Skip to main content

A Párt kedvence

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Bayer Zsolt szombati publicisztikai förmedvénye érthető módon kiverte a biztosítékot a közvélemény civilizált részében. Az emberi tisztesség alapvető követelményeit a liberális véleményterror megnyilvánulásainak tartó újságíró a cigányság jelentős részét állatoknak nevezi és bármi áron, bármilyen módszerrel való kiiktatásukra szólít fel. Ez a kocsmai hőbörgés szégyenteljes és elviselhetetlen.

Büntetőjogi felelősségre vonását szorgalmazni mégsem célravezető. Ahogy az elmúlt két napban több jogi szakértő is elmagyarázta, a vonatkozó magyar törvények fogatlanok, a magyar bírói gyakorlat pedig annyira leszűkítette a releváns tényállás értelmezését, hogy a vádemelés elérése is esélytelen. Az ügyészség éppen a bírói gyakorlatra hivatkozva utasítja azt el hasonló esetekben.

Törvényeket persze lehet módosítani, a bírói gyakorlat sincs feltétlenül összhangban a törvényhozó szándékaival és az alkotmánybírósági döntésekkel, jogpolitikai eszközökkel ezen is lehetne talán változtatni. Kérdés azonban, nem veszélyes-e ezt követelni. Jó emlékezni rá, hogy kik alkotják a parlamentben a kétharmados többséget. Bármennyire is érthető az uszító, gyűlöletkeltő beszéd szabadságának korlátozását kívánni, a jelenlegi alkotmányozó többség ezt úgy teljesítheti, hogy arról koldulunk. A szólásszabadság formális szűkítése könnyen nemzetgyalázási és Szent Korona-sértési perekhez vezethet, miközben semmi biztosíték nem lesz arra, hogy a Bayer-féléknek hajuk szála is görbülne.

Attól tartok, bele kell törődni, hogy a büntetőjog igen kevéssé alkalmas az uszítás kordában és a közbeszéd tisztán tartására. Ehhez mindenek előtt politikai és társadalmi konszenzusra lenne szükség. A bíróért kiáltás annak az átérezhető frusztrációnak a jele, hogy ez a konszenzus Magyarországon nem létezik. De azokban a nyugat-európai országokban, ahol a gyűlöletbeszédet büntetik, a büntetőjogi szankció nem a konszenzus helyett van, hanem azt nyomatékosítandó. Nem a szankciók hozták létre a konszenzust, hanem a konszenzus teremtette meg a szankciókat.

Kedden néhány órán keresztül azt lehetett hinni, hogy az emberség abszolút minimumában meg lehet egyezni a kétharmad birtokosaival. A Fidesz nevében megszólalók, ha hebegve-habogva is - Navracsics Tibor pedig egészen nyíltan -, elhatárolódtak Bayer Zsolt kocsmai hőbörgésétől. Lapjának kiadója és főszerkesztője - némileg duplafenekűen ugyan - még bocsánatot is kért és megígérte, máskor jobban fog ügyelni. Még maga Bayer is olyan publicisztikát írt, amiben némi mentegetőzés is volt. Aki gyanakodott, jól tette. Szerdára helyreállt a business as usual.

A legszánalmasabb és legnevetségesebb fordulatot a Magyar Hírlap abszolválta. A Széles Gábor és Stefka István által aláírt előző napi online szöveget levették, és "javított" kiadása jelent meg a lap szerdai címlapján. Kikerült belőle a fenntartásos bocsánatkérés és ígéret, belekerült viszont néhány fertelmes mondat a gyilkosokat védő posztkommunistákról és liberális elitről, akik oktalanul boszorkányüldözést rendeznek, miközben a (cigány) gyilkosokat védik, ami "sokkal gyalázatosabb eljárás, mint maga az eredeti bűn". A lap olvasói és támogatói meg álljanak ki "főmunkatársunkért, lapunkért és a munkáját végző nemzeti kormányért." A Fidesz hivatalos kommunikációjából is kikopott a kezdeti restelkedés, van helyette posztkommunistázás és a felháborodás bolhacirkusszá degradálása. A Párt, aki Orbán Viktor, megvédi kedvencét. Távollétében volt egy kis üzemzavar, de ez gyorsan ki lett küszöbölve.

Egy kis nyomorult konszenzus lehetősége is szétporladt, valójában nem is létezett. És nincs az a büntetőjogi pillanatragasztó, amely egybeforraszthatná. Egyetlen remény a fejekért és a szívekért folytatott versengés, a meggyőzés. Ez sem nem könnyű, sem nem kecsegtet biztos sikerrel. De más nincs.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon