Szerbhorváth György 2015. július 12.

Nyomtatóbarát változat

(falusi posztmarxista gazdasági-etnopolitikai kéziratok)

„Felszólítom Ivačić Magdaléna és dr. Josip Ivačić zentai lakosokat, hogy törlesszék 24 éve tartó adósságukat, ami 2000 euró. Gazsó Erika, Bácskossuthfalva.” – Apróhirdetés az újvidéki Családi Kör című hetilapban, 2015. július 9-én

Szerbiában pörög a gazdaság, különösen a tercier szektor. Az említett hetilap Szolgáltatások című apróhirdetés alrovatában a 22 hirdetésből egy nedves falak szigetelését vállalja, egy autót konzervál, egy zenét tanítana, egy fordít (például kitelepüléshez), egy fuvarozna, hat idősek gondozásával kapcsolatos, és a legtöbb, tizenegy, tehát a hirdetések fele alternatív módszerrel gyógyítana (garanciával), illetve átkot szed le, álmot fej, energetikailag blokkol, rontást („köznyelven entitások” - ?!) távolít el, Ji King tanácsad, szerelmi kapcsolat rendez, mivel „a szavak belső erejének metódusa csodaként hat”.

A kishegyesi kiskereskedelem jobban teljesít. Gardenpartira készülünk, elküldenek az illegális zöldségeshez a verbászi útra. Csengetni kell, bár a nagykapu ajtaja nyitva. A kínálat nagy, az üzlethelyiség akár egy pesti zöldséges, piaci napokon amúgy legálisan piacoznak. Pár nappal később a szabadkai tévés hölgyek cigijét nézem – Boszniából csempészett, vagy negyedével olcsóbb, a márkájáról sem hallottam még. Bár a dohánycsempészet csak azért nem az egyik legősibb foglalkozás, a tudjuk-mi-mellett, mert a dohányt Amerika felfedezése után csempészték be. Mesélem nekik, hogy ahogy a bicajjal korábban, vasárnap este fél hét tájt arra lettem figyelmes az utcánkban – pedig naponta arra jártam –, hogy az egykori kisbolt „kirakatában” (korábban a szomszédok, a koszovói muzulmán egyiptomiak tartották, hamar tönkrement), azaz a kirakat előtt pár használt ruha lógott, a bejárati lépcsőn pedig négy pár félcipő díszelgett. Megtudom, egy idősb néni ül benn egy ágyon, nála lehet vásárolni, de nehéz vele kommunikálni, mert direkt hátat fordulva ücsörög. Most viszont egy doboz cipőt láttam, szintén a bejárati lépcsőn, az ajtó nyitva, de így be sem lehet menni.

A faluban a kerítésépítészet is jobban teljesít. A fesztiválhelyszínünkön megjavították, újrafestették a fakerítést. Három házzal innen összedöntötték a verett falú régi házat, elvitték, ami használható, maradtak az agyagdarabok, kinőtt a paré – de körbekerítették szögesdróttal. Csak azt volna érdemes ellopni. A szembe szomszéd pedig a sarki háza melletti kertjét kerítette körbe (eddig azt hittem, a szomszédjáé az a rész), szép téglakerítés, betonkorona, abban üvegcserepek. Többe jöhetett, mint amit a kert fog hozni pár év alatt.

Orbán dicséri a szerb életerőt, nézzék csak meg, mekkora a szerb miniszterelnök, milyen erős! (Tőle másfél fejjel magasabb, de tényleg óriási alak, ahogy száz évvel a délszláv etnokarakterológiákat írók mondták: dinári típus – nem a pénzre gondoltak, hanem a hegyvonulatra). A magyar és a szerb kormányfő egymás fiskális és gazdaságpolitikáját dicsérte, bár én ebből semmit sem értek. Orbán ráadásul a kerítéssel ugyanis nemcsak bizalmatlanságáról tett tanúbizonyságot is, de a szerb bajokról is értekezett. Viszont életerőről meg érzelmességről beszélt (mint múltkor a magyarokról, hogy a szív meg az ész emberei is a magyarok, mikor hol – vagy miképp is szavalt Brüsszelben). „A szerbek erősek – látta, ez a miniszterelnök is mekkora ember –, tehát tele vannak életerővel.” Rájuk néz az ember, mondja, nézi a vízilabdásaikat, a szerb lányokat, akik megnyerik a kosárlabda-EB-t, ráadásul Pesten! „Egy életerővel teli nemzet, de mégis azért most bajban vannak.” Aztán tovább analizálta Nagy Aleksandar Vučićot, úgy, hogy annak pszichiáterhez járnia biztosan nem kell (nem úgy, mint másnak): „dacára annak, hogy egy nagy, fizikai (sic!) robosztus megjelenésű ember – egy érzőszívű ember. Van ez a szláv karakter, tudja, a körülöttünk lévő országokban, akik ilyen fizikailag erősek, de ugyanakkor az ingüket odaadnák, hogy megtalálja velük az ember a megfelelő hangot. Tehát van bennük hajlam a barátsága meg az együttérzésre.”

