A Világ a rendszerváltás szolid forgatagában született, alig egy hónappal az újratemetés előtt, 1989. május 25-én jelent meg első száma. Munkatársainak zöme az Ötletből, az 1983-ban a KISZ KB által alapított gazdaságpolitikai hetilapból verbuválódott, kiadója pedig az Unió Lap- és Könyvkiadó Kft. volt, Horváth Bélával az élen, aki korábban az MSZMP KB agit-prop. osztályának munkatársaként küldetett az Ötlet élére, ahol is másfél évig főszerkesztette a lapot. Ám Nagy Imre, akkor a KISZ KB első titkára, elégedetlen volt a lappal, és 1989 elején menesztette Horváthot, aki széles körű, részben gazdasági kapcsolataira építve, s immár élve a törvény adta lehetőségekkel, hónapok alatt összegrundolta az Unió 25 milliós alaptőkéjét, megteremtve ezzel az első, valóban független politikai hetilap létrejöttének anyagi feltételeit.
A lap bukásának kizárólag gazdasági okai voltak. Az eredetileg 50 ezer példányra és heti 8 oldalnyi hirdetésre (az összesen 48 oldalból) tervezett hetilap nem tudta hozni a számokat, alig 20 ezer példányban és 1-2 hirdetéssel (ráadásul ezek is főként a lapgazda hirdetései voltak) egyértelműen veszteségessé vált, s miközben a lap főként Budapesten szinte hetek alatt megbecsült, kedvelt és idézett orgánummá lett – maradéktalanul beváltva a politikai függetlenségre tett induló ígéretét – a havonta megtermelt, közel 2 milliós veszteség hétről hétre növelte a kiadó és a lap vezetése közötti feszültséget. A helyzet tragikumát csak fokozta, hogy a gazdasági ellehetetlenüléssel párhuzamosan a kezdeti mostoha körülmények is javultak, a magyar közélet jelesei is szívesen publikáltak a lapban, sőt maga a kiadó vezetője is elégedett volt a Világ színvonalával, hangütésével. Mindez nem oldotta meg, csak időben kitolta a konfrontációt, amelyre ’90 tavaszától már számítani lehetett. Ekkor jelezte ugyanis a kiadó, hogy valamit most már tenni kell. Talán lehetett volna jobb marketingmunkával, hirdetésszervezéssel, reklámmal, ám ehelyett külföldi tőke bevonására tett a lapvezetés kísérleteket. Sikertelenül. Maradt volna egy másik út is: radikális létszámcsökkentés (az induló gárda 25 fő volt), valamiféle profilváltás, esetleg politikai elkötelezettség vállalása, de ezek csak elméleti lehetőségnek tetszettek, bármelyikük megvalósulása az eredeti koncepció feladását jelentette volna, amire alkatilag is képtelenek lettek volna a szerkesztőségben dolgozók. Így érkezett el 1990 augusztusa, amikor is a kiadó közölte, még három számra adnak pénzt, ha addig nem születik megoldás, a lap bevégeztetett. Ezt követte augusztus 10-én a mindenki számára kézbesített felmondólevél. Az augusztus 16-i (utolsó előtti) Világ-szám vezércikkében a főszerkesztő érthetően elkeseredett hangulatban így búcsúzott az olvasóktól: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon… s az még inkább bolond, tegyük hozzá, aki igényes rétegekhez szóló irodalmi, művészeti vagy akár politikai lapot készít… Súlyosan bolond, aki ebben az országban, ahol Eötvösnek, Kassáknak, József Attilának kudarcot kellett vallania a lapcsinálással, ahol a legendás Nyugat állandó anyagi küszködésre ítéltetett, mondhatatlanul szerényebb képességekkel értelmiségi lap szerkesztésébe kezd… A mai magyar ugaron úgynevezett vállalkozók ülik a tort. Úgynevezett terjesztők turkálnak a kiadóknál a könyvek és az újságok között… Úgynevezett kiadói szakemberek tűnnek fel a vélt pénzszagra, szakmára oktatnak bennünket… Úgynevezett kiadók működnek, élükön a múlt rendszer levitézlett képviselőivel… A lapokat pedig eladja az úgynevezett posta, amely ellenőrizhetetlen adatok alapján késedelmesen és tetszése szerint fizet… Kedves Olvasó, ha nekünk nem sikerült, őszintén reméljük, jönnek új bolondok, akik a politikai függetlenség és a szakmai tisztesség jegyében fognak új hetilapot készíteni. Mert bolondokra szüksége van ennek az országnak.”
Amire senki nem számított, az utolsó pillanatban kiadóra lelt a Világ, Kocsis András személyében, aki egykori KISZ-apparátusbeliből, akkor már mint vállalkozó, a Kockázat Rt. tulajdonos-elnök vezérigazgatója tett ajánlatot. Az ajánlat több mint kecsegtető volt: ti csináljatok egy jó lapot, a többi az én dolgom. Így történhetett, hogy két hónapos szünet után, 1990 novemberében A Világ címmel (az eredeti Világ nevet nem adta az Unió) újraindult a lap. Kicsit megfogyatkozott gárdával, kicsit populárisabb tematikával, kicsit összezsúfolva, de újraindult. Az újabb bukás most hamarabb következett be, noha kiváltó okai ugyanazok voltak, mint az első esetben. Szerény és silány reklámkampány, a hirdetések elmaradása, terjesztési anomáliák. A kiadói ígéretekből hónapok alatt kiadói követelőzés lett. Néhány hetes végjáték után az A Világ is megszűnt. Azóta néhány nosztalgikus sajtóutalás meg egy 1992-es emlékszám – melyet a szerkesztőség egykori tagjai írtak – idézte csak fel a dicső és egyben dicstelen vállalkozást.
Tanulságként kimondható, politikai lap független, színvonalas hetilap hosszú távon csak közalapítványi vagy stabil mecénási támogatással maradhat fenn. A jelenlegi kiadói sajtószerkezet és a potenciális olvasók fizetőképessége együttesen szinte kizárttá teszi egy ilyen jellegű kiadvány piacképességét.
- Belföld [8]