Ádám Zoltán 2014. április 21.

1 hozzászólás

Nyomtatóbarát változat

Bajnai Gordon, a kortárs magyar politikai élet egyik legrokonszenvesebb alakja, úgy döntött, hogy már a választási kampány idején visszavonul a még meg sem kezdett parlamenti képviselői karrierjétől. Bajnai, amint 2012 őszén megkezdett ellenzéki politikai pályafutása során szinte mindig, ezúttal is téved. Egy politikus megteheti, hogy lemond választott tisztségeiről és a háttérbe húzódik, másoknak adva át a kezdeményezés és a vezető szerep betöltésének lehetőségét. Vagy megteheti, hogy vezető szerepet játszik, de akkor nem mondhat le a mandátumról, amit politikustársai, pártja aktivistái és a választók jóvoltából szerzett.

Bajnai szerepzavara nem most kezdődött. 2012 októberében egy pontosan nem meghatározott keretek közt működő ellenzéki ernyőszervezet létrehozásának igényével tért vissza a politikai porondra. Az ötlet, hogy létező, egymástól jelentős mértékben különböző politikai pártok egy nem létező szervezet égisze alatt egyesítsék erejüket irrealisztikus volt és valószínűleg értelmetlen is: ha sikerül megvalósítani sem igen eredményezett volna működőképes, egyben tartható kormányzati alternatívát.

2013 elejétől az év közepéig az MSZP-vel folytatott pozícióharcot, hogy milyen célok érdekében és milyen politikai stratégia alapján, sosem derült ki.

Tavaly augusztustól idén januárig az Együtt és az MSZP önálló pártlistákon alapuló, de az egyéni körzetekben egymással szorosan koordinált választási részvételét támogatta, januárban viszont éppen ő tett javaslatot a közös listás indulásra. Hogy javaslata megvalósulása esetén hogyan fogja megőrizni pártszövetsége önálló politikai identitását, arra valószínűleg sosem volt stratégiája. Annyi tudható csak, hogy nem szerette volna, ha a listán Gyurcsány is szerepel – de nagyjából azonnal eldőlt, hogy szerepelni fog rajta.

A saját megítélése szerint jelentős kudarccal zárult parlamenti választás után bejelentette, hogy átveszi ugyan a képviselői mandátumát, de mindjárt le is mond róla, mert véleménye szerint nem a parlamentben lesz rá szükség a következő években. Nem azért vonul majd tehát vissza a képviselőségtől, mert így kívánja kifejezésre juttatni a vereségért viselt személyes felelősségével való szembenézést, hanem mert szerinte a parlament másodlagos jelentőségű terepe a politizálásnak. Most pedig pártszövetsége európai parlamenti listájának élére jelöltette magát, ám képviselő Brüsszelben sem lesz – ez esetben valószínűleg fel sem veszi majd a mandátumot. Hogy ezután mihez kezd majd, milyen politikai szerepet vállal és azt milyen intézményes keretek közt igyekszik majd betölteni, arról semmit nem tudunk.

Mindez így együtt a parlamentarizmus lenézését és a választói akarat lebecsülését jelenti: Bajnai nem azért indul a választásokon, hogy képviselő legyen, hanem hogy megjelenítsen egy politikai alternatívát. Ha azonban ez az alternatíva nem kap kellően erős felhatalmazást, nem bajlódik a kispárti lét adta független parlamenti képviselői szerep betöltésével, és Brüsszelben sem kívánja képviselni a magyar választókat. Neki ennél fontosabb dolga van, de hogy mi, azt nem árulja el. Fellépése és listavezetősége ugyanakkor másodhegedűssé teszi a mögötte felsorakozó, adott esetben jelentős politikai teljesítménnyel és – a parlamentáris keretek között értelmezhető – ambícióval rendelkező politikusokat és szervezeteket.

Ha Bajnai nem akar képviselő lenni, miért jelölteti magát? Miért indult a magyar parlamenti választáson és miért indul most, az európai parlamentin? Mit üzen a magatartása a parlamentarizmus szerepéről, tétjéről, jövőjéről a választóknak? Mit üzen a magatartása a saját maga és politikustársai közti munkamegosztásról és felelősségi viszonyokról? Hogyan fog felelősséget vállalni a pártja színeiben a budapesti vagy a brüsszeli parlamentben politizáló kollégáiért, ha maga egyik törvényhozásban sem kíván ott lenni? Egyáltalán, miféle demokratikus politikus az, aki szerint a törvények megalkotása másodlagos feladat?

Bajnai megint téved, és – ami a legkellemetlenebb – valószínűleg megint stratégia nélkül teszi. Hogy mit akar elérni és a szerepfelfogásából milyen későbbi politikai magatartás következik, nem tudható, és könnyen lehet, hogy igazából maga sem tudja.

Az ilyen politikust általában politikai kalandornak szokás nevezni, ez az elnevezés azonban Bajnaira nem illik: méltánytalan volna azzal vádolni, hogy a politikai szerepvállalása mögött nem elvi meggyőződés, hanem puszta sikervágy húzódik meg. A meggyőződés és a rokonszenves személyiség azonban nem elég ahhoz, hogy valaki értékelhető politikai teljesítményt nyújtson. Munkára, elköteleződésre, tehervállalásra van hozzá szükség; intézmények építésére és védelmére; politikustársak segítésére és helyzetbehozására; egyéni és kollektív felelősségvállalásra.

A demokratikus politikai alternatívák élén nem megváltók állnak, hanem szakmailag felkészült, hivatásukat aprólékos műgonddal gyakorló, választóikat képviselő közszereplők.

Sok sikert hozzá, Miniszterelnök úr! 

• PoliBlog,

• Ádám Zoltán blogja
• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges