Skip to main content

A balkáni kisállamok nyomorúsága

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Már megint fortyog a Balkán: két tucatnyi halott Macedóniában, a horvát-szerb Duna-határnál külföldi fiatalok foglalnának el egy szigetet Liberland néven. Őrültek minden oldalon. (A fotón: Kumanovo a szombati harcok után – forrás: http://balkans.aljazeera.net/)

Mostanság teljesen szélsőséges véleményeket hallhattunk a vajdasági magyarokról – akik átjőve a Balkánról Magyarországra, voltaképp balkanizálják Budapestet a mentalitásukkal. Ez Spiró György véleménye, ami szerintem nettó hülyeség, meg is mondtam.

A másik oldalon a vajdasági magyar (párt)cégeknek nyújtandó, kb. 11 milliárdnyi magyar adóforintokból eredő, kedvezményes hitelről (értsd: verd el, tedd zsebre, adj vissza belőle) kirobbanó vitában írta egy vajdmagy újságírónő, hogy igenis jár oda ez a lóvé, hoztak (hoztunk...) mi ide, Magyarba’ annyi lóvét, meg észt, sőt, friss vért, hogy kölcsön kenyér visszajár. Erről is megvolt a véleményem, főleg a friss vérről.

Ám az tény, hogy a Balkán tovább balkanizálódik, a szó eredeti értelmében: lehet, hogy újabb államocskák jönnek létre? De legalábbis tovább folytatódnak a határviták, amikből más sosem ered, mint harc. És ha már fegyver akad, akkor úgy. Már 15 éve nem lőnek rendesen a Balkánon, berozsdásodtak a csövek, panaszkodnak is a szerb zsandárok.

Leszámítva a dél-szerbiai konfliktusokat a szerbek és albánok közt (igaz, szinte idilli béke van 13 éve Preševo völgyében); nem említve a koszovói szerbek és albánok közti folyamatos, „civil” gyilkosságokat; a boszniai vehabita terrortámadásokat (a minap egy szerb rendőrállomást támadott meg egyikük; a vehabiták relatíve aktívak Szandzsákban, a dél-szerbiai/észak-montenegrói régióban is); az állandó maffia-leszámolásokat, a vajdasági pogromokat a szerb-albán focimeccs után, és most hirtelen több nem jut is eszembe. Ja, de igen, a minap kitört újabb, súlyos harcok Macedóniában az „albán terroristák” (illetve nem biztos, kell-e az idézőjel) és a hatóságok közt. Aminek a tétje, mi lesz a zömében albánok lakta macedóniai területekkel, önállósodnak-e, csatlakoznak-e Koszovóhoz vagy épp létrejön már Nagy-Albánia.

Nem nyugszik tehát a volt Jugoszlávia keleti része, de a macedón helyzet most különösen pikáns – mert az ellenzék közben tüntet az innen nézve is morbid hatalom ellen. És ilyenkor épp jól jön utóbbinak, ha úgymond terrortámadás éri az országot. Sok helyről ismerős a szitu: ha az ellenzéket meg akarod regulázni, totális kontrollt akarsz, indíts háborút, lásd Busht 2011-től, és ... és mást nem mondok. Fő, ha veszélyt kiáltanak, össze kell fogni a nemzetet, a többieknek kuss.

Hogy újabb kisállamokat kéne létrehozni, kvázi vicces formában is, újra meg újra megjelenik délen, csak gyakran az egész inkább szánalmas. Az egyik, Schmuck Andor-i mélységű próbálkozás az egykori-mai kommunisták, jugónosztalgikusok május elsejei próbálkozása, amikor egy magánbirtokon ünneplik meg a munkások ünnepét,főképp nyugdíjasok. Az ideológiai hangsúly természetesen a csevapcsicsa sütésén van, úgyhogy a hatóság békén is hagyja Jugoland-et. Tito alatt úgyis jobb volt még az is, ami elviselhetetlen volt. (A lakosság kb. 10 százaléka már akkor nyugaton kötött ki.)

(Forrás: http://www.subotica.com/ )

A másik egy új területfoglalási akció volt épp aznap, szombaton, amikor a macedóniai csatározás is folyt (ott a hivatalos mérleg: 8 halott macedón rendőr, 37 megsérült, 14 halott albán terrorista, 30 pedig megadta magát). A tudósítás szerint egy fiatal cseh politikus, bizonyos Vít Jedlicka döntött úgy, hogy elfoglal egy szigetszerű területet a Dunánál, a Dunában, Szerbia és Horvátország közt, amely szerinte voltaképp a senki földje. S azt elfoglalván majd felépítik ott Liberland-et, az ideális társadalmat. Ő ugyan végül meg sem jelent, hanem felesége, a leendő First Lady ügyetlenkedett ott (bár a főnököt később kihallgatták a horvátok). Kabaréba illő jelenet zajlott le, ha jól értem, jöttek a (gondolom, antiglobalista, idealista, anarchista stb.) brazil, ír, dán, cseh, svájci, magyar, szlovén stb. fiatalok, felépítendő az országot, az új Monacót vagy mi a túrót (egy újabb, adóelkerülős paradicsomot? – így persze értem). Aztán mégsem volt elég csónak, majd jöttek a szerb határőrök stb. Uh, azt hiszem, van remény, ha a zömmel a harmincas éveikben járó fiataloknak akad ennyi idejük, és főleg pénzük arra, hogy ilyesmivel szórakozzanak: egy ladikkal, pár deszkával indultak volna neki.

Nem is lenne ezzel nekem bajom, ha nem ott szórakoznának, ahol huszonéve még véres harcok folytak, és az ottani magyarok és az odavitt vajdasági magyar katonák is elestek, embereket űztek el. A poén meg az, hogy a határ idővel arrébb ment – mert a Duna folyó, melynek vize értelemszerűen újabb partot mos. Így a régi térkép szerint ma a Liberland-nek szánt terület Szerbiáé, de Horvátországnak is „van” területe Szerbiában ilyen értelemben, a határ viszont a Duna közepe (volt mindig is, elvben). S ugyan akad határvita, a horvátok és a szerbek is tesznek most rá, hogy ezért harcoljanak. Aztán jön Jedlicka, és kavarja a semmit. Még ha elvben szimpatikusak is lehetnének a mozgalom nézetei (élni és élni hagyni stb.) De ama tájékon, legyen bármily gyönyörű, a határok, térképek átrajzolgatása sosem majálisozás volt, hanem bevezetés az újabb háborúba.

Persze, Jedlicka lehet simán hülye is, nem kell vele ennyit foglalkozni. De a macedón csata is azt erősíti meg, délen még nincsen minden meccs lejátszva. A kormány szerint Koszovóról szivárogtak be az albán többségű Kumanovóba a koszovói albán terroristák (az egykori-mai Koszovói Felszabadítási Hadsereg tagjai), de aztán kaptak pár golyót, igaz, a rendőrök is jócskán. Több ezren elmenekültek.

Hogy Kumanovóban a láng volt-e nagyobb vagy a füstje, azt majd meglátjuk az elkövetkezők fényében. Tény, hogy a macedón ellenzék éppen mostanság tüntet (újra) Nikola Gruevski és kormánya ellen. Az albán-macedón konfliktusban persze nem lehet mindent egy személyre kenni, de itt valami nagyon bűzlik, Gruevski agyában főképp. Kilenc éve uralkodik Macedóniában, egyre nagyobb a szegénység (mit szegénység, nyomor), amit olyan intézkedésekkel igyekezett csökkenteni, minthogy kétszáz eurónyi büntetést fizettetnek azzal, aki a gatyáját-bugyiját-melltartóját a fővárosi panellakása erkélyén látható módon szárítja (ez erkölcsi kérdés!). A kétszáz euró kb. épp egy egyetemi tanári fizetés nagysága, ám pár év alatt nyolcszorosára nőtt azok száma, akik napi 2 dollárból kéne, hogy megéljenek.

A terület persze mindig értékes (az ősi föld!), de Koszovó és Macedónia is – Bosznia-Hercegovina és Moldova mellett- Európában erős versenyt folytat a legszegényebb ország címéért (jó, Moldova per pillanat nyerésben van), ahonnan csőstől menekül, aki tud (lásd az ún. magyarországi menekültkérdést a koszovói albánokkal). Gruevski, magától értetődően, folyton előveszi a nacionalista kártyát is – régi probléma, létezik-e egyáltalán ez a nemzet, mert a bolgárok, szerbek, görögök úgy vannak vele, hogy nem is; fegyveresen meg az albánok fenyegetik. E négyszeres harapófogóban Gruevski kezében ott az adu ász, ám az ázsiai diktátorok szintjén „építi” országát: a főváros, Szkoplje központjában szoborparkot állíttatott, Las Vegas-os türkménbasis típusút (a pesti nácis emlékmű ahhoz képest műalkotás...), aminek a lényege, hogy a macedónok Nagy Sándor közvetlen utódai, ide nekünk mindent, úgy Indiáig. Persze ez tök hamis mítosz, de a polgárok egy része néha jól lakik vele.

A demonstrációk egyébként azért törtek ki, mert a kormányfő lebukott, hogy egy gyilkosságért felelős rendőrt akarnak kimosdatni. Februárban meg lehallgatási botrány volt (az újabb is ilyesmiből ered), és többek közt kiderült, a kormány hazudott, hogy a gazdaság stabil lenne, mert a közalkalmazottak fizetésére sincs pénz.

És lám, az albánok „felszabadítói” is pont most érkeztek meg. Akár Liberland alapítói, az új Kolumbuszok. Jugoland-ben közben meg bevágták az össze csevapot.

S hogy mi lesz mindennek a vége? Semmi, folyik tovább a cirkusz, bár az nem csak ott van. Őrültekből tehát nincs hiány. De ezúttal megállunk Röszkénél.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon