(eö) [Eörsi János]

Vissza a főcikkhez →

Ha úgy folynak tovább a dolgok, mint ahogy nem folynak a kormány múlt decemberben meghozott határozata óta, akkor egy fillér nem folyik be az idén a Magyar Villamosművek Rt. privatizációjából. „Minden erőmmel azon leszek, hogy az a határozat ne valósuljon meg” – hallhatta lapunk Pál László ipari miniszter szájából. Az áramszolgáltatókat nem szabad egyenként eladni, így a miniszter, mert ez fenyegeti az ellátás biztonságát, és áremelésekhez vezethet. Nincs az a szabályozás, amelyet a különérdekű magántulajdonosok ne játszhatnának ki! Az energiatermelés és -szolgáltatás egységes rendszer! – hallhattuk.

A villamosenergia-termelés és -szolgáltatás szabályozása, mint arról febr. 16-i számunkban, „Villanyfúró” címmel is írtunk, csakugyan a decemberi koncepció egyik alappillére. Ha a privatizáció eredményeként netán a termelők és a szolgáltatók egymással is, a fogyasztóval is többé-kevésbé szembekerülnének, az áramellátás biztonságának jogos igénye és a nagy villamosenergia-termelő és -szolgáltató üzemek természetes monopolhelyzete egyaránt indokolná a piac szabályozását. Csakhogy az ipari tárca késlekedett, mígnem az április 5-ei közlönyben – két hónappal az erre kitűzött határidő után – megjelent a kormány rendelete a villamosenergia-törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról. A rendelet figyelmesen kitér például a távvezetékre, mint állami tulajdonra, ecseteli az előzetes, valamint végleges erőmű-létesítési engedély kérelmezésének útját-módját, s valóságos megújhodásra ösztökél az áramszolgáltatókat és -fogyasztókat egybekapcsoló szerződések ügyében. Azonban a törvény kötelezi a kormányt, mutasson utat abban is, miképp képzelendő el a villamosenergia-rendszer, s ebben a termelők, szolgáltatók és szállítók együttműködése, továbbá miképp lehetne érvényesíteni velük szemben a „legkisebb költség elvét”. Tehát az ipari tárca s vele a kormány távolról sem készült föl egy olyan piac kezelésére, amelyben az állami vállalatok mellett magántulajdonú cégek is működnek.

Az árak ma sem, illetve csakis a villamosipari üzemek egymás közti keresztfinanszírozása útján, fedezik a szükséges fölújításoknak, vagy pl. a paksi atomhulladék végleges elhelyezésének költségeit. Tavaly arról beszéltek, hogy privatizálni a villamosenerergia-árak legalább 100 százalékos emelése mellett lehetne, amiből az idei januári közel 50 százalék az első részlet csupán. Az említett decemberi kormányhatározat viszont rejtélyes okból megfelelőnek, „költségarányosnak” nevezi az év eleji drágítás nyomán kialakult árakat, olyanoknak, amelyeket „rendszeres kiigazításokkal tartani kell”. Hogy az ár a privatizációval összefügg, arról mostanában nemigen esik szó, viszont annál gyakrabban harsan föl a 150 milliárd forint privatizációs bevétel óhaja. A villamosenergia-árak dolgában akkor jön majd a meglepetés, ha az illetékesek valóban komolyan kezdik gondolni a privatizációt.

De facto már úgyszólván senki nem tekinti érvényesnek a kormány decemberi koncepcióját. Az akkori elképzelés lényege az volt, hogy az MVM Rt.-hez tartozzon Paks és az alaphálózat, s részvényeiből az állam 50+1%-ot tartson meg; az áramszolgáltatókat és az erőművek részvényeit viszont – egy különleges jogokat biztosító részvény kivételével – záros határidőn belül eladásra kínálják föl. Mindezt megfúrandó, Schalkhammer Antal (MSZP) módosító indítványt nyújtott be a privatizációs törvénytervezethez (egyszersmind a villamosenergia-törvényhez). A bányász-szakszervezeti vezető – a parlamenten kívüli villamos-szakszervezeti vezetővel a háta mögött – mindenekelőtt a külföldiek tulajdonszerzését kívánja korlátozni (szerinte a nem magyarok az MVM Rt.-ből legföljebb 25%-ra, az áramszolgáltatókból 25%+1 usque 50%–1 részvényre tehetnek szert); javasolja továbbá, hogy a Dunamenti, Tiszai, Mátrai – rendszertartó – erőművek 1997-ig az MVM Rt. kebelében maradjanak, magánkézbe nem adható vagyonként. Az MVM Rt. eszerint védernyőt jelentene a privatizációval szemben, illetve a tőle függetleníthető áramszolgáltatókat kiválóan leblokkolhatná a 50%–1 részvényben megszabott korlátozás. Pál László ipari és Suchman Tamás tárca nélküli miniszter a kormány március 23-i ülésén arra kérte a kormányt, támogassa Schalkhammer módosítóját; előadták, hogy nagy külföldi energetikai vállalatok részéről „mutatkozik érdeklődés” olyan konstrukció iránt, amelyben az MVM Rt.-be olvasztva, azaz egyben privatizálják az egész villamosenergia-szektort; sőt ilyen konstrukció mellett „érdeklődnek” az 50% alatti részesedés iránt is. Persze, mint az Expo példáján is megtanulhattuk, más az „érdeklődés”, és megint más, ha tényleg adni kell a pénzt. Az SZDSZ, következésképp a kormány – majd a parlament gazdasági bizottsága – elvetette a javaslatot. Az eredmény: patt, bár nyilván újabb változatok jönnek. Papíron.

• Gazdaság és társadalom