Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

Demszky Gábor már tavaly ősszel utalt rá, hogy a Fővárosi Önkormányzat nagyvonalú kulturális mecenatúrájának folytatása szétfeszíti a város költségvetésének kereteit. (Beszélő, 1994. november 10.) Arra azonban kevesen számítottak, hogy a megígért pénzügyi szigor elsőként éppen a város legkedvesebb gyermekét, a Budapesti Fesztiválzenekart készteti ultima ratióra.

A helyzet azért is fonák, mivel a közfinanszírozás szempontjából a Budapesti Fesztiválzenekar messze a legolcsóbb zenekar. Ellentétben például a kizárólag állami támogatásból élő Állami Hangversenyzenekarral, a Fesztiválzenekar költségvetése „három lábon áll”: a 250 millió forintnyi éves működési költség hatvan százalékát a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány és a zenekar saját bevételei fedezik. A fővárosi büdzsé kizárólag a 65 főállású tag és az irodai alkalmazottak bérének költségeit állja, ráadásul a főváros a támogatást mindössze 5,5%-kal növelte 1992 óta.

Az elmúlt év szeptemberében a főpolgármester levelében arról tájékoztatta a művészeti vezetőt, hogy az 1995. évi költségvetési koncepcióban a Városháza 110 millió forinttal kívánja szerepeltetni a Fesztiválzenekart, szemben a korábbi 95 millió forintos támogatással. A zenekar vezetői úgy érezték, hogy bár ez az emelés csak kullog az infláció mögött, még elfogadható. Készpénznek vették hát az ígéretet, amelyet Demszky három hónappal a választások előtt, a következő önkormányzat nevében tett, így talán nem volt egészen meggondolt. A költségvetést összeállító új városvezetést viszont úgy látszik nem kötötte az előző ciklus főpolgármesterének ígérete, még ha Demszky személye nem is változott. Így került február 23-án a képviselők elé a főváros 1995-ös költségvetésének tervezete, amely a Fesztiválzenekar támogatására 99 millió forintot irányoz elő.

A zenekar vezetői akkor „kapták fel a fejüket”, amikor két héttel a költségvetési vita előtt a Városháza pénzügyesei rutinszerűen megküldték az idei költségvetés leosztási tervét és a megfelelő rubrikában – kézzel beírva – 99 millió szerepelt. Nem értették, hogy miért nem értesítették őket hivatalosan a „változásról”. Valójában nem történt változás, legfeljebb csak az, hogy decemberben választásokat tartottak. Fischer Iván Amerikából küldött telefaxában Vég Gábort, a kulturális bizottság elnökét kérte meg, hogy a közgyűlés előtt olvassa fel nyílt levelét. Egy nyílt levél azonban nem módosító indítvány, a képviselők az előttük fekvő előirányzatot szavazták meg.

Körmendy Ferenc – aki a kulturális bizottság tagjaként és a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány kurátoraként két oldalról is érintett –, elmondta, hogy ha ő vagy bárki más módosító indítványban kérte volna az előirányzat növelését, a képviselők azt nem fogadták volna el. A közgyűlésen Csúcs László (MIÉP) még a négymilliós támogatásnövelést is ellenezte, mondván, hogy fölösleges, hiszen a zenekarnak tetemes saját bevételei vannak, tehát azt a kulturális intézményt kívánta „büntetni”, amely költségeinek legnagyobb hányadát fedezi saját forrásból.

A város kulturális kiadásai a húszmilliárdos hiánnyal számoló költségvetés mindössze három százalékát teszik ki, és bár 11 milliós összeg még a 3 milliárdos kulturális büdzsé számára sem jelentős tétel, de a képviselők néhány százezer forintos tételekről is éles vitákat folytattak.

Körmendy szerint Fischer Iván levele elegáns és korrekt volt: csak 1996-ra ígérte lemondását, tehát időt adott a hiányzó összeg előteremtésére. Mindazonáltal a zenekar igénye nem egészen méltányos. A Fővárosi Önkormányzat és a Fesztiválzenekar szerződése csak a bérek finanszírozására kötelezi a fővárost – azok folyamatos indexálására már nem – valamint arra, hogy próbatermet biztosítson. A Fesztiválzenekar az Óbuda moziban próbált, igaz, ehhez előbb saját forrásból 20 millióért rendbe kellett hozatnia az épületet. Időközben a Fővárosi Moziüzemi Vállalatot részvénytársasággá alakították, melyben apportként szerepelt valamennyi fővárosi mozi. Az önkormányzat nem hagyta cserben a zenekart, úgy döntött, hogy megveszi számára a mozit. A Fesztiválzenekar így állandó próba- és koncerthelyiséghez jut, igaz, becslések szerint ehhez további 25 milliót kell ráköltenie az épületre.

A Városháza a zenészek bérén túl további tízmilliót fordított a zenekarra produkciófinanszírozás képében, például a tavalyi Barokk Fesztivál vagy az Őszi Fesztivál esetében átvállalta a Fesztiválzenekar költségeinek egy részét. A költségvetési vitát mindkét fél szakítópróbának szánta – a szóban forgó összeg és így a szakítás kockázata valójában csekély –, és mindenki bízik abban, hogy az affér megoldódik. A városvezetés ügyetlensége mindazonáltal kínos helyzetet teremtett. Az idegenforgalmi adóbevétel egy részét kultúrafinanszírozásra fordítják, a költségvetés hiánya pedig sokak szerint túltervezett. Bőven lenne tehát forrás arra, hogy a város – legkésőbb a költségvetés júniusban várható módosításakor – pótolja a hiányzó pénzt. Ha azonban a Városháza visszakozik, nemcsak presztízsét, hanem kulturális pénzszűkítő elképzeléseinek komolyságát is kockáztatja, ami nem fogja elkerülni például a restrikciós tervek által leginkább érintett színházigazgatók figyelmét. A Budapesti Fesztiválzenekar „(bér)alku-pozíciója” persze egyedülálló –, jelentősége is az. Ha Fischer Iván lemond, nincsen többé Fesztiválzenekar. Nehezen vállalhat a városvezetés olyan kulturális költségvetési fűnyíróprogramot, amely éppen a rózsákat nyírja le.

• Belföld