2014. augusztus 11.
Szerda este megtalálták annak a 15 éves szabadkai szerb lánynak a holttestét, aki két hete tűnt el Bajmokon, a szerb-magyar határ közelében.
A gyilkos maga vezette el végül a rendőrséget egy szeméttelepre, ahol elásta áldozatát. Ha igaz, először – talán véletlenül – ütötte el éjjel az autójával, majd elrabolta, meggyilkolta – hidegvérrel, csak úgy. Truman Capote tollára kívánkozna a történet. A gyilkos 34 éves, Belgrád egyik külvárosában élt az anyjával, elég visszahúzódzkodva, egy-két kisebb bűncselekmény már volt a rovásán. Mészárosként dolgozott, a rendőrség úgy fogta el, hogy épp húst trancsírozott. Nője tán sose volt, vagy nem tudni. Amúgy meg két méter magas és bő száz kiló, könnyen elbánt a kislánnyal.
Szerbia sokkban. Ami érthető, még a Balkánon sem történik mindennap ilyen brutális gyilkosság. Az elkövetőt rögtön monstrumnak kiáltották ki, a pszichiáterek előszeretettel nyilatkoznak, hogy ez az ember nem beteg, nyugodtan el lehet majd ítélni. Közben még az ügyészség sem vette kezelésbe az illetőt, nemhogy a bíróság. Ha nem derül ki, hogy beteg, 40 évet is kaphat, ez a maximális büntetés. Vagy kényszerkezelik, más opció nincs.
És persze, akarja a fene védeni ezt a véreskezű hentest, ahogy már emlegetik. Nyilván nincs semmi mentség, persze azért várjuk meg a bizonyítási eljárást, az ítéletet. És irány a börtön. Ahol az efféléket még a bűnözők is kivetik maguk közül, bár feltételezem, majd magánzárkába rakják, aztán ott rohadhat egyedül. A lányt meg úgysem hozza vissza senki.
De mi sem jellemzőbb a szerbiai közvélemény egy jó részére, mint az önbíráskodás feléledése. A sajtótájékoztatón már a belügyminiszter is azt pedzegette, hogy személyesen ő most kicsit visszaállítani a halálbüntetést, mint apa és mint ember. Értem én, mindenki dühös most, haragos, az érzelmei viszik a népet – engem is. És megy a gyilkos leállatozása, vadállatnak nevezik, szörnynek – és hangsúlyozom, döbbenetes az egész ügy, felháborító, de azzal sem megyünk semmire, ha a gyilkost dehumanizáljuk. Sajnos emberi, amit tett, nagyon is emberi, mert ez a társadalom az erőszak, a háború, a vér kultuszát ápolja száz éve az első világháborútól, vagy hétszáz éve, a rigómezei csatától, ki hogy akarja.
Még jó, hogy az igazságügy-miniszter világosan elmondta, hogy Szerbia 2002-ben megszüntette a halálbüntetést, az utolsó kivégzés még 1992-ben volt (egy hasonló jellegű ügy miatt), és ha be is vezetnék, erre az esetre úgysem alkalmazható, mert visszamenőleges hatállyal nem lehet törvényt, BTK-t módosítgatni (kivéve az illiberális államokat ... ott mindent lehet). Európában különben is csak Fehéroroszországban van még halálos ítélet.
A Balkánon viszont semmin sem kell csodálkozni – a nőt itt tulajdonként kezelik, akivel bármit meg lehet tenni, egy pofon nem pofon. Az ijesztő azonban az, ahogy most a drága nép vérbosszút követel, vért akar látni, még többet, mintha nem láthatott volna épp eleget az 1991-es háborúktól kezdődően. A Facebook-on egy nap alatt 140 ezren lájkolták (!) azt az oldalt, amely halálos büntetést követel a gyilkosnak. Ami még nem is olyan sok, a felmérések szerint kb. a szerbiai polgárok 54 százaléka támogatja a halálbüntetést. Mert ölni jó, megszoktuk, fegyver is van elég, bár ez esetben elég volt most a két kéz. S megdöbbentő az, ahogyan a kommentelők elkezdenek fröcsögni. Nem mindenki van azon a véleményen, hogy fel kéne akasztani a gyilkost, bár legszívesebben azt tennék – de úgy látják, hogy sokkal jobb büntetés lesz, ha majd a börtönben kikészítik a többiek. Illetve akasszák is föl, meg ne is. Megy a péderezés, hogy hogyan lesz majd s...be b...va a cellában, már ennek is örülnek előre, hogy mit fognak vele tenni a többiek, és hogy az lesz az igazi, ha pokollá teszik az életét a börtönőrök meg a többi fogoly, és ott megy tönkre teljesen a négy fal között, a rácsok mögött.
Igen, legyen ott 74 éves koráig, szigeteljék el, bánom is én – de az erőszak mindig újabb erőszakot fog szülni. S hogy a kocsmában így beszélnek, vagy ha magunkban így is gondoljuk, az mégis hajmeresztő, ahogyan a közbeszéd eldurvul. A kegyetlen gyilkosság természetesen elítélendő és büntetendő, de mégsem a török hódoltság korát éljük, hogy karóba húzással fenyegetőzzenek az emberek és lincselésre szólítsanak fel, sőt, legszívesebben az anyját meg a rokonságát is kiirtanák. A szerb média jó része meg azt ünnepli, hogy milyen gyorsan gyűlnek a lájkok a halálbüntetéshez, bréking nyúz – ötvenezer, százezer, százötvenezer lájk. Gyilkosságot gyilkosságra. Az meg külön kapóra jön, hogy az elkövető hentes (vér, vér és megint vér) – mert ha cipész vagy galambász lenne, az jobb lenne?
Ez a társadalom épp csak azért álságos, mert ez a 34 éves figura a háborús időkben nevelkedett. Lehet, hogy a szülei is félrenevelték, meg a tanárai, és egyáltalában, úgy szocializálódott, hogy az erőszak normális (bár egykori falubélijei szerint inkább visszafogott gyerek volt, normális), mást se igen láthatott, mint erőszakot erőszak hátán, fegyvereseket és fegyvereket, az erőszak kultuszát (anyja megőrizte elhunyt apja pisztolyát, mert Szerbiában az ember nem ember fegyver nélkül). Most meg baromi nagy a felháborodás, aztán egy hónap múlva senki sem fog emlékezni semmire, kezdődik a fociidény, a szurkolói csoportok szétverik a városokat, a maffia megújul, mint mindig, oszt jónapot. A fegyvereket meg nem gyűjtik össze – az adatok nem biztosak, mert a fele legalább illegális, amit a frontokról hordtak-loptak haza a büszke férfiak, de egyes becslések szerint Szerbiában az egy főre jutó fegyverszám valahol az USA után jön közvetlenül (no jó, ott a Közel-Kelet stb. is, a fegyverimádat és mindennapi használata ott se kisebb fokú).
Egyébként most ért véget a gučai trombitafesztivál, aminek Magyarországon is sok híve van. Csak nem tudom, mire fel, az se sokkal jobb, mint Fásy Ádám és köre, lakodalmas rock ez a javából, piálással, enyhén szólva is kiöltözött énekesnőkkel, azt a balkáni kultúrát éltetve, aminek lényege a macsóság, az erőszak, a kivagyiság, a mulatozás. És akkor nézem a tévét, jön egy sor szörnyülködés, hogy megtörtént e gyilkosság, aztán jöhet a hír Gučáról, együnk-igyunk-mulassunk-sose halunk meg.
Nem-e.
(A kép forrása: http://www.e-novine.com/fotogalerija/fotogalerija-entertainment/107462-Gua-meu-finalistima.html [3])
Képbeszúrás
- KülBlog [5],