Petőcz György 2015. január 6.

Nyomtatóbarát változat

Majdhogynem értelmezhetetlen helyzetbe került a magyarországi ellenzéki politizálás. Ennek belátásához elég arra gondolni, hogy az ellenzéki pártok a biztos szavazóik számára sem tudnak érthető, hihető és képviselhető politikai elemzést, alternatívát és jövőképet megfogalmazni. Nem az az alapvető probléma tehát, hogy az ellenzéki álláspont nem tud eljutni a lakosság széles rétegeihez, mert fennakad a kormánypártok által ellenőrzött média-rendszer korlátain és szűrőin.

S nem is az a probléma, hogy az ellenzéki álláspont vagy álláspontok nem tudják maguk mellé állítani a lakosság széles rétegeit, és mindenekelőtt a vidéki Magyarországot, mert „ez egy ilyen nép és ilyen ország”. Mindez lehetséges. Sokat hallunk az akadályokról, és az öntudat-deficites népről is. De ezek csak a kétségbeesettséget tükröző, a felelősséget lerázó, önfelmentő érvek. Hiszen az igazi dráma az, hogy a demokratikusnak mondott ellenzék pártjai és vezetői önmaguk és az őket feltétel nélkül elfogadók számára sem tudnak karakteres identitást felmutatni és politikai mondanivalót megfogalmazni.

A tapasztalt hiány annál abszurdabb, minél súlyosabbnak tartjuk az országban egyébként kialakult helyzetet, és minél normaszegőbbnek gondoljuk a kormányzó elit uralmi gyakorlatát és viselkedését. Miért van, és hogyan lehet, hogy a normálisan működő demokráciákban vannak egymással versengő programok, és kialakul a politikai váltógazdaság, vagyis az egymástól filozófiájukat tekintve egyébként sokszor csak nüanszokban eltérő pártok képesek egymásnak alternatívákat állítani, míg nálunk, ahol az ellentétek valóban szakadéknyiak, az ellenzék erre láthatóan képtelen?

A kormányzó pártok és az uralkodói maffia-elit által teremtett lehetetlen helyzet, a média-környezet áldatlansága, a kontrol-intézmények és mechanizmusok kiürítése vagy ellehetetlenítése, vagy a tömegek fogékonyságának hiánya nem lehet kielégítő magyarázat. Az ellenzékiség megfogalmazásának útjában álló közvetlen nehézségek ma nyilvánvalóan nem nagyobbak, mint amik a kádárista korszak demokratikus ellenzékét sújtották. Akkor mégis sikerült egy megvalósításra és tömeghatásra ugyan nem sok eséllyel bíró, a lakosság nagy része által szkepszissel vagy félelemmel fogadott, de mégiscsak karakteres kritikát és alternatívát kidolgozni. Ma, a relatíve azért mégiscsak fennálló szabadság körülményei között, egy egyértelműen európai normákat sértő rendszer ellen, ráadásul az Európai Unió és a demokratikus külvilág elvi és gyakorlati támogatását élvezve, ugyanez miért nem lehetséges? Talán erre kellene megtalálni a feleletet.

• PoliBlog

• Petőcz György blogja
• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges