Ritkán olvasom az úgynevezett bulvársajtót, leggyakrabban a hírlapárusok pultjain és a boltok pénztársorában várakozva ötlenek szemembe címlapjaik. Lehet, hogy sokat vesztettem a mellőzésükkel, de mégis van egy olyan masszív elképzelésem, hogy a címsorokból már meg is értettem, mit is akarnak velem közölni.
A Segítsünk Együtt a Menekülteknek csoport története
A Segítsünk Együtt a Menekülteknek csoport egyik vezetőjeként a szervezet megalakulását és működését mutatom be. A csoport meglepő gyorsasággal növekedett, rengeteg kihívással, problémával kellett szembenéznie, de eddig szinte minden akadályt sikerült leküzdenie. Az alábbi beszámoló érdekes lehet mindazoknak, akik felfigyeltek a magyar társadalom megmozdulására. Tanulságokkal szolgálhat, ha valaki hasonló csoportot alakítana, de eddig nem járt sikerrel.
Kifinomult, bár szégyenlős „érzelmi rasszizmusa” bizonyos értelemben rosszabb, mint Csurka úr nyílt rasszizmusa. (Krausz T.: Filmkultúra, 1995. május.)
Korábban a rassz volt a trükk, ma a kultúra. (Tamás Gáspár Miklós, ATV, 2015.)
A bevándorlók, menekültek korlátlan befogadását védelmezők válasz nélkül hagyják (bizonyára, mert elutasítják) azt a veszélyt, hogy a az iszlám világából érkezők száma elérheti azt a nagyságrendet, mely rövid távon megakadályozza a sikeres integrációjukat; ez éppen azt a felvilágosodást veszélyeztetheti, melyből a menekültek iránti humanizmus következik. Azaz a korlátlan befogadásnak demokratikus nézőpontból is szabhatók adott esetben akár időleges korlátok, vagy nagyon szigorú feltételek.
A november 13-i párizsi események, miközben kegyetlen élességgel mutatták meg a terrorizmus valódi arcát – emellett egy másik történetet is elmesélnek, méghozzá rólunk magunkról. Erre a másik történetre utal Baudrillard, amikor szeptember 11. után azt írja: a Ground Zero romjai alatt keresgélve saját arcképünket találjuk (2002). Kevésbé poétikusan erről ír W. Llyod Warner is (1947), aki szerint akkor ismerhetjük meg valójában saját társadalmukat és kultúránkat, „amikor minden pokol elszabadul”.
1.
A november 13-i párizsi események, miközben kegyetlen élességgel mutatták meg a terrorizmus valódi arcát – emellett egy másik történetet is elmesélnek, méghozzá rólunk magunkról. Erre a másik történetre utal Baudrillard, amikor szeptember 11. után azt írja: a Ground Zero romjai alatt keresgélve saját arcképünket találjuk (2002). Kevésbé poétikusan erről ír W. Llyod Warner is (1947), aki szerint akkor ismerhetjük meg valójában saját társadalmukat és kultúránkat, „amikor minden pokol elszabadul”.
Hogyan képviselhet egykori szabad demokrata politikus, aki ráadásul két cikluson keresztül a parlament emberi jogi bizottságának alelnöke volt, a balliberális trenddel ellentétes, a nemzeti önvédelmet hangsúlyozó álláspontot a migránsválságban? Hogyan értekezhet éppen most Európa iszlamizációjának veszélyéről, amikor menekülők százezreinek élete múlik a válsághoz való európai hozzáálláson?
Mészáros István László „Európa válaszúton” című, a Hetek hasábjain megjelent cikkére reagált Zolnay János a Beszélőben. A Beszélő szerzője – álláspontom szerint – igen helyesen mutatott rá nem csak Mészáros, hanem a Hetek c. lapot fenntartó Hit Gyülekezete hónapok óta hangoztatott, menekültellenes, iszlamofób álláspontjára is.
A menekültekre vonatkozó hazai, uniós vagy nemzetközi szabályozás ismertetését az elmúlt időszakban számos kiváló hazai menekültügyi szakember magas szakmai színvonalon, hozzáértően és rendkívüli elkötelezettséggel megtette. Ehhez nehéz bármit is hozzátenni. Mégis, ahhoz, hogy megértsük annak a rendszernek az embertelenségét, amelyik ezt a most zajló krízishelyzetet előállította, tisztában kell lennünk avval, hogy milyen mértékben sérti meg hazánk jelenleg a legfőbb emberiességi, erkölcsi és egyben legalapvetőbb jogi normákat.
Dobrovits Mihály: Jurták és az EBESZ között. Iszlám és nemzetépítés a volt Szovjetunió szunnita többségű országaiban. Balassi Kiadó, Budapest, 2015. 173 lap.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét