2016. július 24.
David Cameron, rövidlátó belpolitikai céljain túl „üzenni” is akart Brüsszelnek, és ezzel katasztrófába kormányozta az Egyesült Királyságot. A brit választók szűk többsége ugyanis a kormányfő feje fölött hivatalos „hadüzenetet” nyújtott át az Európai Uniónak, amit Brüsszel látható sietséggel nyugtázott is, még mielőtt esetleg megváltozna a nagy britanniai politikai közhangulat. A hazug és sunyi kérdést megfogalmazó októberi magyarországi népszavazás is olyan folyamatokat indíthat el, amelynek következményeit valójában csak nagyon kevesen akarják, ám senki nem tudhatja, hogy hol van az a pont, ami után már nincs visszaút. A „hadüzenet” ebben az esetben is olyan közjogi automatizmus, ami átgázolhat a szemforgató politikai szándékon.
Ha a referendum érvényes és eredményes lesz, akkor a hatályos posztjogállami alaptörvény szerint a parlament köteles hasonló szövegű határozatot elfogadni, hivatalosan is Brüsszel tudomására hozva, hogy Budapest immár csak magyarországi parlamenti hozzájárulással tekinti érvényesnek Európai Tanács rendeleteit, lényegében felmondva ezzel a Lisszaboni Szerződést. Az Európai Bizottság erre válaszul, szintén hivatalosan, megtudakolhatja, hogy a magyar kormány akkor pontosan mikor is szándékozik aktiválni a Lisszaboni Szerződés 50 cikkelyét, hiszen az országgyűlési határozat révén a magyar törvényhozás – méghozzá az érvényes és eredményes népszavazás miatt elveszítve mérlegelési lehetőségét – megkezdi az ország kiíratását az unióból. Ne gondoljuk, hogy kevesen lennének, akik szeretnék a jogállamot szabad akaratából felszámoló Magyarországot és autoriter kormányfőjét a kapun kívül látni! Jean-Claude Juncker csattanós maflását, amely a diktátornak titulált Orbán Viktor pofiján csattant Rigában, valódi, megrendítő erejű frász követheti, immár minden tréfa, kézrázás és hátba veregetés nélkül. Értelmetlen tehát az a kérdés, hogy van-e közjogi tétje a magyarországi népszavazásnak: rendkívül fontos közjogi tétje van, méghozzá nem a kérdésre adott válaszok megoszlásának, hanem kifejezetten annak a ténynek, hogy a referendum érvényes és eredményes lesz-e.
A referendum tartalmával kapcsolatos politikai tét ellenben mindenki számára megfoghatatlan és tetszés szerint értelmezhető. A népszavazás tárgya, a „kötelező betelepítés” nem létezik, így arra értelmes válasz sem adható. Tegyük fel, hogy a kormány egyelőre nem akarja a szakítást, csak gyengíteni, destabilizálni szeretné az Európai Uniót, ám könnyen átlépheti a Rubicont. A magyar közvélemény egyelőre még uniópárti, de nyilvánvalóan könnyű kihasználni az egymást követő szörnyű iszlamista terrorcselekmények keltette félelmet és indulatokat szítani a társadalomban a menekültekkel szemben, jóllehet senki nem gondolhatja, hogy a Szíriából vagy Afrikából menekülők éppen Magyarországon szeretnének letelepedni. Ha tényleg a gyors szakítás lenne a célja, akkor a kormány napok alatt áthajtaná szavazógépezetén a „hadüzenet” tetszés szerinti szövegezését, de ezzel nemcsak a pénzcsapokat zárná el, hanem a magyarországi közvéleménnyel is szembekerülne. A magyar miniszterelnök nagyon könnyen beleeshet David Cameron csapdájába. Nem lehet hat éven át büntetlenül és főleg következmények nélkül uszítani az Európai Unió ellen, és Brüsszelt Moszkvához hasonlítva gyarmatosításról handabandázni, közben pedig hunyorítva kacsintani, hogy persze valójában nem úgy gondolja. A magyar kormányfő saját taktikai érzékében bízik, és közben nem érzi az óvatosságra intő halálos veszélyt.
A kormánypártok mellett a Jobbik is részvételre és nem szavazatra, buzdítja híveit. Az LMP sokáig tétovázott, majd alapvetően szavazónak belátására bízta a döntést, ám néhány vezetője célzott rá, hogy alapvetően a kormány álláspontját osztják. Németh Sándor, a befolyásos Hit Gyülekezetének vezető lelkésze elsők között jelentette ki nyilvánosan, hogy elmegy szavazni és nemmel szavaz. Az Hit Gyülekezete ma már nemcsak az autoriter Orbán rezsimhez feltétlenül hű kurzusegyház, de a Fidesz egyik legfontosabb politikai partnere, és másfél éve élenjár az idegenellenes uszításban is. A népszavazás abszurd kérdése ugyan tetszés szerint lefordítható értelmes és tisztességes tartalmi dilemmákra, de politikailag nem átfordítható működőképes alternatívákra. A lényegi kérdés az, hogy vajon az uszítást elutasítók képesek-e elkerülni azt, hogy részeseivé váljanak a „kötelező betelepítés” hazug és gátlástalan kormányzati diskurzusának. Ez a dilemma nem kizárólag a bojkott kontra részvétel és igen szavazat kapcsán merül fel. A szocialisták bojkott-pártiak ugyan, de képtelen voltak hárítani a kormányzati kommunikáció provokatív állítását, miszerint politikai ellenfeleik a „magyar emberek” érdekei helyett a „kötelező betelepítést támogatják”. A Molnár Gyula vezette MSZP találva érezve magát, bámulatos politikai érzékkel azonnal belesétált a csapdába, kijelentve, hogy „nem támogatja a kötelező betelepítést”. Az új pártelnök nem győzi hangsúlyozni, hogy „a kvóta persze nem megoldás a menekültügy problémájára”. Máris odalett a bojkott-párti szocialista álláspont erkölcsi hitele, és értelme, hiszen az MSZP ezzel nem kevesebbet állít, minthogy a népszavazás tárgya – a „kötelező betelepítés” – igenis létezik, és azt a kormányhoz hasonlóan ők sem támogatják.
A bojkott-párti elbeszéléshez hasonlóan a részvétel és igen szavazat melletti álláspont is arra a narratívára épül, hogy a referendum valójában az ország EU tagságáról szól, de argumentációjuk lényege az, hogy ebben a helyzetben passzivitás helyett igenis aktív részvételre, voltaképpen az EU csatlakozási referendum megismétlésére kell biztatni az EU párti magyar állampolgárokat, legyenek ők bár sokan, vagy kevesen. Ennek a forgatókönyvnek a záró jelenetében, október 2-án este azt kellene megmagyarázni a sajtótájékoztatón megjelenő hazai és nemzetközi újságíróknak, hogy viszonylag sokan vállalták ugyan a bátor kiállást a Lisszaboni Szerződés mellett – de amúgy a magyar választók többsége a megismételt EU népszavazáson az ország EU tagsága ellen foglalt állást. Tisztességes politikai álláspont a szavazólap kérdésének megszorító értelmezése is, miszerint a magyar kormány igenis folytassa le az EU által kért, írd és mondd, mindösszesen 1294 menekültügyi eljárást, de a népszavazási kérdés nem erről szól, hanem a nem létező „kötelező betelepítésről”. Végül érvelhet valaki úgy, hogy igen szavazata azt jelenti: egész egyszerűen emberségesen kellene bánni a menedékkérőkkel. De hát ez az értelmezés is partikuláris. Az igen szavazatok melletti érvek logikusak, morálisan igazolhatóak, ám képtelenek működőképes politikai alternatívákká formálni álláspontjukat. Minden részvételre és igen szavazatra buzdító álláspont részese a „kötelező betelepítés” kormányzati diskurzusának, és – mivel az igen szavazatok többsége nyilvánvalóan irreális várakozás így– minden igenlő voks eggyel közelebb visz az érvényességi küszöbhöz és a „hadüzenet” megfogalmazását eredményező közjogi automatizmus beindításához.
Ennél súlyosabb csapdába csak a kormány manőverezte magát. Ha a szavazópolgárok fele elmegy, és többségük nemmel szavaz, az súlyosabb veszély számára, mintha a részvétel kirívóan alacsony lenne. A leginkább optimális eredmény egy magas, de az 50 százalékot el nem érő részvételi arány és a nem szavazatok többsége lenne a kormány számára – de hát efféle kimenetel aligha célozható meg reálisan. A kormány minden bizonnyal a magas részvételre törekszik majd – arcvesztés nélkül egyszerűen nem tehet mást – és nem fog válogatni az eszközökben. Több százezer segélyezett, közfoglalkoztatott és közmunkára váró értésére fogják adni, hogy egyetlen bevételi forrásukkal játszanak, ha nem mennek el szavazni. A köztisztviselők szintén a voksolás vagy az állásvesztés között választhatnak majd, de ha a szükség úgy hozza, a közalkalmazottakat is meg fogják fenyegetni. A kistelepülési önkormányzatok polgármestereivel tudatják majd, hogy fejlesztési forrásaik sorsa függ attól, hogy milyen magas lesz a részvételi arány az adott településeken. Miért ne tennék? – annak idején, 2006 áprilisában, a két választási forduló között Veres János pénzügyminiszter is elmondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települések polgármestereinek, hogy nem számíthatnak forrásokra, ha a második fordulóban, helyben nem születik a szocialisták számára kedvező eredmény. De mihez kezd a kormány, ha sikerül a megfélemlítési kampány és meglesz az érvényesség? Beterjeszti a parlament elé a hadüzenet szövegét? Vagy az autoriter rezsim megszegi saját alaptörvényét és az igazság pillanatában elkezd visszakozni? És ha az Európai Bizottság ebben az esetben is „értelmezi” majd az eredményt, és levonja belőle a politikai következtetést?
Birka népe körében Orbán nagyfiú – de Jean Claude Juncker, és Angela Merkel farkasok között tanulták a politikai harc szabályait és minden bizonnyal nemcsak a felcsúti autokratából van halálosan elegük, de Magyarországból is.
- PoliBlog [3]