Skip to main content

Bűncselekmény hiányában

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Termelő erők


A vádlottak 1992. május 22-én reggel a Keletiben veszteglő Lövér expressz előtt, a sínen tartózkodva adtak nyomatékot a VFSZSZ által meghirdetett kétórás sztrájknak, de aztán – két perccel a munkabeszüntetés tervezett lefújása előtt – rendőrileg eltávolították őket. A MÁV följelentése nyomán megindult ellenük az eljárás, de ezt az 1992 októberében ítélkező Pesti Központi Kerületi Bíróság – első fokon, „bűncselekmény hiányában” – megszüntette. Balsai István akkori igazságügy-miniszter azonban egy ’92. novemberi összbírói értekezleten megtorlást követelt, így ’93 februárjában a másodfok visszadobta a labdát az elsőfoknak. Egy év múltán, kiterjedt nyomozás (azaz, pardon, „vizsgálat”) után kezdte újra a PKKB az ügy tárgyalását, de ’94. május 5-én a bíróság újfent megállapította ártatlanságukat (Beszélő, 1994. júl. 28.). Az ügyész fellebbezett, megrovást kért a vádlottak fejére.

A múlt heti, immár másodízben másodfokú tárgyaláson Gaál Andrásné főügyész egyfelől elismerte a nagy garral föltárt tényállást, másfelől a bűncselekmény megállapítását kérte, harmadfelől javasolta, szüntesse meg a bíróság az eljárást. Rég volt, fátylat rá – de előbb még nem árt besározni őket egy kicsit. A bíróság azonban fenntartás nélkül helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Szabad-e tehát testünket latba vetnünk sztrájkunk sikere érdekében? Nem, ezt a bíróság nem mondta ki. Érvelése egyrészt arra épül, hogy Pappék mindössze húsz-egynéhány ezer forint kárt okoztak a MÁV-nak (ennyibe került a mentesítő vonat indítása a Lövér helyett), az erkölcsi kár pedig jelentéktelen, hisz’ mindennapos dolog, hogy a vonatok késnek. Következésképp nem állapítható meg a közüzem jelentős mértékű megzavarása (Btk. 260. szakasz). Másrészt – így a bíróság – a vádlottak alapos tévedésben voltak tettük társadalmi veszélyességét illetően [ami a Btk. 27. szakasz (2) bekezdése szerint büntethetőséget kizáró ok]. A VFSZSZ ugyanis előzőleg tárgyalt a MÁV-val, de nem tudtak megegyezni abban, hogy a Lövér beletartozik-e a sztrájk alatt ellátandó „elégséges szolgáltatásba”; mivel a sztrájkjog ilyen esetekre nem ad útbaigazítást, a bíróságnak nem áll módjában megállapítani, hogy „elégséges szolgáltatás”-ügyben melyik fél kompetens. Továbbá az ominózus reggelen a szemafor csak 7.05 és 7.15 között mutatott „szabad” jelzést a Lövérnek, az azután pirosra váltó lámpa megalapozottan váltotta ki az említett tévedést a sztrájkoló vasutasok körében; a sínen tartózkodó VFSZSZ-eseket hébe-hóba meglátogató újságírók teste is ott éktelenkedett a Lövér előtt; a közelben lévő elöljárók és rendőrök magatartása nem utalt a munkabeszüntetők tettének társadalmi veszélyességére, és csak utólag, délelőtt 10 órakor foglalkoztatta a MÁV-ot a följelentés gondolata. Vagyis a bíróság – tisztéből adódóan – csak az adott esetet ítélte meg úgy, hogy a veszteglő vonat előtt tartózkodó test nem büntetendő.

Kimondta viszont a bíróság (még elsőfokon), hogy egy sztrájk jogszerűségének kérdése független attól, hogy a sztrájkolók bűncselekményt követtek-e el. Ez, úgy gondoljuk, általános érvényű lépés a jogállamiság felé: pusztán amiatt, mert a munkavállaló alárendelt, nem diszkriminálható büntetőjogilag! Ennek ellentmond persze, hogy a VFSZSZ sztrájkja jogszerűségének megítélését egy másik perben a munkaügyi bíróság a büntetőper kimenetelétől tette függővé. Egy harmadik pert Papp Gábor és kollégája, Kalmár Tibor már megnyert: vissza kell helyezni állásukba őket (Beszélő, 1995. máj. 11.), a MÁV „már csak” az ítéletre vár, aminek legépelése akár fél évig is eltarthat. S jön még a negyedik per: a VFSZSZ-esek kártérítést fognak követelni a büntetőjogi hercehurcáért.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon