2015. április 5.
Amikor e sorokat írom, a vajdasági nem ortodox keresztények is a húsvétot ünneplik. Péntekre virradóra a közép-bánáti, a román határ közelében fekvő Magyarittabén ellopták a régió egyedüli Kossuth-szobrát. Bronzból volt, ám a helyiek szerint aligha nacionalista provokációról van szó. Fémtolvajokra gyanakodnak – olyanból mindig akad –, mivel még a délszláv háborús időkben sem esett semmi baja. Ugyan az 1904-ben emelt mellszobrot, Kossuth szívét átlőtte egy szerb katona 1919-ben, ám ezután a református templomban rejtették el. 1941-ben visszaállították, és azóta is ott állt – az 1990-es évektől itt tartják a központi bánáti ünnepséget március 15-én.
A talán még 1250 lakosú falu kb. 80 százaléka magyar. Különösebb etnikai incidensekről sosem hallottunk, bár tíz éve lefestették az új falunévtábla magyar feliratát – vélhetően a szomszéd falu skinheadjei, akik a cigányokat is ütötték. A falut – akár az egész vidéket, Vajdaságot, Szerbiát – nyomorúság, munkanélküliség, kilátástalanság jellemzi, aki tud, menekül. Erre príma alap a kettős állampolgárság, a magyar útlevél.
A megszólaltatott helyiek, illetve a település vezetője sem etnikai indíttatású provokációról beszél, bár gyanúsnak tartják, hogy pont húsvét péntek hajnalán kelt lába a szobornak, a falu büszkeségének. Fémlopásról lehet szó. De senki sem emlegeti, hogy cigányok lehetnének az elkövetők – remélik, a rendőrség gyorsan előkeríti a tetteseket, talán még a szobor is előkerül. Pedig a fém- és falopást a látens, de gyakran a nyílt közvélemény is – akár Magyarországon – a romákhoz kapcsolja. Noha több magyarok lakta településen derült már ki, hogy bizony magyar bandák is követnek el effajta bűntényeket, a besurranós lopások száma megszámlálhatatlan, az elkövetők többnyire nincsenek meg. Bár sok faluban nagyon is tudják, kiknek az életmódjából következik ez. Hangsúlyozzuk, magyarokéból, szerbekéből is.
2013-ban Kishegyesen Mátyás király fémszobra tűnt el, rögtön elindult a cigányozás, de a szerbezés is, mert épp Mátyás nap volt. Tavaly Adán Bakos Kálmán és Halász József bronzszobrai tűntek el, a legsúlyosabb (szó szerint) a szabadkai, féltonnás Vergődő madár szobor pedig alighanem ment az olvasztóba. Eközben a régi és új hatalom minden szinten azt szajkózza, hogy az etnikai incidensek száma csökkent – csak a szoborlopásnak van szezonja, fémügyi szempontból érthető módon.
Természetesen minden normális ember elítéli a lopást, a rongálást. Az is, aki sose jár koszorúzni, mert az emlékezés más formáját részesíti előnyben. Az is világos, hogy ilyenkor a Magyar Nemzeti Tanács nyilatkozik, hogy a szobor az összetartást szimbolizálja, de ezentúl még inkább összetartunk majd stb. A politikai pártok is sütögetik a gesztenyéjüket, közlemény közlemény hátán.
Mit ád isten, ezúttal is a Vajdasági Magyar Szövetség viszi el a pálmát: az ellopott Kossuth-szobor szellemi értékét semmi nem pótolhatja, és hasonlók hangzanak el – cáfolhatatlan és bizonyíthatatlan kijelentések. Egy közösség jövője mégsem egy szobron múlik, vagy nem csak azon, de itt nem mondjuk fel a leckét az iskoláztatás, a tájékoztatás, a kultúra s egyebek fontosságáról, amik azt a famózus megmaradást szolgálják. Ha egy szobron múlik oly sok, hát múljék.
Akkor azonban már más vizekre eveznek, amikor vandalizmust, barbárságot emlegetnek. Jó, tudjuk, egy szónak sokfajta jelentése van, de a barbár eredetileg olyan személyt jelent, aki nem érti a nyelvünket, egyszerűen idegen. De morálisan ettől még nem alacsonyrendűbb. Ám most rögtön előkerült a vandál, barbár jelző. Pedig a tolvajoknak nyilván helyismeretük is volt, azaz annyira mégsem idegenek.
A slusszpoén persze az, hogy a VMSZ – a közhangulatot meglovagolva – rögtön azt követeli, hogy az „elkövetőket tettükért gyors eljárást követően példát statuáló büntetésben részesüljenek” (sic!). És értem én, jelképről van szó, hagyományról, ünnepről, identitásról – de egy párt, legalábbis jogállamban, ami ez EU felé teper – mégsem szuggerálhat ügyészséget, bíróságot. A szerbiai BTK szerint ez mindenképpen „súlyos lopás” (teška kradja). Nem tudom, hány kilós volt a szobor, de egy kiló bronz ára kb. 15 euró (nyilván az átvevő fele annyit, ha ad érte) – legyen hát 20 kg szobor, az max 300 euró, de legyen akár 1000 is – ám az semmiképp sem éri el a 450.000 dinárt (kb. 4000 eurónyit), tehát eszerint nem súlyos lopás. Ám aszerint mindenképp az, hogy kulturális értékről van szó (kulturno dobro), amiért a maximum büntetés szintén nyolc év börtön.
Tételezzük fel, elkapják a tettes(eke)t. De mitől lehetne gyorsított eljárást indítani, amikor a szerbiai bíróságok is lassúk, mint a csiga, túlterheltek, ügyetlenek, tehetetlenek (lásd a háborús bűnök eseteit, a miniszterlenök meggyilkolását, a súlyos maffiapereket stb.) Mi az a plusz, ami miatt el kellene térni a normális eljárási rendtől? Nos, nem tudjuk. De az még veszélyesebb javaslat, hogy példát kell statuálni. A bíró(ság) ugyan bizonyos esetekben hivatkozhat arra, hogy azért oly súlyos egy büntetés – például amikor egy részeg fiatal 170-el száguldozik és így megöl másik három fiatalt, mint nemrég Újvidéken, amiért nyolc évet kapott, ha jól rémlik –, és precedensről, visszatartó erőről beszél az indoklásban. Ám még esetében is felmerültek enyhítő körülmények, például, hogy büntetlen előéletű volt.
A példát statuálás mint olyan mondjuk a háborúkra, forradalmakra, az ex-lex állapotokra illik inkább – amikor dezertőröket, partizánokat, túszokat gyilkolnak meg, hogy lássa a nép, hogy járhat az olyan, aki ellenáll, minden eljárás nélkül. (Lásd az ISIS kivégzéseit.)
De most milyen verziók lehetnek? A „példát statuálás“ eredménye nyilván nem haladhatná meg a maximumot. Súlyosbító körülmény lehet, hogy nem vasúti rezet loptak, hanem kulturálisan, történelmileg fontos értéket. Ám mi lenne az enyhítő körülményekkel? Ha az elkövető büntetlen előéletű. Ha mélyszegénységben él, munkanélküli, korábban dolgozott, de vállalata megszűnt, rokkant, munkaképtelen – de nyugdíjat, segélyt sem kap. Otthon hat gyerek várja, kifizetetlen számlák – nem üzemszerűen lop, hanem ún. megélhetési bűnöző. Kinek-minek statuálna példát a bíróság? És nagy lenne a seggreesés, ha kiderülne, az elkövető, az orgazda (aki inkább érdemel nagyobb büntetést, hisz ő működteti a rendszert) szintúgy magyar? Vagy ő magyar, de a tolvaj nem, illetve fordítva. Akkor magyarellenes szerb bírókról szólna a fáma, mint a temerini fiúk esetében, akiken szintén „példát statuáltak“?
Az meg külön érdekes, hogy amikor politikusok korrupciós ügyei, átláthatatlan meggazdaságuk kerül terítékre, a pártok kussolnak, senki sem akar példát statuálni – Zuschlag se egy jaj, de jó példa. És abba se gondol bele senki, hogy ha csak minimálisan 250 milliárd forintról beszélünk a Questor-ügy kapcsán, akkor sem merül fel a „példastatuálás“, megy tovább a keményen dolgozó kisember/közmunkás vs. cigánybűnözés (jobb esetben: megélhetési bűnözés) diskurzusa, noha 250 milliárd forintnyit fából, fémből stb. ellopni nem két perc lenne. Ki sem tudom számolni, egy hónap alatt százezernyi embernek kisértékben miből mennyit kéne lopnia, hogy összejöjjön a 250 milliárd – a számítógép kalkulátora 25 milliárdnál többet nem vesz be (nullákat levagdosni meg lusta vagyok).
De maradjunk a Vajdaságban. A falumban is előkerült egy zavaros ügy, de gyorsan elült, a politikusok azóta is felveszik tanácsadói járulékukat, noha nem csinálnak semmit. A szomszéd településen leváltották a vezetőket, mert többek közt kiderült, egy hivatali autó nem hat liter benzint fogyasztott, hanem egyenesen húsz litert zabált. Menesztették őket – de nem maradtak munka nélkül.
Egyikükön,aki volt ott példamester is, példát is statuáltak – felfelé buktatták, s ma a fentebb emlegett párt által uralt Magyar Nemzeti Tanács jeles munkatársa.
Jó munkát, haver! (Régen még anarchista punk volt, ha jól emlékszem, fanzinjuk lapjának címe a Kétballábas bakancs volt.)
- PoliBlog [5],