– Mi a véleményed a kormánypártok megállapodásáról?
Juhász Pál: Ez a kompromisszum inkább jelszavak egymás mellé helyezését jelenti. Mert egyrészt a földtulajdon-rendezés alapelvének tekinti, hogy a föld azok tulajdonába kerüljön, akik gondoskodnak a megműveléséről. Ugyanakkor olyan nagyvonalúan határozza meg a megművelésről való gondoskodást, hogy ez egyáltalán nem jelenti a távol levő tulajdonosok földigényeinek gyakorlati korlátozását. A megállapodás ugyanis azt mondja, hogy akkor igényelheti egy örökös a földet, ha a termőföld hasznosítására kötelezettséget vállal. A részletszabályozáson múlik, hogy ez vajon azt jelenti-e, hogy egyszerűen haszonbérleti szerződést köt immáron saját földjére a nagyüzemekkel. Ez esetben szó sincs arról, hogy a termőföld azok tulajdonába kerülne, akik a megműveléséről gondoskodnak – hiszen erről továbbra is a nagyüzemek gondoskodnak –, csupán a tulajdont veszik el a tsz-ek tagjaitól, és adják oda a városi középosztálynak. Egy másik bizonytalan pontja a megállapodásnak az a szabály, hogy a szövetkezetek alaptevékenységben dolgozó tagjai térítéssel vehetnek másfél hektárt a nagyüzemtől. Ez a térítés mit jelent? Hiszen őnekik ott felhalmozott tulajdonuk van mint tagoknak! Ha jóhiszeműek vagyunk, feltételezhetjük, hogy az alaptevékenységben fölöslegessé váló ember így vagyoni kárpótláshoz jut másfél hektár erejéig. De lehet úgy is, hogy ez felelevenítése a hajdani kulákfalvakban vagy nagybirtokos falvakban uralkodó szokásnak: egészen kicsi földeket adtak el részletre, kedvezményesen, hogy a zsellérréteget megkössék a faluban. Ennek a szabálynak az a funkciója is lehet, hogy az így röghöz kötött népességgel olcsó napszámos munkaerőt biztosítson a falvakban. De a megállapodás legsúlyosabb hibája, hogy a szemlélete teljesen idegen a mezőgazdaságban fennálló valóságos viszonyoktól. Nem arra figyel, hogy a szövetkezeti tulajdon hogy bomlik, hogy alakul át, nem arra figyel, hogy a szövetkezeteken kívül gazdálkodni próbálók hogyan juthatnak földhöz, hanem arra, hogy mit kezdjünk a ’47-es örökösök jogával És így az egyéb földigényeket, például a bérlők földtulajdonigényét vagy azokét, akik ipari foglalkozásúak, de szeretnének kicsit háztájizni mellette, nem érzékeli rendesen. A részletszabályoktól függ majd, hogy százezer hektárra jelentkezik új földigénylő tömeg, vagy hárommillióra. A részletek szabályozásán még fel is borulhat az alku, bár nem lenne jó, ha továbbra is bizonytalanságban maradna az ország. Akkor kiderülhet, hogy valójában nem is történt alku, csak egyik fél rákényszerítette a maga álláspontját a másikra.
– A kisgazdák azt mondják, hogy így sokkal kevesebb föld marad parlagon, mint a jelenlegi rendszerben.
J. P.: Ez halandzsa. Ugyanaz a földtörvény vonatkozik a téeszekre, mint a jövendő új tulajdonosokra. A művelési kényszer mindkét esetben fönnáll. A tényleges művelés attól függ, hogy az agrárviszonyok értelmessé teszik-e a megművelését vagy sem.
– A kisgazdák azt is mondják, hogy ebben a rendszerben túlkínálat lesz földből, ami lenyomja az árakat meg a bérleti díjakat.
J. P.: Igen, ez valószínűleg így lesz. De ez a törvényjavaslat valójában néhány ezer ügyes embernek használ, az összes többinek kicsit körülményesebbé teszi, hogy folytassa az életét. Nincs akkora jelentősége, mint amekkora vihar van körülötte. Inkább csak háttérbe szorít feltétlenül szükséges intézkedéseket, amelyektől igazából megjavulnának az agrárviszonyok.
– Éspedig?
J. P.: Két elvet kellene erősen szem előtt tartania a mai földhasználati szabályozásnak. Az egyik, hogy a nagyüzem földhasználati monopóliuma könnyen tudjon elbomolni. Hogy a nagyüzem peremén, a nagyüzemtől függetlenül könnyen tudjanak születni vállalkozások. Az örökségi elv ehhez csak egy kis körnél nyújt segítséget, hiszen azoknak, akik mint lehetséges új parasztok jelennek meg, csak egy kis része juthat számottevő földhöz. Azoknak a közvetlen földhöz jutását kellett volna megcélozni, akik gazdálkodni akarnak. A másik dolog, amire feltétlenül tekintettel kellett volna lenni, az, hogy a szövetkezeteken belül a vagyon személyesedése tovább tudjon haladni.
– Nem kell-e attól tartani, hogy ha valóban olcsóbb lesz a föld, akkor néhány, viszonylag kisszámú tőkeerős intézmény, vállalat, vállalkozó monopolhelyzetbe kerül?
J. P.: Kétféle stratégia máris elég világosan rajzolódik ki. Az egyik a spekuláns paraszthagyományokkal rendelkező, de modernizálódott, képzettebb vállalkozó, aki már most kutatja, hogyan tud örökségeket vagy megvenni, vagy közösségi hálózatába bevonni, mintegy befektetési társaságot szervezni, és így új óriásfarmokat csinálni. Ezek vannak kevesebben. A másik változat: téeszvezetők, akik nézik, kik lesznek majd a jövendő tulajdonosok azon a földön, ahol a téeszük dolgozik, elégedetten állapítják meg, hogy a 70-80 százalékuk jó távoli tulajdonos lesz, és már most igyekeznek egyezséget kötni velük: tőkés nagybérlő vállalkozást szerveznek a szövetkezet helyén. Ez a változás a szövetkezeti vezetőt erősebb helyzetbe juttatja – választott és a közösség által kordában tartott vezetőből –, tőkés vállalkozó, nagybérlő lesz.
– Lehet, hogy a kisgazdák álma a százezer parasztbirtokról éppen a kisgazdák által leginkább támadott zöldbáróknak fog használni?
J. P.: Nyilván vidéke válogatja. Közülük azoknak, akik tényleg jó szakemberek, jó menedzserek, ismerik a piacot, tudják, hogy kell szervezni. Hiszen a távol lévő tulajdonosok arra kényszerülnek majd, hogy profikra bízzák a földjük hasznosítását. Ezek elsősorban nem bárók, hanem mezőgazdasági és szervezési szakemberek, akiknek nagyjából mindegy, hogy milyen tulajdoni háttérrel működnek. Hogy hol terem kisgazda, az nagyon függ a föld fekvésétől. Pest környékén ez a szabály is segíti a kisgazdaságok szaporodását, de minden más szabály is segítette volna, mert jó a falvak piaci kapcsolata. Ahol rossz a piaci kapcsolat, ott viszont a továbbiakban csak romlani fog a helyzet. Ezeken a helyeken a mostani kisgazdaságok is tömegesen mennek csődbe. Ilyen körülmények között hogyan mernének újak bekapcsolódni a játékba?
– A városközeli földeket nyilván parcellázák, és üdülőtelekként, házhelyként értékesítik!
Így van. A jó helyen fekvő, pénzügyileg erős szövetkezetek kárpótlásként olyan földeket tudnak a tagjaiknak adni termőföldként, amit később az ingatlanpiacon jól lehet hasznosítani. De nyilvánvaló, hogy az örökösök jelentős része is ezekre a földekre fog utazni, és valóságos háború fog kialakulni a spekulációs célra alkalmas földdarabok birtoklásáért. Mindenki tudja, hogy 3-4-5 év múlva hol lesz út, merre terjeszkedik a város. Az átvételkor meglévő hasznosítási kötelezettség egy vis major miatt automatikusan megszűnik. Győr megyében például már dúl is a háború az M1-es tervezett útvonala melletti területek birtokáért. Ugyanígy megindult már Dél-Pesten és Buda nyugati és déli oldalán is ez a háború.
– Lesz-e falusi osztályharc?
J. P.: Már van. Elég körvonalazatlan formában, mert senki sem tudja igazán, hogy mi az érdeke. De nyilvánvalóan ellenségesek a ’47-es tulajdon visszajuttatásával szemben mindazok, akiknek a léte a nagyüzemhez kötődik. Ma három ilyen társadalmi csoport van. A telepek, kertészetek, varrodák zömmel agrárproletár vagy kisparaszti származású dolgozói, akiknek a nagyüzemi munka és a háztáji kettőssége mostanáig létbiztonságot adott, ha szűkre szabottan is. A másik csoportot, amelyik fél a jövőtől, a magas képzettségű szakemberek alkotják, akik nem attól tartanak, hogy nem fogják megtalálni a számításukat, csak nem látják még, hogy hogyan. Szerelők, vegyszerezők, óriástraktoron dolgozók és más hasonló képzettségűek, akik a téesz átalakulásával fontos szerephez jutnak. A harmadik csoportba tartoznak azok az agrárértelmiségiek, akik valami komolyat alkottak a téeszben. Gondoljunk arra, hogy a sok rossz mellett vannak nagyon jó telepek is, amelyeket 5-10 év aprólékos munkájával alakítottak ki. Csíramentes tehenészetek például, amelyek tényleg egy fél emberélet eredményei. Ezek az emberek most attól félnek, hogy az anarchia közepette sok-sok évi munkájuk válhat semmivé.
- Beszélő [5]