Skip to main content

Beszélő


1995 októberében harmadszor indul el a Beszélő. Hivatásáról ennyit mondhatunk:

„E hasábok az értelem kimunkálására hivatottak. Nyitva állanak a fiataloknak, egy új nemzedéknek. Hogy keressék rajtuk hagyomány és haladás, munkálkodás és gondolkodás összhangját. Hogy összefoglalják tanulságait a múltnak, kritikáját a jelennek, terveiket a jövőnek. Apáik két háborúban először egy értelmetlen, másodszor egy becstelen üggyel buktatták el hazájukat. Az apák számára a nemzet ennyi volt: közös panasz a múltról, közös ábránd a jövőről.


Szabó Miklós köszöntése


Épp negyedszázada, hogy polgári demokrataként aposztrofált négytagú bölcsészfalanxunk egyik tagja, Lackó Mihály azt mondta belvárosi kávéházbeli törzsasztalunknál: „Most már muszáj megismerkednetek a Szabó Mikivel.” (Apja, Lackó Miklós volt ugyanis a Történettudományi Intézetben évtizedekig Szabó Miklós fő pártfogója. Egy-egy tiltakozó aláírás, repülő egyetemi kurzus után ő védte a súlyosabb retorzióktól, kirúgástól.) Felkerestük hát akkori, Tűzoltó utcai lakásán Szabó Miklóst. Pontosan emlékszem beszélgetésünk első mondataira.

 
Integer vitae scelerisque purus – romlatlan éltű és bűnöktől tiszta… szól a szívben Horatius keresztény temetési énekké vált ódája. Fülei-Szántó Endre, számos egyetem ékessége, a zseniális tudós és tanár megvált szenvedő testétől, hogy egy jobb hazába térjen meg.

Mintegy hetven éve született, kiváló jogász-közgazdász édesapa és műfordító édesanya fiának. A Budapesti Piarista Gimnáziumban tanulta a gondolkodás nyitottságát és igényességét.



A közeljövő kérdése: vajon sikerül-e elfogadtatnia a stabilizációs tervet a szociális partnerekkel, vagy kénytelen lesz beérni túlnyomó parlamenti többségének támogatásával. Távolabbi kérdés: vajon a most belátható másfél év alatt letudhatja-e a népszerűtlen megszorító politikát. A két kérdés összefügg egymással, legalábbis addig a határig, amíg – Engels Frigyes képzavarával élve – nem csap át a mennyiség minőségbe. Az Antall-ciklus a feje tetejére állította az átcsapást, a minőség mennyiséggé szelídült, ami nyilván könnyíti most a dolgokat némelyest.

Búcsú az Expótól


Hogy mekkora tehertől szabadulunk meg a lemondás által, arról nehéz volna biztosat mondani: különféle számok láttak napvilágot. Hogy mi is szaporítsuk ezeknek sorát, tudakozódtunk Soós Károly Attila iparügyi államtitkárnál és Lotz Károly közlekedési miniszternél; ők egybehangzóan 70 milliárdra becsülik az Expo képzeletbeli előestéjéig,’96 áprilisáig elérhető megtakarítást.

Mink András


Az 1950-es években a francia kormány elhatározta, hogy az ország déli végein hömpölygő, a Lanoux-tóból eredő Carol-folyót eltéríti, és azon egy vízi erőművet épít. Csakhogy a folyó, elhagyva az ország felségterületét, Spanyolországban folytatta kacskaringós útját. A két ország korábban kötött egy megállapodást, amely biztosította a spanyolok számára a Carol-folyó „természetes folyásának” zavartalanságát.


A létesítmény célja, hogy a dunakiliti duzzasztóművet helyettesítve szabályozza a régi mederbe jutó vizet, kihasználja annak energiáját, és szükség esetén egy tartalék zsilippel biztosítsa a hajózást. A beruházó vállalat tervei szerint a hajózsilip jövő márciusra, az egész erőmű pedig 1995 végére készül el.

A határidő rövidnek tűnik, de egyszer már láttuk, hogy ez nem akadály.



„Az új kormány felfogása szerint a bősi vízlépcső ügyét szakmai kérdésként kell kezelni – nyilatkozott Kovács László külügyminiszter a Magyar Hírlap július 18-i számában. – Vagyis energetikai, hajózási, gazdaságossági, ökológiai szempontokat kell mérlegelni… a politika szerepét ebben az ügyben arra korlátozzuk, ami valóban a feladata, hogy biztosítsa a két ország általános kapcsolatrendszerében azt a kedvező légkört, amely lehetővé teszi a kompromisszum megtalálását…”

Puhítani

S csakugyan, harmadnap a kormány a külügyi tárcát tette meg a




A kormányprogram vitája a parlamentben


Egy leendő kormánytól persze nem várható el, hogy a programjának vitájában meghátráljon a bírálat előtt, mondván: „pardon, mégsem alakulok meg”. De azért motoszkált bennünk, a nézőkben egy olyasfajta igény, hogy ha egyszer vitatkoznak, dönthessük el magunk, a pro és kontra érveket latba vetve: fölkészült-e, alkalmas-e a kormány a megalakulásra. Esküdtnek (népi ülnöknek) képzeljük magunkat; a bíró kolompol („A tárgyra! a tárgyra!”), követeli a bizonyítékokat, s mi várjuk lelkiismeretünk szózatát… Ám ahogy körülnézünk, konstatálnunk kell, hogy nincs bíró.


Az új keletű mitológia szerint a piros-kék koalíció gazdasági ügyeiben egyfelől állnak az SZDSZ liberális közgazdászai (jelképezze őket a híres Soós–Tardos–Bauer belső hármas) és Békesi csapata, a másik oldalon pedig dr. Nagy Sándor és mögötte a támogatásokért, kedvezményekért küzdő lobbyk.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon