2014. április 27.
Szevasz, Gábor, tegnap mondták, hogy meghaltál, nem valami jó ötlet, de végül is ki vagyok én, hogy megmondjam neked, mikor űzz gúnyt belőlünk, szerencsétlen nyomorultakból. Itt állunk, sopánkodunk, lájkoljuk a nekrológjaidat, emésztjük a hírt, hogy meghaltál 38 évesen, szörnyű és borzalmas, alig elviselhető a tudat, hogy ez bármikor bármelyikünkkel megtörténhet, jó, miattad is szomorúak vagyunk kicsit, de addig is mindenki rohanjon szűrésre, neked persze már nem kell, te már megúsztad, mi meg itt stresszelhetünk és nyilváníthatjuk magunknak a részvétet.
Szevasz, Gábor, tegnap mondták, hogy meghaltál, nem valami jó ötlet, de végül is ki vagyok én, hogy megmondjam neked, mikor űzz gúnyt belőlünk, szerencsétlen nyomorultakból. Itt állunk, sopánkodunk, lájkoljuk a nekrológjaidat, emésztjük a hírt, hogy meghaltál 38 évesen, szörnyű és borzalmas, alig elviselhető a tudat, hogy ez bármikor bármelyikünkkel megtörténhet, jó, miattad is szomorúak vagyunk kicsit, de addig is mindenki rohanjon szűrésre, neked persze már nem kell, te már megúsztad, mi meg itt stresszelhetünk és nyilváníthatjuk magunknak a részvétet.
Nem voltunk barátok, kollégák voltunk, én a gazdasági minisztérium tanácsadója, te az SZDSZ elnökének kabinetfőnöke Kóka idején. Afféle stábfőnök, ami minden stáb esetében kulcspozíció, az SZDSZ-ben is az volt, nyilván mindig éles politikai kérdés volt, hogy ki tölti be, téged, ha jól sejtem, Magyar Bálint delegált, mint valószínűleg minden elődödet. Nem hiszem, hogy nagyon élvezted ezt a munkát, sőt, köztünk szólva arra sem vennék mérget, hogy különösebben nagyot alkottál kabinetfőnökként. Szerintem ez a munka téged maximum bizonyos részleteiben érdekelt, gyanítom, hogy leginkább a nem-politikaiakban. Valójában klasszikus szervezetfejlesztő voltál, kompetenciákat próbáltál megtalálni és fejleszteni másokban és gondolom magadban is. A politika, mint hatalmi játszmák előre nem látható keretek közt zajló, soha véget nem érő folyamata, amiknek az életed számomra legismertebb részében a kellős közepén álltál, igazából nem nagyon izgatott.
Emlékszem egy beszélgetésünkre. Ültél az irodámban a GKM-ben, én kértem, hogy gyere be, mindenféléről beszéltünk, főleg napi ügyekről nyilván, de az egészből egy valamire emlékszem csak: hogy utálod, hogy egy VW Passattal kell járnod. Rezignáltan kommentáltad a munkád szempontjából korántsem kizárólag kedvező híreket, de egyik sem hozott ki a sodrodból. A sodrodból az hozott ki, hogy mi a fenének kell neked egy Passattal járnod, mikor egy feleakkora autó is elég volna.
Még egy beszélgetésre emlékszem, egy LMP-tüntetésen futottunk össze a Kossuth téren évekkel később, beültünk egy teára a Parlament Caféba, a Szimpláról meséltél és az odajáró fiatalokról, hogy mit próbáltok összerakni nekik. Ilyen összerakós ember voltál, mindig volt pár összerakós projekted. Kétkezi munka, családi vállalkozások, kocsmakertek, hetedik kerületi tanyák, lokalizált globalitások, univerzalisztikus igényű jócselekedetek.
Diákpolitikusként indultál, de pártpolitikus sose lett belőled, csak pártpolitikai keretek közt működő humán-szervező, ami persze nélkülözhetetlen a jó pártpolitikához – is. A projekt, amin dolgoztál, mi voltunk, és nem helyeslem, hogy most egyszer és mindenkorra kiszálltál belőlünk. Oké, voltak velünk gondok, de talán nem ekkorák. Vagy mégis? Viszont, ha már arra jársz, szervezhetnél egy liberális klubot odaát, legyen majd hol találkozni, ha megérkezünk. Előbb-utóbb jövünk mi is, vigyázz magadra, kösz mindent, Zoli.
- PoliBlog [3]