Skip to main content

1956-os Intézet

Az 1956-os Intézet első 10 évének története – Az első Fidesz-kormány garázdálkodása (1998–2002)

Kozák Gyula 2013. december 16.

Most, amikor a Fidesz ámokfutása nyomán sorra alakulnak a „történeti” intézetek, amikor a Nemzeti Számonkérőszék mintájára horrorisztikus költségvetéssel a Nemzeti Emlékezet Bizottságát és a Veritas megmondóközpontot szervezik, amikor alakulgat a Rendszerváltás Kutató Intézet és a Molnár Tamás Kutatóközpont, érdemes visszaemlékezni, hogy már előző regnálásuk idején mit műveltek. A módszer – ma már – ismerős. A „nagy dobásokat” nyilvános előkészítés, bizottsági vita nélkül, egyéni képviselői indítványra hajtják végre, s az országgyűlés (most: kétharmados szavazógép) minden elképesztő előterjesztést elfogad.

Írásomban azt kívánom bemutatni, hogy a rendszerváltozáskor már tíz éves múltra visszatekintő 56-os Intézet az első Orbán-kormány megalakulása után milyen retorzióknak volt kitéve, hogyan próbálták meg minden eszközzel – helyesbítek, akkor még csak a közpénzek megvonásával – az intézet munkáját ellehetetleníteni, az intézetet az önfelszámolásra kényszeríteni. 

Kende Péter: Az intézményépítő

Ezen a kedden

Ennek a rövid tisztelgésnek nem célja, hogy Hegedűs András életútját felvázolja: ezt mások nálam szakavatottabban fogják elvégezni. Az én személyes emlékezetemben ő valamikor a háború utáni első években bukkan fel, mint nyurga, nyakigláb, sovány arcélű fiú, valahol a Madisz környékén. S külső formája még szinte ugyanaz, amikor 1956 nyarán, Tánczos Gábor és Nagy Balázs mellett a Petőfi Körben buzgólkodik.

Mink András, Rádai Eszter: A Gerlóczy utcától a Gerlóczy utcáig

Hegedűs B. Andrással Rádai Eszter és Mink András beszélget

Mink András: Ma esti vendégünkkel, a 70. születésnapját ünneplő Hegedűs B. Andrással előzetesen és felelőtlenül abban állapodtunk meg, hogy nem beszélünk ’56-ról, és ha lehet, nem beszélünk ’89-ről. Hadd kezdjük hát egy pimasz kérdéssel: milyen érzés 60 évesen pályakezdőnek lenni?

Szakolczai Attila: Az 1956-os magyar forradalmat követő politikai megtorlás áldozatainak hiteles névsora


A szamizdat-Beszélő 1988/3 (25.) számában jelent meg először nyomtatásban az ’56-ot követő megtorlás során kivégzettek névsora. Ezért úgy véljük, természetes, hogy a tudományos kutatás eredményeképpen megszületett hiteles névsort is ez a lap közölje először.

Ma ismét rosszul áll 1956 ügye


Az ’56-os intézet felállításának igénye és gondolata az ország nyilvánossága előtt éppen két éve, 1989. június 16-án vetődött fel először: Király Béla fogalmazta meg Hősök terén tartott beszédében. Két évbe telt, míg a jámbor óhaj megvalósult, míg a TIB szívós munkával, megnyerve az Akadémia támogatását is, létrehozta az 1956-os forradalom történetének dokumentációs és kutatóintézetét. Jobb belépőt, mint az 1991. június 13. és 15. között megrendezett Az 1956-os forradalom és a szovjet kommunizmus alkonya címet viselő nemzetközi konferenciát elképzelni sem lehet.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon