek és megtiltották nekik az ország elhagyását. A történet jelenleg, 2013. októberében itt tart Görögországban. Az Arany Hajnal esete azonban precedens értékű lehet világszerte és a magyarországi párhuzamok szempontjából is fontos a történet további alakulása.

Arany Hajnal – Magyar Hajnal

Ebben az írásban a görög Arany Hajnalról fogok írni, reflektálva a párhuzamokra. Állításaimat elsősorban saját kutatási anyagomra alapozom. Athénban interjúkat készítettem a párt támogatóival és tagjaival, részt vettem rendezvényeiken és a párt több irodájában is folytattam részt vevő megfigyelést.

Úgy gondolom, hogy a precedens értékű eset alkalmas lehet arra, hogy elgondolkozzunk a párhuzamokon, és a betiltással kapcsolatos pro és kontra érveken. A szélsőjobboldali mozgalmak, szervezetek betiltása, ellehetetlenítése vissza-visszatérő téma világszerte, amely heves vitákat generál mind a társadalmi, mind a tudományos közvéleményben. Európában szélsőjobboldali mozgalom betiltására legutóbb júliusban, Franciaországban került sor, ahol, hasonlóan a görög esethez, egy baloldali aktivista meggyilkolása indította el a lavinát. Különbség azonban, hogy Franciaországban ezek a szervezetek a parlamenti bejutási küszöbtől igen messze jártak, ellentétben a görög Arany Hajnallal. Még közelebbi példaként a Magyar Gárda betiltását említhetjük, amelynek kapcsolata a Parlamentben lévő Jobbikkal, illetve erőszakos tevékenysége sok tekintetben párhuzamokkal szolgál a görög esettel. A legutóbbi, és leginkább nyilvánvaló párhuzam a magyar szélsőjobbal a nemrégiben alakult Magyar Hajnal elnevezésű szervezet felbukkanása, ami a Jobbikból kivált, később a pártból ki is zárt Lenhardt Balázs nevéhez köthető és már alapító okiratában utal a görög Arany Hajnalra, mint követendő példára¹.

Szavak, szélek, határok

Ahhoz, hogy a témát megfelelőképpen megérthessük és körbejárhassuk, mindenekelőtt tisztázni kell, hogy mit – mikor és miért? – nevezünk szélsőségnek és szélsőjobboldali mozgalomnak. Először a szélsőjobboldal kifejezést kell lehatárolnunk. Ezekkel a pártokkal, mozgalmakkal kapcsolatban számos megnevezéssel és definícióval találkozhatunk (Hainsworth 2008), az Arany Hajnal kapcsán a szélsőjobboldali terminus mellett a neofasiszta, neonáci, extrém jobboldali kifejezéssel is. A szakirodalom általában a szélsőjobboldali kifejezést használja azokkal a pártokkal kapcsolatban, amelyek nyíltan, vagy burkoltan közösséget vállalnak ugyan a Harmadik Birodalommal vagy az olasz fasizmussal, azonban politikai megfontolásból, vagy azért, hogy több választót érjenek el, a retorika szintjén, elutasítják ezt a közösségvállalást. Sok tekintetben modern pártként jelennek meg a politikában; antidemokratikus törekvéseik ellenére részt vesznek az országos törvényhozásban, erős EU-ellenességük ellenére pedig az Európai Parlamenti választásokon is indulnak, sőt, be is kerülnek oda. Úgy gondolom, hogy az Arany Hajnal minden felsorolt kritériumnak megfelel, ugyanakkor az extrém vagy szélsőjobboldali kategória tágabb fogalom, amibe beletartozhatnak a neonáci és fasiszta szervezetek is (Hainsworth 1992). Egyetértenek a kutatók abban is, hogy ezek a pártok sajátos ideológiával, felépítéssel és politikai stílussal rendelkeznek (Mudde 2007), ám országonként, politikai és társadalmi kontextusonként máshová helyezik a hangsúlyokat. A görög és a magyar eset összevetése azonban fontos, és sok hasonlóságot találunk a kettő között.

Még inkább kontextustól függ, hogy egy adott társadalomban milyen okból tekintünk egy mozgalmat szélsőségesnek. A válasz korántsem triviális, ha azt a kérdést tesszük fel, hogy mit és milyen címszóval tilthatunk be egy jogállamban. Elsőként distinkciót kell tenni a jobboldali és baloldali szélsőségek között, amelyek sok tekintetben hasonlíthatnak egymáshoz, mégis, alapvető különbségek vannak köztük. Van, ahol ez a kérdés természetesen irreleváns, lévén, hogy nem beszélhetünk szinte semmilyen mértékben valós társadalmi bázissal rendelkező szélsőbaloldalról, mint például Magyarországon. Azonban Görögországot vizsgálva ez tisztázandó kérdés, hiszen az országban erőteljes, az anarchista mozgalom, illetve a kommunista párt támogatottsága is. A legtöbb esetben a kétféle szélsőségnek egyaránt fontos eleme az antidemokratikus jelleg és az alkotmányellenesség (Carter 2005), de az a különbség köztük, hogy míg a szélsőbaloldali mozgalmak alapvetően egyetértenek az emberek közötti egyenlőség elvével, addig a szélsőjobboldali mozgalmak esetében ez nem igaz. Sőt, az utóbbiak alapvető jellemzője, hogy szükségszerűnek tartják a társadalmi és politikai egyenlőtlenséget (Saalfeld 1993). Mégis, a görög politikában a “jobb- és balközép” pártok – a Pánhellén Szocialista Mozgalom (továbbiakban PASZOK) és az Új Demokrácia – sokszor törekednek taktikai megfontolásból a “kétféle szélsőség” összemosására, a szélsőbal és a szélsőjobb közti teljes egyenlőségtételre. Ennek során sokszor szélsőségesnek próbálják beállítani a kommunista párt mellett az erősen baloldali, de vitatott mértékben szélsőbaloldalinak nevezhető Syriza-t is, amely jelenleg a második legnagyobb támogatottságú párt, de volt olyan időszak, amikor vezette a népszerűségi listákat.

Nem kívánok zsákbamacskát árulni; az írás végére sem fogok határozott álláspontot megfogalmazni a betiltás kérdésével kapcsolatban. Meglátásom szerint, noha precedens értékű az Arany Hajnal esete, a jó vagy jobb válasz, ha egyáltalán létezik, mindig kontextus-függő: minden társadalomban eltérő mozgatórugók működnek, eltérőek a történelmi és ideológiai beágyazottságok. Mégis, ez az eset alkalmas lehet arra, hogy végiggondoljuk a lehetséges kimeneteket és a lehetséges párhuzamokat. Ehhez saját kutatási anyagom alapján megkísérlem bemutatni magát az Arany Hajnal jelenséget.

A kínálati oldal: Mit tudhat az Arany Hajnal?

Először arra a kérdése igyekszem válaszokat adni, hogy miért lehet sikeres az Arany Hajnal, mit ígér, és vajon mi olyat tud nyújtani a választóknak, aminek révén megjelenhetett és fontos tényezővé tudott válni a görög politikai színpadon. Ezzel párhuzamosan a „másik oldalt” is meg kell vizsgálni, tehát azt, hogy vajon kik és miért támogatják az Arany Hajnalt, milyen motivációik vannak, és mi magyarázza azok magatartását, akik a szélsőséges pártra szavaztak, vagy netán tartós módon támogatják is azt.

De hogyan alakult ki az a politikai kontextus, amely megteremthette az igényt egy szélsőjobboldali pártra és első ízben a modern görög demokrácia történetében tartóssá tehette azt. Ilyen tényező lehet a párt ideológiája, szervezeti felépítése, a politikai rendszer szerkezete, valamint a tágabb társadalmi környezet, amibe beágyazódik a párt, jelesül a választási rendszer, a média és az állami jogszabályozás. (Carter 2005)

Az ideológia

Minden elemző szerint az Arany Hajnal ideológiája képviseli az egyik legnyíltabb módon az extrém xenofób, antiszemita, antidemokratikus és államellenes nézeteket az európai szélsőséges pártok között. Ugyanakkor a görög pártot megkülönbözteti nyílt biológiai alapú rasszizmusa valamint azok a szélsőségesen erőszakos megnyilvánulások (Ellinas 2013), amik eddig nyílt titokként a párthoz kötődtek, a legutóbbi gyilkosság óta pedig bizonyíthatóan az Arany Hajnallal álltak kapcsolatban. Egyes elemzők szerint a párt ideológiájának magja teljesen azonos a náci ideológiával és annak legfontosabb része a szélsőséges antiszemitizmus (Sparras 2012). A párt sikerét azonban sokan egy másik központi ideológiai elemben, a végletesen szélsőséges idegenellenességében vélik felfedezni. Ez a fajta „single-issue” szemlélet, amely a sikerüket a kisebbségi kérdések tematizálásával magyarázza, igen népszerű a szélsőjobboldalt kutatók körében. (Mudde 1995, Karácsony-Róna 2010)

Az országba irányuló migráció az elmúlt évek során valóban jelentős mértékben emelkedett, és ezen belül külön problémát jelent az illegális bevándorlók megoldatlan helyzete. A bevándorlás nem új jelenség; a 90-es években főleg albán és török, később a 2000-es évek elején főleg roma migránsok érkeztek Görögországba. Az évtized második felétől azonban egy merőben új összetételű és méretű migráció vette kezdetét: leginkább Ázsiából, fekete Afrikából és a Közel-Keletről érkeznek sokan, többnyire illegálisan, hivatalos papírok nélkül. Az igazi nagy hullám 2009 után indult be, párhuzamosan a politikai és gazdasági válsággal, így a görög állam, részben, mert „fontosabb dolga is akadt ennél”, részben talán a közöny és a tehetetlenség miatt, nem tudott megfelelő válaszokat adni az illegális bevándorlás kérdésére. A közbiztonság romlása, a bűnözés növekedése és az egekbe törő munkanélküliség pedig jó alkalom volt a bevándorlókkal szembeni indulatok felszítására. A közbiztonság romlásának összekapcsolása a bevándorlókkal kapcsolatos konfliktusokkal nem kizárólag az Arany Hajnalhoz köthető „trükk”;. Különböző elemzések már évekkel ezelőtt kimutatták, hogy mind a közszolgálati, mind a kereskedelmi média jelentősen hozzájárult az előítéletek növekedéséhez, elfogult, sokszor bevándorló-ellenes híradásaival. (Batziou, 2011, valamint Vidali, 2007) Tette ezt már abban az időszakban is, amikor még az országba irányuló bevándorlás, és a legfontosabb problémát jelentő illegális bevándorlás, közel sem volt ilyen mértékű. Az Arany Hajnal a „bevándorlókérdés” és a „bevándorlóbűnözés” szlogenjeivel egy már meglévő, megteremtett „jelenséget” észlelt és töltött meg az addigiaknál jóval radikálisabb tartalommal. A párt különös hangsúlyt fektet az ideológiai nevelésre, többek között kiskorúaknak tartott „alternatív” történelemórák révén, amelyek során azt az „igaz” történelmet tanítják meg a gyerekeknek, amit nem, vagy nem megfelelő mértékben és hangsúlyokkal halhatnak az iskolai tanórákon. Az „igazi” történelem lényegi eleme a görög nemzet dicsőséges múltja, ami a pártpropaganda szerint nem eléggé hangsúlyosan jelenik meg az oktatásban, vagy a törökökkel való történelmi konfliktusok eltérő interpretálása. Ez a fajta szemlélet összekapcsolódik az összeesküvés-elméletekkel, amennyiben meglátásuk szerint a hamis történelem tanításával a görögöket be akarják csapni, azt kívánják elérni, hogy ne ismerhessék meg dicső múltjukat, ne legyenek tisztában a görög nemzet „valódi nagyságával”. Az „igazi”történelem „elhallgatásának” teóriája ismerősen csenghet a mi fülünknek is: az a csoport, amely felelős ezért, az Arany Hajnal elbeszélésében sem más, mint a világot irányító „pár száz fős vezetőség”, vagy a „cionisták”, bankárok, egyes esetekben kimondottan Izrael és/vagy Amerika. A görög szélsőjobboldali összeesküvés-elméletek szerint azonban mindez a kommunisták vagy azoknak bélyegzett csoport segítségével valósul meg. A tanórák anyagait szerintük ugyanis a kommunisták írják, kiszolgálva a nemzetközi felettes hatalmat. Az „eltitkolt” történelem, az alternatív történelmi narratívák, az elnyomás érzése és az ezzel kapcsolatos összeesküvés-elméletek szintén közösek a magyar és számos más szélsőjobboldali mozgalom identitásában. Azt mondhatjuk tehát, hogy az ideológia szerves részét képezte az Arany Hajnal sikerének, azonban ez önmagában nem volt elég; az erre irányuló „társadalmi keresletnek” is jelen kellett lennie, és mindezek mellett egyéb tényezőkre is szükség volt.

Arany Hajnal: párt, szervezet, mozgalom, szubkultúra

Ilyen tényező lehet még a párt szervezeti felépítése, hierarchiája, amelyről a kutatók egyöntetű véleménye az, hogy jelentősen hozzájárulhat egy szélsőjobboldali párt sikeréhez. A szervezeti felépítés vizsgálatához a párt történetével kell megismerkednünk. Az Arany Hajnal a 80-as évek végén, földalatti, militarista neonáci mozgalomként jött létre; tevékenysége lényegében a Harmadik Birodalom ideológiájának tanulmányozására, és titkos hadgyakorlatok végzésére korlátozódott. A közvélemény többnyire csak baloldali közszereplők elleni erőszakos cselekedetek és terrorista akciók kapcsán halhatott róluk ekkoriban. A mozgalom tehát sokáig valóban a demokrácián kívüli, marginális szereplőként működött és nem is kívánt párttá alakulni (Sparras 2012). Ez a 90-es években változott meg, amikor több kisebb szélsőjobboldali párttal együtt elindult az országgyűlési, azonban sosem tudott komolyabb eredményt elérni, és egészen 2010-ig meg sem közelítette a parlamenti küszöböt.

Mozgalmi jellegét azonban párttá alakulását követően sem veszítette el; egyszerre működött bármikor mozgósítható militáns csoportként – ahogy azt a legutóbbi gyilkosság is bizonyította – de egyúttal a párton belüli formális hierarchia és bürokrácia is kiépült. Ez a kettősség a mai napig tetten érhető a tagság és a belső hierarchia területén. A párt teljes mértékben centralizáltan működik, szinte minden ügy a párt vezetőjéhez, hivatalos posztja szerint főtitkárához, Michaloliakoshoz és a szűk vezetőséghez fut be, és majdhogynem minden döntés kapcsán egy szűk vezetőréteg az illetékes. A centralizált működésmód a karizmatikus vezető személyével köthető össze igazán, akinek feltétel nélküli tisztelete alapvető elvárás a szervezetben. A tagság rendkívül szigorú feltételekhez van kötve, amely leginkább a párthoz és a vezetőhöz való teljes mértékű elkötelezettségből és a párt ideológiájának nagyon alapos ismeretéből áll. Ezt egyik interjúalanyom úgy foglalta össze, hogy egy többlépcsős beléptető rendszeren kell átkerülnie annak, aki a párt tagja kíván lenni, sokszor szó szerinti teszteket kell teljesítenie, és könnyen megtörténhet az is, hogy ha nem a kívánatos módon viselkedik valaki, akkor kizárják őt a pártból.

Ennek megfelelően a párt mind a mai napig relatíve kis tagsággal rendelkezik és így a belső fegyelem és a hierarchia is maximálisan biztosított. Ugyanakkor a mozgalmi jelleg egyben lehetőséget ad nagyobb tömegek mobilizálására is. Az Arany Hajnal, mint mozgalom a Magyar Gárdához hasonlóan, propagandája szerint az emberek védelmében lép fel, és segítséget nyújt a rászorulóknak. Ez a fajta mozgalmi tevékenység megjelenik még egyéb karitatívnak minősíthető akcióban is, például étel – és ruhaosztások, véradások szervezésében. Ezek amellett, hogy valóban nagy tömegek körében képesek népszerűséget elérni, szimbolikus üzenetet is hordoznak: a segítség csak görög állampolgároknak jár, amit görög személyi igazolvány felmutatásával kell bizonyítaniuk a rászorulóknak. A magyar Jobbik sokszor hasonló akciókat szervez, elég csak az árvizek idején szervezett gyűjtőakcióra gondolni, ahol a cigány lakosságot hasonlóképpen kizárták az adományozásból – igaz, ott a személyi okmányok alapján nem tudtak különbséget tenni az állampolgárok között.

A mozgalmi jelleg emellett megjelenik egy sajátos szubkultúrában is. Ahogy Magyarországon a Jobbik a fogyasztói etnocentrizmus köré épülő „turul-iparággal” képes volt önálló fogyasztói kultúrát kialakítani (Félix 2012), ugyanez igaz a görög szélsőjobboldal esetében. Ez megnyilvánul saját öltözködési és zenei stílusban, de különálló szórakozóhelyek, még akár edzőtermek is léteznek kizárólag az Arany Hajnal támogatók számára.

Nyilvánvaló, hogy a bevándorlók elleni fokozódó indulatok nagy részben voltak felelősek az Arany Hajnal sikeréért, de a szervezeti felépítés, a szélsőséges centralizáció és a vezérkultusz, illetve az ezzel párhuzamosan működő mozgalmi jelleg és az abból következő mobilizációs képesség is fontos adaléknak bizonyulhatott.

A politikai környezet szerepe

Carter feltételrendszerét követve vizsgáljuk meg azt a politikai rendszer, illetve politikai kontextus, amiben egy szélsőjobboldali párt számottevő társadalmi támogatottságra tesz szert. Anélkül, hogy „alfától omegáig” ismertetném a görög politikai berendezkedés történetét², pár szóban összefoglalnám a legfontosabb információkat. Kiindulásképpen le kell szögezni, hogy a görög politikai palettán egészen a közelmúltig nem volt jelen tartós társadalmi támogatottsággal rendelkező szélsőjobboldali párt. Éppen ezért sokszor ki is maradt Görögország azokból a nemzetközi összehasonlító vizsgálatokból, amelyek a lakosságban az idegellenességet, illetve rasszista attitűdöket mérik. Ennek ellenére, amikor mégis bekerült a vizsgálatokba, általában – hazánkkal együtt – mindig „előkelő” helyen végzett az idegenellenes és rasszista attitűdök tekintetében. (lásd például Eurobarometer, 1997)³. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ha nem is ilyen radikális formában, de a társadalom jelentős részében régóta megvolt a fogékonyság az előítéletes nézetekre, még ha nem is ilyen radikális formában. Arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy vajon ezek az érzelmek miért nem manifesztálódtak tartósan és tömegesen egy szélsőjobboldali párt támogatásában. Ezzel kapcsolatban egy igen jó elméletet fogalmaz meg Athonis Ellinas a centrumban lévő pártok ismert eszközéről, a „nacionalista kártya” kijátszásáról. Ez a taktika Görögországban kisebb-nagyobb mértékben megjelent a demokrácia elmúlt négy évtizedében, vissza-visszatérő módon a jelenleg is kormányzó jobbközép, Új Demokrácia, valamint a leginkább balközépnek mondott PASZOK esetében is. A nacionalista kártya a nacionalista érzelmű, arra fogékony tábor felé történő kikacsintásból, a centrumtól való jobbratolódásból állt, amely gyakorlatilag ellehetetlenítette a szélsőjobboldali pártok tartós megmaradását. A kikacsintás, a szélsőjobboldali szavazók „befogása”, szinten egyértelműen párhuzamba állítható a magyarországi esettel.

Az Új Demokrácia és a PASZOK népszerűsége azonban nacionalista stratégiájuk ellenére csökkenni kezdett a korrupciós botrányok és a fokozódó társadalmi problémák miatt, és választóik nagy tömegei fordultak el tőlük. Az elitellenesség, az EU-ellenesség és a politikai nihil egyre erőteljesebbé vált az országban. Az elégedetlenség explicit megnyilvánulásaivá váltak a folyamatos tüntetések és az utcai erőszak megerősödése is. Fontos tényező, hogy a rendőrség sokszor tettlegességig fajuló erőszakos cselekedeteivel nem hogy megfékezte volna az erőszakot, de feltehetőleg maga is hozzájárult annak elfajulásához. A rendőri brutalitás első olyan áldozata, akinek halála nemzetközi visszhangot is kiváltott, 2008-ban, egy 15 éves fiú, Alexis volt, aki azóta a rendőri erőszak szimbólumává vált. Alexist egy demonstráció után lőtte le egy rendőr, amikor a fiú a barátaival éppen hazafelé tartott. A rendőrségben az előítéletesség és később a nyílt Arany Hajnal szimpátia a mai napi napig felülreprezentált, ami az utcai erőszak terjedéséhez kiváltképp hozzájárult.

A politikai válság mellett, attól nem elválasztható módon 2010-től induló és egyre nagyobb méretű gazdasági válság szintén fokozta a rossz közhangulatot. Az ország minden gazdasági mutatója drámaian romlott, a munkanélküliség az égbe szökött. Ebbe a politikai és gazdasági kontextusba lépett be az Arany Hajnal, aki a „tiszta kezek politikájával” a „korrupt és lejáratott” elit helyébe kívánt lépni.

" Náciknak hívnak minket. Ezeket a kezek lehet, hogy néha úgy köszöntötték egymást, de legalább még sosem loptak semmit.⁴"

Ez az idézet a párt első emberétől, Michaloliakostól származik, amikor arra a vádra reflektált, hogy az Arany Hajnal karlendítéses üdvözlési formája szinte teljesen mértékben megegyezik a náci karlendítéssel. A hasonlóság nyilván nem véletlen a párt szimbóluma és a náci horogkereszt között sem. Azóta a nyomozások során számos náci ereklyére bukkantak a hatóságok, amelyek a párt tulajdonában voltak, és amik szintén nem a „véletlen egybeesésről” tesznek tanúbizonyságot. Ennek ellenére ne legyenek kétségeink afelől – ha tagadták a „hasonlóságokat”, ha nem – a mindenki számára eddig is nyilvánvalóak voltak. De akkor hogy lehet magyarázni a párt felfutását? Mindenki, aki az Arany Hajnalra szavazott vagy szavazna jelenleg, egyetért a párt ideológiájával? A válasz nyilvánvalóan nem ilyen egyszerű, de fontos és tisztázandó minden olyan szélsőjobboldali párt esetében, ami tartós módon nagyobb társadalmi támogatottságra tesz szert. Itt az idő tehát, hogy megvizsgáljuk az Arany Hajnalt támogatóit, illetve azt, hogy vajon miért szavaztak emberek nagy tömegei a köztudottan neonáci nézeteket valló és hirdető pártra?

A keresleti oldal: Szimpatizánsok, támogatók, szavazók

Láttuk, hogy dominánsan nem az ideológiai azonosulás, hanem sokkal inkább az alternatíva nélküliség és a kiábrándultság vezetett az Arany Hajnalra leadott protest szavazatok nagy számához. A választók többsége dominánsan nem valamiért szavazott az Arany Hajnalra, hanem többi, régi párt politikájával szemben. Egy felmérés szerint a párt szavazóinak körülbelül 60 százaléka tekinthető protest szavazónak. Nem feltételezhető azonban, hogy a többiek valamilyen mértékben ideológiailag nem azonosulnának a mozgalommal. Ugyanez a felmérés kimutatta, hogy a szavazók körülbelül harmada jelölte meg a „bevándorlókérdést” pártválasztása okaként⁵, egy másik vizsgálat alapján pedig a szavazók 46 százaléka mondta magát nacionalistának (Ellinas 2013). A nacionalista megnevezés tartalma persze országonként, társadalmi kontextusként, sőt egyénenként is változhat, ezért messzemenő következtetéseket egy ilyen identifikációból nem vonhatunk le egy országos felmérés esetén. Éppen ezért a társadalomkutató ilyenkor kvalitatív eszközökhöz nyúl és interjúk segítségével próbálja meg mélyebben megérteni a kérdést. Így tettem én is interjúim során. A személyes történetek természetesen nem alkalmasak általánosításra, mégis a „kemény” adatokkal együtt kezelve koherensebb képet alakíthatunk ki segítségükkel. Interjúalanyaim 25-40 év közötti nők voltak, ugyanis kutatásom fő fókusza a gender szempontú megközelítés⁶. Ezekben az interjúkban arra a kérdésre, hogy miért szavaztak az Arany Hajnalra, a megkérdezettek különféle válaszokat adtak, de mindannyian nacionalistának tartották magukat. Ellenben egyikük sem volt korábban valamelyik szélsőjobboldali párt szavazója; vagy a PASZOK-ot illetve Új Demokráciát támogatták korábban – és ábrándultak ki a nagy pártokból –vagy fiatalságuk okán egyik párt szavazói sem voltak még. A régi elitből való kiábrándultság mellett minden interjúban előkerült a bevándorlók helyzete, mint központi probléma, különösképpen a pakisztáni és afgán bevándorlók és a bűnözés kapcsolata, illetve a törökökkel való konfliktus valamilyen vetülete. Megosztó téma volt a zsidósággal kapcsolatos nézetek témaköre, ami a párt ideológiájában igen fontos részt képez, ugyanakkor a támogatók körében sokkal inkább megosztó témakör. Egyik interjúalanyom minden kétséget kizáróan tagadta a holokauszt megtörténtét, és jellemzően megjelentek az összeesküvés-elméletek, és a „cionisták” által irányított világ koncepciója is. Ugyanakkor akadt egy olyan beszélgetőpartnerem is, aki a párt antiszemitizmusát nem osztotta és elhatárolódott a pártvezető holokauszttagadó kijelentésétől, hozzátéve, hogy ez az egy dolog, amiben nem tud egyet érteni Michaloliakos-al. Ezt a kivételt leszámítva úgy tűnik, hogy a vezető és a párt tisztelete és feltétel nélküli követése alapfeltétel. Az interjúkból kiderült, hogy az elköteleződésért cserébe a párt valóban nem csak hivatalos szervezetként, de nem is csak, mint zenei és fogyasztói szubkultúraként funkcionál: valóban képes közösségként működni, amely az aktív támogatók számára alkalmat ad különböző kapcsolatok kialakítására. Ezen túlmenően képes az aktív elköteleződés mértékétől függően akár egzisztenciális lehetőséget is biztosítani támogatóinak: az Arany Hajnal különböző „kulturális” rendezvényeinek szervezésétől és lebonyolításától, a párt saját újságába való írói tevékenységen keresztül, egészen az adminisztratív feladatok ellátásáig, sokféle munkát vállalhatnak a párthoz kötődők. Minden bizonnyal ahhoz, hogy az Arany Hajnal mint szubkultúra, mint közösség, ilyen sikeres tudjon lenni, szükséges feltétel volt a hagyományos kisközösségek erodálódása, illetve valamiféle igény egy újfajta közösségiségre, különösen a fiatalok körében akikben még nagyobb a kiábrándultság és a tehetetlenség. Ezt mutatják az országos mutatók is, Görögországban mind a szélsőjobboldalt, mind a kommunista pártot támogatók között erőteljesen felülreprezentált a fiatal lakosság. Zárójelben megjegyezve, hogy nincs ez másképp a hazai szélsőjobb esetében sem, bár a legutóbbi adatok szerint némileg csökkent a támogatottsága a fiatalok körében⁷. Az alternatív történelemmagyarázatok jelentőségéről, azok iskolai és óvodai terjesztéséről már esett szó, a hatékonyságáról azonban még nem. A párthoz fűződő szimpátia megjelenik az iskoláskorú gyerekek között is; sok iskolában gondot is jelentett a sokszor agresszív „Arany Hajnalos” fiatalok és sok esetben a tanárok viselkedése.. Az iskolákban azonban erősek a baloldali, antifasiszta csoportok is, akik sokszor szerveznek ellentüntetést, vagy fejezik ki nemtetszésüket a szélsőjobboldallal szemben. Ez ugyanakkor igaz a társadalom egészére, illetve annak releváns csoportjaira is. Athén utcáin szinte minden héten szerveződik egy-egy antifasiszta tüntetés, ahol az egészen fiatal korosztálytól kezdve több százan vagy ezren vonulnak az utcákon, tiltakozva az Arany Hajnal ellen. Így volt mindez a mostani gyilkosság előtt is. Görögországban tehát az Arany Hajnal ellenében szerveződő antifasiszta mozgalom is erős, komoly társadalmi hagyománya és beágyazottsága van – ellentétben például Magyarországgal, ahol ilyen tradícióról nem beszélhetünk. A görög kormány azonban egészen a közelmúltig, a nyilvánvaló agresszió, a nyílt erőszak, a náci beszédmód és a tiltakozások ellenére nem tett lépést az Arany Hajnal ellen.

Miért pont most – miért pont így?

A görög kormány most mégis úgy döntött, hogy a törvény eszközének segítségével felszámolja ezt a szélsőjobboldali pártot. Ez az első alkalom az 1974-es rendszerváltás óta, hogy egy párt vezetőjét, és parlamenti képviselőit letartóztattak Görögországban. Utaltam már arra, hogy a folyamat nem most kezdődött és a pattanásig feszült indulatok eddig is elegendőek lettek volna hasonló nyomozás elindítására. Felvetődik a kérdés, hogy miért pont most találta elérkezettnek az időt a görög kormány a beavatkozásra. Adódik a válasz, hogy a gyilkosság megfelelő „alkalom” volt a nyomozások elindítására, hogy ez volt az első eset, amikor a bizonyítékok elegendőnek bizonyultak erre. Ezt némileg cáfolja, hogy már több olyan eset is volt, amikor a párt egyes tagjai, többek között a pártvezető Michaloliakos lánya is keveredett bűnügyekbe, migránsok ellen elkövetett támadások kapcsán, de a végén mindig felmentették a vád alól a gyanúsítottakat. Tény, hogy a közfelháborodás és a gyilkosság miatti megrendülés jelenleg talán nagyobb a görög társadalomban, mint eddig bármikor. Ez szintén magyarázatra szorul. Mitől lehet ez? A bevándorlók sérelmére, az Arany Hajnalhoz köthető csoportosulások által korábban elkövetett gyilkosságok nem voltak megfelelőképpen bizonyíthatóak a hivatalos álláspont szerint. Nem alaptalan a feltételezés, hogy a magyarországi, romák elleni gyilkosságok felderítéséhez hasonlóan, itt is többről beszélhetünk, mint „csupán” a rendőrség tehetetlenségéről, és az általuk elkövetett súlyos tévedésekről és hibákról. A társadalmi kontextus kapcsán már említést tettem a rendőri állományban az Arany Hajnalt támogatók felülreprezentáltságáról. Ez a politikai-ideológiai beállítottság természetesen megnyilvánul a közönnyel teli, sőt előítéletes eljárásmódban, az indokolatlanul erőszakos fellépésben, sőt mi több, akár rendőrök által elkövetett bűncselekményekben, amelyek mind-mind hátráltatták az erőszakos cselekedetek felderítését.⁸. A magyarázat azonban nem kielégítő, hiszen a nem megfelelő eljárás, vagy annak el sem kezdése az egész társadalom felelőssége is egyben. Annak ellenére, hogy antifasiszta mozgalmak és tüntetések folyamatosan hírt adtak a problémáról, úgy tűnt, hogy ez mégsem érte el a társadalom egészének ingerküszöbét. Ehhez elengedhetetlen a média szerepe a történetben, amelyről szintén szó volt már. Több elemzés kimutatta, hogy a bevándorlók kriminalizálása a média, és részben a politikai szereplők által kisebb-nagyobb mértékben több éve zajlik. A párhuzam itt is meghúzható a magyar esettel. A migránsokat ért támadások, ha szerepeltek is a híradásokban, nem bírtak olyan mértékű és intenzitású „hírértékkel”, mint a mostani gyilkosság. Ebben ismételten felfedezhetjük a párhuzamot a magyar cigányok elleni gyilkosságokkal. Mindkét esetben elmondható, hogy a média nem tulajdonított nagy „hírértéket” a kisebbségekkel szembeni agressziónak, ezáltal sokakhoz nem is jutott el a gyilkosságok híre. Ellenben mindkét országban a kisebbségekhez, bevándorló csoportokhoz köthető emberek által elkövetett bűncselekmények óriási médiareprezentációt kapnak. Görögországban a migránsok által elkövetett bűncselekmények részét képezik a mindennapi híradásoknak, míg a migránsok sérelmére elkövetett bűncselekményekről sokszor nem is értesülhet a közvélemény. Magyarország esetében sincs ez másként, összehasonlításként megnézhetjük, hogy amikor nem cigányok estek cigány származásúak áldozatául, például Olaszliszka, vagy a Cozma gyilkosság esetében, a gyilkosságok jóval nagyobb visszhangot kaptak a sajtóban és a médiában, mint a cigányok ellen elkövetett bűncselekmények.

Görögországban most azonban egy görög, köztudottan és vállaltan erősen baloldali érzelmű előadóművészt gyilkoltak meg, ami egyik pillanatról a másikra végigjárta a világsajtót és az országban óriási felzúdulást keltett. A közvélemény reagált másképp egy „igazi” görög halálára? A média tálalta ezt másképpen, részletesebben, drámaibb módon, mint a bevándorlók ellen elkövetett bűncselekményeket, gyilkosságokat? Vagy éppen egyszerűen mindez a politikai beavatkozás hatására váltott ki ekkora felzúdulást? A választ persze nem tudhatjuk biztosan, sokféle feltételezés és egymás mellett.

A legtöbben üdvözlik a kormány és a hatóságok fellépését, sokak szerint ez a beavatkozás már régóta váratott magára. Vannak azonban olyan nézetek is, amelyek szerint a párt ellehetetlenítése csak még jobban felerősíti majd támogatottságát. Michaloliakos börtönbe juttatása könnyen csinálhat hőst vagy mártírt belőle, amire az erős párton belüli vezérkultusz valószínűleg még jobban ráerősít majd.

Mások, akik némi szkepszissel viseltetnek az események iránt, azt állítják, hogy a kormányon lévő Új Demokrácia ezzel a döntéssel csupán a nagy támogatottságú és egyre erősödő rivális pártot akarta megfékezni és a közelmúltban történt gyilkosság erre megfelelő apropónak bizonyult. Sőt, egyesek szerint akár új választások kiírását is tervezheti ezzel a húzással a görög kormány. Emellett olyan vélemények is akadnak, akik szerint a szenzációként tálalható, világsajtót bejáró és a görög híradásokat tematizáló eseményekkel a kormány az újabb megszorító intézkedéseket akarta palástolni, és átvinni a parlamenten azokat a törvényeket ez idő alatt, amelyek amúgy nagy közfelháborodást váltanának ki. Az mindesetre biztos, hogy a gyilkosság után az Arany Hajnal támogatottsága a nagyobb közvélemény kutatók mérései szerint radikálisan csökkent, körülbelül felére, 6, 3 százalékra⁹, ami még mindig jóval a 3 százalékos parlamenti bejutási küszöb felett van. A lecsökkent támogatottság minden bizonnyal betudható az emberek megrendültségének is, amit a gyilkosság média kommunikációja, ami a pártot egyértelműen negatív színben tűnteti fel, még jobban megerősíthet.

A történelem során nem egyszer, hazánkban is kísérletet tettek a kormányzó pártok a „szelet a vitorlából” taktikára a szélsőjobboldal esetében, és a végeredmény szempontjából a legtöbbször ezek sikertelen próbálkozások voltak. A betiltás, a büntetés, az ellehetetlenítés és a szervezet, párt létezésének felszámolása a jog eszközével rövidtávon okozhatja a támogatottság csökkenését, ugyanakkor a kialakult attitűdöket, beidegződött reflexeket nem lehet a törvény erejével megváltoztatni. Összefoglalva tehát: a görög kormány jelenlegi beavatkozása tűzoltásként minősíthető egy régóta égő házban, amely a problémák igazi gyökerére nem valószínű, hogy hosszú távon hatást fog gyakorolni.

A fentiekben megpróbáltam a görög Arany Hajnal ellen elindult nyomozássorozat kapcsán bemutatni a görög szélsőjobboldal jelenlegi helyzetét, illetve röviden azt a kontextust, amiben megjelenhetett az extrém szélsőséges párt. A görög helyzet Magyarországgal való párhuzama sok továbbgondolási lehetőséget rejt magában, aminek én itt csak egy szeletét mutattam be. A görög Arany Hajnal jövője tehát nem minősíthető Görögország belügyének, a téma minden olyan országban, ahol fontos tényező a szélsőjobboldal, meghatározóan fontos. Ezért nekünk Magyarországról is sok információval szolgálhat ez az aktuális esemény. Éppen ezért figyeljünk és gondolkodjunk tovább!

Hivatkozott irodalom

Batziou, A. (2011): Picturing Immigration: Photojournalistic Representation of Immigrants in Greek and Spanish Press. Chicago, Intellect.

Carter, Elizabeth (2005) The extreme right in Western Europe: Success or failure? Manchester: Manchester University Press.

Ellinas, Antonis A. (2013): “The Rise of Golden Dawn: The New Face of the Far Right in Greece”. South European Society and Politics. (online elérhető itt: http://www.tandfonline.com/doi/pdf/10.1080/13608746.2013.782838)

Eurobarometer (1997). Racism and Xenophobia in Europe http://ec.europa.eu/public_opinion/archives/ebs/ebs_113_en.pdf

Félix Anikó (2012): Az elfeledett kérdés – A nők szerepe a hazai radikális jobboldalon. Budapest, IDEA-Intézet a Demokratikus Alternatíváért (online elérhető itt: http://www.ideaintezet.hu/en/node/140)

Hainsworth, Paul (2008). The extreme Right in Western Europe. Oxford, Routledge.

Hainsworh, Paul (ed) (1992). The Extreme Right in Europe and the USA. Oxford, Routledge.

Karácsony Gergely–Róna Dániel (2010): A Jobbik titka. A szélsőjobb magyarországi megerősödésének lehetséges okairól. – Politikatudományi Szemle,XIX. évf. 1. szám, 31–63. http://www.poltudszemle.hu/szamok/2010_1szam/2010_1_karacsony.pdf

Mudde, Cas (1999): Single issue parties thesys, extreme right parties and the immigration. West European Politics, 22.3 (1999): 182–197

Mudde, Cas (2007). The Ideology of the Extreme Right. Manchester, Manchester University Press.

Saalfeld, Thomas (1993) The Politics of National-Populism: Ideology and Policies of the German Republikaner Party. German Politics . 2:2:177-199.

Psarras, D. (2012): H µαύρη βίβλος της ΧρυσήςΑυγής. [The Black Bible of Golden Dawn.] Athens, Polis.

Vidali S. (2007): “Crime Control and State Police: Ruptures and Continuities”. Crime Policy, Vol. I & Vol. II, Athens-Komotini, Ant. N. Sakkoulas.

Jegyzetek

7^ Erről bővebben itt: http://politicalradical.cafeblog.hu/2013/10/18/igy-csokkent-a-jobbik-tamogatottsaga-a-fiatalok-koreben/

8^ Az Amnesty International 2012-ben kiadott egy jelentést is a görög rendőrség részvételéről az erőszakos, sokszor rasszista indíttatású bűncselekményekben. A jelentés itt olvasható: https://doc.es.amnesty.org/cgi-bin/ai/BRSCGI/3724_Greece_cover_%20%20contents%20web?CMD=VEROBJ&MLKOB=31754011212

9^ http://www.phantis.com/news/opinion-poll-shows-nd-lead-over-syriza-0

• E-közélet,

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges