– A belügyminiszter a minap azt mondta, hogy novemberben a Tisztelt Ház megtárgyalhatja az idegenrendészeti törvényt. A minisztérium munkatársaitól viszont úgy értesültünk, hogy ez még igen cseppfolyós állapotban van. Mi a helyzet?
– A helyzet az, hogy valóban rendkívül fontos lenne egy parlament által elfogadott idegenrendészeti törvény.
Az idegenrendészeti tevékenységet egy 1983. január 1-jén hatályba lépett törvényerejű rendelet szabályozza most is, amire jellemző a keretszabály jelleg. Jó lenne ezt néhány vonatkozásban kibontani annak ellenére, hogy persze vigyázat, a nemzetközi jogalkotás is arra int bennünket, hogy mérlegelési jogköre az eljáró hatóságnak mindig kell, hogy maradjon. Kell tehát egy idegenrendészeti törvény – aminek igen hosszú neve van egyelőre: „A külföldiek be- és kiutazásáról, magyarországi tartózkodásáról, bevándorlásáról” –, és ezzel kezelhetnénk a menekültügyi veszélyhelyzetet is. Ez volna az egyik csomag.
A másik csomag lenne az állampolgárság. Ennek az ad aktualitást, hogy a környező, magyarlakta területekről a magyar nemzethez tartozók közül számosan kérik magyarországi befogadásukat. És azért mondom a „befogadást”, ami semleges, nem jogi kategória, mert sajnos „bevándoroltakként” kezeljük őket mint külföldit, holott egy magyar nemzetiségűt, a magyar nemzethez tartozót nem bevándorlóként, hanem hazatérőként kellene kezelni.
Beilleszkedése másképpen várható el a magyar nemzetiségűnek, aki a mi kultúránkat, nyelvünket bírja, beszéli, és másképpen kell tekinteni például a kínaiakat, akik gazdasági okokból megindultak felénk, de sem nyelvismeretük, sem kultúraismeretük nincs, és sok esetben igen vitatható az a tevékenység, amire tekintettel benyújtják a bevándorlás iránti kérelmet.
– Min alapulna végül is a megkülönböztetés? Nemzeten, etnikumon vagy a felmenő állampolgárságán?
– Mindenképpen a nemzeten. Ezt persze majd konkretizálni kell. Bizonyos esetekben nehéz megmondani valakiről, hogy magyar nemzetiségű vagy nem. A gyakorlat majd kiérleli azokat a normákat, amelyeket nagyon nehéz jogszabályba venni.
– Egyelőre nincs kikristályosodott álláspont, hogy milyen megoldást alkalmaznának?
– Egyelőre nincs. A polgári és politikai jogok egységokmánya kinyilvánította azt a jogát mindenkinek, hogy szabadon utazhat, de ez nem jelenti azt, hogy joga lenne más országban tartós egzisztenciát alapítani külön engedély és eljárás nélkül. Az engedélyezés diszkrecionális jog, amely az állami szuverenitásból fakad, mint ahogy én is meghatározhatom, hogy kit vagyok hajlandó a lakásomon fogadni. Nekünk az az érdekünk, hogy olyan jöjjön ide, akinek életvitele, magatartása, előélete, egyénisége megfelelő a mi társadalmunknak. A jogszabályban az van, ugye, hogy megtagadható annak a bevándorlási engedélye, akinek a megélhetése és a lakása nem biztosított. Tehát az eljáró hatóságnak van mérlegelési jogköre. Ezt igyekszik a minisztérium és az országos rendőr-főkapitányság a társadalmi igények szerint szakirányítani. Az új tervezetben mindezeket egy kicsit részletesebben kifejtjük. De a mérlegelési jog azért megmarad.
– Ez a diszkrecionális jog a megyei főkapitányságnál marad?
– Nem gondoltuk, hogy elvonjuk onnan. Másodfokon az Országos Rendőr-főkapitányság dönt. A munkavállalási engedélyt pedig természetesen a Megyei Munkaügyi Központ, a Munkaügyi Minisztérium által szakirányított, dekoncentrált szervezet adja. Az eddigiek során, mondjuk a legutóbbi néhány hónapot leszámítva, eléggé nagyvonalú volt a munkavállalási engedélyek kiadásának a gyakorlata. Jelenleg a társadalom egyértelműen azt várja el az államigazgatás központi szerveitől, hogy védje a magyar munkavállalót, ne csődítsen be ide indokolatlanul munkavállalókat, csak azokat, akiknek olyan kivételes szakképzettsége, szakértelme van, ami Magyarországon nincs meg, akik esetében nagyon megnyugtatóan bizonyítható, hogy abba az adott munkakörbe Magyarországon nem lehet munkaerőt találni. Ennek a területnek a szabályozása most megújul. Remélem, hogy az illegális munkáltatók számára fájdalmasabb szankciók is lesznek. Akinek az útlevelében nincs vízum és ilyen tevékenységet folytat, arról abban a pillanatban megállapítható, hogy jogellenes a tevékenysége. Most a munkavállalási engedélye hogy hol van, elkeverte, odahaza van stb., ez ugye már kimentési lehetőség volt. Nagyon fájdalmasan mondom ki, de én mint belügyminisztériumi tisztviselő, mint rendőr, azt érzékelem, hogy nagyon sok jóravaló állampolgárnak az erkölcse föllazult, és nemhogy nekünk drukkolnának, ellenünk drukkolnak.
– Az idegenrendészeti törvény az előkészítés jelenlegi állapotát tekintve tényleg odakerülhet novemberben a parlament elé?
– Legalábbis a kormány elé. Ezen a héten szeretnénk elküldeni hivatalos tárcaközi egyeztetésre, s ha csak valami őrületes nagy véleménykülönbség nem lesz – de azt gondolom, hogy nem lesz –, novemberben ez a tervezet a kormány elé kerülhet.
– Gondolom, hogy a külüggyel merülhetnek fel egyeztetési problémák. Nekik talán inkább érdekük, hogy Magyarországot liberális országként lehessen eladni.
– Nézze, nekem az a véleményem, hogy nincs külön belügyi érdek és külön külügyi érdek, legfeljebb néhány munkatárs rosszul értelmezi a munkakörét, rosszul értelmezi a társadalmi érdekeket. Én az általam ismert és nagyrabecsült külügyminisztériumi kollégák részéről nagy véleményeltérésre nem számítok, az más kérdés, hogy vannak olyan intézkedések, amelyeket a belföldi lakosság felé könnyebben lehet képviselni, mint a külállamok felé.
– A határintézkedésekkel kapcsolatban ez az eltérés felszínre is került. A külügy, amely a határok spiritualizálásának, lehető legteljesebb átjárhatóságának elvét képviseli, nehezen tud együtt élni egy olyan gyakorlattal, amely a szomszédok annyit kárhoztatott gyakorlatához közelít.
– Én azt gondolom, hogy látszólagos ellentmondásról van szó. Ugyanis a közös piaci országok határai is átjárhatók. De nem járhatók át azok számára, akik a jogszerű tartózkodás feltételeivel nem rendelkeznek. Az intézkedések csak azok ellen a jelenségek ellen irányulnak, amelyek irritálják a társadalmat.
– Három nap alatt közel 50 ezer embert visszafordítottak. Azt hiszem, hogy ez minőségileg, nagyságrendileg más dolog, mint amit a nyugati országokban csinálnak.
– Tessék szíves lenni megmondani nekem azt, hogy akik ellen mi döntő mértékben intézkedtünk, román, szovjet és lengyel állampolgárok közül hány utazik vízum nélkül az Ön által említett országokba? Ausztria azt mondta, hogy visszaállítja a vízumkényszert, és visszaállította. Mi nem akarunk idáig elmenni, mert ez nyilvánvalóan zavarná a családi kapcsolatokat. Mi nem akarunk idáig elmenni. Ha nem kényszerít rá a sors. Ha rendészeti eszközökkel még meg tudjuk oldani a helyzetet.
– Romániában napi ezer forintot szerezni törvényes eszközökkel aligha lehet. Forintot csak illegálisan válthatnak, a legtisztességesebb rokonlátogatás alkalmából sem hozott soha magával senki ennyi pénzt, mert nem volt neki, és mert szüksége sem volt rá.
– No most nagyon szeretném, ha jól értené és külön is hangsúlyoznám: nem vonatkozik ez az intézkedés a rokonlátogatói körre.
– Erről az Önök közleménye nem szólt Szerettük volna elolvasni a határrendelkezésekkel kapcsolatban kiadott utasítást, és azt a választ kaptuk, hogy az titkos.
– Nyilvánosságra nem hozott. Hiszen, ami nyilvánosságra kívánkozik, az nagyon egyértelmű. A jogszabály, amely azt mondja, hogy minden külföldinek a magyarországi tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel rendelkeznie kell. A hatóságok megtagadhatják a belépést attól, aki a magyar érdekeket sérti. Ez tartozik a nyilvánosságra, ez adja a belső módszertani intézkedésnek és rendelkezésnek a lényegét, de ne haragudjon, énszerintem sem tartozik a nyilvánosságra, hogy ezt milyen módszerekkel hajtjuk végre. Mi nagyon tisztességesen közleményt jelentettünk meg az intézkedés lényegéről.
– De a rokonlátogatókról nem szóltak.
– Nos, mindenkinek elfogadjuk a meghívólevelét, ha az a meghívólevél megfelel – nem mondom azt, hogy a törvényes kellékeknek, mert ezeket majd éppen a törvényjavaslat rögzíti. Most meg szeretnénk határozni ennek a törvényes kellékeit. Mi most nem akarjuk ezt közjegyzőhöz telepíteni, de valamiféle hatósági rátekintést, előzetes garanciát akarunk ehhez kapcsolni. És akinél bizonyítható a rokoni vagy baráti kapcsolat, és bizonyítható, hogy az a magyar állampolgár felelősséggel vállalja a vendéglátást, ám jöjjön.
– Most elég, ha a magyar határőr ránézésre azt mondja valakire, hogy ez betegnek, ápolatlannak, iszákosnak vagy bűnözőnek néz ki, és visszaküldheti. Mindenki ki van szolgáltatva…
– Uram, én is ki voltam szolgáltatva az angol bevándorlási tisztviselőnek! Hivatalos vízummal, hivatalos tárgyalásra érkeztem, és a bevándorlási tisztviselő kikérdezett, hová megyek, van-e pénzem, rendeltem-e szállodát stb. Erre csak ez a recept van, és ebben benne van a hibalehetőség is.
– Ha a határőr diszkrecionális ajtónálló joga mint norma itt megszilárdul, akkor a magyar állampolgár semmit nem szólhat, ha ezen az alapon odaát politikai szűrőt működtetnek.
– Amit Ön mond, azzal én nem tudok mit kezdeni, mert ha erre az intézkedésre valaki válaszul önkényes és megalapozatlan intézkedéseket hoz, lelke rajta. De akkor ne hasonlítsák össze a mi intézkedéseinkkel.
– Úgy tűnik, hogy a technikai feltételek nem adottak ahhoz, hogy ilyen szigorított beléptetés mellett a határállomások rendjét, normális működését fenn lehessen tartani. Olyan érzése van az embernek, hogy ez a kampányszerű ellenőrzés-sorozat valahol kifullad, ellazul és elbizonytalanodnak a normák…
– Teljesen megértem és abszolút reálisnak találom ennek a veszélynek a felvetését, mi is fel vagyunk készülve rá. Tehát éppen ezért mi azt mondjuk, hogy ez nem kampány, ez majdan a törvény által – remélem – hosszú távra beszabályozott és rögzített intézkedés lesz, ugyanis a következő a kérdés: akarunk Európa integráns részévé válni e tekintetben is vagy nem? Ha igen, akkor teljesíteni kell azokat az elvárásokat is, amelyeket tulajdonképpen barátilag, de kritikai éllel megfogalmaztak felénk.
- Belföld [5]