Hát igen, néha van, néha meg nincs. Sokak most épp nem hogy az ingüket nem adnák oda a menekülteknek (a magyarok se), de még azokat basztatják, akik odaadják (és így tesznek a vajdasági magyarok is, egy kisebbség...) Aleksandar se volt épp ilyen, a srebrenicai népirtás után, húsz évvel ezelőtt azzal fenyegetődzött, hogy ha a NATO bombázni fogja a boszniai szerb alakulatokat, minden szerb áldozat után szerb muzulmánt fognak bosszúból megölni. Ma azt mondja, kiragadták a mondatát a kontextusából. Így megy ez. A kontextus, az.

Aztán a menekültek és Orbán után megérkezett Belgrádba Angela Merkel is, aki azt mondta, nem kell kerítés. És megdicsérte az új szerb Nagy Sándor fiskális politikáját. Értsd: a megszorításokat. Nem vacakolt Aleksz: egységesen levágott a közszolgálatban dolgozók fizetéséből, a nyugdíjakból. Minden drágul. Amire a szerb kormányfő elmondta, hogy ugyan a görögök a legjobb barátaink, ortodox testvérek, akik mindig kiálltak mellettünk (egy hónapja az olaszok voltak jóbarátok, két hete a norvégok az oroszok után, most a németek is), de hát a görög utat nem követjük. Amúgy Szerbiában több görög bank fungál évtizedek óta, Milošević alatt, a 90-es években a szerb maffia bázisa volt Athén, a szerb bankárok meg sporttáskákban vitték ki az uralkodó család és a saját vagyonukat ciprusi bankokba. De azóta az akkori görög elit megbukott, a szerb is, bár annak egy része, mint Vučićék, visszamásztak a hatalomba, és mint már ezerszer leírtuk, a népirtó háborút támogató háborús nacionalista radikális politikát ultra-EU-párti, neoliberális gazdaságpolitikára cserélték, úgyhogy Cipraszék ma cikik lennének nekik (pedig ő is Aleksz...)

De most úgyis a menekültek kérdése a legfőbb téma. Az emigrálásé – görögök, szerbek, magyarok közt egyaránt. Ismerik a zsidó alapviccet? A szlovén sztárfilozófus, Slavoj Žižek (sokak szerint a filozófia Berki Krisztiánja) idézte fel most a görög válság kapcsán. Szóval, emigrálni akar a görög (eredetiben a zsidó Rabinovics a Szovjetunióból a harmincas években). Ausztrál vízumot kér, s a konzul megkérdi tőle, miért? „Két okból. Először is félek, hogy Görögország elhagyná az EU-t, ami még nagyobb szegénységhez és káoszhoz vezetne...” – így a válasz. „Fiatalember” – szakítja félbe a hivatalnok – „ez értelmetlen, Görögország az EU-ban fog maradni, és pénzügyileg megfegyelmezik.” Mire a kivándorolni készülő: „No látja, ez a másik ok.”

S ha jól látom, most ott tartunk, hogy Ciprasz többet vállal be, mint amit eleve kellett volna, viszont amit épp az általa kiírt népszavazáson elítélt a nép, vele együtt. Érti ezt még valaki?

De az ember álmodjon nagyokat. Hirdetés a falusi Dombos TV-n, az önkormányzati pályázatfigyelőből: Ösztöndíj-pályázat a harvardi egyetem 2014-2015-ös tanévére. Kicsit elkéstek, nem is ők adják az ösztöndíjat, de a lényeg az ambíció: tanuljatok, gyerekek, a Harvardon.

• KülBlog,

• Szerbhorváth György blogja
• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges