Révész Sándor, Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

Kevesen irigyelték az elmúlt négy évben a főpolgármester hatáskörét. A Fővárosi Önkormányzatnak nem volt érdemi beleszólása a lakásprivatizáció folyamatába; a kerületek ingatlangazdálkodási, városfejlesztési, rehabilitációs politikájába; rendezési terveibe; szociális rendeleteibe. Megállítható-e a főváros széttagolódásának folyamata?

Kétséges. A helyzet alapvetően nem változott. Az új önkormányzati törvénnyel sem. A közigazgatási racionalitás nem tudja igazán áttörni a politikai ellenállást. De azért tettünk egy lépést efelé. A szennyvíztisztítás, a szemétlerakás, a lakás, az infrastruktúra, a parkolás vonatkozásában és más fontos ügyekben, amelyeket magunk előtt görgettünk, most mindenesetre hatékonyabb, gyorsabb és ésszerűbb döntések születhetnek.

De az például nem változik, hogy a rászoruló teljesen más szociális rendelet alapján kérhet segélyt az egyik kerületben, mint a másikban.

Én azt akartam elérni, hogy ez is egységes legyen. A lakásfenntartási támogatás most már egységes, a lakbérrendeletet a főváros alkotja meg. Mindenesetre erősödtek a főváros jogosítványai.

Van a törvénynek visszamenőleges hatálya? Automatikusan hatályon kívül helyeződnek a korábbi kerületi rendeletek?

Természetesen nincs. A továbbiakban azonban a főváros is és a kerületek is rendeletet alkothatnak a maguk feladatkörében, és a fővároshoz tartoznak a több kerületet érintő ügyek. Tehát általános rendeletalkotási jogot kaptunk. Ettől azonban még a jövőben is előfordulhat olyasmi, ami most az egyik külső kerületben történt, hogy önállóan belevágtak egy csatornázási akcióba, mert a kerület ugye kvázi egy önálló város, felbontották az utakat egy egész városrészben. Kiírtak egy pályázatot, elbírálták. De hát nem érthet huszonkét kerület a csatornázáshoz, ilyesfajta tudás csak egy helyen van egy városban. A Csatornázási Műveket nem kérdezték meg, találtak egy kivitelezőt, aki elrontotta az egészet. Tönkremennek az utak, az ivóvizet zacskóban kell odavinni, a postás nem tud bemenni, az ürülék visszajön a csatornából, mert a rendszert nem lehetett bekötni a nagyba, ugyanakkor az emberek rákötöttek. Egy horror. Mi nem intézhetjük el ezt az ügyet azzal, hogy nem mi vagyunk a felelősök. Az ott élők a mi polgáraink, mert nem ismerek olyan kerületi lakost, aki ne lenne egyben fővárosi polgár is. Mit tehetünk: mi is ráköltünk egy csomó pénzt, a főváros négy vállalata kivonul, és négy hónap alatt rendbe teszi a dolgot.

A módosított törvény mindenesetre lehetővé teszi, hogy a fővárosnak legyen lakásprogramja. Ez a program el is készült, és arra a feltételezésre épül, hogy az önkormányzati tulajdonban maradó lakások aránya stabilizálódni fog, és az üzlethelyiségek bérleti díjából fedezni lehet a bérlakás-gazdálkodás deficitjét. De mi a garancia arra, hogy ez így lesz? Hogy nem adják el folyamatosan a megmaradó önkormányzati lakásokat, hiszen a vegyes tulajdon felszámolása a lakástulajdonosoknak és az önkormányzatnak is érdeke, s hogy nem privatizálják az üzlethelyiségeket, miután az önkormányzat nem tud piaci bérleti díjakat érvényesíteni. A szocialisták például mindenhol a privatizációt támogatják, és ők tán erősebbek lesznek az új önkormányzatokban, mint most.

Garanciák valóban nincsenek. Jövő áprilisra derül ki, hogy mennyi önkormányzati lakás marad. Mi két változattal számolunk, vagy 150 000 marad, vagy 120 000. Az első esetben maradnak jó lakások is. Ez persze nem lesz végleges állapot, de azért a nagyságrendeket látni fogjuk. Ha az üzlethelyiségeket privatizálnák, az nagyon nagy baj lenne, mert akkor a bérlakás-gazdálkodás legfontosabb forrása apadna el. Ezt azonban a józanabb kerületek nem teszik, ez nem általános tendencia, remélhetőleg nem is lesz az. A fővárosi lakáskoncepció egyébként arra a feltevésre épül, hogy a kormánynak is lesz lakáskoncepciója. Erről tárgyaltunk most Békesi Lászlóval, aki nagyon dicsérte a mi koncepciónkat. A kormány jövő áprilisig kidolgozandó hároméves gazdaságpolitikai koncepciójának lakásgazdálkodási része ugyanezekből az elvekből fog kiindulni, és azok a szakértők fogják kidolgozni, akik a mi koncepciónkat csinálták. Mi azonban egyáltalában nem dicsértük a lakáscélú támogatásokról szóló új kormányrendeletet, amely szociálisan teljesen érzéketlen, nem veszi figyelembe, hogy az első lakáshoz általában nem építés, hanem vásárlás útján jutnak hozzá az emberek, amit ez a rendelet egyáltalán nem támogat, hogy a gyerekszám és a szociális helyzet között már egyáltalán nem olyan szoros az összefüggés, mint ezelőtt húsz évvel, amely a jómódúak nagy értékű házainak építéséhez is szociális támogatást nyújt, ezzel szemben semmit nem kínál azoknak, akiknek nincs olyan magas jövedelmük, hogy az OTP számára hitelképesek legyenek. A pénzügyminiszter kicsit meglepődött, de egyetértett ezzel a kritikával, és megígérte, hogy a kormány fél év múlva fölülvizsgálja a rendeletet.

Ez a rendelet többek között azért lett olyan, amilyen, mert mindenekelőtt a lakásépítést kívánta serkenteni. Budapesten nagyon kevés lakás épül, tavaly mindössze 3500 készült el. A rehabilitációs tervek, amelyek az ingatlanok felértékelődésére és a külföldi tőke bejövetelére épültek, zátonyra futottak. Az ingatlanok leértékelődtek, a külföldi tőke nem jön be.

Ami külföldi tőke bejön, az nagyrészt a fővárosba jön. A külföldi befektetések 68-70%-a itt realizálódik, a vegyes társaságok 65%-át itt jegyzik be, ha egyáltalán van valami, az itt van. 1990-ben csak ötmilliárd forintot ruházott be a főváros, az idén 21 milliárdot. A befektetők több százmilliárd forintot ruháztak be irodaházakba, üzletközpontokba, szállodákba, a vendéglátóiparba. Budapesten nyolcvanezren dolgoznak a pénzintézeti szektorban, és két éven belül kétszázezren fognak dolgozni ott. Többen, mint az iparban. A fővárosban beindult a gazdaság, az adókat rendesen befizetik, a helyi iparűzési adóbevétel 200%-ra teljesül. Az ingatlanárak és az irodabérleti díjak korábban irreálisan magasak voltak, és ehhez képest estek. A keresleti piacból kínálati piac lett.

Persze van ebben a városban nagyon sok probléma, az infrastruktúrája lerobbant, a lakosság nagy csoportjai leszakadnak stb. De nem Budapest van válságban, hanem az ország. Ózd és Miskolc, de nem Budapest. Itt a munkanélküliség sokkal kisebb, a betöltetlen állások száma sokkal nagyobb, a szociális ellátó rendszerek, a gyermekvédelem, az idősgondozás, a családsegítők sokkal jobbak. Az országhoz viszonyítva ez a város egyszerűen más pályán fut. Ennek a városnak van egy hihetetlen ereje és dinamizmusa.

És gyorsan növekvő adósságállománya.

Ez egyáltalán nem tragikus, ezt kézben tudjuk tartani, és még egyáltalán nem került veszélybe az első osztályú adósi pozíciónk. Az elmúlt évben felvettünk hatmilliárdot kereskedelmi bankoktól, ebben az évben tízet terveztünk, de végül is várhatólag csak a felét kell felvenni…

Azért, mert az Expóra kapott pénzek más irányú felhasználásával el lehetett halasztani a hitelfelvételt.

Tehát jól gazdálkodunk. Késleltettük is a hitelfelvételt, ami jelentős kamatmegtakarítást jelent a városnak. Kihelyeztük a pénzt, amit korábban kaptunk meg, és ez pótlólagos bevételt jelent. Körülbelül 800 milliót.

Végül is hogy jön ki a város az Expo-kalandból?

Pénzhez jutottunk, és építettük belőle a várost, és amit elkezdtünk, azt be fogjuk fejezni.

Az elmúlt négy évben markáns és gazdag kulturális élet bontakozott ki a városban. Művészeti fesztiválok, fesztiválzenekar, új színházak, artmozi-hálózat, amelynek a szakemberek szerint jobb a kínálata, mint a londoni mozihálózatnak stb. Hol van ennek az anyagi alapja, hogy lehet ezt fenntartani?

Én büszke vagyok arra, ami az elmúlt években megszületett, de valóban túlfeszítette a város lehetőségeit. Szükség lesz valami ésszerű önkorlátozásra.

Az artmozi-hálózattal nincs probléma. Rábíztuk egy részvénytársaságra a vagyont, és a használhatatlan mozik eladásából és ügyes gazdálkodással ők fenntartják ezt a hálózatot komolyabb önkormányzati támogatás nélkül. Szemben a színházakkal, ahol évről évre jelentős összegekkel növeltük a támogatásokat. Sajnos a kormány nem növelte, így itt van egy kb. 200 milliós hiány, amit kezelni kell. Az nem megy, hogy ad hoc nyomulások, alkuk, zsarolások és állandó botrányok vannak ezen a területen. Biztos, hogy új színház alapításába nem kezdünk. Szükség van arra, hogy partnerként kezeljen minket a szakma, ne csak fejőstehénként, és legyen belátás a másik oldalon is. Szükség lesz arra, hogy egy-egy színházat befogadó színházzá, en suit színházzá alakítsunk át. Persze nagy lesz a szakmai felháborodás, ha akár csak egyetlen színházhoz is hozzányúlunk, de most őszre már nagyon felgyülemlettek a problémák. Az Operettet pótlólagosan támogatni kellett, a Művészt, amelyik nagyon rosszul gazdálkodott, szanálni kellett…

1990-ben nagy lendülettel kezdtél foglalkozni a város környezeti problémáival. Voltak programok, amelyek lefulladtak, mint például az autócsere- vagy a katalizátorprogram. Az SZDSZ-frakcióból kiváltak a radikálisabb zöldek, Radó Dezső, a neves városvédő is otthagyta a városházát. Úgy tűnik, hogy a potenciális szövetségesek csalódtak, a programok pedig befulladtak. A környezet állapota nem javult.

Én ezt egészen másként látom, bár sok ponton elfogadom a kritikai észrevételeiteket. Igenis vannak olyan nagy programok, amelyek konzekvensen folynak, és látványos eredményeket sikerült és sikerül elérnünk. Elsősorban a felszíni tömegközlekedésre gondolok. Két éve megindult egy nagy autóbuszcsere-program, amelynek az lesz az eredménye, hogy jövő év végére az ezernyolcszáz busz közül ezret lecserélünk, illetve új motorokkal szerelünk fel. A millenniumi földalattit felújítjuk, villamospályákat építünk, illetve javítunk EBRD-, illetve Világbank-kölcsönből. Alapvetően a problémakezelés módja változott meg. Tehát nem a környezetvédelmi ügyosztályon keresztül és nem mozgalmi szemlélettel nyúlok ezekhez a kérdésekhez, mert az eredménytelen, és nagyon rossz a hatásfoka; hanem a közlekedéssel, a nagy infrastruktúrával foglalkozó ügyosztályok, szakemberek, minisztériumok jelentik a hátterét ezeknek a programoknak. A nagy környezetvédelmi kérdések: a szennyvíz, az ivóvíz, a város energiaellátása, a tömegközlekedés és a zöldfelület. Négy éve csak homályos elképzeléseim voltak, ma már pontosabban tudom, hogy mit kell csinálni. Környezetvédelmi szemlélettel, de a nagy rendszereken keresztül kell hozzányúlni ezekhez a problémákhoz.

A környezetvédelmi problémák egyik gyökere az, hogy túlépítették a budai hegyvidéket. Éppen az elmúlt négy évben voltunk tanúi az építésügyi törvényesség megrendülésének. Ez elvileg elsősorban nem önkormányzati, hanem államigazgatási kérdés, de ludas benne a kétszintű budapesti önkormányzati rendszer is. Nemcsak arról van szó, hogy a szakhatóságok tehetetlenek, hanem arról is, hogy a kerületi önkormányzatok elnézik vagy éppen ösztönzik a zabolátlan építkezéseket. Nem lehetne itt rendet csinálni?

Jó a kérdés, rossz a rendszer. Eddig nem is tudtuk, hogy mi történik, nem tudtuk, hogy milyen építési engedélyeket ad ki egy-egy kerület, tehát hogy mi épül Budapesten. Az új törvény legalább adatszolgáltatási kötelezettséget előír, régen még ez sem volt. A főváros megpróbálja a legjobb tudást megtalálni és megvásárolni. Ez nem osztható huszonkétfelé, és ezt a szakmai színvonalat nem lehet kerületi szinten biztosítani. Az építési igazgatásban sem.

Az elmúlt években a főváros vezetésének szakmai színvonalát is sokan megkérdőjelezték. Baráth Etele például azt mondja (Beszélő, 1994. november 3.), hogy nincs jó pénzügyi szervezete a városnak, nincs jó vagyonkezelő szervezet, nincs jó vagyonmérleg stb.

A város pénzügyi apparátusa nagyon profi módon működik, jók a pénzkihelyezéseink, a hitelfelvételeink. Jó hitelszerződéseket kötöttünk az EBRD-vel, a Világbankkal, kiváló pénzügyi tanácsadó cég dolgozik nekünk. A vagyonkezelés területén én sem vagyok elégedett, de ez nagyon nehéz terület. Két évig tartott a vagyonátadás, de például a szigetekről még mindig nem döntöttek. A Földhivatal kétéves késésben van, egyáltalán nem működik, a főváros 4600 ingatlanából csak néhány százra jegyezték be a főváros tulajdonjogát. Ezt a helyzetet például egy külföldi vevő nem fogadja el. A főváros vagyonának legnagyobb része forgalomképtelen, csak mintegy ezer ingatlan forgalomképes. Az egészről van egy vagyonmérleg, ami azért nincs felértékelve, mert az sok milliárdba kerülne. Csak azt értékeltetjük fel, amit el akarunk adni. Dolgozhatott volna jobban is a vagyonkezelő, de ha jobban dolgozik, folyamatosan bombázza a tulajdonosi bizottságot, akkor állandó politikai támadások érik, hogy érdekelt az eladásban, klientúra stb. Biztonságra játszott, csak akkor lépett, ha megbízást kapott a tulajdonosi bizottságtól valaminek az eladására.

A jövőben sem akarsz ezen a stratégián változtatni?

Ehhez többség kell. Az kell, hogy a kormányzó pártok a fővárosban megállapodjanak, hogy konkrétan mit adnak el, részvényeket, ingatlanokat, a közművállalatokat meghatározott százalékban stb. Ha valaki kisebbségben van, akkor állandóan támadják. Engem azért is támadtak, mert túlságosan előreszaladtunk, és azért is, mert késlekedtünk a privatizációban. Decemberben, a választások után le kell ülniük a győztes pártoknak, és meg kell állapodniuk. Akkor is lesznek persze támadások, ezt nem lehet megúszni. Van bennünk egy nagy óvatosság is, de voltak illúzióink is, túl nagy bevételre számítottunk, túltervezettek voltak a költségvetés privatizációs bevételei.

Kérdés, hogy miféle többség lesz. Ismét előállhat az a helyzet, hogy kisebbségben kell kormányoznod a várost, ha megválasztanak főpolgármesternek, és lesz egy szocialista többségű közgyűlés.

Szerintem kiegyenlítettebbek lesznek az erőviszonyok, mint májusban. Nem lesz szocialista többség.

• Gazdaság és társadalom