Kozák Gyula 2014. augusztus 25.

Nyomtatóbarát változat

Kedves Péter!

Elnézést a tegezésért, de egyrészt a fiam lehetnél, másrészt nem csendőr pertu ez, elvárom, hogy visszategezz. Mindenek előtt: örülök, hogy végre szabadlábon vagy, s remélem, többé nem kell élvezned a BV konditermét. Hogy mennyire volt megalapozott az ellened hozott súlyos ítélet (Tényleg… mi van a társaiddal? Azok még mindig be vannak varrva?), arról később még fogok szót ejteni. Most csak Rólad, a Te sorsodon morfondírozom.

Magam soha nem lehettem volna birkózó, cingár, hirtelen megnyúlt kamasz voltam, a kosárlabda szinte magától adódott. De! Ahol kiskamaszként Zuglóban laktam, az egy nagyon furcsa környék volt. Az egyik szemben lévő házban lakott Rákosi Gyuszi, a szomszéd utcában osztálytársam, sőt, egy évig padtársam, Ihász Kálmán (Sibi), az utca sarkán, a keresztutcában Sándor Csikar, a másik végében Bukoviék, Marci bácsi és fia Gabi, s a szemben lévő házban Szilvásy Miklós. Talán hallottad a nevét, a londoni olimpián ezüstérmes, a helsinki olimpián pedig olimpiai bajnok lett a görög-római birkózásban (mert akkor még a kötöttfogást így hívták). És Szilvásyn van most a hangsúly. Jóval idősebb volt nálunk, de mi, kiskamaszok tegezhettük, haverkodott velünk, és külföldi útjai után rágógumit osztogatott, ami az ötvenes években óriási szám volt. Amikor a foghíjtelken egykapura fociztunk, néha beállt, ő rendesen felöltözve, mi utcagyerekekhez „méltó” mackóban, s bebizonyította, hogy a fociban is ügyes. Attól kezdve a birkózás is kedvenc sportjaim közé tartozott. Mert egy kis srácnak mi kell? A nagymenő bajnok barátsága, közvetlensége.

Amikor Szilvásy bajnokként jött haza Helsinkiből, mi, a környék srácai, órákig a kapuja előtt álltunk és vártuk, mikor száll ki az autóból. 1952-ben a kies zuglói utcában hetente sem fordult meg egy autó. A jeget is lovas kocsival hozták.

Ugrok. Amikor Barcelonában bajnok lettél, őszintén örültem, mert akkor már tudtam, hogy mennyi munka van a bajnoki cím mögött, s mennyi szenvedés és kín. S azt is tudtam, hogy a birkózás nem igazán magyar versenyszám, tehát annál jobban meg kell becsülni az aranyérmet. S azt láttam, hogy egy vidám gyerek nem csak olimpiai aranyat szerzett, hanem világbajnokit is, Európa bajnokit is.

Aztán jöttek a balhék. A mázsás erős fiúnak nehéz elviselni a kekeckedő rendőr fölényeskedését, te elveszítetted a fejed, s kaptál két év felfüggesztettet. Majd bekövetkezett a nagy lebukás a cannabis farmmal. S itt álljunk meg egy kicsit!

Oly korban nőttem föl, amikor nem adódott lehetőség semmilyen kábítószer kipróbálására, most meg már vén vagyok hozzá, így szakirodalmi ismereteimre hagyatkozom. A marihuána, amit ti termeltetek, bárhonnan is nézzem, társadalmilag sokkal kisebb kárt okoz, mint akár a dohányzás, akár a pálinkaivás, akár a most hivatalosan reklámozott pezsgőzés. Tudom, a törvénynek betűjét is, szellemét is be kell tartani, de mert magánlevelet írok, a magánvéleményemet kifejthetem.

