2014. február 23.
Kivagy a Mennyekben. Nem csodálom. Mostantól egyedül kell viselned vádló, okos, szenvedésekkel és félszegséggel teli tekintetét. Egyedül hallgatod a teremtett világodról való meglehet, halk szavú, ám nem mindig fényes ítéletét.
Ítélet. Nem. Ítélkezni te szoktál. Ő nem ítélkezett. Vagy legalábbis nem úgy. A legéleslátóbb gondolataira is igyekezett felölteni a tétovaság itt-ott foszlott köntösét.
A kicsit mindig rám hagyják. Nekem kell ringatni. Mi úgy mondjuk: rőszölni. Hintáztatom a bölcsőjében. Szeretném abbahagyni, de félek. Ha abbahagyom, ki fogok kapni. Közben meg sír. Mindig sír. Bömböl. Vörös a feje, és ordít. Nincs foga. Csupa ránc az arca. Lila a feje az erőlködéstől. Egészen olyan, mint a puccos egereké. Undorodom tőlük. Az egérfészkek leggyakrabban a széna alól kerülnek elő. A kisegereket villával szoktam átszúrni, és kiviszem a ganédombra. Teszek rájuk egy villa szart. Az a temetésük. A verébfészekből kihullt fiókákkal is ezt szoktuk csinálni. A puccos verebekkel. Mind lila és vékonyka. Látszanak a bőr alatt az erek. Az eresz alól potyognak ki. Nagy a fejük, hatalmas kék golyó a szemük. Még nem tudják kinyitni. Vaksik.
Kurvaanyád!
Neordíts!
Nemordítok!
Kurvaanyád!
Indujjámábazmeg!
Neszopassábazmeg…
Indíccsáhülyepicsa, mondta a férfi, aki magából kikelve ordított, amikor bevágta magát a vezető melletti ülésre.
A költészet már régóta halott
a versek már a nyelvet át nem írják
csak verset írnak át a verstelenbe
az egyik formából a másik formát
az alakokkal leplezett mögöttes
formát a beszélgetésből kibontják
az áthatolhatatlant nem remélik
a forma mögött lévő tiszta formák
hogy megszólaljanak és elbeszéljék
megismerését annak ami formát
ad minden elbeszélhető beszédnek
a versben elbeszélhető valóság
amely még nincs csak lesz alakja majdan
a költészetben nem találja formát.
Vajon miért színesebbek a képek, mint a világ? Ha például a poros és megfakult Andrássy útról vagy a szürke kősivatagra emlékeztető Hősök teréről besétálunk a Szépművészeti Múzeumba, a képeken egy színes világ látható. De vajon miért van az, hogy a világ nem emlékeztet arra a színpompás világra, amelyet a festett képek ábrázolnak? Nem lehet, hogy ezek a gyerekek látják jól, mert még tiszta a szemük? És mi tévedünk, amikor mindenütt csak a fakót, a kopottat, a porosat látjuk?
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 9 hét
10 év 34 hét
10 év 38 hét
10 év 38 hét
10 év 39 hét
10 év 40 hét
10 év 40 hét
10 év 42 hét
10 év 42 hét
10 év 43 hét