Skip to main content

Dis-kurzus-váltás

Vissza a főcikkhez →


Az óév során harmadszor, ám kétségtelenül a legkézzelfoghatóbban határozott a kormány december 18-án „a borsodi acélipar reorganizációjának további lépéseiről”. A döntést siettette a helyi szakszervezetek meg a vasas-szakszervezeti központ erőteljes nyomása; e körülményt az előterjesztő Ipari Minisztérium is konstatálta, s mikor megvolt a döntés, Soós Károly Attila ipari minisztériumi államtitkár a tévéadásból is kivehetőleg tudott mit mondani az ózdi elégedetlenkedőknek. A diósgyőri figyelmeztető sztrájk s a folytatás fenyegetése merőben gazdasági szempontból bizonyára nem oly rémisztő; viszont nyilván fölébresztette a fizetési morál parancsolta lelkiismeretetet, ugyanis az Állami Vagyonkezelő Rt. a maga erejéből nem tudta kielégíteni a fölszámolás alatt lévő Diósgyőri Nemesacélművek Kft. hitelezőit.

A kormány most megengedte az ÁV Rt.-nek, hogy abból a kölcsönből, amelyet a vagyonkezelő külföldről vett föl a költségvetéssel szemben fönálló kötelezettségei rendezésére, 4,5 milliárd forintért megvásárolja a fölszámolótól a DNM Kft. fölszámolás alatt lévő vagyontárgyait, s ezzel tulajdonképpen átvállalja a kft. egyes tartozásait; más tartozásokra pedig garanciát vállal az ÁV Rt., 4 milliárd forint erejéig. További lépések Diósgyőrben: a nagyolvasztót legkésőbb 1995. április végéig leállítják, nagyjavítás céljából; az addig keletkező veszteséget a kormány megfinanszírozza 850 millió erejéig, a javításra 450 millió Ft vissza nem térítendő támogatást ad, utána 1995 végéig havi 200 millió, 1996-ban pedig havi 250 millió Ft veszteséget finanszíroz meg. Hogy aztán a kohót legkésőbb 1996 októberében végleg leállítsák, erről – ahogy a kormány-előterjesztés is leszögezi – „a szakszervezettel és a vállalat vezetőivel megállapodás született”. A diósgyőri karcsúsítás 2200–2500 ember „leépítését” jelenti. Három irányban mégis lesz előrehaladás, az állam segedelmével: 150 milliót ad a sínegyengető rendszer beruházásaihoz (további 150-et a MÁV hitelez meg, tekintettel a Budapest–Hegyeshalom vasútvonal korszerűsítésére); a Borsodferr Rt. nemesacél-hengerművének felújítására 1 milliárdos támogatást szánnak (ehhez külföldi hitelt kell fölvenni), ezenkívül 600 millióval támogatják azt a hulladék-előkészítő fejlesztést a DNM Kft.-ben, amelyre a hosszú távon működőképesnek ítélt, kisebb kapacitású elektromos olvasztó működtetése miatt van szükség.

A kormánydöntés szerint 1995-ben 1 milliárd, 1996-ban félmilliárd forinttal támogatják az ózdi Rúd- és Dróthengermű fejlesztését, az ózdi Finomhengermű Munkás Kft. tőkeerejét pedig 210 millió Ft területfejlesztési pénzzel és 205 millió Ft államilag garantált hitellel növelik. További tőkeinjekciók: a miskolci Drótáru és Drótkötél Ipari és Kereskedelmi Kft.-nek (volt December 4. Drótművek) 210 millió Ft államilag garantált hitel; a Salgótarjáni Acélárugyár Rt.-nek 300 millió Ft tőkeemelés, 200 millió Ft garantált hitel; a Csepeli Csőgyár Rt.-nek 500 millió Ft tőkeemelés és 210 millió Ft garantált hitel.

A reorganizálás végösszege 20,1 milliárdra rúg, ebből azonban 4,8 milliárd erejéig „csak” garanciát vállalt az állam, amit talán nem követ tényleges pénzkiadás. A számla zömét, 14,1 milliárd forintot az ÁV Rt.-hez befolyó privatizációs bevételek fedezik, ami ellentmond a meghirdetett elveknek. A kormány ugyanis privatizációs kurzusváltást ígért, hangoztatván, hogy a privatizációból kizárólag a költségvetési hiányt kívánja finanszírozni. E tekintetben a borsodi reorganizáció veszélyes precedens lehet, hiszen ha az ÁV Rt. pénzei nem folynak át a parlament által jóváhagyott büdzsén, folytatódhat az ellenőrizetlen állami költekezés.

A privatizációs bevételekkel fedezett támogatásokon belül 11,8 milliárd szolgálja Diósgyőr talpraállítását, azaz mintegy 2500 munkahely távlatos megőrzését. Így egy diósgyőri munkahely átlag 4,7 millióba kerül az államnak. Ózdon – talán épp azért, mert eleve előrehaladottabb stádiumban van a kohászat leépülése – kedvezőbbek az arányok: itt 1600 ember hosszú távú foglalkoztatására van kilátás, és valamivel több mint 2 milliárd forint biztos állami befektetésről döntöttek december 19-én – vagyis egy munkahelyre átlag 1,2–1,3 milliót fordítanak.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon