A vádlottak 1992. május 22-én reggel a Keletiben veszteglő Lövér expressz előtt, a sínen tartózkodva adtak nyomatékot a VFSZSZ által meghirdetett kétórás sztrájknak, de aztán – két perccel a munkabeszüntetés tervezett lefújása előtt – rendőrileg eltávolították őket. A MÁV följelentése nyomán megindult ellenük az eljárás, de ezt az 1992 októberében ítélkező Pesti Központi Kerületi Bíróság – első fokon, „bűncselekmény hiányában” – megszüntette. Balsai István akkori igazságügy-miniszter azonban egy ’92.

A tévéreklámokból jól ismert élelmiszer-ipari multinál (a nevét nem írjuk le, mert az alkalmazottak, akikkel beszéltünk, rettegnek a retorzióktól, a külföldi vezérigazgató pedig nem kívánt nyilatkozni) az üt-választás maga nem keltett nagy izgalmakat. Három nagy üzemegységénél három különböző konföderációhoz tartozó szakszervezet uralja a terepet, egyik helyen MSZOSZ-es, a másik, a legnagyobb létszámú helyen autonóm, a harmadikon ligás. Az egységek üzemi tanácsa mindhárom helyen homogén.

Az üt- és kt-választások május 26-án zárultak le, ám az összesített eredményekre még várni kell. Nem kétséges, hogy országosan és – ami most a vagyonosztozkodás miatt fontos – a legtöbb ágazatban a MSZOSZ, illetve a közszolgálatiaknál a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) arat. Országos szinten viszont – szemben a vállalati és ágazati megállapodások mechanizmusával – nincs törvényes előírás a szakszervezetek „reprezentativitásáról”. Nagy Sándor MSZOSZ-elnök a hat konföderáció között 1992.

Tíz tény

1. Magyarországon közel két évtizede vallási fellendülés van.

Mindenekelőtt: a vallási megújulás nem jelent többségi vallásosságot! A magyar lakosság több mint kétharmada vallásosnak tartja és mondja magát. Ez tény. De az egyházias, elkötelezett vallásgyakorlás legfeljebb a társadalom 14-18 százalékára jellemző. Magyarország elvallástalanodottabb, mint Nyugat-Európa bármely országa. Mégis igaz, hogy Magyarországon 18-20 év óta újjáéled a vallásosság.

2.

Nem minden kedves olvasóban ébreszt olthatatlan izgalmat, ha kollektív szerződésről meg üzemi tanácsról, meg módosító indítványokról olvashat. Ezúttal jutalmat ígérhetünk: aki átrágja magát az első cikken, annak világossá válik mindaz, amiről a másodikban szólunk, és fordítva. Vagyis: miért egyezik ki aránylag könnyen a munkahelyeken az MSZOSZ és a munkaadók? Végül jön kikapcsolódásképpen egy adalék: az új stáció a VFSZSZ kálváriájában.

Az államszocialista rendszerrel való szakítás részeként az 1989-es alkotmány is igyekezett a III. Köztársaságot a lehető legtöbb jog megadásával igazolni. A rendszerváltók a szocialista alkotmánnyal szemben – a megadott jogokat valóban érvényesíthető joggá akarták tenni, kimondták, hogy az elismert alapjogok megsértése esetén az állampolgár számára a bírói út nyitva áll (70/K §). Az más kérdés, hogy mennyiben sikeres egy rendes bíróság előtt az alkotmányra hivatkozni.

Annak ellenére, hogy már jó két éve lehetőség van az egészségügy területén is közhasznú társaságok (kht.) létrehozására, az első ilyen társaságot csak a múlt héten alapította meg a dombóvári önkormányzat és a Rolicare Egészségügyi Szolgáltató Rt. Az is igaz viszont, hogy a törvényalkotó a kórházprivatizációban aligha szánt kulcsszerepet e társasági formának. A kht. közhasznú – a társadalom közös szükségleteinek kielégítését nyereséges vagyonszerzési cél nélkül szolgáló – tevékenységet rendszeresen végző jogi személy.

Igaz, a parlament a kormányra bízta annak eldöntését, hogy az miképpen oldja meg a vízpótlást. Ezzel zöld utat adott a januári Horn–Meciar-megállapodásnak, amelyben a magyar fél elkötelezte magát a fenékküszöb-építés mellett (lásd keretes kronológiánkat). Már januárban eldőlt, hogy a fenékküszöb a dunakiliti mederátvágással szemközt épül, így szinte magamagától működésbe hozza a dunakiliti duzzasztóművet, amelyet vízszintszabályozásra kell használni majd.

A helyinél magasabb szintű – fővárosi és országos – cigány kisebbségi önkormányzatok példátlan botrányok közepette alakultak meg. (Már ti. ha a példákat a Magyar Köztársaság öt és fél éves történetének közjogi aktusai között keressük.

A probléma látszólag igen egyszerű: vannak nők, akik nem kívánnak automatikusan a kórházi technikai lehetőségek és rutinbeavatkozások áldozataivá válni, hanem szeretnék gyermeküket háborítatlanul, otthonos, meghitt környezetben, szívükhöz közel álló személyek társaságában megszülni. Nyugati országokban a szülő nők 4-5%-a él az otthonszülés, illetve a Születésház nyújtotta lehetőségekkel, nálunk még nem készültek erre vonatkozó statisztikai felmérések. F.