1. Sinkó Ervin regényében, az Optimistákban, mely az 1919-es kommünről és közvetlen előzményeiről szól, s mely jellemző kálváriát járt a 20-as, 30-as évek Szovjetuniójában, van egy alak, aki közvetlenül a kommün létrejötte után hivatalba lép, és: előveszi aktatáskájából a határozatokat.
A mai Magyarországon a fogyatékos (sérült, rokkant) emberek rehabilitációjával foglalkozó szakemberek egyike sem volt ennyire optimista az új fejleményeket tekintve, tehát nem tudjuk elővenni aktatáskánkból a határozatokat, sőt a szakma még ma is csak nagy vonalakban tudja körülhatárolni a teendőket.
2. Van mégis néhány dolog, amiről programszerűen, viszonylag nagy biztonsággal is szólni lehet. Itt van mindjárt az első kérdés, az a szó, amely a Szabad Demokraták Szövetségének nevében is szerepel: a szabadság. Világos dolog, hogy bármiféle, súlyos vagy kevésbé súlyos fogyatékossággal, esetleg rokkantsággal élő emberek legnagyobb többsége éppen fogyatékossága révén nem szabad. Persze, nem politikai értelemben, hanem általános emberi értelemben. Nem szabad a mozgássérült, nem szabad a daganatos beteg, nem szabadok az éveket, évtizedeket súlyos betegséggel élő emberek.
3. Az SZDSZ politikai programja szempontjából a fogyatékos emberek szociális, foglalkozási és pszichológiai rehabilitációja jön szóba elsősorban. A szociális rehabilitáció a társadalomba való újrabeilleszkedést, a foglalkozási, a megfelelő keresettel és munkakörülményekkel járó foglalkoztatást, a pszichológiai pedig az előítélet-mentes és nem stigmatizáló, nem megbélyegző életkörülményeket jelenti.
4. Tehát: le kell bontani a mozgássérültek szabad mozgását megakadályozó gátakat. Szükség van minden városban, minden településen rámpákra, járdafeljárókra, megfelelő lépcsőfeljárókra, ahol mankóval, bottal, kerekes székkel föl lehet menni. Szükség van olyan épületekre, s az épületeken belül megfelelő liftekre, ahol az erre rászorulók megfelelően közlekedni képesek. S szükség van olyan belső lakásterekre, ahol a nehéz járású vagy járásra képtelen emberek az „épekkel” azonos színvonalon tudnak közlekedni (megfelelő nagyságú és speciálisan kiképzett konyhák, mellékhelyiségek, küszöb nélküli és széles ajtók stb.). Szükség van a szabad mozgást lehetővé tevő tömegközlekedési eszközökre: villamosokra, autóbuszokra, vonatokra és személygépkocsikra is.
5. A szociális rehabilitációhoz tartozik a megfelelő társadalmi, közösségi háló kiépülésének segítése, amely képes arra, hogy a lehullást, a nyomorba süllyedést megakadályozza azzal, hogy felfogja, megtartsa a semmibe hulló embert. Ebben a nagy munkában elsősorban az egészségügyben zajló spontán társadalmi mozgalmakra és az egyházak, felekezetek közreműködésére lehet számítani, mert ezekben megvannak már egy ilyen háló kezdeményei.
6. Fontos, hogy a fogyatékosság, rokkantság révén keresőképtelenné vált emberek a megfelelő életlehetőséget biztosító, s a mindenkori inflációhoz igazított jövedelemhez juthassanak.
7. A foglalkozási rehabilitációban feltétlenül szakítani kell az eddigi gyakorlattal. Tehát nem „leszázalékolni” kell a fogyatékossá váló embereket, hanem őket, s megmaradt képességeiket felértékelni, felbecsülni, megbecsülni kell. Szükség van továbbá olyan rehabilitációs vállalkozásokra, amelyek – akár profitorientált, akár non-profit intézmények – élő, működő, valóságos piaci viszonyok között nyújtanak szolgáltatásokat az ezeket igénybe venni kívánóknak. Ezek elsősorban foglalkozási rehabilitációs ügynökségek, vállalkozások, melyekben végbemegy az a folyamat, amely az elmúlt negyven év Magyarországán úgyszólván egyáltalán nem ment végbe: a megmaradt képességeket felbecslik, alapos – esetleg pszichológus szakember közreműködésével zajló – konzultációkat folytatnak a fogyatékossá vált emberrel saját elképzeléseiről a megmaradt munkaképesség figyelembevételével, majd a kiválasztott szakmára megtanítják. S míg a folyamat zajlik, számos további szolgáltatást nyújtanak neki: pszichológiai segítséget, jogi felvilágosítást, fizikai állapotát javító különféle gyógytornát, és egyéb fizikai terápiákat.
8. Mivel az ilyen tartalmú vállalkozások léte az egész, remélhetőleg megújuló rehabilitációs folyamat kulcskérdése, feltétlenül szükséges kezdetben ezeket a vállalkozásokat hitelekkel és egyéb kedvezményekkel támogatni. Kérdés, hogy nem lehetne-e az amerikai kormány által a kisvállalkozások támogatására felajánlott dollármilliókból egy részt éppen ezekre fordítani.
9. A pszichológiai rehabilitációban elengedhetetlen a fogyatékos emberek beilleszkedését, s a többi állampolgárral azonos, közel azonos életlehetőségeit akadályozó stigmatizálás és előítéletek megszüntetése, lebontása. Ehhez a közvéleményt célzó felvilágosító munkára és a munkaadókra irányuló informálásra van szükség. A profi módon felkészített, kiképzett rehabilitált embereket ők is szívesen alkalmazzák majd. Nem szabad elfelejteni, hogy szemben a közép-kelet-európai országok gyakorlatával, a fejlett országokban a rehabilitáció jövedelmező vállalkozás!
- Melléklet [6]