Havas Henriknek a zord időkben, Nahlik, Csúcs és Pálfy G. urak médiaországlása évadján Kis János olvasta a fejére – igaz, tán épp a zord időkre való tekintettel igen tapintatosan –, hogy cigány interjúalanyával szemben olyasmit enged meg magának, amit mással nem tenne meg. A rádió 168 Órájában „a fehér férfi leereszkedő fölényével faggatta” Daróczi Ágnest, akit a tévéhíradó emberi méltóságában megsértett.
Azok a zord idők elmúltak, Pálfy G. stábja már nem manipulálhat Daróczi Ágnes arcképével, Havas Henrik pedig nemcsak kora reggel, hanem este is szerepelhet a képernyőn. Február 22-én a Napkeltében pl. Mohácsi Attilát, a Romaszervezetek Kerekasztalának ügyvezető elnökét ültette „kinn, padra” – de ezúttal bátran írhatjuk: kínpadra. Nem állítanám, hogy Mohácsi Attila túlságosan meggyőző politikusnak bizonyult a kamera előtt, hogy bárminemű koncepciót árult volna el azon kívül, hogy folyamodni kell a mindenkori kormányhoz: tegyen már valamit, mert különben jön a robbanás. Épp mondani kezdte volna szegény, hogy „jó lenne egy olyan alapítványi forma, ahol a cigány gyerekeket állami keretek között lehetne tanítani (…) esetleg magániskolákban, az még jobb lenne, viszont rengeteg pénzre lenne szükség” – amikor Havas Henrik belevágott. Tán sürgette az idő. „Nézze, van még itt egy dolog, amit nem kerülhetünk ki. Önök acsarkodnak. Én nem tudom, hány száz cigányszervezet van, de annak a fele már biztosan járt itt a Nap Tv stúdiójában. Ez az egymásra mutogatás, vádaskodás, ez a méltatlan vita, és – megegyeztünk, pénzről nem beszélünk – de azért az önök vitája a cigányságnál a támogatások elosztásával függ össze, és még sorolhatnám. De nem akarok ebbe a dologba belemenni. Miért nem tudnak elsősorban végre önök dűlőre jutni az érdekképviseletben egy határozott és mindenki által képviselhető program kidolgozásában? Miért nem tudnak jó értelemben lobbyzni a cigány képviselők a parlamentben: Mikor jutnak legalább önök, cigány értelmiségiek és cigány politikusok egységes álláspontra?”
Mohácsi Attila megpróbált válaszolni: összesen egy cigány származású képviselő ül a parlamentben, s szervezete, a roma kerekasztal 121 cigány szervezetet tömörít. „Minek ennyi?” – kérdezi a riporter. „Erre igazán én sem tudok válaszolni” – ad (ügyesen) magas labdát Mohácsi Attila, Havas Henrik villámgyorsan lecsapja. (Sürget az idő.) „Hát én tudok. Mert hogy mindegyik pénzhez szeretne jutni. Ez a probléma. (…) Hát nézze meg a többi kisebbséget, azért elég jól elvannak egy-két szervezettel. Önöknek meg 121. Amíg én, a közvélemény érzi azt, hogy önök nem tudnak racionálisan gondolkodva, éppen a nehézségeket figyelembe véve drasztikusan felülemelkedni megosztottságukon, addig nem sok esélyük van a közéletben erre” – majd, miközben a roma kerekasztal elnöke még megpróbálna mondani valamit, elbúcsúzik. „Hát, nagyon szépen köszönöm, hogy eljött. Minden jót kívánunk önöknek…”
Vajon miért nem mondja Havas Henrik Horn Gyulának, Pető Ivánnak, Für Lajosnak vagy Torgyán Józsefnek: „Önök acsarkodnak. Ez az egymásra mutogatás, vádaskodás, ez a méltatlan vita…”, vagy „amíg önök nem tudnak racionálisan gondolkodva felülemelkedni megosztottságukon, addig nem sok esélyük van”? Miért mér kétféle mércével? S úgy látszik, hiába járt már a Nap Tv stúdiójában a sok cigány szervezetnek „legalább a fele.” A cigány politikussal interjút készítő szerkesztő-riporter nemcsak azt nem tudja, hogy az Országgyűlésben összesen egy roma képviselő ül, hanem cigány interjúalanyait sem képes megkülönböztetni egymástól. Ahogyan annak idején Daróczi Ágnes a Híradó szerkesztőinek szemére hányta: „tárgyakként, lélektelen eszközökként kezelnek bennünket (…) egyik cigány olyan, mint a másik.”
Talán Kis János figyelmeztetése egy évvel ezelőtt túlságosan finomra sikerült.
- Belföld [6]