– Folyt-e vita az SZDSZ ügyvivői között a nemzeti csúcstól való távolmaradás kérdésében?
Magyar Bálint: Abban egyetértettünk, hogy e tárgyalásoknak nincs sok értelme: hogy nincs megfelelően előkészítve, tisztázatlan a napi- és eljárásrendje, továbbá túlságosan tág a meghívott pártok köre. Vita csak akörül forgott, hogy miképpen adjunk hangot e véleményünknek. Örülök, hogy végül is távol maradtunk, én magam kezdettől fogva emellett voltam.
– Talán nem osztatlanul népszerű a sok párt meghívására vonatkozó bírálatotok. Azt a benyomást keltheti, mintha igényt tartanátok annak meghatározására, melyik párt jelentős, és melyik nem az.
M. B.: Tavaly, a háromoldalú tárgyalásokon kivívtuk, hogy a törvény ne tegyen különbséget a pártok és más egyesülések között a tekintetben, hány ember alakíthatja meg. A véleményalkotás jogát nem csorbíthatja a tagság vagy a támogatottság szerény mértéke. Nincs azonban demokrácia akkor, ha tízegynéhány fős szervezetek döntően befolyásolhatják többezres pártok magatartását. Ezért is, és az új kormány stabilitása érdekében is szálltunk síkra olyan választási törvény mellett, amely a támogató aláírások megkövetelésével kiszűri a szűk körben kedvelt pártokat, illetve jelöltjeiket. Az elfogadott választási rendszer igenis megmondja, melyek a jelentős pártok, mégpedig két héten belül: azok, amelyek kiharcolják az országos listán való szereplés jogát.
– A kopogtatócédulák gyűjtése során viszont visszaélések történnek.
M. B.: Ez újabb ok arra, miért nem mentünk el a „nemzeti csúcsra”. Az ilyen tárgyalásnak ugyanis (amelyen valamennyi párt egy asztalhoz ül, és mindenről, azaz semmiről sem társalog), csakis az lehet a fő célja, hogy művi egyetértést teremtsen a széles nyilvánosság előtt, miközben se szeri, se száma a törvénytelenségeknek: a biankó kopogtatócédulák gyűjtésének, a munkahelyi vezetők pressziójának annak érdekében, hogy régi káderek képviselőjelöltek lehessenek. Ebbe a játékba, ilyen látszatkonszenzusba nem mehettünk bele. Több értelme lett volna olyan pártközi megbeszélésnek, amelynek napirendjén kizárólag a visszaélések megakadályozása, az elkövetőkkel szembeni fellépés szerepelt volna. Ideértve a kuratórium megzabolázását is, hiszen az teljesen törvényellenesen járt el, amikor például napi három percre korlátozta a pártok hirdetési rendjét.
– Eddig az SZDSZ hangoztatta: a koalíció kérdése a választások után dől el, így addig nyilatkozni sem érdemes róla. Most mégis bejelentettétek: a népszavazás alkalmából kialakult „kiskoalíció” mellett egy SZDSZ–MDF koalíció is elképzelhető.
M. B.: A szabad demokraták előretörnek, a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint immár a második legerősebb pártot alkotják. Ez reális esélyt jelent arra, hogy a kormányzásban részt veszünk majd; nem térhettünk ki tehát e sajtót és közönséget egyaránt foglalkoztató kérdés elől. De válaszunk nyitva hagy több esélyt, amely valóban csak az új kormány megalakításakor fog eldőlni. Két dologban kellett határozottan állást foglalnunk: először is megerősítettük, hogy semmiképpen nem lépünk koalícióra az állampárt maradványaival és bújtatott szervezeteivel. Másfelől viszont ez az elhatárolódás – ha tetszik, ha nem – leszűkíti mozgásterünket a köthető szövetségeket illetően. Ilyen körülmények között nem biztos, hogy pusztán érzelmi, szimpátia alapon választhatjuk meg majd partnerünket.
– Mármint abban az esetben, ha a szabad demokraták bekerülnek a kormányba.
M. B.: Az egyik lehetőség valóban az, hogy ellenzékben maradunk; befolyásunk várhatóan ekkor is erős lesz, hiszen szerencsére a rendeleti kormányzás kora lejárt, a törvénykezésben pedig mindenképpen aktív szerepet vállalhatunk. Ám, ha igaz, hogy a második legerősebb párt vagyunk, módunk nyílhat arra, hogy a kormányzásban ne csupán szimbolikusan, egy-két tárca birtoklása révén vegyünk részt (az efféle szereplés gondolatával mindig is ellenszenveztünk), hanem olyan súllyal, amely már lehetővé teszi programunk következetes – bár nyilván kompromisszumoktól nem mentes – keresztülvitelét. Ehhez viszont a parlamenti képviselők 50%-át jóval meghaladó támogatást élvező, erős kormányra van szükség (különös tekintettel az úgynevezett „független” képviselők ingadozásainak veszélyére). Ha ellenben egy ilyen kormányban túlságosan sok párt venne részt, az rontaná a konstruktív megegyezésnek és a felek kiszámítható magatartásának esélyeit. Szerencsés volna tehát, ha a befutott pártok mezőnyéből 2-3-4 jelentős párt emelkedhetne ki kormányzó erőként. Az MDF-fel kötendő koalíció lehetőségét ezért nem szabad kizárnunk.
– Antall József és Kulin Ferenc MDF-vezetők más szellemben nyilatkoztak.
M. B.: Hozzájuk az úgynevezett jobbközép pártok állnak közel – jelentették ki. Hozzánk meg a Fidesz – válaszoltuk. A különbség csupán az, hogy mi hozzátettük ehhez: a szövetség esetleges megkötésekor mindenekelőtt politikai – nem pedig érzelmi – szempontok jönnek szóba. Ám azt igenis politikai feltételnek tekintjük, hogy – sem az MDF-fel, sem más pártokkal szemben – elvi engedményekbe ne menjünk bele.
- Belföld [6]