Révész Sándor 2014. február 4.

Nyomtatóbarát változat

Gimes (Magos) Juca ma beköltözik a dübendorfi temetőbe. Hiába fog ő olyan sokunknak hiányozni, ha ok van is, jog nincs a panaszra. Mit hányhatnánk még a Fennvaló (ha való) szemére, amikor egy évtizeddel tovább éltette őt a svájci nők magas élettartamánál, s túléltette őt nehezen túlélhető korokon? Egyikünk sem készült örökös darabnak. Azt írják az értesítő kártyán, hogy egy gazdag élet után „csendesen elaludt”. Remélem, tényleg így volt. Úgy egy évvel ezelőtt még azt írta nekem, fizikailag jól van, csak lelkileg szomorú. Pár hónappal azelőtt halt meg az idősebb fia.

Vannak fontos emberek, akik sosem férnek be a lexikonokba (vikipédiákba). Juca testvére, párja, édesanyja, tán gyermeke, néhány távolabbi rokona be fog, ő aligha. Pedig...

A jogosult emlékezők sorában nekem nagyon hátul volna a helyem. Millió ember ismerte őt nálam régebben és jobban. A személyes kapcsolatunk kései volt és rövid, s már jó pár éve csak íméles. Igaz, senkivel sem tudtam olyan rövid idő alatt olyan szeretetteljes kapcsolatba kerülni, mint vele, de ez nyilván csak az én életemben volt olyan szokatlan, az övében biztosan nem.

Viszont volna egy dolog, amit mégiscsak szeretnék Juca „csendes elalvása” kapcsán szerény jogosultságom ellenére köztöprengésre fölvetni. Mert fontos tanulságokhoz vezethet.

Arról lenne szó, hogy miből lesz a mintapolgár. A progresszív, nyitott, jövő felé forduló, érzelemteljes mintapolgár.

Juca arra született, hogy ez legyen. Olyan volt a személyisége. És olyan helyre is született. Haladár, művelt, a világ bajaira érzékeny, gyógyító szenvedéllyel élő, gyerekeiket szabadnak nevelő szülők karjába. Élte autonóm, kicsit vad gyerekéletét, nagy intézeti kert zugaiban, s falta rejtekhelyén a könyveket s a fáról – ha jól emlékszem – a körtét. Tizenhat éves korától ismerte a szerelmet, s akitől megismerte, azzal, Magos Gáborral élte le élete következő hatvannégy évét. Szabad szellemű iskolába és társaságba járt, s az iskolába menet a villamoson édesanyja a magyar költészet alapverseit szavalta vele.

Benne élt az antifasiszta, szabadlelkű, értelmiségi ifjúság sűrű életében, a galileista szülők gyerekei körül kialakuló „Gimes-Magos” házi kávéházban. Megélte a halálfélelem és az életöröm összeömlését a háborús évek halálra szánt ifjúságának dacosan vad és illetlen összejövetelein. Bent állt a halálba vezénylendő sorban, amikor a kósza szerencse kiemelte onnan.

Az ellenállás, a halálos veszélyben való segélynyújtás posztulátuma és pátosza kapcsolta őt a párthoz, melynek aztán boldog és lelkes rabszolgája lett. Olyan évek jöttek, amikor a pártszolgálat elnyelte az egész életet. Olyan évek, melyekből szinte minden baráti, rokoni kapcsolat kiszorult. Nem volt magánélet, szabadidő; a személyes kapcsolatok gazdagságára és intenzitására beállított fiatalasszonyt elnyelte a párt, a munka, a dogma. Aczél letartóztatásakor ott állt pártbéli főnöke előtt, és kommunista lelkiismerete szerint beszámolt neki Aczéllal való kapcsolatáról. A pártiskola oktatójaként szektás merevséggel tartotta bent magát az én-idegen szerepben, ki ne essen belőle. És aztán jól kiesett, amikor a környezetében szinte mindenki. Szinte mindenki, aki emberbarát illúziókkal és humanista intellektussal, életszeretettel vonzódott bele a diktatúra szörnyseregébe.

'56 novembere: testvére és párja, Gimes Miklós és Magos Gábor ellenáll és bujdosik, őket keresik halálra a váratlanul beözönlő házkutatók. Juca házkutatási parancsot követel tőlük, mire fölmutatják a géppisztolyukat. Az ebédlőasztal közepén lázító röplappal teli aktatáska hever. Jucának sikerül azt feltűnés nélkül eltüntetni. Ha nem sikerül, másképp alakul az élete.

1958. június 17.: Reggel hétkor Juca Dübendorfban fölkel és bekapcsolja a rádiót. Már csak egy csonka mondatot hall: „az ítéletet már végre is hajtották”. Így értesült bátyja haláláról.

1959. szeptember: Hruscsov az Egyesült Államokba látogat, Juca szívszorító levélben kéri az elnökök feleségeit, járjanak közbe, hogy egyedül maradt, gondozásra szoruló, súlyos beteg édesanyját kiengedjék az övéihez. Nem engedik. A borzalmasan fájdalmas, gyógyíthatatlan betegséggel élő édesanyja öngyilkos lesz, amikor közlik vele, ne is számítson rá, hogy valaha is viszontláthatja még az övéit. Búcsúlevelében gondoskodik róla, hogy a kintiek természetes halálnak tudják a halálát. Juca évekkel később tudja meg, mi is történt.

És akkor mindezek után felépül a mintapolgári élet. Ami gazdag, érzékeny, progresszív. Mintaadó munkában, gyereknevelésben, lakásgondozásban és kertművelésben. A történelmi emlékezet őrzésében, a szabadságeszmények fönntartásában, a forradalom gyászközösségének képviseletében, e közösség szűkölködőinek támogatásában. A személyes kapcsolatok gazdagságában, intenzitásában, gondozásában. A szellemi javaknak, művészeteknek és az érzékek örömeinek élvezetében. A helyi lakó- és hitközösség, az óhaza és a nagyvilág közéletében való intenzív és tájékozott részvételben. A szenvedélyes politizálásban.

A kommunisták sokféle különleges anyagból lettek gyúrva. Különlegesen rosszból is, jóból is. A mintapolgárnak való anyagból gyúrt kommunistákból mintapolgárok lettek. Ha megértjük miként, sok mindent megértünk a világból.

Amikor megjött a gyászértesítés, rákerestem Jucára a hálón. Van egy videó, melyen élete lakóhelyeiről mesél németül. Én németből nagyon gyenge vagyok. De amit a Juca mond, azt egyszerűen muszáj érteni. Mert a szemével is mondja. A nagy eleven szemével, melybe beáradt a nagyvilág, s melyből kiáradt a meggyőződéses szeretet.

Juca nyolcvan fölött kezdte belakni a szájber teret. Jól belakta. A facebook névjegyén megjelöli érdeklődési körét: „férfiak és nők”. A jelmondata pedig: carpe diem. És az ő napjai jól meg voltak ragadva valóban. Jobban tán nem is lehettek volna. De hát elfogytak.

Lehajtjuk a fejünket és tudomásul vesszük.

(Kép forrása: nava.hu)

• TörtBlog

• Révész Sándor blogja
• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges