Egy szabályos magyarországi rendszámtáblával rendelkező gépkocsiból (tévedés ne essék tehát: nem vámtáblás) kiszálló illetőtől megkérdezi magyarul egy járókelő, hogy ez meg ez az utca hol is van. A válasz egy értetlen „Molim?”, azaz „Tessék?” A jóember (állampolgár vagy letelepedett), aki egy szabályosan Magyarországon regisztrált autót vezet, egy kukkot sem tud magyarul. Ebben talán nincs is semmi különös. Az sem meghökkentő, hogy a jómódúnak tűnő illető (viszonylag új, nyugati típusú gépkocsiból szállt ki) a szomszédos Magyarországon keresi a boldogulását.

A derék felnyírt fejűek csak vállukat vonogatták Audijaikban, amikor a rádió bemondta. Na bumm! Legfeljebb valamivel nagyobb bulikat kell majd csinálni ezután, hogy a plusz költségekre is jusson pénz. Meg esetleg alkalmazni kell egy újabb aktatáskást, aki nem a jogi meg adózási dolgokat intézi, hanem speciel ezzel foglalkozik. Ha meg bejáratódik a dolog, még profitálni is lehet belőle: a nem hozzájuk tartozó felnyírt fejűeknek majd ők intézik az egészet, persze jó pénzért. Így a sajátjuk majd kijön ingyenbe. Sőt. Meg aztán lehet, még a „védelem” is jobban kezd jövedelmezni.

Tapasztalatai, ismeretségei, beszélgetései alapján mindenkinek kialakult egy képe az átlagos, a tipikus, a reprezentatív erdélyi magyar emberről, annak gondolkozásáról és ítéletalkotásáról. Szerintem nincs Reprezentatív Erdélyi Magyar; vannak viszont helyzetek, krízisek, kihívások, mikor az erdélyi magyarok döntő (olykor kizárólagos) többsége igen hasonlóan gondolkodik.

Úgy tűnik, most is ilyen helyzet van.

Csak találgatni lehet, hogy mi ütött Horn Gyulába, amikor a kabinet július 6-i ülését követő sajtótájékoztatón megpendítette a vízumkényszer bevezetésének lehetőségét „egyes déli és keleti szomszédunkkal szemben”.

Adatok

A hetilap-Beszélő első évfolyamában (1990. augusztus 11.) Révész Sándor Csakok és csalások címmel emlékezetes cikket közölt a rendőrségi statisztikák és a rendőrségi nyilatkozatok szórakoztató ellentmondásairól. Révész egyebek közt idézte a rendőrök által elkövetett bűncselekmények számának folyamatos csökkenéséről szóló diadalmas jelentést (1983: 1061; 1986: 945; 1989: 870 bűncselekmény), majd megállapította, hogy az összbűnözés számait meg a rendőrség létszámadatait összevetve a rendőrök felülreprezentáltak a bűnelkövetők populációjában.

A terminus tehát „döntően” 2000, bár ez sem teljesen biztos. Annyit mindenesetre jelez, hogy a közlekedés ügye túlmutat egy-egy kormányzati cikluson. Az utolsó koncepció – a szovjetorientált 1968-as – bezzeg húsz évre tekintett előre. Nyugat-orientáltan csak öt és fél évre futja.

Föltűnő ugyanakkor, hogy – a kormányprogramtól eltekintve – ez a mostani vezetés első távlatos műve. A „modernizációs” program hírét régóta költi már a koalíció szocialista fele – merthogy az majd utat mutat –, erre föl a kormány a közlekedésben rukkolt előre.

Lépes Péter, a Népjóléti Minisztérium (NM) helyettes államtitkára szerint a közeljövőben több egészségügyi intézménynél is a racionális működtetés érdekében meg kell változtatni a jelenlegi tulajdonformát. De az ezután létrejövő számos társasági forma közül csak egy lesz a közhasznú társaság (kht.).

Mások viszont, köztük a minisztériumi vezető egykori cége, a Rolicare, esküsznek a kht.-ra.

Mi tette mára elkerülhetetlenné a kórházleépítést, -megszüntetést?

Kórház-átalakításokról van szó. A magyar egészségügy strukturális válságban van, ahhoz, hogy ezt feloldjuk, mindenképp hozzá kell nyúlnunk az eddigi rendszerhez. A kapacitásokat a szükségletekhez kell alakítani. Néhány példa: a jelenlegi születések száma a hetvenes évek közepinek a 60%-a, de az akkor felfuttatott szülészeti és gyerekgyógyászati kapacitás lényegében változatlan. A lakosság elöregedőben, Budapest egyes kerületeiben pl.

A szekularizálódott polgári állam úgy tekint a vallásra, mint erkölcsi szabályozórendszerre, és ilyen irányú tevékenységét kéri számon. Az egyházak ezen elvárásnak csak abban az esetben tudnak eleget tenni, ha a társadalomban jól körülhatárolható helyük van, amit a társadalom közmegegyezése hitelesít. Képletesen szólva: tisztázni kell, hogy a társadalom bűvös hintáján hol van az egyház. A bakon ül? Ő a ló, vagy csak a lószerszám? Esetleg a nyereg, vagy a sarkantyú? Vagy díszes függöny a hintó ablakán? Talán a kerék, vagy a kocsi rúdja?

A múlt heti, június 29-i kormányülésen – egy nappal az új ipari miniszter eskütétele előtt – igencsak megoszlottak a vélemények arról, hogy még ez évben eladásra kínálják-e az erőmű- és áramszolgáltató társaságok részvényeinek többségét.