Skip to main content

VFSZSZ: peren kívül?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
„A hatalom soha nem baloldali!”


Április 25-én a Legfelsőbb Bíróságon folytatódott a Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége (VFSZSZ) két vezetője, Kalmár Tibor és Papp Gábor munkaügyi pere.

Amint arról 1994. július 28-i számunkban részletesebben írtunk, a VFSZSZ egyetlen szakszervezetként vett részt az emlékezetes 1992. május 22-i figyelmeztető sztrájkban, amelynek során a munkabeszüntetők testükkel akadályozták meg a Lövér expressz indulását, ám az akciónak – két perccel tervezett lefújása előtt – a Budapesti Rendőr Ezred közbelépése vetett véget. Kalmár és Papp vonatvezetőket azonban – látszatra – nem emiatt bocsátották el rendkívüli fölmondással, hanem mert bő négy hónappal később nem írták alá a menetrendváltozást tartalmazó parancskönyvet. A menetrendváltozás ugyanis munkarend-módosítást eredményezett, ehhez viszont szakszervezeti hozzájárulásra lett volna szükség. (Többek közt ezt a jogot védelmezte a másik három, reprezentatív szakszervezet is a mostani, április 20–23-i sztrájkkal.) A parancskönyv aláírását rajtuk kívül számos kolléga megtagadta – az ilyesmi, állítják a felperesek, mindennapos a MÁV-nál –, a többieket azonban „szabadság”, „betegség” és más bejegyzésekkel utólag „igazolta” a munkáltató.

1994 júniusában a másodfokon ítélkező Fővárosi Bíróság tollának egyik vonásával hatályon kívül helyezte a rendkívüli fölmondást, a másikkal viszont – a MÁV kérésére – nem helyezte vissza állásukba a felpereseket. Erre tudniillik a Munka Törvénykönyvének 100. szakaszának (2) bekezdése szerint nem kötelezhető a munkáltató akkor, ha kifizeti az elbocsátott kollégáknak járó végkielégítés kétszeresét. Más kérdés, hogy valójában mennyi bér és végkielégítés jár nekik: ez ügyben a másodfok visszadobta a labdát az elsőfoknak.

A felperesek szerint azonban diszkrimináció történt, nemcsak ők tagadták meg a parancskönyv aláírását, ezenfelül őket, mint szakszervezeti tisztségviselőket megilleti a védelem. Érdekvédelmi minőségükben cselekedtek – érvelnek –, tehát a rendkívüli elbocsátás nem hogy nem áll arányban a tettükkel, mint ahogy a Fővárosi Bíróság mondja, hanem teljesen jogtalan is.

A Legfelsőbb Bíróság most – több mint két és fél év állástalanul vívott munkaharc után – hatályon kívül helyezte Kalmárék elbocsátását, és az alsófokra bízta annak megítélését, hogy tényleg szakszervezeti tisztségviselőként jártak-e el. Ha igen, akkor egyáltalán nem jogos a rendkívüli fölmondás, így nem alkalmazható az említett 100/2-es passzus sem, amely kibúvót ad a MÁV-nak visszavételük alól. A bizonyítás terhe a MÁV-ra hárul, neki kell cáfolnia, hogy az ominózus aláírást Kalmárék szakszervezeti tisztségviselőként tagadták meg.

E környülállás folytán a MÁV hajlik a peren kívüli megegyezésre. Dr. Rajki Márton, a felperesek ügyvédje is jó esélyt lát erre. Ha így van, Kalmár és Papp peren kívül is újra vonatvezető lehet.












Hivatkozott cikkek

Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon