Révész Sándor 2013. január 10.

Nyomtatóbarát változat

Olvassuk el D. Tóth Krisztina tóksóvumen búcsúlevelét, pl. itt: http://nol.hu/belfold/d__toth_kriszta_bucsulevele, és rögzítsük a hozzátartozó megfontolásokat. Nem lesz felesleges. Ami elvileg fönntarthatatlan, előbb-utóbb gyakorlatilag is azzá válik, és a gyorsuló bomlás folyamatában szaporodni fognak a dezertáló levelek és személyiségek. Érdemes megfontolni, miként viszonyuljanak ezekhez az érett polgárok, akik nem voltak ott, ahonnan az idők szava dezertálni szólít.

Nagy a kisértés a rokonszenvre. TK sármos hölgy, kellemes jelenség, vannak szakmai erényei, hatásosan fogalmaz, a levele gerinces, öntudatos, csapatáért felelős vezető benyomását kelti, és a demokrata polgárt jól eső érzéssel tölti el, hogy a demokrácia ellenségei vesztettek egy DTK-nyit a vonzerejükből, a demokrácia barátai meg ugyanennyit nyerhetnek hozzá.

Ezzel a kísértéssel szemben érdemes tudatosítani két dolgot. 1. Rossz egészet jó résszel erősíteni nem üdvös, hanem káros dolog a közjó szempontjából. 2. Önbecsapás apolitikus dezertálásnak politikai értelmet tulajdonítani, és a legkevésbé sem indokolt azt politikai érdemként elkönyvelni.

Az első állításunk bizonyos megszorítással igaz. Lehetnek olyan helyzetek, amikor rossz egészben is érdemes jó részt csinálni. Ha többet árt a rossz egésznek, mint amennyit használ. Nagyobb mértékben gyöngíti, mint amennyiben erősíti. Ez akkor van így, ha a jó részt a rossz egészen kívül nem vagy csak aránytalanul nagy áldozattal lehet megcsinálni; ha a jó rész hatóereje a rossz egészen kívül sokkal kisebb lenne; ha a jó rész jósága releváns a rossz egész rosszasága szempontjából.

A DTK show esetében egyik feltétel sem áll fenn. Ilyesféle műsort mindenféle kereskedelmi csatornán lehet csinálni, sem kiátkozás, sem elnyomás nem fenyegeti a műfajt, az Orbán-féle médiahatóságok kifejezetten és következetesen pártolják az apolitikus bulvárt, ez így van minden populista diktatúrában, diktatúrakezdeményben, melynek ideológiai bázisa a cinizmus. Vannak kereskedelmi csatornák, melyek sokkal nézettebbek az államiaknál, tehát az ott készített műsorok publicitása is nagyobb. A DTK show tökéletesen apolitikus, miként azt levelében DTK is hangsúlyozza, semmilyen tekintetben nem segíti elő a demokrácia védelme, a polgárok kompetens politikai aktivitása szempontjából lényeges tartalmak terjesztését, tehát a legkevésbé sem ellensúlyozza a polgárokat e tartalmaktól a lehetőségei határáig megfosztani próbáló rossz egészt, egyáltalán nem csökkenti annak hatékonyságát.

A magyar demokrácia szempontjából semmiképpen sem figyelemre vagy pláne támogatásra méltó ügy, hogy legyen színvonalas bulvár tóksó a közszolgálati csatornán. Lehet érvelni amellett, hogy közpénzből, közszolgálati csatornán azoknak a műfajoknak van helyük, melyek a kereskedelmi csatornákon nem piacképesek, de társadalmi-kulturális szempontból fontosak. Lehet érvelni amellett is, hogy a piacképes műfajokat sem kellene kizárni a közszolgálati médiából, mert ezek segítenek nézőket szoktatni a közszolgálati csatornákhoz, és hozzájárulhatnak a közszolgálati tartalmak finanszírozásához is. Hozzám az első álláspont áll közelebb, de a második is csak akkor plauzibilis, ha létezik demokratikus közszolgálati média. Rossz egész esetében az apolitikus, de népszerű jó részek csak a rossz egész manipulációs mechanizmusának a hatékonyságát növelhetik. Ez DTK esetében fokozottan így van, hiszen őt használták gyakorta a kincstári média arcaként.

Mindebből az következik, hogy a DTK show az Orbán-rezsim tévéjében jó célt nem szolgált, rossz célt viszont szolgált. Nincs miért sajnálnunk sem a műsort, sem a vezetőjét. Minél rosszabb egy demokráciaellenes médiának, annál jobb a demokráciának.

A búcsúlevelében DTK nem érzi szükségét annak, hogy a közszolgálati média pártszolgálatba állítása után indított vállalkozását morálisan értékelje. Mélyebb önvizsgálatra, önkritikára indító kételyei nincsenek. Csupán naivitásnak véli ama reményét, hogy az alkotói szuverenitást kizáró politikai diktatúrába fogott intézményben „a politikát, a közéletet maga mögött hagyva és hermetikusan elzárva” fenntarthat egy autonóm alkotóközösséget.

Szembefordulni a demokrácia ellenségeivel, mert rossz célt szolgálnak, vagy szembefordulni a demokrácia ellenségeivel, mert rosszul szolgálják akármilyen céljaikat – ez nem ugyanaz! Mi több, ez két ellentétes dolog.

„A saját bőrötökön tapasztaltátok, hogy mennyire megnehezíti, egy idő után pedig ellehetetleníti a minőségi kreatív munkát az intézményi kiszámíthatatlanság, a koncepciótlanság, a szakmaiatlan döntések, a vezetők közötti, számunkra áttekinthetetlen harcok, a kapkodás. Mennyire megingatja az ember szakmai és személyes önbizalmát a sok egymásnak ellentmondó elvárás, a kavarás, a működésképtelen belső kommunikáció, az állandósult bizonytalanság.” Mindezek a bajok nem kötődnek végzetszerűen a diktatórikus közmédiához, és semmi sem biztosítja ellenük a demokratikus közmédiát. Akinek a közmédia társadalmi jellege közömbös, az a jól működő, konszolidált, letisztult diktatúrát mindig előnyben fogja részesíteni a megszilárdulás előtti hosszú történelmi szakaszban lévő demokráciával szemben, mely jó eséllyel produkálni fogja mindazokat a jelenségeket, amelyeket DTK a fenti idézetben felsorol. Azok ugyanis minden átmeneti állapotra jellemzőek. Akár a demokráciából megyünk át a diktatúrába, akár fordítva. Bízvást megtörténhetett volna, hogy DTK kap pénzt, paripát fegyvert és autonómiát, azzal a feltétellel, hogy a politikától, a közélettől való „hermetikus elzártságban” erősíti műsora sikerével az MTV politikai, közéleti legitimitását. Ehhez csak egy kicsit kellett volna okosabbnak lenniük a főnökeinek, s ha lesz még egy kis idejük, akkor bizony okosabbak is lesznek ennyivel. Okulnak a mostani tapasztalatból.

Vegyük észre: ilyen apolitikusan, ilyen DTK-san szolgálta a szakemberek krémje a Kádár-rendszert, és ilyen apolitikusan, ilyen DTK-san szakított vele „szakmai” alapon.

A rendszerellenes és a rendszerközömbös rendszerleépítőket szétválasztatlanul egyesítette akcidentálisan a közös cél. Csakhogy az ellentétes célnak is van ilyen egyesítő ereje. Legfőbb ideje, hogy felismerjük a rendszerközömbösség folyamatosságának a következményeit. És differenciáljunk.

• PoliBlog

• Révész Sándor blogja
• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges