2013. január 10.
Bayer Zsolt szombati publicisztikai förmedvénye érthető módon kiverte a biztosítékot a közvélemény civilizált részében. Az emberi tisztesség alapvető követelményeit a liberális véleményterror megnyilvánulásainak tartó újságíró a cigányság jelentős részét állatoknak nevezi és bármi áron, bármilyen módszerrel való kiiktatásukra szólít fel. Ez a kocsmai hőbörgés szégyenteljes és elviselhetetlen.
Büntetőjogi felelősségre vonását szorgalmazni mégsem célravezető. Ahogy az elmúlt két napban több jogi szakértő is elmagyarázta, a vonatkozó magyar törvények fogatlanok, a magyar bírói gyakorlat pedig annyira leszűkítette a releváns tényállás értelmezését, hogy a vádemelés elérése is esélytelen. Az ügyészség éppen a bírói gyakorlatra hivatkozva utasítja azt el hasonló esetekben.
Törvényeket persze lehet módosítani, a bírói gyakorlat sincs feltétlenül összhangban a törvényhozó szándékaival és az alkotmánybírósági döntésekkel, jogpolitikai eszközökkel ezen is lehetne talán változtatni. Kérdés azonban, nem veszélyes-e ezt követelni. Jó emlékezni rá, hogy kik alkotják a parlamentben a kétharmados többséget. Bármennyire is érthető az uszító, gyűlöletkeltő beszéd szabadságának korlátozását kívánni, a jelenlegi alkotmányozó többség ezt úgy teljesítheti, hogy arról koldulunk. A szólásszabadság formális szűkítése könnyen nemzetgyalázási és Szent Korona-sértési perekhez vezethet, miközben semmi biztosíték nem lesz arra, hogy a Bayer-féléknek hajuk szála is görbülne.
Attól tartok, bele kell törődni, hogy a büntetőjog igen kevéssé alkalmas az uszítás kordában és a közbeszéd tisztán tartására. Ehhez mindenek előtt politikai és társadalmi konszenzusra lenne szükség. A bíróért kiáltás annak az átérezhető frusztrációnak a jele, hogy ez a konszenzus Magyarországon nem létezik. De azokban a nyugat-európai országokban, ahol a gyűlöletbeszédet büntetik, a büntetőjogi szankció nem a konszenzus helyett van, hanem azt nyomatékosítandó. Nem a szankciók hozták létre a konszenzust, hanem a konszenzus teremtette meg a szankciókat.
Kedden néhány órán keresztül azt lehetett hinni, hogy az emberség abszolút minimumában meg lehet egyezni a kétharmad birtokosaival. A Fidesz nevében megszólalók, ha hebegve-habogva is - Navracsics Tibor pedig egészen nyíltan -, elhatárolódtak Bayer Zsolt kocsmai hőbörgésétől. Lapjának kiadója és főszerkesztője - némileg duplafenekűen ugyan - még bocsánatot is kért és megígérte, máskor jobban fog ügyelni. Még maga Bayer is olyan publicisztikát írt, amiben némi mentegetőzés is volt. Aki gyanakodott, jól tette. Szerdára helyreállt a business as usual.
A legszánalmasabb és legnevetségesebb fordulatot a Magyar Hírlap abszolválta. A Széles Gábor és Stefka István által aláírt előző napi online szöveget levették, és "javított" kiadása jelent meg a lap szerdai címlapján. Kikerült belőle a fenntartásos bocsánatkérés és ígéret, belekerült viszont néhány fertelmes mondat a gyilkosokat védő posztkommunistákról és liberális elitről, akik oktalanul boszorkányüldözést rendeznek, miközben a (cigány) gyilkosokat védik, ami "sokkal gyalázatosabb eljárás, mint maga az eredeti bűn". A lap olvasói és támogatói meg álljanak ki "főmunkatársunkért, lapunkért és a munkáját végző nemzeti kormányért." A Fidesz hivatalos kommunikációjából is kikopott a kezdeti restelkedés, van helyette posztkommunistázás és a felháborodás bolhacirkusszá degradálása. A Párt, aki Orbán Viktor, megvédi kedvencét. Távollétében volt egy kis üzemzavar, de ez gyorsan ki lett küszöbölve.
Egy kis nyomorult konszenzus lehetősége is szétporladt, valójában nem is létezett. És nincs az a büntetőjogi pillanatragasztó, amely egybeforraszthatná. Egyetlen remény a fejekért és a szívekért folytatott versengés, a meggyőzés. Ez sem nem könnyű, sem nem kecsegtet biztos sikerrel. De más nincs.
- PoliBlog [2]