Beszélő: Hónapokkal ezelőtt elejtettél egyszer egy olyan megjegyzést, hogy ez a parlament már nem fog alkotmányt csinálni. Úgy tűnik, hogy időközben másokban is felmerült az az aggály, mióta a kormány a hadsereg, a rendőrség irányításával, majd a számvevőszék szerepkörével kapcsolatban alkotmánymódosításra tett kísérletet, a kormányzó pártok pedig az Alkotmánybíróságot támadják.
Tölgyessy Péter: Történetileg a magyar politikai fejlődés nem most, hanem már 1989-ben a provizórikus lopakodó alkotmány útjára tévedt. A kezdet az a későkádári rendszer, amely a ’88-as pártértekezleten elhatározza, hogy alkotmányoz; még utoljára megajándékozza a nemzetet egy új közjogi berendezkedéssel. Ennek célja főleg az, hogy fölülről uralhassák a demokratikus átalakulást. ’89 májusában az Országgyűlés még elfogad egy alkotmánykoncepciót, ez azonban később elfelejtődik. Elkezdődik az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalása, ahová mi azzal megyünk, hogy nincs semmiféle alkotmányozás, semmiféle végleges döntés. Ehelyett sarkalatos törvények vannak, melyek lehetővé teszik a szabad választáshoz szükséges intézmények feltételeinek kialakulását. Megteremtik az egyesülési, gyülekezési szabadságot, a pártalakítás jogát, fölszabadítják a sajtót, a lapalapítást; valamiféle vagyoni egyenlőség felé próbálnak mozdulni a pártok tekintetében. Létrehozunk egy választójogi törvényt, megpróbáljuk föloszlatni a munkásőrséget meg hasonlók. De semmi végleges közjogi döntést nem akarunk. Ezzel a szándékkal megyünk a kerekasztal-tárgyalásokra, és ezt el is fogadja valamennyi párt. A kommunisták ellenben azt mondják: rendben van, lesznek Magyarországon szabad választások akkor, hogyha ti elfogadtok végleges közjogi megoldásokat. Tehát voltaképpen elfogadtok egy rendszert, aminek alapján látszólag szabad választás van, de mi fogjuk adni a köztársasági elnököt, méghozzá egy erős jogú köztársasági elnököt, marad a népköztársaság, marad egy darabka szocializmus. Ott tárgyaltunk talán úgy július végéig, augusztus elejéig. Teljes patthelyzet: ők sem engednek, mi sem engedünk. Meleg van, egészen egyszerűen kénytelen-kelletlen belesodródunk abba, hogy elkezdünk alkotmányozni. Először az MDF enged, voltaképpen egyszerűen nincs mit tenni, s arra gondolunk, mindez úgyis csak ideiglenes lesz.
Beszélő: Foglald össze a kerekasztal-tárgyalások alkotmánymódosító megállapodásait!
T. P.: Először is elfogadjuk azt, hogy nem állítunk köztársasági elnököt, de megteremtjük az intézményt. Visszanyúlunk az 1946. évi I. törvényhez, és azt betesszük az alkotmányba. Eredetileg az volt a koncepciónk, hogy csak kihúzunk az alkotmányból sok-sok szocializmust, ami megalapozhatta volna például az ellenzék büntetőjogi felelősségre vonását, mert amit annak idején mi csináltunk, az mind alkotmányellenes volt. Ezeket eredetileg egyszerű tollvonásokkal akartuk kivenni. Nincs szocializmus, nincs munkásosztály vezető szerepe, nincs párt vezető szerepe, a sajtónak nem a szocializmus ügyét kell szolgálni. De egyéb pontokat már nem lehetett tiszta kihúzásokkal megoldani. Nem lehetett kihúzni azt, hogy uralkodó a társadalmi tulajdon, és semmit be nem tenni a helyére. Be kellett tenni a helyére azt, hogy különböző tulajdonok egyenrangúak. Aztán persze, hogyha már kihúztunk mindent, és az alkotmányunk nem szocialista, akkor ezt mondjuk is ki. Kiáltsuk ki a köztársaságot! Szóval szép lassan belemegyünk egy alkotmányozási folyamatba. Egyre több dologhoz nyúlunk hozzá. Az MSZMP delegációja mondja azt, hogy kell Alkotmánybíróság. De végül számunkra is úgy tűnik, hogy tulajdonképpen lehet. Ha már az alkotmánynak majdnem minden pontjához hozzányúlunk, akkor ezt már érdemes védeni, legyen Alkotmánybíróság is. Így aztán igen nagy alkotmányos reform valósul meg az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásán. Bár nem írunk alá végső megállapodást, de az alkotmánymódosításban konszenzus van. Mi nem fogadjuk el az idő előtti elnökválasztást és a párt monopolhelyzetét, a Munkásőrség fennmaradását, a vagyoni monopóliumaikat. Ez voltaképpen számunkra is elfogadható; beletesszük persze, hogy ez ideiglenes, majd később visszatérünk erre a dologra, de a legfontosabb közéleti kérdéseket részben megoldjuk, az átmenetiség igényével. Aztán mi írunk alá, gyűjtjük a népszavazási aláírásokat.
Közben a parlament, illetve az Igazságügyminisztérium jó pár ponton még belenyúlkál az alkotmányba. Teljesen új emberjogi fejezetet csinál, kibővíti a kétharmados törvénykört, bevezeti a behívott nemzetiségi képviselőket. Március elején a Király-féle módosítás visszacsinálja a közvetlen elnökválasztást a népszavazási akarat ellenére, szinte államcsínyszerűen. Gondold el! Már föl van oszlatva a parlament, három hétre vagyunk a szabad választásoktól, és akkor egy lényeges alkotmányrevíziót csinálnak, név szerinti szavazással, Király Zoltán kérésére. A Magyar Közlönyben szinte napokkal a választások előtt jelenik meg ez a módosítás.
A lengyel fejlemények jól igazolják a mi nézeteinket: bölcsebb, hogyha parlamenti az elnökválasztás. Olvasom Walesa egyik nyilatkozatát. Valami olyasmit mond, hogy emberek, én megmenteném a lengyel nemzetet, csak ez a szemét parlament nem hagyja. Adjanak nekem több jogot! Engem fölhatalmaztak Lengyelország megmentésére, ezért választott meg a lengyel nép, tessék nekem szélesebb hatáskört adni! Nálunk is beindult az a mechanizmus, amitől tartottunk. Király Zoltán visszaállítja, pontosan Pozsgay, a reformkommunisták, illetőleg a saját szája ízének megfelelően az alkotmányt.
Aztán túl vagyunk a választásokon. Jön Antall ajánlata: hagyjuk el a Király-féle módosítást, legyen Göncz Árpád az elnök. A kétharmados törvényeket korlátozzuk, hívjunk be nemzetiségi képviselőket, és még néhány olyan kompromisszumot hagyjunk ki, amit kényszerűen fogadtunk el a kerekasztalnál. Például azt, hogy a Magyar Köztársaság, a demokratikus szocializmus, és a polgári demokrácia értékei alapján működik. Ezeket kihúztuk. Ez a második jelentős alkotmánymódosítás.
Aztán folytatódik ez a lopakodó alkotmányozás. Nyáron, amikor az önkormányzati törvényt csináljuk. A tanácsrendszerre vonatkozó részt kidobjuk, behozzuk az önkormányzati részt. Tulajdonképpen azóta is, hogyha a kormány valami nagyobb szabású dolgot tervez, akkor kénytelen az alkotmány szövegén változtatni. Most a jegybanktörvény igényel majd alkotmánymódosítást, ha az ügyészséghez hozzányúlunk, az is.
Beszélő: Akar-e a kormány alapvetően változtatni az alkotmányon?
T. P.: Láthatóan a kormány nem tervez semmiféle átfogó gondolkozást az alkotmányról. Ha konkrétan fölmerülnek problémák, pl. a számvevőszék ügye vagy a sajtótörvény, olyankor elfogadunk valamiféle korrekciót, s ezzel tudjuk le az új alkotmány kérdését.
Beszélő: Ezt miért látod veszélyesnek?
T. P.: Két okból. Hogyha ez így folytatódik, akkor sosem gondolkodunk arról, hogy hogyan illeszkedjenek a közjogi intézmények. A közjogi berendezkedés olyan, mint a puzzle-játék. Össze kéne illeszkednie a darabkáinak finoman, precízen. Mi viszont részenként rajzolgatjuk ki a kis figurákat, így bizonyos, hogy nem fognak illeszkedni. Ez az elméleti oldal. A kemény politikai kérdés az, hogy a parlamentáris demokrácia minimális működőképességéhez vannak ugyan intézmények, de rengeteg ponton hiányoznak a garanciák. A régi pártállami gyakorlat folyik, amely láthatóan kellemesebb a hatalomnak. Mire gondolok itt? Rögtön két dolgot hadd említsek a fontosabbak közül. Gazdasági alkotmányosság nem nagyon van. A közpénzek kezelésére lényegében nincsenek szabályok. Arra sincsenek, hogy hogyan gazdálkodik az állam azokkal a javakkal, amiket ural, pedig ez gigantikus mennyiség!
Beszélő: Államháztartási törvény az alkotmányban?
T. P.: Az amerikai alkotmányban, ami kétszáz éves, ilyesmi még nem nagyon van. Akkoriban a közpénzek jelentősége még csekélyebb volt. De a modern alkotmányokban, például a német alkotmányban három oldal új részletes szabály van erről. Benne van minden alkotmányban, a modernekben legalábbis, hogy minden közpénzt fel kell venni a költségvetésbe, és a közpénzekről az Országgyűlés dönt.
Beszélő: Az volt az álláspontunk, hogy az alapokmányban, amely a közjogi berendezkedést, az állam és az állampolgár viszonyát rendezi, nem kell részletes szabályozás. Az alkotmánynak nem kell vaskosnak lenni, csak a sarkalatos pontokat kell kijelölnie. A többi pedig a törvényekben legyen!
T. P.: A mi alkotmányunk nagyon vékony, mert ez egy sztálini típusú alkotmány volt. Bár minden egyes pontját módosítottuk – tehát Torgyánnak nincs igaza, amikor arra hivatkozik, hogy ez egy sztálinista alkotmány –, de szerkezetének feltűnő rövidsége valamit megőrzött a régi hagyományokból. Egy modern alkotmány néha kétszer-háromszor is hosszabb.
Beszélő: Mondjál olyan alkotmányokat, melyeket modern alkotmányoknak nevezel!
T. P.: Modern alkotmányok döntően a második világháború után születtek. A német vagy spanyol vagy a görög alkotmány nagyon tanulságos lehet számunkra.
A német alkotmányt azért tekintem olyan példamutatónak, mert egyrészt a német jogi gondolkodás mindig is magas színvonalú volt, másrészt rengeteget tanultak a weimari demokrácia bukásából. Tehát abból, hogy demokratikus körülmények között is megszületett egy diktatúra. Rengeteg olyan közjogi intézményt csináltak, ami ezt próbálja megakadályozni.
Beszélő: Például?
T. P.: A weimari demokráciában a nép által választott elnök viszonylag széles jogkörrel működik. Az új alkotmány szerint a parlament választ elnököt szűk jogkörrel. Van egy erős kancellár, de teljes felelősségel tartozik a parlamentnek. A weimari demokrácia egyik baja az volt, hogy a németek tehetetlennek érezték a végrehajtó hatalmat a gazdasági válság orvoslására. Most jogi eszközökkel megteremtenek egy erőteljes végrehajtó hatalmat, de rengeteg fékkel, mint például a gazdasági alkotmányosság. A konstruktív bizalmatlansági indítványt is erre találják ki, mert a weimari demokrácia egyik tragédiája az volt, hogy elolvadt a centrum. A fasiszták és a kommunisták a két szélen bombázták a közepet. Közösen alkotmányt nem tudtak csinálni, de meg tudták akadályozni, hogy a középpártok a szociáldemokratáktól kereszténydemokratákig irányítani tudják az országot. A konstruktív bizalmatlansági indítvány arra való, hogy csak az tudjon kormányt buktatni, aki tud is kormányt állítani. A weimari demokráciának csodálatos, látszólag demokratikus a választási rendszere: több mint tíz párt van a parlamentben. De így sosincs tartós kormánytöbbség igazán. A kormányok nagyon könnyen megbukhatnak. Az új választási rendszer ezt megszünteti, ha bevezetik az ötszázalékos limitet; fele egyéni terület, fele listás választási rendszer.
Beszélő: Hány lépcsőben jött létre ez az alkotmány?
T. P.: Egyetlenegy gesztussal.
Beszélő: Az ellenállás vagy az emigráció évében találták ki azt, hogy milyen alkotmány kellene Németországnak?
T. P.: Gondolkoztak rajta, aztán mikor létrejött a Német Szövetségi Köztársaság, akkor létrehozták ezt az alaptörvényt.
Beszélő: És azóta érintetlen?
T. P.: Némi módosítással, de alapvetően igen.
Beszélő: Ez a német alkotmány egy történelmi tanulságok levonásával táplálkozó, empirikus úton született dokumentum, vagy pedig absztrakt logikai konstrukció?
T. P.: Mind a kettő. Nagy újdonságot hoz az abban, hogy az alkotmány közvetlen hatályos jog. Németországban a személyiségi jogvédelmet bírói gyakorlattal, például magánélethez, hosszú hajhoz való jogot az alkotmányból vezetik le.
Persze vannak más modern alkotmányok. A spanyol is érdekes számunkra. Franco után születik, hasonló helyzetből, mint a mienk. Érdekesek az egész új alkotmányok, például az egy-egy diktatúra utáni görög és portugál. A modern alkotmányok rengeteg új jogot ismernek. Például: környezetvédelmi jog, vagy egy egészen új, amiről most Magyarországon sok vita folyik, az adatvédelemmel kapcsolatos jog.
Beszélő: Maradjunk a három példánál: a németnél, görögnél és a spanyolnál. Itt az alkotmány úgy született, hogy volt egy parlament, amely tette a dolgát egy kormánnyal, és azon kívül, ettől függetlenül létezett egy alkotmányozó nemzetgyűlés.
T. P.: Nem. Van egy rendszerváltás, és az Országgyűlés egy-két év alatt hoz egy alkotmányt. Az első parlamentet hívhatják alkotmányozó gyűlésnek is. Előfordul, hogy miután megcsinálják, új választást tartanak. Tulajdonképpen ezt az utat járják a csehek és a románok is. Jakes és Ceausescu nem tárgyalt az ellenzékkel. Így aztán nem jöttek létre azok a felemás megoldások, mint a lengyeleknél, és sokkal kisebb mértékben, de nálunk is. A cseheknél és a románoknál is készülődőben van egy teljesen új alkotmányszöveg.
Magyarországon a történelem a ’89-es Nemzeti Kerekasztal idején kanyarodik el ettől a modelltől. Tárgyalunk, de nem csinálunk egy teljesen új alkotmányt, arra a legitimációnk nincsen. De azért sok mindenhez hozzányúlunk, így működőképes lesz a közjogi berendezkedés, sok gonddal. A közpénzek kezelésére visszatérve, örültem volna, ha valami bekerül az SZDSZ–MDF-megállapodásba. Próbáltam is a közpénzek ügyét belevinni, de nem voltak rá fogékonyak. Már a nyáron tapasztaltam, hogy milyen súlyos alkotmányossági problémák akadnak itt. Leveleztem is a miniszterelnökkel. Hallottuk, hogy a költségvetéshez számos ponton hozzányúlt a kormány, írtam egy levelet, hogy hozza nyilvánosságra a kormány, hol, mennyit, mikor változtatott a költségvetésen. A válaszból megtudhattam, hogy a ’79-es állami pénzügyekről szóló törvény szerint az Országgyűlésnek nincs igazán köze a közpénzek elköltéséhez. A számvevőszék első negyedéves jelentésében megint van egy utalás tizenkét olyan pontra, ahol hozzányúltak a költségvetéshez, felhatalmazás nélkül. Nem olyan nagy az összeg, valami három és félmilliárd, de ezek a felhatalmazás nélküli átcsoportosítások nem nagyon fordulhatnának elő, hogyha volnának alkotmányos garanciák. Az állami pénzügyekről szóló törvény nem kétharmados, ezért jó volna, hogyha legalább a summázata, a leglényege az alkotmányban is megjelenne. A tévé-, rádióügyekről is jó volna valamit mondani. Rengeteg apró kis finomság hiányzik. Például nagyon sok modern alkotmány ismeri a parlamenti vizsgálóbizottság felállításának kötelezettségét olyan módon, hogy az kisebbségi jogként van megfogalmazva. Vizsgálóbizottság nálunk csak akkor van, ha a kormánytöbbség is akarja. Másutt határozott garancia van arra, hogy a vizsgálóbizottság bárkit meghallgathat, úgy idézhet meg valakit, mint egy bíróság. A legkiterjedtebb gyakorlata ennek persze az amerikai, ahol a vizsgálóbizottság több tekintetben bírói jellegű. Aki nem mondott igazat, azt akár hamis tanúzásért börtönbe is lehet zárni. Szóval ezeket a kisebb garanciákat jó lenne alkotmányba foglalni. De a nagy szerkezeteket sem gondoltuk át még igazán, s ebből rengeteg a gond. Gondolj csak például a köztársasági elnök és a miniszterelnök külpolitikai és katonapolitikai hatáskörének ütközéséről folyt vitákra. Rengeteg hiány van, ami ott a tárgyaláson nem volt fontos, mert fontosabb ügyek vitték el a dolgot. Ezeken a területeken a kormánynak semmiféle modern közjogi korlátja nincsen, voltaképp régi jogszabályokra alapozva, igen széles hatalmat tud gyakorolni.
Beszélő: Annak idején a tárgyalásokkor, sőt a tárgyalásokat megelőző korszakban az MDF azonnal alkotmányozó nemzetgyűlést akart összehívni, egy-két évre szóló választással!
T. P.: Nem volt elfogadható az, mert választásokat csak akkor lehet tartani, hogy ha működhet valamiféle civil társadalom, valamiféle szabad politikai tér. Az MDF egy nagyon korai választást javasolt, ezek nélkül. Szerintem a mi tárgyalási stratégiánk jó volt. Minden törvényt hozzunk meg, ami a szabad választáshoz kell, de semmi törvényt ne hozzunk meg, ami az új Magyarország berendezkedéséhez kell. Ha nem hoztuk volna ezeket a törvényeket, akkor hihetetlen előnyökkel indult volna ezen a választáson az, aki a régi hatalmat gyakorolja, tehát az állampárt. Könnyen lehet, hogy nálunk hasonló helyzet állt volna elő, mint a szerbeknél, bolgároknál, ahol nyert a régi állampárt.
Beszélő: Nem jártunk-e ugyanúgy? Ugyan nem az enervált, meghasonlott kommunisták gyakorolják azt a hatalmat, amelyet a birtokon belüliség ad nekik, hanem egy új párt! De nem jártunk ugyanúgy, mintha nem füstöltük volna ki az MSZMP-t a monopóliumaiból? Csak éppen most nem az MSZMP ül a monopóliumban, hanem a kormánykoalíció.
T. P.: Nem osztom ezt a nézetet, bár a kérdésedhez felvetett veszélyek reálisak. Azért mégis történt egy igen jelentős dolog. Az MSZMP legitimációja, akár tetszik, akár nem, eredendően az orosz tankokból származott, és az MDF legitimációja, nem szabad elfelejtenünk, nekünk sem, bizony a választási eredményből származott.
Az új demokráciák választásai között a magyar választás nagyon érett választás volt, jó, világos alternatívákkal. Fölállt pártok, valódi alternatívák és egy valódi választás, amit az MDF könnyedén megnyer, akár tetszik nekünk, akár nem. Nem az első fordulót, akkor még lépést tartunk vele, de a másodikban nagyon otthagy minket. Valójában így a mi parlamentünk egyközpontú. Csak egy nagy párt van. Az MDF a maga 43 százalékával. Mi már csak közepes párt vagyunk a magunk huszonnégy százalékával. Tehát valójában nem képezünk parlamenti értelemben másik pólust. Akkor képeznénk, hogyha harminc százalék fölött volnánk. A mostani parlamenti számok alapján nem lehet elképzelni egy olyan kormányt, amiben nincs benne az MDF. Egy ilyen kormánytöbbség egyik oldalán ülne talán Hámori Csaba, a másik oldalon Giczy György, és mi lehetnénk a tengely, az MDF meg masszív ellenzékként ott ülne százhatvanvalahányan? És ez nem külső erők, hanem a magyar választók akaratából van így. Lehet, hogy mostanra csalatkoztak a választók, de erről mégsem lehet megfeledkezni.
Ez az 59 százalék szokatlan Nyugat-Európában. S kényes szavazások nálunk még 60 százalék fölé is szoktak menni. (Néhány független, az MSZP-ből egy-két képviselő.) A 60 százalékos többség azért az igen nagy többség! Tagadhatatlanul megjelennek tekintélyuralmi elvek, megjelennek olyan irányok, amelyek nem a modern Európa felé vezetnek, két világháborús nosztalgiák, és néha az embernek tényleg úgy tűnik, hogy egy válaszút előtt vagyunk. Modern európai irány, vagy visszacsúszás a múlt vagy a fejlődő világ felé. Bár a harmincas évek Magyarországán parlament is van, ellenzék is, szakszervezetek is működnek, még sincs modern demokrácia.
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]