1995 októberében harmadszor indul el a Beszélő. Hivatásáról ennyit mondhatunk:

„E hasábok az értelem kimunkálására hivatottak. Nyitva állanak a fiataloknak, egy új nemzedéknek. Hogy keressék rajtuk hagyomány és haladás, munkálkodás és gondolkodás összhangját. Hogy összefoglalják tanulságait a múltnak, kritikáját a jelennek, terveiket a jövőnek. Apáik két háborúban először egy értelmetlen, másodszor egy becstelen üggyel buktatták el hazájukat. Az apák számára a nemzet ennyi volt: közös panasz a múltról, közös ábránd a jövőről.

Épp negyedszázada, hogy polgári demokrataként aposztrofált négytagú bölcsészfalanxunk egyik tagja, Lackó Mihály azt mondta belvárosi kávéházbeli törzsasztalunknál: „Most már muszáj megismerkednetek a Szabó Mikivel.” (Apja, Lackó Miklós volt ugyanis a Történettudományi Intézetben évtizedekig Szabó Miklós fő pártfogója. Egy-egy tiltakozó aláírás, repülő egyetemi kurzus után ő védte a súlyosabb retorzióktól, kirúgástól.) Felkerestük hát akkori, Tűzoltó utcai lakásán Szabó Miklóst. Pontosan emlékszem beszélgetésünk első mondataira.

 
Integer vitae scelerisque purus – romlatlan éltű és bűnöktől tiszta… szól a szívben Horatius keresztény temetési énekké vált ódája. Fülei-Szántó Endre, számos egyetem ékessége, a zseniális tudós és tanár megvált szenvedő testétől, hogy egy jobb hazába térjen meg.

Mintegy hetven éve született, kiváló jogász-közgazdász édesapa és műfordító édesanya fiának. A Budapesti Piarista Gimnáziumban tanulta a gondolkodás nyitottságát és igényességét.

A közeljövő kérdése: vajon sikerül-e elfogadtatnia a stabilizációs tervet a szociális partnerekkel, vagy kénytelen lesz beérni túlnyomó parlamenti többségének támogatásával. Távolabbi kérdés: vajon a most belátható másfél év alatt letudhatja-e a népszerűtlen megszorító politikát. A két kérdés összefügg egymással, legalábbis addig a határig, amíg – Engels Frigyes képzavarával élve – nem csap át a mennyiség minőségbe. Az Antall-ciklus a feje tetejére állította az átcsapást, a minőség mennyiséggé szelídült, ami nyilván könnyíti most a dolgokat némelyest.

Hogy mekkora tehertől szabadulunk meg a lemondás által, arról nehéz volna biztosat mondani: különféle számok láttak napvilágot. Hogy mi is szaporítsuk ezeknek sorát, tudakozódtunk Soós Károly Attila iparügyi államtitkárnál és Lotz Károly közlekedési miniszternél; ők egybehangzóan 70 milliárdra becsülik az Expo képzeletbeli előestéjéig,’96 áprilisáig elérhető megtakarítást.

Az 1950-es években a francia kormány elhatározta, hogy az ország déli végein hömpölygő, a Lanoux-tóból eredő Carol-folyót eltéríti, és azon egy vízi erőművet épít. Csakhogy a folyó, elhagyva az ország felségterületét, Spanyolországban folytatta kacskaringós útját. A két ország korábban kötött egy megállapodást, amely biztosította a spanyolok számára a Carol-folyó „természetes folyásának” zavartalanságát.

A létesítmény célja, hogy a dunakiliti duzzasztóművet helyettesítve szabályozza a régi mederbe jutó vizet, kihasználja annak energiáját, és szükség esetén egy tartalék zsilippel biztosítsa a hajózást. A beruházó vállalat tervei szerint a hajózsilip jövő márciusra, az egész erőmű pedig 1995 végére készül el.

A határidő rövidnek tűnik, de egyszer már láttuk, hogy ez nem akadály.

„Az új kormány felfogása szerint a bősi vízlépcső ügyét szakmai kérdésként kell kezelni – nyilatkozott Kovács László külügyminiszter a Magyar Hírlap július 18-i számában. – Vagyis energetikai, hajózási, gazdaságossági, ökológiai szempontokat kell mérlegelni… a politika szerepét ebben az ügyben arra korlátozzuk, ami valóban a feladata, hogy biztosítsa a két ország általános kapcsolatrendszerében azt a kedvező légkört, amely lehetővé teszi a kompromisszum megtalálását…”

Puhítani

S csakugyan, harmadnap a kormány a külügyi tárcát tette meg a

Egy leendő kormánytól persze nem várható el, hogy a programjának vitájában meghátráljon a bírálat előtt, mondván: „pardon, mégsem alakulok meg”. De azért motoszkált bennünk, a nézőkben egy olyasfajta igény, hogy ha egyszer vitatkoznak, dönthessük el magunk, a pro és kontra érveket latba vetve: fölkészült-e, alkalmas-e a kormány a megalakulásra. Esküdtnek (népi ülnöknek) képzeljük magunkat; a bíró kolompol („A tárgyra! a tárgyra!”), követeli a bizonyítékokat, s mi várjuk lelkiismeretünk szózatát… Ám ahogy körülnézünk, konstatálnunk kell, hogy nincs bíró.

Az új keletű mitológia szerint a piros-kék koalíció gazdasági ügyeiben egyfelől állnak az SZDSZ liberális közgazdászai (jelképezze őket a híres Soós–Tardos–Bauer belső hármas) és Békesi csapata, a másik oldalon pedig dr. Nagy Sándor és mögötte a támogatásokért, kedvezményekért küzdő lobbyk.