Skip to main content

Ez még biztosan nem az

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A normalitás unalma üli meg a balliberális oldal háza táját. Eközben azok, akik az Orbán-kormány leváltására koncentrálnak, ma már nem tehetnek jobbat, mint az Együtt 2014 és az MSZP összefogását és sikerét kívánják. Az unalom és eseménytelenség persze nem a győzelmet segíti, vagy jósolja. Azoknak azonban, akiknek a kormány leváltása nem öncél, hanem egy jobb, és lehetőség szerint tartós új út – egy új társadalomfejlődési és növekedési pálya – kezdete, jó okuk van a Bajnai Gordon nevével fémjelzett kényszervállalkozás szellemi és politikai sterilitását kritizálni.

Az állítás belátásához elég az interneten kalandozni: az Együtt 2014-hez kapcsolható honlapok és Facebook-oldalak lehangoló képet mutatnak. Semmiképpen sem olyant, amit egy új es vezetésre hivatott politikai erőtől és annak támogatóitól várnánk. A Fidesz és a konzervatív oldal ideológia-, világnézet-, elmélet-, múlt-, hagyomány- és szimbólum-gyártási lázával szemben ezek a fórumok szellemileg fáradtak, és a pillanat kívánalmainak félreértéséről árulkodnak. Mintha a Haza és Haladás szakértői nem tudnák, hogy a politikai alternatíva megfogalmazása – az ellenzéki oldal aktuális, legfontosabb feladata – egészen más képességeket és hozzáállást igényel, mint a reménybeli „jó kormányzás” szakpolitikai előkészítése, egy-egy gazdaságpolitikai kérdésben való állásfoglalás, vagy az alkotmány átdolgozásával való pepecselés (ami szintén hasznos lehet, de egyelőre nem a legfontosabb).

Ha a Fidesz-nómenklatúra leghatásosabb hatalom-megtartó eszköze épp a világkép, a történelemkép, a jövőkép, a nyelvezet – a narratíva –, akkor ennek következményei vannak. Wilhelm von Humboldt szavaival élve, „minden nyelv egy kört von a nép köré, amely beszéli, és ebből csak azzal a feltétellel léphet ki, ha ugyanakkor egy másik nyelv közegébe lép be.” Erről az Együtt 2014 mintha mit sem tudna. Bizarr olvasmány például a honlapon megjelenő fő anyag, a kétféle alkotmánytervezet: az egyik a jelenleg érvényes alkotmány finom módosítására, a másik pedig egy új, talán ideálisnak vagy valóban kívánatosnak tekintett alapdokumentumként. A szakértelemre való fellengzős hivatkozás példái ezek a munkák. Ugyanannak a gőgnek a megjelenései, amivel annak idején az SZDSZ pökhendi értelmiségijei próbálkoztak. A példánál maradva: egy választásra készülő politikai erőnek nem azt kell fitogtatnia, hogy erre és arra a lehetőségre is felkészült, hanem a két lehetőségről – a leváltani kívánt garnitúra intézkedéseihez kapcsolódó folytonosságról, avagy a teljes elutasításról – kellene vitát folytatnia, és ebben állást foglalni. Egy ilyen vita és állásfoglalás célokról és történelemről, folytonosságról és cezúráról, önképről és önmeghatározásról szólna. Ez a nap kihívása. S hasonló mondható a Szolidaritás vagy a Milla internetes megjelenéséről is. Az első a tiltakozás és társadalmi szolidaritás hangján szól hozzá konkrét esetekhez, hirdet eseményeket, közöl állásfoglalásokat, de a kérdések és a megjelenő beszéd nem emelkedik fel elvontabb – horizontot kijelölő, és elvi problémákat exponáló általánosságba. A Milláé ugyanígy, bár ott legalább vannak viccek meg irónia. Ez ott séróból – és a régi narancsos múltra emlékezve - megvan.

Az Együtt 2014 vezetői hármasa, s így maga az egész összefogás nagyjából semmilyen eszmeiséget és irány sem mutat. Még találgatni is alig tudunk: az enthüméma (lappangó, de sokak által osztott tudás) nem működik. A baloldalnál maradva: az MSZP-t akkor is elhelyezzük egy szociáldemokrata keretbe, ha jelenüket és jövőjüket csak dadogva tudják értelmezni; s Gyurcsány Ferenchez is hozzátapadt egyfajta blairista harmadikutas képzet, amiről nem tudni micsoda, de mégiscsak mond valamit. Bajnai Gordonról viszont csak a normalitás (normálisság) juthat eszünkbe, és az intelligensen megvalósított austerity programja. Juhász Péter személye még ennyit sem mond, hacsak azt nem, hogy elkötelezett és balhés fiú, aki eddigi rövid élete utolsó négy-öt évét – ezt minden interjúban elmondja – vidéken, a fizikai és társadalmi nyomor megismerésével és kilapátolásával töltötte. Kónya Péter imázsa pedig a kicsit szögletes, de mindig egyenes katona-emberé, aki távol van a politikusok furmányos világától, és abba nem is akar belesimulni. Van-e üzenete ennek a közélet váratlan nyomásaitól összekötött hármasnak?

Az Együtt 2014 egyelőre igazi kényszervállalkozás. Külső és belső kényszerek hatására jött létre akkor, amikor létrejött. Bajnai valószínűleg még nem akarta ilyen korán, a Milla nagy része pedig biztosan későbbre tartogatta volna. A Szolidaritás szorgalmazta, mert Bajnai személyével hitte betölteni a közismert vezető és a hihető kormányzati politika hiánya miatt átérzett űrt, vagyis ellensúlyozni saját gyengeségeit. A Millában egy-két ember volt, aki a minél hamarabb történő összefogás programját hirdette, s valószínűleg a Haza és Haladás stábjában is voltak, akik a politikát hatalomtechnikai játéknak, azaz, az intelligencia dolgának hitték. A vállalkozás igazi szponzora, követelője, kierőszakolója azonban a baloldali liberális értelmiség, a még megmaradt baloldali fórumokat és a szociális médiát teleíró és telebeszélő ballib értelmiségi elit volt. Aki nem hiszi, annak érdemes visszalapoznia az október 23. előtti baloldali – nyomtatott és elektronikus – sajtót, visszaemlékezni saját társasági beszélgetéseire, s felidézni az azonnali összefogás gondolatától még prüszkölő Milla elleni népfrontos hisztériát. Juhász eleinte konokul ellenállt. Egy idő után azonban nyilván nem merték már vállalni sem ő, sem Bajnai, sem mások a bűnbak szerepét, vagy magukra venni a felelősséget, hogy miattuk nem jön létre az Orbánt megbuktató, országmentő összefogás.     

A történelem majdhogynem megismételte önmagát. Kicsit mintha megint az 1991 végén létrehozott Demokratikus Chartát látnánk. Sok esetben még a személyek is azonosak. Ami azonban egyszer „tragédia” volt, az másodszor – a közismert Hegel/Marx megjegyzésre utalva – már csak „bohózat”. Ha a Chartával a baloldali liberális oldal belesétált a csapdába (lásd erről Magyar Bálint és Pető Iván írását a Népszabadságban), akkor az Együtt 2014 megalakításával az esélyét is elvette egy új, es a pillanat kihívásaira válaszoló politikai erő kialakulásának. A bejelentés idején a Milla épp a saját identitás kialakításának pillanatában volt, ekkor hozták létre médiájukat, élénk belső vitákat folytattak a követendő ideálról és politikáról. A Szolidaritás is a saját program kidolgozásának induló fázisában volt, a terepmunka elején, olyan helyzetben, amikor a programalkotás örvén lehetőség adódhatott egy szélesebb értelmiségi réteg bevonására. Társadalmi víziók és programok születhettek volna, széles rétegek képviseletében, és még szélesebb rétegeknek felajánlva. Az összefogás korai és valójában indokolatlan bejelentésével mindez leállt. A Milla és a Szolidaritás mellékszereplőkké, és a korántsem magabiztos Bajnai segédcsapataivá váltak. A szellemi irányadás a Haza és Haladás szakértőihez került, akik egyelőre semmi tanújelét nem adták annak, hogy értik politika és szakpolitika különbségét, és azt, amiről Humboldt beszélt: az új nyelv – koncepciók koherens, és világot mutató rendszerének - fontosságát. Nem csoda hát, ha a legutóbbi felmérések szerint az Együtt 2014? a kezdeti várakozások után egy helyben topog, még veszít is, a bizonytalanokat és a jobbközép szavazókat nem tudja elérni, miközben az MSZP növeli súlyát a baloldalon.

Sokan Bajnai szimpatikus személyiségében, és a normalitás (normálisság) vonzerejében bíznak, a magyarországi politikát felforgató abszurditások, őrült elméletek, unortodoxiák és személyes korlátoltságok után. S aki így tesz, annak valószínűleg igaza van. Nyilván arrafelé kell keresni az irányt. De nagyon kevés, szinte a gyengeség jele, ha a normalitás kimerül a személyes kvalitásokban. A politika terén az ilyesmi az akarat hiányaként jelenik meg, a tehetetlenség jelévé és unalommá válik. A normalitás, a mainstream politizálás is rendszer, ideál, amit ilyenként kell kitalálni, képviselni és megvédeni. Sőt, a normalitás biztosan több filozófiai és ideológiai munkát igényel, mint az unortodox ötletek és jól bevált demagógiák.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon