Skip to main content

Ha én politikus lennék

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

és arra ragadtatnám magam, hogy egy törvénytervezetet javasoljak, kellő megfontoltságot tanúsítanék. Legalább akkorát, mint egy átlagos gondolkodó ember, a helyemben. Itt van ez az egykori MIÉP-esből FIDESZ-essé átvedlett polgármester, aki rettenetesen aggódik a kamaszok drogfogyasztásáért.

Nem aggódott a hajléktalanokért (gondolom, a kerületében, mielőtt még polgármesterként elzavarta az utcán élőket, többen fagytak meg egy évben, mint ahányan drogok következtében életüket veszítik, az egész országban), mindezidáig nem aggódott a drogosokért sem, hiszen a tűcsere programot, mindenféle hazug és hajánál fogva előhúzott váddal kitiltotta kerületéből, de nem aggódott azokért sem, akik önkormányzati lakásban laktak (de milyenekben!) és lakbérelmaradásuk miatt, rendőri és önkormányzati segítséggel az utcára kerültek.

Amikor meghallottam a 12–18 év közötti fiatalok (plusz újságírók és politikusok) szűrőprogramjának bornírt ötletét, elgondolkodtam. Nem vagyok addiktológus, sem méregtanász, sem laboros orvos, kémikus, amit a drogfogyasztásról tudok, csak a könnyen elérhető (vagyis nem szak-) sajtóból ismerem. És tudok számolni. Elgondolkodtam és számolni kezdtem. Hét kohorsz – az egyszerűség kedvéért – 700 ezer fiatalt jelent. Ezeket nyilván nem a lakásukon akarják felkeresni, hanem az iskolákban. A 14–18 évesek közül legalább 40-50 ezer (nem néztem meg a KSH vonatkozó adatait, csak józan ésszel becslésre hagyatkoztam) biztosan kiesett az oktatásból.

Maradjunk előbb az iskolásoknál. 200 nap áll a vizeletvevők (VV) rendelkezésére. Mert a szünetekben csak nem mennek utána a gyerekeknek. Az alapszámnál maradva, 700.000:200=3.500, vagyis naponta ennyi vizeletmintát kellene begyűjteni az ország 3.000 településén. (Azért nem számolok 3.300-zal, a valóságos településszámmal, mert számos faluban nincs általános iskola sem.)

Tételezzük fel, hogy a VV-k mikrobusszal járják az országot. S tételezzük fel azt is, hogy nagyon szorgalmasak. A fővárosban könnyű dolguk van, a nagy iskolákban, sok gyereket tudnak bilivégre kapni. Na de a kis településeken! Ha egy mozgólabor, vagy engedjük meg, gyűjtőkocsi háromfős személyzettel rendelkezik (egy férfi VV, egy nő VV és a sofőr), s napi átlagban száz mintát képesek gyűjteni, akkor 35 db kocsi járja az országot, kocsinként sok gyűjtő üvegcsével (műanyag flakonnal), az azok tárolására rendszeresített tárolóval, komputerrel, meg egyéb, az adminisztrációhoz szükséges eszközzel. 200 napon át 35 kocsi száguldoz fel s alá Magyarországon, megáll az iskolák előtt, lejelentkeznek az igazgatóknál, kijelölik számukra (külön a fiúknak, külön a lányoknak) a pisilési helyet, s elkezdődik a procedúra. Először a 7/a osztály! Fiúk az első emeletre, lányok a másodikra. Az óra megszakad, a gyerekek kicsődülnek, röhögcsélnek, a vagányabbak közlik „nekem most éppen nem kell pisilnem, most voltam vécén”, a még vagányabbak közlik, az a kis edény nekik kevés, mert ők, ha elengedik a vizeletüket, nem tudják leállítani s akkor egy liter is kijön belőlük. Sokan azonban bemennek a fülkébe, belepisilnek az üvegcsébe (bosszúból az üvegcse oldalát is lepisilik), kihozzák, átadják az ott lévő VV néninek, bácsinak. Az egy öntapadó címkét ír. Név, iskola, és valami egyéb azonosító, mert egy iskolában több Kovács Pisti vagy Szabó Laci is járhat. VV néni/bácsi fölcímkézi a mintát és elhelyezi a mozgatható polcon. Aztán gumikesztyűt cserél, mert a rohadt kölyke lepisilte a tégelyt. De ez kevés, be kell írni a nagykönyvbe is, amit aztán bemásol a komputerbe, s a napi összesítést elküldi a Nemzeti Vizeletmita-összesítő Hivatalba (NVMÖH). Ott szorgos adminisztrátorok a 35 kocsi napi begyűjtési adatait összesítik és továbbítják a Nemzeti Vizeletminta-vizsgáló Laboratóriumba (NVMVL).

A VV-k délután két óra körül befejezik a munkájukat, egyrészt, mert vissza kell érniük a bázisra (megyei, fővárosi, megyei jogú városi), ott a napi munkájukkal el kell számolniuk, s a sofőrnek – legalább egy – VV kíséretében el kell vinnie a napi mintát arra a gyűjtőhelyre, ahonnan aztán azokat továbbküldik az NVMVL-be.

Eleddig nem esett szó a történet szakmai részéről, azt a végére hagyom. Most csak kérdéseket teszek fel. Mi lesz a hiányzókkal? Hozzájuk a lakásra mennek a VV-k? Erre nincs idő, nincs benzin, és a sofőr amúgy is durcás, mert az egyik iskola előtt ezek a rohadt kölykök kiszúrták a kerekét. És – feltételezésem szerint – nagyon sok ilyen rohadt kölyök akad majd, aki előbb pisil, aztán kereket szúr, vagy fordítva. Mi, a NER jegyében büszkén tekintünk majd az országon keresztül-kasul száguldozó egyen mikrobuszokra, amelyeken ott díszeleg a felirat: Nemzeti Vizeletgyűjtés.

De mi lesz azokkal, akik nem járnak már iskolába, akik szétszéledtek az országban? S azok, akiktől mintát vettek, kapnak-e igazolást, hogy már túl vannak az éves, rendes nemzeti pisilésen? E nélkül ugyanis előfordulhatna, hogy valakitől kétszer is mintát vesznek. Ezt viszont meg kell előzni. Vagyis a VV-k mellett kell egy tetoválómester is, aki a vizeletadó gyerekek karjába beletetoválja a dátumot és a kocsi számát (egytől harmincötig plusz a pótkocsik). S a mikrobuszban ülő VV-k, amikor mennek vissza a bázisra, éberen figyelik az utcát, hogy ott nem kóborol-e egy 12–18 év közötti fiatal. S ha igen, akkor leállnak, kiugranak és keresik rajta a tetoválást. Ha nincs, akkor a magukkal vitt paravánnal körbekerítik és pisilésre kényszerítik. Az iskolából kimaradt kamaszok állandó figyelemre kényszerülnek, hogy nem jön-e éppen egy pisigyűjtő kocsi, s ha feltűnik, ők elosonnak egy sikátorba, vagy egy behajtani tilos táblával jelölt utcába. Vagy futni kezdenek, s ilyenkor a falu, kisváros lakói egy autós üldözés látványában gyönyörködhetnek. Az igazán furfangosak a kocsi menetirányával ellenkező irányba indulnak el, de a jól képzett sofőr rükvercbe kapcsol, s ilyenkor jó esélye lesz egy kiadós koccanásnak. Pisis üvegek lezuhannak, a kocsit elönti a vizelet, a VV-k a földre esnek (rosszabb esetben kezük, lábuk törik), de néha sikerül elkapni a pernahajder renitenst. Néha lasszóval.

A kislányok technikája még furfangosabb lesz. Aki éppen menstruál, az a tampont vagy vattát dobja az üvegbe és belevigyorog a VV arcába. „Nálam most ez jött” – mondja, és boci szemekkel néz a VV-néni szemébe. VV-néni tehetetlen, lehet, hogy sikolt egyet, vagy durva szavakat használ, de a kislány (aki már nagylány, szeretője is van, bejelentés nélkül napszámot is végez, és úgy tud káromkodni, mint Krúdy korában egy kocsis) csak ennyit mond: „elmégy te az anyádba!”

Probléma tehát számos, de a politikus buta. A politikus ritkán gondolkodik, annál is inkább, mert nem ő találta ki ezt az egész marhaságot. Neki csak mondták, te akkora barom vagy, te már annyi ellenszenves ügyet vállaltál, nosza, terjeszd be ezt a törvényjavaslatot is! No, nem így, mert a pártban szépen beszélnek. Mátécskám (Gézám, Bélám, Péterem) csinálj már valamit, ne csak a kezedet emelgesd, vezényszóra, az Árpinak van egy jó ötlete, nesze, a tiéd! És Mátécskám (Gézám, Bélám, Péterem) tudja a kötelességét, alszik rá egyet és lediktálja a titkárnőjének, amit Árpi kifundált és egy mondatban elmondott Antinknak, aki telefonon megbeszélte Viktorunkkal. De nem gondolkodik, mert nem arra van trenírozva, sőt kifejezetten tiltva van neki.

Időközben meghallgattam, elolvastam a (drogokkal és drogprevencióval foglalkozó) szakemberek nyilatkozatait, írásait. Kiderült, hogy a törvényjavaslat a szakmaiatlanság és butaság kvintesszenciája. Egy falusi, alkoholista, túlkoros háziorvos is elmondhatta volna, Mátécskámnak (Gézám, Bélám, Péterem), hogy nem úgy van az! És ilyen bűvszavakat mondott volna: lebomlási idő, a műszerek mire is vannak beállítva, sok a drog, de kevés mutatható ki, sok drogot, különösen a dizájnereket, nem is ismerjük és így tovább. De Mátécskám (Gézám, Bélám, Péterem) a szakvélemények után is bárgyú arccal magyarázza minden tévékanálison, hogy ő bizony jó ember, aggódik az ifjúságért, s ha másért nem, hát az állóvíz felkavarásáért bizony érdemes volt felvetni a témát.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon