Neményi László

Nyomtatóbarát változat

Csak találgatni lehet, hogy mi ütött Horn Gyulába, amikor a kabinet július 6-i ülését követő sajtótájékoztatón megpendítette a vízumkényszer bevezetésének lehetőségét „egyes déli és keleti szomszédunkkal szemben”. Ha bizonyos illetékesek fontolgattak is korábban megszorításokat, a miniszterelnök – a reakciókból ítélve – bejelentésével meglepte saját pártját és szabad demokrata koalíciós partnereit; a Külügyminisztériumot és a Belügyminisztériumot; a kormányzati szakértőket és a migráció problémáival foglalkozó civil tudományos kutatókat; a kisebbségi magyarság képviselőit és a szóba jövő szomszéd országok diplomáciáját. Éppen ezért a horni rögtönzés akkor sem volt igazán helyénvaló, ha a vízumkényszer bevezetésének ötlete egyébként értelmes.

De vajon értelmes-e ez az ötlet? A kérdésre rövid, egyértelmű választ nem lehet adni. A miniszterelnök a közbiztonság megerősítésének és a feketegazdaság visszaszorításának szükségességével indokolta a vízumkényszer bevezetésének tervét. Felmerült az is: Nyugat-Európa mintegy elvárja Magyarországtól keleti és déli határainak szigorúbb ellenőrzését.

Lopnak a boltban…

Kétségtelen tény: a közbiztonság romlott, mióta határaink valóban átjárhatóvá váltak. Noha botor dolog lenne ezt kizárólag a külföldiekre, a nyitott határokra fogni, azt sem lehet tagadni, hogy a külföldiek is hozzájárulnak a magyar bűnügyi statisztika romlásához. 1994-ben 5454 külföldi követett el bűncselekményt Magyarországon. (Persze ugyanebben az évben csak Európából több mint 41 millióan látogattak el hozzánk.) Természetesen a kipécézett országok (Ukrajna, Románia és Kis-Jugoszlávia) polgárai is kiveszik részüket a bűncselekmények elkövetéséből. A román állampolgárok igen alaposan. Noha az Európából beutazó külföldieknek csak 13,8 százaléka román állampolgár, ők követik el a külföldiek számlájára rótt bűncselekmények 42,1 százalékát, a vagyon elleni bűncselekményeknek pedig 66 százalékát. De ha jelentősen nagyobb is annak statisztikai valószínűsége, hogy egy román állampolgár követ el Magyarországon bűncselekményt, mint annak, hogy egy dán, akkor sem szabad arról megfeledkeznünk, hogy 1994-ben az 5 678 356 hozzánk látogató román állampolgárból csak 2294 rosszalkodott, 5 676 062 pedig törvénytisztelő módon viselkedett.

A feketegazdaság visszaszorítása a közbiztonság megerősítéséhez hasonlóan legitim kormányzati feladat. Nyilvánvaló, hogy számos ukrán, román és kis-jugoszláv állampolgár vállal Magyarországon feketemunkát. Azt persze, hogy pontosan mennyien, senki sem tudja igazán. A napilapok a Horn-bejelentés kapcsán 100 ezer illegális külföldi munkavállalót emlegettek. Lehet, hogy így van. De azért tudnunk kell, hogy ez a szám a hasra ütésnél nem sokkal egzaktabb módszer terméke. Ennek ellenére azt jó okkal lehet feltételezni, hogy az illegális külföldi munkavállalók tekintélyes hányada Romániából érkezik Magyarországra.

Lopják a munkahelyeket…

Az is nyilvánvalónak tűnik, hogy a külföldiek illegális munkavállalása nem örvendetes jelenség. Egy a Munkaügyi Minisztériumban készült tanulmány szerint a külföldiek által végzett feketemunka több hátrányos következménnyel is jár. A külföldiek munkaalkalmakat vesznek el a hazai munkaerő elől, lenyomják a béreket, kiszolgáltatott helyzetbe hozzák magukat, ellenszenvet ébresztenek maguk iránt a magyar társadalomban, erősítik a feketegazdaságot, és végül költségvetési veszteségeket okoznak, mivel az adók és a társadalombiztosítási járulékok befizetése elmarad.

Tény, hogy minden állam hasonló feltételezések alapján lép fel a külföldiek illegális munkavégzése ellen. De az is tény, hogy számos munkaügyi szakértő szerint e feltételezések közül nem mindegyiket lehet kemény bizonyítékokkal alátámasztani. Magyarországon is vannak olyan munkaügyi szakértők, akik a nemzetközi tapasztalatok és a hazai tények alapján kétségbe vonják, hogy a külföldiek feketemunka-végzése olyan végletesen negatív következményekkel jár, ahogy ezt a hatóságok – és a közvélemény – feltételezik. Hárs Ágnes egy nemrégiben megjelent tanulmányában például hihetően valószínűsítette, hogy az illegális külföldi munkavállalók jórészt olyan munkákat végeznek Magyarországon, amelyekre vagy nem lenne magyar jelentkező, vagy amelyek – a viszonylag olcsóbb határon túli munkaerő híján – nem is léteznének, mert nem lenne rájuk pénz. Ha ez így van, az illegális külföldi munkavállalók által a kincstárnak okozott kár is inkább csak elméleti. Ettől persze még nem feltétlenül tanácsos a külföldiek feketemunkáját elősegíteni.

A Nyugat is örülne…

Azt az érvet sem lehet lesöpörni az asztalról, hogy a keleti és déli határok szigorúbb ellenőrzése nyugat-európai elvárás. Az Európai Unió tagállamaiban a hetvenes évek vége óta egyre kisebb a készség arra, hogy politikai vagy gazdasági menekülteket befogadjanak. Ahogy Nagy Boldizsár, az ELTE JTK nemzetközi jogásza a Beszélő érdeklődésére fogalmazott: „folyik a nagy kiszorítósdi, és ebből valamit nekünk is át kell vállalnunk”, ha azt akarjuk, hogy Hegyeshalomnál elviselhető módon bánjanak velünk, magyar útlevél-tulajdonosokkal. A nyugati unszolás nehéz dilemmát okoz, hiszen az éppen csak átjárhatóvá vált keleti és déli határok újbóli lezárása a határon túli magyarok miatt nem lehet kívánatos. Könnyen lehet, hogy hamarosan ebben a kérdésben kerül majd leglátványosabban egymással ellentmondásba a magyar külpolitika sokat emlegetett két pillére: a nyugati integráció és a határon kívüli magyarok érdekvédelmének követelménye.

Férfiasan el kell ismernünk tehát, hogy a vízumkényszer bevezetésének ötlete nem olyan értelmetlenség, amelyet fontolóra sem lehet venni. Persze egy ilyen radikális intézkedés meghozatalához nem elégséges indok az, hogy nem eleve hülyeség. Azt kellene megmutatni, hogy értelmes, hogy több hasznot okoz, mint kárt. E tekintetben viszont helye van a kételkedésnek.

És mégsem jó ötlet

Először is korántsem biztos, hogy a vízumkényszer bevezetése elérné a kívánt és – elismerhetjük: bizonyos megszorításokkal – kívánatos hatást. Nehéz belátni, hogy a vízumkényszer segítségével miként lehetne kiszűrni a potenciális bűnelkövetőket. Az egyszer már „megtévedettek” kívül tartása a vízumkényszer bevezetése nélkül is ugyanúgy lehetséges – és nagyjából ugyanolyan felhajtással jár –, mint a vízumkényszer mellett. Az illegális külföldi munkavállalók számára valószínűleg az van a legkisebb hatással, hogy vízum nélkül lehet-e Magyarországra utazni, vagy csak vízummal. Romániából elsősorban azért jönnek az emberek – főleg magyarok – Magyarországra feketén dolgozni, mert Romániában rossz, és Magyarországon viszonylag jó. Amíg Magyarországon két hónap alatt annyit lehet megkeresni, amennyit Romániában egy év alatt, a magyar (fekete) munkaerőpiac szívó hatással lesz a romániai munkaerőre, bármilyen vízumpolitikát folytat is a magyar kormány. Természetesen a vízumkényszer nélküli ellenőrzést sem lehet olyan mértékben fokozni, hogy a külföldiek bűnözése és illegális munkavégzése kiküszöbölődjék. Tudomásul kell venni, hogy a szabadságnak, a határok átjárhatóságának ára van.

Miként ára lenne a vízumkényszer bevezetésének is. Nyilvánvaló, hogy az érintett országok ezt az intézkedést hasonlóképpen viszonoznák, ami sok magyar állampolgárnak jelentene kellemetlenséget. 1994-ben a szerb határt több mint hárommilliószor, a román határt több mint hétszázezerszer, az ukrán határt pedig több mint ötszázezerszer lépte át magyar állampolgár. Az ilyen barátságtalan lépés nem javítaná az érintett országokhoz fűződő viszonyunkat, nehezítené a gazdasági kapcsolattartást, makulatúrává változtathatná azoknak a határokon átnyúló régióknak a működési elveit, amelyeket a magyar külpolitika az elmúlt években olyannyira szorgalmazott.

Igaz, a vízumkényszert is lehet liberálisan kezelni. Lehet évekig érvényes, többszöri be- és kilépésre jogosító vízumokat osztogatni. De akkor mi értelme lenne az egésznek? Ráadásul a legliberálisabb vízumkényszer is akadályozná a határok átjárhatóságát, az emberek szabad áramlását.

A vízumkényszer bevezetése ellen aligha fognak tömegek az utcára vonulni. A magyar társadalom egy részének idegenellenessége a határon túli magyarokra is kiterjed, a közömbösség pedig általános. Ilyen sovány gyümölcsöt hozott az előző kormány etnikai alapú kultúrnackózása – állapíthatjuk meg. De ne örüljünk maradéktalanul ennek: a határon túli magyarokkal szemben megnyilvánuló önző rosszindulat és közömbösség olyan messze van a sokszor megénekelt respublikánus patriotizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől.

• Gazdaság és társadalom