Skip to main content

Etnikai dimenzió

Révész Sándor, Zolnay János: Én már csak provokálni szeretek

Beszélő-beszélgetés Bíró Andrással a From Victimhood to Citizenship című vitakönyvről – A magyar nyelvű verzió tavasszal jelenik meg.

Amikor több évtizedes emigrációból hazatérve, egy csomó tapasztalat birtokában megjelentél a magyar közéletben a nyolcvanas évek vége felé, az egyik általad használt kulcskategória a provokáció volt. Nemcsak abban az értelemben, hogy a közéleti vitákban gyakran használsz éles, tabutörő kifejezéseket, de ennek a kifejezésnek fontos szerepe volt a terepmunkád során is, mert szakmai hitvallásod szerint provokálni akartad a projektjeid résztvevőit. Csakhogy a provokáció szónak a magyar nyelvben kifejezetten ronda, méltóságsértő jelentése van. Akit provokálnak, az egyet tehet: nem hagyja magát. Nem gondolod, hogy taktikai, terminológiai hiba volt ennek a kifejezésnek a használata?

Szuhay Péter: Széljegyzetek Bíró András Etnikai osztály-e a cigányság című esszéjéhez

Bíró Andrást több mint tíz éve ismerem, s több alkalommal volt szerencsém vele a világ dolgairól, s különösen a romák helyzetéről, az Autonómia Alapítvány helyzetéről, meg saját munkámról elmélkedni. Kritikus és őszinte viszonyunk az oka talán, hogy megkért, ha tehetem, reagáljak elgondolásaira. Így kaptam hát kézhez esszéjét, ha jól emlékszem, szóban még az írás provokatív szándékát is jelezve. Hadd szorítkozzam azonban szigorúan csak a leírt szövegre.

Bíró András: Etnikai osztály-e a cigányság?

Vallomással kell kezdenem. Ellentétben sok barátommal, akik évtizedek óta szakmai vagy személyes elkötelezettségből, illetve mindkét okból foglalkoznak a roma tematikával, jómagamat zöldfülűnek tartom: csak egy évtizede kapcsolódtam be ebbe a munkába. Egyedüli korábbi közvetlen élményem a hetvenes évek végéről, egy mexikói faluból származik.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon