2015. október 15.
Szerbiában már a hetvenes években feltalálták a közösségi média egy új formáját. Be is tojt a hatóság, hogy politizálni fognak, pedig csak műnépdalokkal üdvözölgették egymást, randevút ajánlva a szénakazal mögött.
A régi Jugóban volt egy ismert gyerekdal, olyasmiről szólt, hogy „az én kislányom tele van nagy vágyakkal”, a „kislány” meg úgy dalol, hogy ”apa /tata/, vegyél nekem autót, biciklit meg rollert, medvebocsot meg nyuszit, jugovinilt, kalácsot, narancsot, egy kisbabát”, s így tovább, „apa, vegyél nekem mindent, apa, vegyél nekem mindent!”. Mire a végén apa: „Az én kislányom szereti a sétát és a meséket, de a városban a kirakatok előtt csak áll órákon át és ordít.” (Elnézést, hogy nem szedtem rímbe.)
Ez jutott eszembe, hallván a hírt, hogy Andy Vajna veszi meg a tv2-t. Az első tévéjét, ha jól tudom. Vett, avagy kapott eddig kaszinókat, s isten tudja, mit nem, vett feleségének, Vajna Timinek (született Palácsik) egy ékszerszalont, hagy játsszék a kedves kislány a csillogó gyöngyökkel, hisz még csak harminckettő. És most vett neki egy tévét is, biztos azt kért a szülinapjára, mert októberi, ha jól olvasom. Mert ugye azt senki sem gondolja komolyan, hogy valaki hetvenpár évesen vesz magának egy tévét? Akármilyen fitt is – hisz azé’ mégis sokat szivarozik, Habony fuvarozza és biztos sokat pókerozik is a kaszinójában, és örül, akár a gyerek, pedig biztosan nyer. Nem úgy, mint Orbán a lemond(at)ott Hende ellen, utóbbi ultiban ötvenet húzott le róla, aztán mehetett is.
Hogy a fentiekből mi az igaz, mi közelít a valósághoz, sose tudjuk meg. Azt, hogy ki nyert, ki mit vett, no és főképpen: miből, kinek és minek? Az első értelmezési keret magától adja magát, rögtön megírták: nem is Vajna veszi meg a tv2-tő, vagyis igen, de formálisan, olyan pénzekből, amit a Fidesz és Orbán jóakaratának köszönhet, a kaszinóknak stb. A lényeg, hogy végre legyen egy olyan csatorna, amely a tömegekhez kritikátlanul juttatja el a kormányüzeneteket. Ilyen adók most is vannak, csak hát azok nem nézettek annyira, kell egy ilyen, ráadásul a célközönség is világos: a képzetlen, bunkó, vidéki népesség, mely úgyis csak egy-két kereskedelmi csatornát követ. De az RTL Klub rosszul, ellenzéki mód mossa át az agyukat napi úgy fél órán át, kell hát egy olyan, amely beletunkolja a balgák fejébe (agyat, ugyebár, nem mondhatunk), ki a jó, s kire kell majd szavazni.
Gondolom, Timi olvassa be majd a híreket – ha már apu vett egy tévét –, és a birka háromlyukú, furulyázó seggéről és a majdnem kisiklott felcsúti gőzmozdonyról szóló hírek közé befér egy-egy a jobban élünk féle életről, Jucika néni boldogságáról a rezsicsökkentés kapcsán, és jó esetben maga Rogán is egy tuti üzenettel jön, minekután az eltávolodott Fidesz-tömegek visszatérnek a karámba.
Ám kötve hiszem, a Fidesz újabb sikeréhez ez elég lesz. Önmagában mármint. Úgyis itt van (vagyis nincs) a nem létező ellenzék, már majdnem elég ez is az újabb győzelemhez. Vagy a meglévő oppozíció impotenciája, hiteltelensége, de elemezze ezt Török Gábor (a minap a sportcsatornán nyomta a lettek, kazahok kapcsán, úgyhogy le kellett venni a hangot).
Én nem tudom, mi van, mi lesz, de az tuti, hogy a tv2 másképp ügy, alapjáraton most a lóvéról szól, aztán majd meglátjuk. De a közösségi média korában (OV mondotta fiatal utánpótlásának: enyém a legnagyobb Facebook a világon) némileg kétséges, mi hogyan jut el a médiafogyasztókhoz, és ami egyáltalán eljut, mire elég, mire jó. Meg mi az, ami mégis eljut. A vidékieket, iskolázatlanabbakat, munkanélkülieket le lehet suttyózni, de láttunk már kimutatást, hogy van összefüggés a kereskedelmi csatornákat nézők és a pártpreferenciák nélküliek, nem választók közt. A tv2 persze elaltatásra nagyon jó, de aki nagyon akar, érdekli valami, megoldja magának.
Nemrég ráakadtam egy fura esetre a hetvenes évekből, szakmai és származási ártalom, hogy ismét az egykori Jugoszláviából. Hát mintha csak arról olvastam volna, hogy ott már akkor is volt Facebook, csak másként működött, más eszközökkel és részben másra használták.
Első szerb facebookozók
Rádióamatőrök persze már korábban is akadtak, de ők főleg azzal szórakoztak, hogy a világ legtávolabbi pontjain lévő társaikat keressék meg, s a kapcsolatfelvétel után képeslapon igazoltak vissza – aki többet gyűjtött, az lett a nyerő, a menő.
Nem volt ez olcsó mulatság, de mint minden technikai eszköz, e rádióadóvevők is olcsóbbak lettek. A falvakban élők, különösen a hegyekben, elmaradottabb vidéken lakók pedig sehogy sem tudták elérni egymást. Telefonról nem is álmodhattak, kommunikálni néha meg csak kell. Azt mégsem lehet mindig megcsinálni, hogy ha a szomszéd a másik hegyről kölcsönkérte a kaszát, átordítunk, hogy hozzad már vissza! Ha van visszhang, persze olykor lehet, de nem csak ezt akarták egymással közölni az emberek. Ugyebár már rég volt rádió, jött a tévé is, sokan mentek külföldre dolgozni – tudták, hogy világuk határát nem tanyájuk/falujuk határa jelenti.
Így az ügyesebbek, a fiatalabbak rájöttek arra, hogy a rádióamatőrség sok mindenre használható. Valahogy úgy, ahogy rájöttek az illegális zenerádiók, hogy ha nemzetközi vizeken hajóznak Anglia meg a kontinens közt vagy északabbra, onnan sugároznak, hát mindenki kinyalhatja. Talán így jött létre a kalózrádió kifejezés is.
De rájött erre a szerb-horvát-bosnyák stb. paraszt is a Dinári hegységben. Hogy ha a szomszéd is rádióamatőr, hát üzenhet neki, hogy toljad már vissza a talicskám, vagy én tolom ki a szemed. Aztán tovább fejlődött az iparág, megjelentek a kalózrádiók, ehhez a korabeli sajtó szerint csak két régi rádió meg egy gramofon kellett, plusz minél nagyobb antennát szerelni az istálló tetejére, széthúzni egy jó hosszú drótot. Akadt, aki munka után muzsikált, dídzsékedett egy órácskát, de a biznisz is kialakult idővel: pénzért adták le a dalokat, közölve az üzenetet is, hogy „Pistát köszöntjük neve napján”, bár pikánsabbak is akadtak, és „ízléstelen viccek”, sőt, röhögtek is az éterben (kifogásolták a pártban). Vagy azt állították, hogy a niši Drina cigaretta rákot okoz, ezért a hiszékenyek megrohanták az orvosokat.
Először azon moralizált a sajtó, hogy ez illegális, és zavarja a helyi és állami rádiókat, és mi lesz, ha háború lesz? Akkor nem lehet mozgósítani sem, sem a fontos híreket, utasításokat közölni (értsd: a propagandát). A kamionosok már így is panaszkodnak, hogy az utakon bezavarnak ezek az adók, melyek akár száz kilométeres körzetben is hallhatók, s akik még nevet is adnak maguknak (Auto-put, Jastrebac, Drugi program radio-Jasenja, Apollo, Boing stb.) De nem ám tucatnyi adóról volt végül szó, a kalózrádiók száma egyre nőtt – végül a rendőrség vetette be magát, a leleplezettek számából derül ki, hogy több száz volt, főleg Szerbiában és Boszniában, illetve a rurális vidékeken (és kevésbé a síkságon, mint a Vajdaságban, ahol kommunikálni is könnyebb volt, de őket lerókavadászni is).
Hogy a politikai pániknak nem volt oka, s az emberek magánüzeneteik közvetítésére, szórakozásra használták fel e „közösségi médiát”, abból is látszik, hogy csak pár ellenségesnek ítélt üzenetet hallgattak le, és egy alakot kaptak el, ő feltételes börtönbüntetést kapott. Az egyébként leleplezettek pénzbírságot, s elkobozták a felszerelést. Hogy azért a hatalmat mennyire idegesítette a parasztok, munkások és rádióamatőrök hobbija, jelzi, hogy még a nyugati sajtó is beszámolt a zavarról, így 1976-ban a Münchner Merkur és a Szabad Európa Rádió is (legalábbis, amit megtaláltam az OSA archívumában). Előbbi 1974-es adatokra hivatkozva 800-1000 kalózrádióról számolt be egész Jugoszlávia területéről, ebből 500 szűkebb Szerbia területén működhetett. De e szám egy-két év alatt további egy-két ezerrel nőtt, az elkobzások ellenére. Innen tudhatunk a požarevaci esetről is, amikor a „Tito-ellenes” adó külföldi barátait hívta segítségül.
És noha az internet elterjedéséig sokat kellett még várni, a kalózok érája hamar leáldozott – a helyi rádiók is rájöttek, a szív-küldi-szívnek típusú nótaműsorok mekkora bizniszt jelentenek, és a boglya mögé is másképp invitálták a fiúk a lányokat, autóval elmentek a bálba, vagyis már a diszkóba...
Hogy az eset tanulságos lenne? Talán annyiban, hogy nem elég, ha tiéd a rádió meg a tévé. A titói rezsim, vagy az, ami jött a nyolcvanas években, is megbukott egy évtized múlva. Ahhoz, hogy a hülyítés teljes legyen, újra ezek nyerjenek, mindez már nem elegendő. Talán az inkább, ha Andy megvenné Timinek az egész internetet, a Facebook-ot, és elkobozna minden számítógépet.
Képbeszúrás
- KülBlog [4],