Volt egy öreg amerikai barátom, a DELL kutató matematikusa. Amúgy egy nagyon híres egyetem professzora is – mellékállásban. Egy órányi autóútra lakott a munkahelyétől, ahová hetente kétszer kellett bemennie. Ő mesélte, hogy indulás előtt mindig megsodorta magának a jointot, beült a kocsiba és mire beért a laborba, vidámabb volt, jobban forgott az agya. Fűpárti volt, s matematikai modellel bizonyította, hogy a marihuána legalizálása a kemény drogok jelentős részét kiszorítaná. De az Egyesült Államokban is csak lassan megy ez a legalizálási folyamat, s a mi álságos, keresztény értékrendre hivatkozó országunkban inkább naponta részegedjünk le az otthon főzött pálinkától, kapjunk tüdőrákot a cigarettától, mindez nem baj, de az ártalmatlan marihuána ördögtől való, a jog súlyosan büntetni rendeli.

Ti is megkaptátok rendesen a büntetéseteket. Imponált, amikor az ítélethirdetés előtt kisétáltál a tárgyalóteremből, s szurkoltam, hogy légy képes alámerülni valamely távoli országban. Kicsit furcsa volt számomra, hogy az első ítélet felmentő volt, aztán meg öt év, de nem vagyok jogász, nem ismerem ki magam az igazságszolgáltatásban. Talán, ha távolabbi országba, a feltételezett Thaiföldre menekülsz, megúszod. De az Európai Unióban maradtál, s ez lett a veszted. Meg a szerelem.

Ami ezek után következett, az a jogalkotók ócska konformizmusa. Még 2009-ben megalkották a Lex Farkast  (2009. évi CXLIX. számú törvény), vagyis, hogy az olimpiai bajnoknak járó – nem túl jelentős, a magyar átlagbérrel azonos mértékű – életfogytig tartó illetménytől meg kell fosztani azt az ex sportolót, aki bűncselekményt követ el. Jogászi nyelven (az internetről másoltam ki):

„A járadékra jogosult érdemtelen a járadékra, és a járadék folyósítását meg kell szüntetni, ha a járadékra jogosultat a bíróság jogerős ítéletével szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztéssel sújtotta”.

Nekem csak laikus véleményem lehet, de azt megosztom Veled. Nyertél olimpiai aranyat? Nyertél. A NOB visszavonta? Nem. Olimpiai bajnok vagy-e most is? Igen. Az olimpiai aranyért kaptad a járadékodat? Igen. Akkor viszont ez a törvény nem csak igazságtalan, hanem ostoba is. Ugyanis nem azért kaptad, kapnád 35 éves korodtól az életjáradékot, mert olyan helyes fiú vagy, aki nem iszik, nem dohányzik, nem használ (és termeszt) cannabist, nem ver rendőrt, vasárnap rendesen eljár a misére, legalább három gyermeket nemz és társaságban nem köp a plafonra, hanem mert ifjúságát egyetlen cél érdekében feláldozta, mégpedig sikeresen, a hazája dicsőségére. Persze, így duplán beírtad magad a sporttörténetbe, mert nem sok sportolóról neveztek el törvényt. De – gondolom – lemondanál erről a dicsőségről.

Te csak egy voltál a barcelonai tizenegy magyar aranyérmes és a harminc éremszerző között. Persze tudom, az ifjúságnak kell a példakép, a fiatal birkózóknak is, s a törvényhozókat ez a hamis moralitás vezérelte. Akik a törvényt megszavazták, nyilván arra gondoltak, Farkas Pétert nem lehet példának állítani. Akkor meg miért kapjon járadékot? Miért könnyítsük meg az életét? Csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy – nagyon helyesen – Janics Natasának akkor is járna „fizetés”, ha a jövőben horvát színekben versenyezne, ám megtartaná magyar állampolgárságát. Ahogy Téged ezzel a törvénnyel elmeszeltek, még sok egykori sikeres olimpikonnal megtehetnék. Csak a törvényt kellene kicsit bővíteni. Bele lehetne venni, hogy nem kapja a járadékot, aki nem él erkölcsös életet. Hogy az milyen? Majd eldönti egy erre a célra kijelölt bizottság! Vagyis ez a törvény úgy gonosz és ostoba, ahogy megalkották.

De ezt a levelet nem azért írtam, hogy a törvényt kritizáljam, még csak azért sem, hogy biztosítsalak szolidaritásomról, mert azzal ugyan semmire nem mégy. Elgondolkodtál már azon, hogy hányan ismernek, hányan tudják, ki az a Farkas Péter? Ezren? Tízezren? No, jó, legyen százezer! Ez a törvény tehát azért született, hogy ez a százezer ember – már, ha csalódott benned – elégtételt kapjon. Mert ez a százezer ember, mind nagyon fejlett moralitású, és zárójelbe teszi az olimpiai bajnokságodat a cannabis termelés mellett. Ez a százezer ember azt mondja magában, hogy lám, a mi egykori példaképünk megérdemelten kapott büntetést. Ugyanis a törvény – végső soron – a társadalom akaratát fejezi ki, s a Te esetedben ez a százezer ember ”a társadalom”. Természetesen tudom, hogy fentebb mekkora sületlenséget írtam le, de formálisan mégis igazam van. A százezer, téged egykor tisztelő ember számára megszűntél ikon lenni, elnyerted méltó büntetésedet (börtön) és mellékbüntetésként még a megérdemelt járadékodtól is megfosztottak. Sületlenség, amit írtam, de a Lex Farkasból levezethető.

S akkor most nézzünk egy kétszeres olimpiai bajnokot. Igaz, ő egyéniben aranyat csak a magyar bajnokságon nyert, de becsüljük meg a csapatban nyújtott teljesítményét. Kitaláltad, ugye? Schmitt Pálról van szó. Ellene nem volt büntető eljárás, tehát kapja a járandóságát az olimpiai bajnoki címe után. Volt viszont egy iciri-piciri kis plágium ügye, amelynek nem volt büntetőjogi következménye, csak éppen megfosztották doktori címétől, és lemondott a legmagasabb közjogi méltóságról, a köztársasági elnöki címéről. De azért jár neki – mint minden volt köztársasági elnöknek – a korábbi fizetése, az általa kiválasztott lakás díjtalan használata, gépkocsi, kétfős titkárság, és egy jelentős, több tízmilliós összeg, ami fölött diszponálhat.

A törvény betűje szerint minden a legnagyobb rendben van. Plagizálni csak stikli. Még jobban is járt, mintha elnök marad, hiszen megszabadult a napi terhes munkától, a sok protokolltól, a rengeteg aláírástól, a kitüntetések adományozásától, az állami ünnepeken való reprezentációtól.

No, de Schmitt Pál esetében is tegyük fel a kérdést: hányan is ismerték őt, amikor elnök volt? Mondjuk nyolc millióan. És persze a sportvilág, s itt a világ az alapjelentésében értendő, hiszen nevezett úriember nagyon fontos posztokat töltött be az olimpiai mozgalom adminisztrációjában. Ahol Te egyszerű harcos voltál, ott ő volt a vezénylő tábornok. Hány apuka és anyuka mondta a gyerekének: iparkodj, tanulj, érj el sportsikereket, beszélj nyelveket, s akkor sokra viheted, mint Pali bácsi. Pali bácsi azonban megbukott. Igaz, a bíróság őt nem ítélte el, tőle semmit nem vontak vissza, de morális hullává vált.

A példakép, az olimpiai bajnokból lett köztársasági elnök lenullázódott. Mellette nem tudom felvonultatni a DELL matematikusát, hogy minél többet plagizálsz, annál többre viheted, kisfiam. Tudod, kedves Péter, aki egy üveg piát ellop az áruházban, azt sittre vágják. Aki kenőpénzért Gripeneket vásárol, annak még a nevét sem tudjuk. Különösen, ha azok a Gripenek a valamilyen biztosítóról elnevezett Fradi stadion fölött röpködnek.

Hát csak ennyit akartam írni Neked. Meg, hogy fel a fejjel, keress egy jó fogorvost, aki szépen kipótolja a felső jobb hármas hiányzó fogadat, amit a börtönben veszítettél el, és kezdj el egy sikeres új életet, amelyben az a nyomorult átlagbérnyi járandóság már nem oszt, nem szoroz.

Ismeretlenül is üdvözöllek.

(A kép forrása: http://rewrite.origos.hu/s/img/i/1003/20100301farkaspet4.jpg)

• PoliBlog

• Kozák Gyula blogja
• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges