1982 őszén az európai békemozgalmak négy jelentős szervezője látogatott el Budapestre azzal a céllal, hogy társadalmi kapcsolatokat építsenek ki. Wim Bartelsszal, a holland Egyházközi Béketanács külügyi titkárával interjút készítettünk (lásd: Beszélő-beszélgetés). Az alábbiakban beszámolunk Edward P. Thompson, Mary Kaldor és Mient Jan Faber látogatásáról.
Thompson a londoni székhelyű European Nuclear Disarmament – Európai Nukleáris Leszerelés – szervezet alapító tagja. Az újonnan alakult nem hivatalos békecsoportok egyike, a Dialógus a Békéért hívta meg Magyarországra. Azt remélték, hogy az európai békemozgalom történészként is neves alakja a budapesti bölcsészkaron tarthat majd előadást.
Thompson szeptember 21-én érkezett; zsúfolt program várta: ismerkedés az új békecsoportokkal, kerekasztal-beszélgetés, előadás. Az Országos Béketanács, amely a Dialógus Csoporttól tudomást szerzett jöveteléről, levélben küldött neki meghívót, mégpedig a Dialógus kínálta programhoz formailag hasonló elfoglaltságokra. Thompson érintkezésbe lépett tehát a Béketanáccsal, és fehér asztal mellett tisztázta, hogy szívesen részt vesz hivatalos rendezvényeken, ha megtarthatja a társadalmi kezdeményezésű előadást és a kerekasztal-beszélgetést is. Nem ért el sikert: a Béketanács emberei kijelentették, hogy nincs befolyásuk az ELTE döntésére, hiszen az tudvalevőleg autonóm intézmény. A bölcsészkar viszont arra hivatkozott, hogy a Béketanács hozzájárulása nélkül nem vállalja az előadást, ráadásul attól tart, hogy a hallgatóság nagy része várhatóan nem egyetemista lenne. Így Thompson a Dialógus vendége maradt, s még arra is jutott ideje, hogy ellátogasson Rajk László szamizdatbutikjába. Itt másfélszeres szamizdatszerzőként fogadták; Túl a hidegháborún című előadását ugyanis a Béke Füzetek új szamizdatkiadó jelentette meg magyarul, s a butik terjeszti – az előadást Londonban a BBC rendelte, de aztán politikai okokból nem közvetítették, s „csak” nyomtatásban hozzáférhető.
A bölcsészkaron betiltott előadást végül mégis magánlakáson kellett megtartani. 80 főnyi hallgatóság gyűlt össze Konrád György író lakásán, zömmel egymás számára is ismeretlen fiatalok. Mondatonkénti fordításban hallgatták végig Thompsont. „A béke túlságosan komoly dolog, semhogy a kormányokra bízhatnánk” – ez lehetett volna a beszéd mottója.
A két blokk ideológiai, katonai és rendőri ikerapparátus – mondta Thompson. Mindkét szuperhatalom fegyelmező eszközként használja a másik féllel való fenyegetőzést, s Európa mesterséges kettészakításával új és új nemzedékekre kényszerítik rá a vég nélküli II. világháborút. A hidegháború nemcsak meghamisítja az európai kultúrát, hanem a földrész pusztulásához vezethet, hacsak valamilyen új, független erő meg nem akadályozza benne. Áttörni a blokkok falát, összekapcsolni a béke és az emberi jogok ügyét, újraegyesíteni Európa politikai kultúráját: ez a feladat vár az összeurópai békemozgalomra. Ne a félelem, hanem a remény mozgalma legyen. Talán vannak a nyugati békemozgalomban csoportok, amelyek puszta félelemből, defetizmusból vagy éppen szovjetbarátságból támogatják az atomleszerelés követelését. A többség azonban azt szeretné, ha Keleten is megszületne a kormányokra nyomást gyakorló békemozgalom. A nyugati békemozgalom kitart a feltétel nélküli és akár egyoldalú atomfegyver-leszerelés álláspontja mellett – de a kifulladás veszélye fenyegeti, ha nem kap morális támogatást a keleti közvéleménytől. Konkrétan az olaszországi Comiso környéki atomtámaszpont elleni kampány támogatását kérte Thompson a magyarországi közvéleménytől, s cserébe támogatást ígért a leszerelésért és az emberi jogokért küzdő itteni mozgalmaknak. Követeléseiben „egyoldalú” (Nyugaton a nyugati, Keleten a keleti tömb lefegyverzését szorgalmazó), céljaiban összeurópai, akcióiban összehangolt mozgalom Európában: ezzel a látomással fejezte be előadását.
Konrád György válaszában hivatkozott Anti-Jalta, avagy amíg áll a vasfüggöny, nincsen béke című esszéjére, mely szamizdatkiadásra vár. Egyetértve Thompson fő célkitűzéseivel azt hangsúlyozta, hogy az atomleszerelés létfontosságú ugyan, de önmagában kevés a vasfüggöny lebontásához. Az Európában állomásozó idegen haderők kölcsönös kivonására volna szükség; ellenkező esetben a tárgyalásokból csak újabb Helsinkik, vagyis a status quo és a szembenállás újabb megerősítései születhetnek meg. Kelet-Európa tizenkét évenként bebizonyítja, hogy Európához akar tartozni; most a semlegesedő Nyugat-Európának nem szabad elszalasztania a történelmi alkalmat, már csak a saját érdekében sem, hogy egész Európa függetlenségén munkálkodjék. Azt javasolta Konrád, hogy a születendő magyar békemozgalom a közép-európai idegen haderők kölcsönös kivonását is vegye fel a tanulmányozandó kérdések közé.
Ez a javaslat túlságosan „erősnek” vagy „konkrétnak” tűnt a részt vevő fiatalok többsége számára. Választ fogalmaztak egy walesi békegyűlésnek, amely Thompson jövetele előtt jelentette be, hogy Wales minden községe és városa atommentessé nyilvánította magát, s Thompsonnal üdvözletet küldött Budapestre. A vendégek többsége egy részletes és radikálisabb hangú válaszjavaslat helyett végül egy általánosságokban fogalmazó üdvözlet mellett szavazott.
Thompson az új magyar békecsoportok dinamizmusától fellelkesülten tért haza szeptember 25-én, s több helyen nyilatkozott kedvező tapasztalatairól. Alig egy hónappal később szervezete, az Európai Nukleáris Leszerelés brosúrát adott ki Az új magyar békemozgalom címmel. Tartalma Kőszegi Ferenc, a Dialógus Csoport vezetőjének két cikke, amelyeket eddig csak Nyugaton jelentetett meg, Haraszti Miklós és Rajk László röplapja a „Békemenet ’82” résztvevőihez; Thompson budapesti előadásának szövege és a Túl a hidegháborún című Thompson-esszé magyar szamizdatkiadásának címlapja.
November 22-től 27-ig – ugyancsak a Dialógus Csoport meghívására – Budapesten járt Mary Kaldor és Mient Jan Faber. A híres közgazdász lánya már Angliában született, és nem beszél magyarul. A fegyverkezés közgazdaságtanának szakértője, tagja az Európai Nukleáris Leszerelés Tanácsának. Mient Jan Faber a holland Egyházközi Béketanács főtitkára.
A hazai Béketanács ezúttal nem akadályozta meg a nyilvános előadást. Székházának dísztermében, Lenin szobra előtt Mary Kaldor arról beszélt, hogy a fegyverkezés a nyugati és keleti gazdasági válság egyik fő oka, Mient Jan Faber pedig a holland békemozgalmakról számolt be, hangsúlyozva, hogy a kis országok független békemozgalmai milyen fontos szerepet játszhatnak Európa békéjében. Sok jelen lévő fiatal viselte az „Indigó” művészcsoport[SZJ] által tervezett békejelvényt. A Béketanács felszólalói a Nyugatot okolták a fegyverkezési versenyért, a fiatalok viszont kétoldalú felelősséget emlegettek, és azt mondták, hogy „söpörjünk a magunk portája előtt”. Élénkséget váltott ki a lelkiismereti szolgálatmegtagadás joga körüli vita is. Hivatalos részről megtapsolták Kende István professzor felszólalását, aki kijelentette: a szocializmus még fiatal ahhoz, hogy megengedhesse magának a civil szolgálat luxusát; ha a szocializmus is 250 éves lesz, mint a holland rendszer, akkor majd beszélhetünk a dologról. Ha ő Hollandiában élne, szolgálatmegtagadó lenne, de amint ott is bevezetnék a szocializmust, ellene volna a civil szolgálatnak. Más oldalról ugyan, de tapsot kapott Mient Jan Faber is, aki Kende professzornak azt válaszolta: ez a magatartás teszi lehetetlenné a Béketanáccsal való párbeszédet, amit néhány felszólaló hiányolt.
E látogatások azt ígérik, hogy rendszeressé válnak a nyugati békemozgalom és a Dialógus Csoport kapcsolatai; a Béketanács és a hatóságok, úgy tűnik, nem támogatják ugyan, de nem is akadályozzák ezeket a találkozókat.