Skip to main content

Győztesek és győztesek

1 hozzászólás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Csütörtökön a belgrádi Felső Bíróság jogerősen rehabilitálta Draža Mihajlović szerb csetnikvezért, akit 1946-ban végeztek ki a tárgyalás után az új, immár szocialista Jugoszláviában. A bírói tanács elnöke elmondta, ők nem vizsgálták, a vádlott háborús bűnös-e volt – ma ezt egyébként sem lehetne már megállapítani. (Ühüm, akkor Hitlerről vagy Sztálinról sem.)

Így végképp kiderült, hogy Szerbia, a szerbek kétszer nyerték meg a II. világháborút. (Kissé nagyon átírták ehhez a történelmet, de ki nem tenné ezt, ha megteheti? A szerbek igen.) Először is a jugoszláv és döntően kommunista partizánok közt sok volt a szerb (különösen a horvátországi, akik a horvát usztasák elől menekülve kötöttek ki a Tito vezette fegyveres mozgalomban), s akik a szövetségesek szövetségeseiként nyerték meg a háborút – miután Churchillék is rájöttek 1943-ban, hogy ők gyengítik a nácik és a mellettük harcoló olaszok, horvát usztasák és muzulmán SS-esek harcerejét, nem a szerb csetnikek. A Vörös Hadsereg pedig részt vett Belgrád és a Vajdaság felszabadításában, a partizánok velük futottak szó szerint versenyt azért, ki ér be előbb Belgrádba. A helyzet tehát világos volt, a partizánok, Jugoszlávia, Szerbia a győztesek oldalán volt, ilyen minőségében vett részt a Szerb Katonaság május 9-én a moszkvai katonai parádén.

Melyen Tomislav Nikoli szerb elnök is részt vett. Szar a biliben, hogy a Tomónak becézett elnök csetnik vajda címmel bír – beiktatásakor, éppen három éve a Frankfurter Allgemeine Zeitung-nak büszkén vallotta, hogy csetnikként vett részt a horvátok elleni háborúban 1991-ben (háborús bűnök vádjával vizsgálat-féleség is indult ellene, de ejtették). Ugye, ő a legborzasztóbb időkben már Šešelj vajda (ellene 13. éve folyik a per Hágában háborús bűnök vádjával) Szerb Radikális Pártjának az elnökhelyettese volt, és gyűlöletkeltésben és idiotizmusban csak műveletlensége okán maradt le pártvezérétől (igaz, azóta doktorált, karrierjét amúgy egy helyi temetkezési vállalat igazgatójaként kezdte, stílusosan). De Šešelj haverja volt Vuk Drašković író-politikus is, aki szintén saját csetnikmozgalmat indított, s a Ravna Gora-i fesztiválon, amely a Draža Mihajlović vezette csetnikek számára is kitüntetett hely volt, ápolgatják az amúgy Draža bátyónak becézett felkelő kultuszát már a 90-es évek legelejétől. Amikor 2003 után Drašković külügyminiszter lett a hatalmi koalícióba belépve, egyik követelése az volt, rehabilitálják a csetnikeket és Dražát – előbbi globalice nézve sikerült is, s a csetnikeknek is joguk lett – a partizánnyugdíjra.


Ravna Gora

De ez akkor sem érte el különösebben az ingerküszöböt. Čiča Draža – röviden – a jugoszláv királyi hadsereg katonatisztje volt, és végig hű maradt amúgy az ország vagyonával 1941-ben a nácik elől lelépő, Londonba emigráló királyához. Ő meg a szétvert hadseregből alakult, a hegyekbe visszavonuló honi, szerb csapatok élére állt. És az igaz, kezdetben ellen is álltak a németeknek, az angolok őket tartották szövetségesüknek, hisz a királyt is legitim uralkodóként fogadták el továbbra is. Ez még oké is lett volna, de a volt Jugoszlávia területén a délszláv népek inkább egymás torkának estek, nem a Wehrmachtnak, Szerbiában quisling-kormány alakult – a többi már történelem. A nácik csak néztek ölbe tett kézzel a fotelből, és végül Draža is melléjük állt, ama megfontolásból, hogy a fő ellenség mégiscsak a partizánok, a kommunisták, akik nem titkolták, ha hatalomra kerülnek, annyi a királyságnak meg a csetnikeknek is. Draža monarchiában és Nagy-Szerbiában gondolkodott, úgyhogy az egész végül polgárháborúba fulladt. A nácikkal együtt ők is vesztettek, ő maga 1946-ig még bújkált, amíg el nem kapták, és tárgyalás után hazaárulás, kollaborálás stb. vádjával elítélték és kivégezték. Hogy holtteste hová került, máig nem derült ki.


Draža Mihajlović

Hogy Draža a nácikkal dolgozgatott együtt, az nem vitás (persze a többi fél bűntetteit ez nem relativizálja). Ezért is döbbenetes a rehabilitálása – bár Szerbiában legfeljebb kisebb csoportok emelték fel most is a hangjukat a döntés ellen. Hisz lám ma az egykori csetnikek hívői, majmolói vannak hatalmon, igaz, EU-párti, piacpárti, már-már ultraliberális programmal (egyedül Koszovóról nem mondanak le, de ez is üres szlogenné vált mára). A kormány arra törekszik, hogy jóval legyen mindenkivel, akitől pénzt tud szerezni – csak az albánokkal nincs bratyizás, mert egy ellenség azért csak kell.

A leginkább tegnap Ivica Dačić külügyminiszter, az előző kormányfő akadt ki – aki, illetve az általa vezette szerb szocialisták már három éve együtt kormányoznak, épp a poszt-csetnikekkel... Hja, de tehetnek utóbbiak arról, hogy a független bíróság döntött így? Ivica Dačić egyébként Slobodan Milošević legjobb tanítványa volt a 90-es években, a fiatal szocik vezetője; Slobót meg a legkevésbé sem érdekelte a partizán-csetnik ideológiai szembenállás, csak a hatalom. De felesége örök kommunistaként annál inkább ápolta a partizánok kultuszát, és eszmeileg ő volt a családban az úr – s elég ritka a történelemben, hogy a feleségnek egy másik pártja van...


Csetnikek és németek

A történelmi revíziójának folyamata ugyan sohasem lezárható, de e döntéssel mégis megtörtént a csetnikek végleges rehabilitációja, ami 2006-ban kezdődött (Törvény a csetnik- és partizánmozgalmak kiegyenlítéséről), a 2008-as törvénnyel folytatódott (Törvény a rehabilitációról), és íme, ezzel végződött.

Azon meg már csak nevetgélni tudunk, hogy a legnagyobb, köztársasági képviselőkkel is bíró magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség kormányzó erő, államtitkárokat ad a kormányba stb. Hisz így a csetnikekkel együtt vannak most hatalmon. S felmerül a kérdés: mit fognak ők kérni azért, hogy a magyar gyerekek is azt tanulják majd az iskolában, a csetnikek is a szövetségesek oldalán harcoltak? Még az is előfordulhat – Szerbia a lehetőségek országa –, hogy kiverik a poszt-csetnikekből, hogy a Bácskában háborús bűnöket elkövető Horthy-hadsereget (amelyet Szerbiában következetesen lefasisztáznak) felmentsék, és a M. Kir. Honvédség is a győztesek oldalára kerüljön. És akkor jövőre esetleg már Áder János és a VMSZ elnöke, Pásztor István is ott állhat majd Putyin oldalán.

Hisz győzelemre ítéltettek.

Hozzászólások

A szovjet kommunisták

A szovjet kommunisták halálteljesítménye a következő korszakok végére, göngyölve:

A polgárháború idején 1922 végére: 3,284,000
A NEP korszak 1928 végére: 5,484,000
A kolhozosítás, éhhalál 1935 végére: 16,924,000
A Nagy Terrorral 1938 végére: 21,269,000
A sztálini foglalással 1941 közepéig: 26,373,000
A világháborúval, 1945 közepéig: 39,426,000
A háború után 1953 végéig: 55,039,000
A poszt-sztálinista kor 1987 végéig: 61,911,000

Forrás: R. J. Rummel: Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Szovjet népirtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publisher, 1990.

Innen látszik, hogy például Hitler hatalomra jutásakor a szovjet halálteljesítmény körülbelül 12,000,000 erőszakosan, idő előtt elpusztított embernél tartott, míg hadba lépésünkkor már 26,373,000-nél.

Kik is lettek a szovjet halálgépezet szövetségesei 1941-ben, a több mint 26 milliós halálteljesítmény jutalmazásaként?

Hát nem a csetnikek. A csetnikek a szerb szabadságért fogtak fegyvert.
Ajánlott irodalom: Michael Lees: The Rape of Serbia, The British Role in Tito's Grab for Power 1943-1944, 1990.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon